A szabadság súlyos váltsága - christianita módra
Egyenlőre megmenekült az ingatlanfejlesztőktől és eredeti formájában fennmaradhat Koppenhága ”szabad városrésze”, Christiania. Függetlenség, önellátás, egyenjogúság, szolidaritás és korlátlan szabadság minden lakos számára - ez tükröződik a hely környezetbarát, egyéni invenciókra épülő - takarékos, ám mégis fantáziadús -, hivatásos építészek nélküli, alternatív építészetében. Sterner Dóra kalauzolásával járhatjuk be ezt a már-már utópikus, mesébe illő világot.
Középkori erődök és várárkok közé ékelődve rejtőzik Christiania, Koppenhága világszerte ismert szabad városrésze. Napjaink lakáshiánnyal és égbe szökő ingatlanárakkal küszködő társadalmában valódi különlegességnek számít ez a kis sziget, amelyet 40 évvel ezelőtt alapítottak a társadalomból kivonuló – illetve magukat a munka-, és pénznélküliség miatt kizártnak érző – akkori fiatalok. A hetvenes évek elején Dániában éppúgy, mint egy sor más nyugati országban, még élénken élt 1968 szelleme: a pénz-, és státuszorientált kapitalizmussal szembeni kiábrándultság, egy őszintébb, humánusabb életforma keresése. Először néhány fiatal szülő bontott lyukat a Christianshavn nevű városrészben fekvő, elhagyott katonai terület kerítésén, hogy gyerekeik játszótér hiányában az üres kaszárnyák közti zöld területen futkározhassanak. Hamarosan megjelentek az első hippik és házfoglalók, akik fokozatosan birtokba vették az üresen álló épületeket.
Az első beköltözők 150 fős csoportja mára mintegy 1000 fős közösséggé nőtte ki magát. Az alapító elvek ma is érvényesek: az államtól független, autonóm közösség, ahol minden fontos döntés közös megegyezést feltételez. Önellátás, egyenjogúság, szolidaritás és korlátlan egyéni szabadság mindenki számára, feltéve, hogy senki mást nem sért és nem zavar. A könnyű drogok iránti toleranciát idáig a rendőrség is úgy-ahogy tudomásul vette, bár a hasiskereskedelmet 2004-ben erőszakkal felszámolták. Tilos viszont a házak és lakások magántulajdonként való birtoklása és értékesítése, a kemény drogok fogyasztása, a lopás, a fegyverviselés és az erőszak. A cél egy olyan közösség megteremtése, amelyen belül azok is megtalálják a helyüket, akik a központosított, bürokratikus fogyasztói társadalomból kiábrándultak, vagy abból akaratukon kívül kiszorultak.
Mindazonáltal ne gondoljuk, hogy csak foglalkozás nélküli, áttelelt hippik népesítik be Christianiát. A közhiedelemmel ellentétben a christianiták is dolgoznak, ki a területen belül, a mintegy 70 vállalkozás valamelyikében – van itt asztalos-, kovácsműhely, pékség, óvoda, kávézó, vendéglő és különféle kis boltok –, ki pedig kint a városban. Többen hivatásszerűen foglalkoznak szenvedélybetegek rehabilitációjával. Jóllehet a kemény drogok fogyasztása Christianiában is tilos, a probléma létezik, és szép számmal vannak olyanok, akik a társadalomba már sosem tudnának visszailleszkedni, itt viszont a szolidaritás és a tolerancia jegyében menedékre találnak. Az évek során sok alternatív gondolkodású értelmiségi és művész is letelepedett itt. A lakók között akad építész, festő, szobrász, szociális munkás.
Rövid séta után megbizonyosodhatunk arról, hogy a szabadelvű gondolkodás nemcsak a szellemi lét elvont dimenziójában érvényesül, hanem az épületek, a környezetalakítás sokkal inkább kézzelfogható területén is. A mintegy 34 hektárnyi terület részint régi kaszárnyákból, részint burjánzó fák és bokrok borította, félig elvadult parkos részekből áll, amit az elmúlt négy évtized alatt jobbára házilagos, rögtönzött módszerekkel felhúzott, de annál fantáziadúsabb építmények tarkítanak. Az 1960-as évek végéig használatban lévő katonai objektum egy középkori erődítményrendszer helyén létesült, fekvését a hosszában kétoldalt végighúzódó, ősi védőbástyák maradványaitól cakkosra tagolt vizesárok teszi még változatosabbá. A dús növényzettel benőtt kanyargós ösvényeket követve olykor az az érzés keríti hatalmába a látogatót, hogy a mesék világába lépett át. Itt egy színesre mázolt lakókocsi, amott egy rönkökből ácsolt kunyhó madárszárnyra emlékeztető teteje kandikál ki a bokrok közül.
„A művészetben és az építészetben a szépség, a harmónia fontos szerepet játszik. Ám a túlharmonizált társadalmakból hiányzik a lüktetés, az energia. Nem is mindenki érzi jól magát ilyen körülmények között. A formanélküliség esztétikája, a befejezetlenség, az esetlegesség is képviselhet önálló értéket, amit könnyű alábecsülni” – így vélekedik például egy svéd tájépítész, Maria Hellström, aki 2006-ban írt doktori disszertációjában (Steal this place: the aesthetics of tactical formlessness and ”The Free Town of Christiania” - a szerk.) méltatja Christiania egyediségét és stílustörténeti jelentőségét.
A háztervezői és építőmesteri feladatokba láthatólag többé-kevésbé minden ide költöző belekóstolt. Az eredmény arról tanúskodik, hogy a fantázia senkit sem hagyott cserben, és hogy az építkezés, a házak és kertek gondozása állandó öröm forrása. A hivatásos építészeknek talán nincs igazán ínyére az a megállapítás, hogy az ötletes megoldások egy része éppen a tapasztalat, a tervezői beidegződések hiányára vezethető vissza. A környezetbarát, forrástakarékos építési módszerek pedig sok szempontból épp itt valósultak csak meg igazán, ahol eddig sem technikai előírásokra, sem engedélyeztetési kritériumokra nem kellett tekintettel lenni, a személyes ízlésnek egyedül az olcsón hozzáférhető – rendszerint bontott – építőanyagok kínálatával kellett egyezkednie. Van, akinek az energiájából az öreg ablakkeretek újramázolására már nem futotta – annyi baj legyen! A kopott, nyers fa színe szépen harmonizál a szoba faburkolatával, a jobb napokat látott bútorokkal, és egyébként is, ha valami nem tökéletes, az itt senkit sem zavar.
A falakon kívül azonban, úgy tűnik, egyre jobban. A konzervatív kormány szemében régóta szálka a christianiai közösség. 2004-ben az addigi legsúlyosabb csapást mérték az itt élőkre: új törvényben rendelték el a terület normalizálását. A magánerőből épült házak léte egyszerre veszélybe került: a terv szerint a hatóságok egyenként dönthették el, helyükön maradhatnak-e vagy lebontásra kerülnek. Új épületet a városi hatóságok jóváhagyása nélkül többé nem lehetett felhúzni. A christianitáknak új, központilag megtervezett lakónegyedeknek is helyet kellett volna adniuk, ugyanis a normalizálási program a sokoldalú fejlesztés jelszavával bér- és öröklakások építését is előírta. Főképp az utóbbi elfogadása jelentett súlyos dilemmát, hiszen a közösség ideológiájának kezdetektől fogva sarkalatos elve, hogy a lakás nem lehet anyagi haszon forrása, azaz spekuláció tárgya. A jelenlegi szabályok szerint lakását, házát mindenki szükség szerint kölcsönzi, illetve önköltségi áron bérli a közösségtől, a jelképes bér összege pedig független az épület méretétől.
A lakosok szavazással dönthettek, hajlandóak-e önként részt venni a programban, ám a többség úgy érezte, kelepcébe csalták, hiszen a beleegyezésnek alighanem csak egy alternatívája lett volna: Christiania kényszerű kiürítése. A szabad várost villámcsapásként ért rendelet kibocsátása óta Christiania lakói állandó létbizonytalanságban éltek. Nyolc éven át folyt a nem egyszer kilátástalannak tetsző egyezkedés. Szóba került az államtól való bérlés, lakásszövetkezeti konstelláció, sőt egyfajta néprészvények kibocsátása is, amelynek értelmében Christiania az egész dán nép közös tulajdona lett volna. Vita tárgya volt természetesen az is, hol és milyen formában épüljenek új házak, és az őslakosoknak milyen beleszólásuk legyen abba, hogy kik költözhetnek oda. A tervek ugyanis 30.000 négyzetméternyi új lakás építését is előirányozták, többemeletes házak formájában. (Tekintettel a terület központi, vízparti, gyönyörű fekvésére, amit budapesti viszonylatban akár a Margitszigetéhez is hasonlíthatnánk, az államilag tervezett lakásberuházások nem a vékonypénzű rétegeket célozták volna meg.)
A kívülállók hozzáállása a nosztalgikus jóindulattól a vitriolos kritikáig végig sokféle volt. Az ideológiát megkérdőjelezők rámutattak: a fennen hirdetett függetlenség csak látszat, hiszen Christiania egzotikus légköre és létformája a legmesszebbmenőkig feltételezi a nagyváros, a külső társadalom közvetlen közelségét. A legtöbben azonban belátták azt is, hogy a közösség felszámolásával Dánia fontos nemzetközi védjegyet veszítene el, ami a sokszínűség és az alternatív életstílusok iránti toleranciát illeti. Ezért Christiania továbbélésének valamilyen formában esélyt kell adni, máskülönben nemcsak egy páratlan társadalmi életformaváltás kísérlete hiúsulna meg, hanem a találékony – és nyersanyagtakarékos – csináld magad-építészet Európában sehol másutt fel nem lelhető példái semmisülnének meg.
A normalizálással kapcsolatos huzavona döntő fordulata lett végül, hogy a dán Legfelsőbb Bíróság ez év februárjában kihirdette a végzést, miszerint Christiania felett az állam rendelkezik. A közösség tagjainak ez nagy csalódást jelentett, ők ugyanis arra hivatkoztak, hogy a sok évtizedes ottlakás alatt ha nem is valós, de egyfajta eszmei tulajdonjoguk alakult ki, ami felülírja az állam és a főváros profitorientált törekvéseit. A bíróság azonban másként döntött, és bár vannak, akik további instanciákhoz készülnek továbbvinni az ügyet, egyre többen próbálnak reálisan alkalmazkodni az új helyzethez, és konstruktív megoldásokat keresni a jövőre nézve.
A dán állami ingatlanfelügyelőség ezután felajánlotta a christianitáknak, hogy igen kedvező áron, a környező kerületek átlagos négyzetméterárának alig több mint 10%-áért megvásárolhatják a területen lévő épületek egy részét. Június végén többé-kevésbé végleges formát öltött a nyolc éves bizonytalanságot lezáró szerződés. Ennek értelmében Christiania mintegy 700 felnőtt lakosa alapítványt hoz létre, amely az állam által felkínált ingatlanok egy részét kollektív formában vásárolja meg 76 millió dán koronáért (kb. 2,7 milliárd forint), egy részükért pedig évi 6 millió korona bérleti díjat fizet. További 40 millió koronát kell fizetniük a területen való építkezés, illetve bővítés jogaiért. (Mindez felnőtt lakónként kb. 6 millió forintnyi, jórészt hitelből fedezendő vételárnak, illetve 25 ezer Ft havi bérnek felel meg).
A lakosok eddigi költségei ezzel megduplázódnak. Mostanáig egy szimbolikus összeget kellett csak havonta a közös kasszába befizetniük, ezentúl viszont tulajdonosként eddig ismeretlen anyagi felelősség hárul rájuk. Mivel a lakosok döntő hányada éppen azért választotta Christianiát lakóhelyéül, mert a kinti élet követelményeit ezért vagy azért teljesíhetetlennek ítélte, a szükséges pénz előteremtése sokuknak komoly kihívást fog jelenteni. Pillanatnyilag mégis öröm és megkönnyebbülés jellemző a közhangulatra, hiszen született egy olyan megoldás, ami ha nem is változatlan formában, de lehetőséget nyújt a terület eredeti szellemiségének továbbvitelére. A sok éves huzavona, az állandó fenyegetettség és létbizonytalanság időszaka egyelőre lezárult. A terület továbbfejlesztésével kapcsolatos döntések a közös alapítvány kezében lesznek. Mivel azonban ezeknek a döntéseknek mostantól anyagi tétje is van, várható, hogy Christiania jövőjét az eddiginél is nagyobb építészeti és környezetvédelmi tudatosság jellemzi majd. A korlátozott anyagi lehetőségek és a hiányos infrastruktúra (a terület nagy része például nem közelíthető meg gépkocsival) továbbra is arra ösztönzik a lakókat, hogy minél takarékosabban és találékonyabban, a helyi adottságokat minél jobban kihasználva, a környezetet és a természetet kímélve építkezzenek.
A hagyományos, központosított és ezért a lakóktól jobbára elidegenedett építőipart az idő=pénz mottója hajtja, ami a maximális profit érdekében a gyors és sablonos megoldásoknak kedvez. Christiania lakói viszont hozzászoktak a kompromisszumokhoz, és tudják, hogy a szabadságnak ára van. Itt még az sem magától értetődő, hogy egy ház villannyal vagy angolvécével van felszerelve. Van viszont idő és mód próbálgatni, pénz hiányában sajátkezűleg olyan egyéni megoldásokra jutni, ami a kinti világ gazdasági feltételei között nem volna életképes. A legjobb esetben akár egy igazi ökologikus mintatársadalom is megvalósulhat itt, bizonyítva, hogy nemcsak a profitközpontú építőiparnak, hanem a piacgazdaság által kikényszerített pénz- és státuszhajhász polgári életformának is van alternatívája.
Szöveg és fotók: Sterner Dóra
Térkép: Google maps
Kapcsolódó oldalak:
Christiania a Wikipédián
Christiania weboldala
Maria Hellström írása (dán)
