A semmi művészete - a Geum tájépítész iroda laudációja

2016 április 26-án a a GEUM Műterem vehette át a tájépítészeti szakmai díjat. A csapat olyan munkákat tudhat magáénak, mint a soproni Várkerület sétányának felújítása, Mátraverebély-Szentkút kegyhely rendezvényterének kialakítása, vagy a Zeneakadémia előtti tér gyalogosbaráttá varázsolása. Götz Eszter laudációja. 

Tisztelt zsűri, tisztelt közönség!

Egy alkotóközösséget szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Három tájépítész közös szövetségét – nevezhetném irodának is, de mégis inkább a szövetség kifejezés illik az együttesükre, maradjunk hát ennél. A Geum tájépítészeiről van szó, Gyüre Bori, Lád Gergely és Csontos Csenge munkáiról. Csenge már nincs közöttünk, tragikus halálával a hazai tájépítészek közösségén fájdalmas hiány támadt. Ezt a laudációt mégis hármuknak ajánlom, hiszen az itt bemutatott munkákban mindannyiuk egyénisége, életszeretete, nagy terveik és apró mozdulataik otthagyták a nyomukat – ahogyan Bori és Gergő egész szemléletében ott van, és azt hiszem, mindig ott lesz Csenge lénye.

Miről szól ez a szövetség, mit mutat nekünk ez a három fiatal tájépítész? A pályázathoz bemutatott munkáik mind egy-egy nagyobb szabású építészeti beavatkozást kísérnek. Az ő nevük csupán mint társtervezőké jelenik meg, ha egyáltalán jegyzik valahol. Ők maguk is azt vallják, hogy a tájépítészet társszakma, az építészetet kísérő, kiigazító, gazdagító tudások, tapasztalatok és gondolatok összegzése. Térjavítás, térkiigazítás. Tervezésen alapuló műveletsor, aminek jóvoltából egy adott helyen valahogy jobb lesz minden: gördülékenyebb a közlekedés, kellemesebb a páratartalom, szebbek az átlátások, több és elevenebb a növényzet, eltűnik a zavaró visszhang, viszont megjelenik az árnyék, a szabad levegő, látható lesz az idő múlása, az évszakok változása.





Valahogy igazi lesz a mesterséges tér. Elhárulnak az akadályok, élni kezd a hely. Rend lesz és nyugalom, kiragyognak az addig is ott lapuló értékek, hangsúlyt kap a városrész, könnyebb szívvel lép ki az ember az utcára, térre, jobban a lába alá simul a felület. A soproni Várkerület kivitelezési szakaszában folyton át kellett alakítaniuk a programot, mert hetente jelentkezett egy-egy újabb kávézó-tulajdonos azzal az igénnyel, hogy ő is szeretne terasszal kitelepülni a szabadba. A munkájuknak köszönhetően a városrész is rájött, mire vágyik, a még éppen csak alakuló helyben meglátták, milyen lehetőségeket fog hozni.

Csenge, Bori és Gergő nem nagy látványosságokkal érvelnek, nem az a szándékuk, hogy figyelmet keltsenek. Úgy gondolják, hogy nem is ez a dolguk. Ennél sokkal fontosabb számukra, hogy ahol belenyúlnak a mindennapi élet szövetébe, ott a kezük nyomán élet jöjjön létre. Talán észre sem venni a jelet, amit ott hagytak, hiszen nem is ez a céljuk. Nem megörökíteni akarják a saját tudásuk, tehetségük, szellemiségük nyomát, hanem helyreegyengetni az élet láthatatlan szálait. Alig érzékelhető beavatkozásokkal használhatóvá, otthonossá, élővé tenni egy városi teret, egy irodaház belső zöldfelületeit, a házak közé szoruló zsebkendőnyi természetet. De ahol kell, ott hevesen érvelnek, szóban és írásban, mint amikor Csenge 2011-től kezdve, indulat nélkül, derűsen, még bízva a döntéshozók józan ítélőképességében, az ártér természetes állapotának megőrzéséért és megtartó fejlesztéséért szólalt fel a Római-part védelmében.





A Geum tervezői még nagyon fiatalok, de már elég bölcsek ahhoz, hogy tudják: a kisebb lépték gyakran sokkal nagyobb hatósugárral bír, mint a nagy. Ezért a nagyobb volumenű megbízásokat is a részletek legapróbb kidolgozásával teszik teljessé. Lággyá varázsolják a városszövet durvább, keményebb éleit, kellemes és egyszerű, mégis sugárzóan szép részleteket visznek a terekbe. Kedvelik a geometria kínálta rendet, nem igyekeznek feltűnő, meghökkentő formák mentén kifejezni valami konkrét narratívát: számukra elég, ha hagyják élni a természete ott, ahol csak esélye van erre.

Lehet ennél többet tenni? Átalakíthatja egy tájtervező a rendelkezésére álló helyet úgy, hogy másról szóljon, mint ami a tartalma? Lehetséges gyökeresen átformálni az élet tereit? És ha lehet is, vajon szabad-e?

Egy tájépítész (pláne három), ha felelősen gondolkodik, legelsősorban az élet továbbvitelére esküszik föl. Olyasmi lehet ez nekik, mint az orvosoknak a hippokratészi eskü, amelynek így hangzik az egyik mondata: „Bármely házba lépek is be, azért megyek oda, hogy hasznára legyek a betegeknek”. A tájépítész tereket gyógyít. Ma, amikor a földlakók túlnyomó többsége városokban éli mindennapjait, ez a gyógyító tevékenység valójában életmentő: a továbbélés, a fennmaradás esélyeit növeli. Már nagyon messze vagyunk az ideális tájépítészeti tevékenységtől, a természet egykori jogainak visszaállításától. Ma a városi környezetben kell élhető tereket képezni. A Geum tájépítészei lélegző burkolatokkal látják el a kényszerűen leburkolt városi tereket, olyan anyagokat használnak, amelyeken nyomot hagy az idő, együtt öregednek az őket használó emberekkel. Természetes és újrafelhasználható alapanyagokhoz nyúlnak, hogy ne kelljen végérvényes állításokkal terhelniük a talajt, hogy a ma itt élők döntéseinek következménye ne terhelje egy következő, talán bölcsebb, talán józanabb kor szülötteit. A növények telepítésével megjelenítik az évszakok változását, hogy az ember tudja, a városban is az örök körforgás része. Ez biztonságot, szilárd talajt ad a mindennapoknak.





Nézzük meg az utóbbi években végzett munkáikat. A Móricz Zsigmond körtéri Gomba közepén azt a zsebkendőnyi kis helyet, a megtartott kúttal, a pavilon íveit fordított irányban megismétlő formába zárt zöldfelületet, a körkörös lendületet fölerősítő burkolatmintát: nem lehet nem érezni, hogy maga a gesztus frissen áramló levegővel telíti a teret. A Zeneakadémia előtti kis teret kiszabadították a forgalom szorításából – és lám, kiderült, hogy ide nem csak beosonni lehet a parkoló autókon átugrálva, hanem akár méltóságteljesen bevonulni, kitárult a szecessziós főhomlokzat, a járdaszakaszból majdnem kis tér lett, padokkal, platánokkal és faveremrácsokkal, természetes kőburkolattal, amelyen kirajzolódik a zenepalota szimbóluma, mintha kiáradó és lassan elhaló hangok finom lábnyoma lenne.

Mátraverebély-Szentkút kegyhelyének rendezvényterét úgy kellett kialakítaniuk, hogy az év nagy részében négy szerzetes által lakott épületet és környékét a zarándoklatok idején több tízezren is tudják használni: lélegző burkolattal látták el az erdő közepén intenzív használatnak kitett felvonulási tereket, finoman váltogatva a méreteket és a rakás irányát, hogy elevenséget, változatosságot vigyenek a hatalmas felületbe és a rajzolattal vezessék az útirányokat. Díszek helyett az anyagok természetes szépségét emelték ki: virágfallal fogadva a hívőket, műkő padokkal védve a nagyobb fákat és segítve az elfáradt zarándokokat, és egyszerű, támlás fapadokkal rendezték be a 2000 ülőhelyes szabadtéri misézőhelyet. Az erdő saját anyagait használták, olyan jó arányérzékkel, hogy a hatalmas tér léptékváltás nélkül simul a fák alá.
Sopronban a Várkerület sétaterét is az átláthatóság, ésszerűség jegyében újították meg. Kevés elemet tettek hozzá, inkább lehámozták az idővel rárakódott fölösleget, hogy az átlátásokkal, a renddel méltóság költözzön a térre. Az egyszerűen formált, masszív fapadok, a kecses vonalú lámpatestek, a vízjáték, az ivókutak csak kiegészítő elemek lettek: a főszerepet maga a szabadon hagyott ív kapta, újonnan ültetett fasorral és pompás rálátással a város barokk és klasszicista házaira.





Ebből a három-négy munkából tökéletesen kirajzolódik a Geum tájépítészeinek karaktere, amiről azt kell mondanom: alig látható, mégis nagyon erős. Felhozhatnám itt a környezet iránti felelősséget, a városi lét problémáinak bölcs átlátását, a fiatalságukkal járó tiszta derűt. De ennél sokkal többről van szó: ők látják a jövő irányát. Pontosan tudják, hogy a kicsiből előbb-utóbb nagy lesz, a nagyból viszont leggyakrabban kicsi, vagy éppen semmi. Talán ezért is mondták 2012-ben, amikor az Év Tájépítésze Díjra jelölést kaptak, hogy még nem értek meg rá.

Mostanra megértek. Remélem, Önök is így gondolják.

Götz Eszter