Épületek/Irodaépület

A Siemens új központja Bécsben

2013.01.25. 11:36

2010. június 11-én ünnepélyes keretek között adták át a Siemens City együttesét, amely Bécs északkeleti részében, a 21. kerületi Floridsdorf-ban található. A Soyka/Silber/Soyka bécsi építésziroda 2005-ben nemzetközi pályázaton I. díjat nyert koncepciója alapján készítette el az új, irodai és kutatási célú komplexum terveit, amely az alkalmazott energiahatékony megoldások miatt az EU „Green Building” elismerését is megkapta.

A Siemens City Bécs északkeleti részében, a 21. kerületben, Floridsdorf-ban, a Siemensstrasse mentén található. A Soyka/Silber/Soyka bécsi építésziroda 2005-ben nemzetközi tervpályázaton I. díjat nyert koncepciója alapján, Bécs városával együttműködve készítette el az épületegyüttes terveit. A fenntartható tervezési megoldások mellett a koncepció egyik fontos eleme volt az épületben szabadon, a mindenhol elérhető, vezeték nélküli belső hálózatra rácsatlakozva végezhető - akár egyéni, akár csapat - munka, amely lehetővé teszi, hogy a vállalat különböző részlegeiben dolgozók könnyedén kapcsolatot teremthessenek egymással. Az intelligens „follow-you” nyomtatási rendszer lehetővé teszi, hogy a dolgozók ott nyomtassák ki dokumentumaikat, ahol éppen tartózkodnak. Az újfajta munkamódszer egyik első ausztriai helyszíne a Siemens új központja, ahol a kényelmes berendezés és a kellemes környezet inspiráló hatását is figyelembe vették a tervezés során. 2009 decemberében kezdődött meg a beköltözés az új épületbe, ahol az átadás után már mintegy 3000 alkalmazott dolgozott. Az új helyszínre több korábbi, szétszórtan elhelyezkedő iroda összevonásával „gyűjtötték össze” az embereket. A dolgozók száma a későbbiekben 6000 körülire növekedett.

Telepítés

A terület urbanisztikai kialakításának fő szempontja az előírt beépítési intenzitás megteremtése volt, amelyhez a Siemens belső hálózati és kommunikációs rendszerét tükröző, jól áttekinthető építészeti formálás társult. Az új épületegyüttest a tervezők következetesen a terület közlekedési és infrastrukturális kapcsolatainak metszéspontjában, az északi részen helyezték el, az utcavonaltól 12 m-re visszahúzva. Az elővárosi vasút megállóhelyéhez közeli csomópontban nagyszabású, fogadóterületként működő, nyilvános közteret (Siemens Plaza) alakítottak ki, amely egyben a Siemens City főbejáratát jelzi.

Siemens Plaza

A bejárati tér sokszínű használatát az ide telepített funkciók teszik lehetővé. A kereskedelmi és szolgáltató egységek mellett hotel, Siemens-shop, ügyfélkapcsolati és információs központ, Siemens Múzeum és Siemens Forum található itt. Egy későbbi fejlesztés során az S-Bahn megállótól üvegtető alatt lehet majd megközelíteni a kereskedelmi funkciókat, valamint gyalogoshíd (Skywalk) fog vezetni közvetlenül a Siemens Communication Line központi terébe. Ez várhatóan fokozza majd a környék felértékelődését, az itt dolgozók kényelmét pedig tovább növeli.

Siemens Communication Line

Már a pályázati koncepcióban megjelent az az elképzelés, hogy az épülettömegek funkcionális összefüggésének megfelelően, az egyes tömbök között egy logisztikai rendeltetésű „utcát” határozzanak meg. Ebből fejlődött ki a tervezés során a Communication Line gondolata, amely képes a különböző funkciójú irodai és kutatási területek összetett követelményrendszerét kielégíteni, köztük a kívánt összhangot megteremteni és rendszerbe foglalni – mindenekelőtt az információáramlást és a kommunikációt biztosítani. Ez két derékszögben találkozó térben valósul meg, amely az egész épületegyüttest képes kiszolgálni, horizontális és vertikális irányban egyaránt. Ezen L alakú beépítéshez rugalmasan alakítható belső térrel rendelkező, változatos formálású irodaszárnyak csatlakoznak például az 1200 főnek munkahelyet biztosító „Nordspange” szárny).




A Communication Line (ComLine) a belépéstől kezdve egy összefüggő, nagyszabású, természetes fényben fürdő tér élményét nyújtja, egy nyitott, átlátható vállalat képét sugallva. Ezt a szándékot erősíti a letisztult, ám kreatív belsőépítészeti kialakítás, amely egyúttal vonzó munkakörnyezetet is teremt. A tér állandó pezsgését az ide telepített sokféle funkció generálja: a tematikus éttermek, kávézók mellett könyvesbolt, bank, ajándékbolt, fitnesz stúdió és gyógyszertár is található itt – a legfontosabb azonban a TouchDown munkaterületek sora, amelyek mobil munkavégzést tesznek lehetővé, a kommunikáció és az ötletbörze lehetősége mellett szinte szabadidős hangulatot hozva létre.

A ComLine köti össze a tornyot az irodaszárnyakkal és a konferenciaközponttal. Az irodaterületek moduláris rendszerben kialakított, négy-öt szintes pavilonokba rendeződnek, amelyek mindegyikéhez megfelelő biztonsági ellenőrzés és recepció tartozik. A különböző nagyságú pavilonok jól áttekinthető iroda-csoportokat, „szomszédsági egységeket” képeznek, elrendezésük kapcsolatot biztosít a központi átrium és a zöldfelületek („a Siemens-völgy”) felé. A választott traktusmélységek variálható alaprajzi elrendezéseket tesznek lehetővé a nagyterű irodáktól az egyszemélyes, cellás rendszerekig.

Siemens Tower

A terület közlekedési csomópontjában emelkedő 55 m magas, 14 szintes torony a Siemens City meghatározó látványeleme, mintegy 1800-an dolgoznak itt. Landmark jellegű építészeti formálása kitárulkozó, hívogató gesztust sugall, amely a fő megközelítési irány, a Siemensstrasse és a közeli elővárosi vasút (S-Bahn) megállója felé nyílik meg. Két fő szárnya közül az egyik a Shuttleworthstrasse tengelyére merőleges - ahonnan a belváros felőli fő gépjárműforgalom érkezik -, a másik pedig a Kahlenberg / Leopoldsberg felé fordul. Az anyaghasználat is egy nyitott, átlátható cég képét mutatja, amely előrelátással, bátorsággal és jövőbe tekintő, kezdeményező szellemiséggel párosul.

Energetika

A Siemens City energiaellátása a geotermikus energián alapul: 120 darab, egyenként 1 m átmérőjű, 30 m mély talajszonda és a hozzá kapcsolódó hőszivattyúk biztosítják télen az irodák fűtését, nyáron pedig a hűtést. A talajba nyúló kollektorcsöveket a tervezők a cölöpalapozással kombinálták, a vasbeton födémekben elhelyezett csövek (a födémaktiválás révén) kellemes belső téri komfortot nyújtanak. 200 m2-nyi napkollektor gondoskodik a használati melegvíz előállításáról, az épületgépészeti rendszerekben, a lapostetőkön elhelyezett hőcserélők pedig lehetővé teszik a kifújt, elhasznált levegő hőtartalmának 75%-os hasznosítását. Az épületegyüttesben alkalmazott energiahatékony megoldásoknak köszönhetően összesen 1000 tonna szén-dioxiddal kevesebb kerül évente a légkörbe – ezt az EU által a Siemens City számára adományozott  „Zöld épület” („Green Building”) minősítés is jelzi, amely 25%-kal kisebb energiafogyasztást jelent a hasonló jellegű, átlagos épületekhez képest.

Siemens Valley

A fenntarthatóságra törekvő tervezés, a környezetbarát építési megoldások és a zöldterületek nagy száma a Siemens City együttesét valódi „zöld” épületté teszi. A „Green Valley”-koncepció az urbanisztikai tervezés egyik alapvető elemét képezte. A mintegy 100 futballpálya méretével megegyező terület keleti és nyugati részén kialakított, rekreációs célú zöldfelületek vonzó városépítészeti keretet nyújtanak az utcavonaltól visszahúzott új épületeknek, amelyek egy campust idéző struktúrába rendeződnek. Az irodaépületekhez kapcsolódó vízfelületek kellemes mikroklímát teremtenek az ott dolgozóknak és átmenetet biztosítanak a high-tech épületek és a finoman hullámzó, dombos természeti környezet között. Az irodaterületekhez szükséges parkolószámot több egységben elosztva, csupán egy szintes mélygarázsokkal biztosították. A kiemelt földmennyiségből kisebb dombokat és felszíni mozgásokat alakítottak ki, ahol az idős fákat lehetőség szerint meghagyták.

forrás: Siemens, Soyka/Silber/Soyka Architekten
fordította: Garai Péter