Nézőpontok/Kritika

A szabadság (tér) fantomja

2011.05.26. 12:53

Nagy Csaba és Pólus Károly tervezőkkel jártuk be a Szabadság tér 14. alatt felújított Artur Meinig által tervezett volt Dungyerszky palotát, amire egy rafinált egyedi megoldással új tető került, belső udvara fedést kapott és megújult a ház teljes közlekedési rendszere, hogy a kor követelményeinek megfelelő, felső kategóriás irodaház legyen belőle. Pásztor Erika Katalina írása.

Nagy Csaba és Pólus Károly tervezőkkel jártuk be a Szabadság tér 14. alatt felújított Artur Meinig által tervezett volt Dungyerszky palotát, amire egy rafinált egyedi megoldással új tető került, belső udvara fedést kapott és megújult a ház teljes közlekedési rendszere, hogy a kor követelményeinek megfelelő, felső kategóriás irodaház legyen belőle. A tervezők kényes helyen különleges, üzenet-gazdag örökséghez nyúltak, ami a külső szemlélőt - talán nem véletlenül - az alkotói/tervezői szabadság kérdése felé tereli. Pásztor Erika Katalina írása.

Szegény Artur Meinig. Száztizenegy évvel ezelőtt fényes paloták megálmodójaként ő volt az egyik sztárépítész Budapesten. A bácskai milliárdos Dungyerszky család felkérésére, a pesti kártyás életben is jól ismert Györgynek (Jokonak, Jákónak?) pazar palotát tervezett a főváros szíve közepén, a Névtelen utca 9244/1 számú ingatlanra. S hogy miért szegény Artur Meinig? Ha egy stílus, s vele együtt egy világ megtalál, akkor jaj, nincs többé kísérletező alkotói szabadság. Aki megrendel és fizet, mindig valami mérhetően mást, de mégis hasonlót akar. A megrendelői kör mintakövető, a mintát pedig abból a kasztból veszi, amelyikhez tartozik. Közvetítők (műkritikusok, kultúrmunkások) hada szükséges ahhoz, hogy a minták egy-egy ilyen körben szép lassan megváltozzanak – ma talán még inkább, amikor a fogyasztásra kihegyezett tömegkultúra és -gyártás a kontraszelektív újat önállósult és domináns értékként pozicionálja.

Ó, szegény tér, micsoda eufemizmus a névválasztásban. Szabadság lett a neve, amit az Újépület helyén Palóczi Antal tervei szerint alakítottak ki ma már szinte elképzelhetetlennek tűnő sebességgel, mindössze hét esztendő alatt. Ahhoz képest, hogy az Újépületet 1898-ban bontották el, a tér 1905. augusztus 1-jén készen volt, az összes ház lakhatási engedéllyel bírt. A kiegyezés után újraébredő nemzeti identitás lendületét mutatja, hogy az Újépületben raboskodó szabadsághősök és az itt kivégzett gróf Batthyány Lajos emlékéhez kötődő, a kor építészeti léptékével mérve hatalmas kaszárnya elbontását már 1867-ben Würtzler Vilmos pesti polgár is javasolta (forrás: Déry Attila, építészeti műleírás részét képező tanulmánya). Az ötlet a következő harminc évben politikai akarattá izmosodott. A térre tehetős fejlesztők palotái, Tőzsdepalota és Bankszékház telepedett, a teret fizikailag és szimbolikusan is elfoglalta a pénzvilág. A tér történetének további fejezetei szépen mutatják azt a kettősséget, ami a szabadon szárnyaló kapitalizmus pénzügyi központja és a téralkotás nemzeti narratívái között feszült.

Az első globalizáció (Niall Fergusson, 2005)1 - 1870 és az I. világháború közötti időszak – nagyjából hasonló gazdasági jellemzőkkel bír, mint az, amiben éppen ma élünk. Az árucikkek, a tőke és a munkaerő mobilitása, a robbanásszerű technológiai fejlődés, távolság és idő percepciójának megváltozása, a városok radikális átalakulása, a ma ismert urbanizációs folyamatok felgyorsulása mind hasonló következményei a nemzetközi kereskedelem és vele együtt a nemzetállamokon átívelő pénzvilág hihetetlenül gyors térnyerésének. A Szabadság tér lett Európa második legnagyobb GDP-vel büszkélkedő államának city-je. Ennek méltó teret kellett adni, barokk, rokokó, biedermeier pompában, aranyban és márványban nem szűkölködve. S az építészetnél nincs készségesebb szolga, ha reprezentációról van szó.

A 19-20. század fordulóján ugyanúgy, ahogy ma is, a nemzetközi építészeti és művészeti közéletet a hely mint identitás, valamint a tradíció és modernitás körüli viták kavarták fel. Véletlen vagy sem, ugyanabban az évben - amikor Meinig palotája elkészült - tüntették ki a szecesszió magyar mesterét, Lechner Ödönt az egy utcával odébb felépült Postatakarékpénztár épületéért. Két világ, s bár fizikailag csak pár lépésre vannak egymástól, gondolati ívük egészen más irányba mutat. Lechnert ambivalens fogadtatású építészeti-formai forradalma a korabeli kortárs világépítészeti trendekhez kötötte, míg Artur Meinig, a sztárépítész újgazdagok és nobilitások közös kulturális metszetében a reprezentáció utáni éhséget elégítette ki - hozzá kell tenni –, mesterien. Nota bene Lechner az új stílusban nem épített eleget, Meinig pedig a mai napig nem kapott monográfiát az utókortól.

A palota csodával határos módon megúszta a következő száztíz évet a Szabadság téren az Aulich és a Honvéd utca által közrefogva. Ötven évesen Jákó palotájából és a bérlakásokból minisztérium lett. Eredeti tervei valószínűleg ekkor tűntek el és azóta sem kerültek elő. A palota-bérlakás funkcióból eredően az eredeti épületben két elkülönített forgalmú főlépcsőház volt, az udvarról megközelíthető hátsó lépcsővel kiegészítve. A Szabadság tér felől csak a második emeletig, Dungyerszky lakosztályáig vitt lépcső, a harmadik-negyedik szinten található bérlakásokat a Honvéd utcai kapubejáróból nyíló lépcsőházon keresztül lehetett megközelíteni. Az ötvenes évekbeli funkcióváltás során, a lakásokból a fő közlekedési rendszer különösebb átalakítása nélkül lettek irodák. A rendszerváltás után 2008-ig még itt volt az ÁFEOSZ központja is, majd a nem csak külső, hanem belső szerkezeti felújításokra is megérett házat az LSGI Group-hoz tartozó francia-spanyol hátterű cég vásárolta meg és újította fel.

Az építész tervezők – a 2011-ben Ybl-díjjal kitüntetett Nagy Csaba és kollégája, Pólus Károly építészek vezetésével az ARCHI-KON Kft. - a tetőtér beépítése kapcsán kerültek képbe a generáltervező és bonyolító Platinium Group Kft. jóvoltából, mert a gazdasági számítások szerint a ház felújítása a tetőtér kétszintes beépítése nélkül nem nagyon érte volna meg. Bár az épület nem állt műemléki védelem alatt, a Szabadság tér igen kényes hely. A tér méretei miatt a háztető mindenhonnan látszik, s ide tényleg valami különleges ötlet kellett. Az eredeti százéves fedélszék hiába volt a kor mestermunkája, holland hajóácsok precizitásával megoldott, két síkban is görbülő manzárdtető, az új kétszintes beépítés terheinek viselésére a szakvélemények szerint már alkalmatlannak bizonyult. A tető formájának és eredeti fedési anyagából adódó karakterének megőrzése, valamint az ide tervezett terek megnyitása érdekében a tervező csapat egy különleges ötlettel állt elő. Kétszer görbült, hajlított üvegtetőt terveztek, ami elé egyedileg gyártott, ugyanilyen geometriájú, palából készült interaktív, lamellás árnyékolót helyeztek. Ez kívülről, az utcáról nézve valamennyi állásában palatetőnek látszik, miközben mögüle a kétszintes, galériázott irodából a belváros egyik legszebb körpanorámája nyílik. Az árnyékoló rendszer „intelligens", a napsugárzás mértéke szerint automatikusan biztosítja a komfortos fény- és klimatikus viszonyokat a nagyvonalúan kialakított belső térben. Míg az üvegtető alatt lenyűgöző tereket tudtak létrehozni, az épület közlekedési rendszerét okosan úgy szervezték át, hogy minden, ami megőrzésre érdemes volt, megmaradt és megújult. A gazdasági kényszerből és a hely tiszteletéből ébredő ambíciók különleges leleményességet hívtak elő fejlesztőből, tervezőkből, konstruktőrökből és kivitelezőkből egyaránt. Ez a fajta – nevezzük - lokális innováció talán egy nulláról felhúzott új épület esetében ma már nem – s legfőképpen nem így - működik.

A DIY – do it yourself, csináld magad – kultúra az elmúlt években új lendületet kapott az élet számtalan területén az egyedi elektronikai eszközöktől kezdve a városi kertészkedésig. Egyedi házak esetében Magyarországon a tömegtermelési és iparosítási nyomás ellenére az építészet egy kicsit mindig is megtartotta ezt a DIY-szerű, helyspecifikus, egyedi termék (fejlesztő?) jellegét. Mondhatnánk, itt évszázados hagyománya van a leleményességnek, amely kiválóan kamatoztatható a volt Dungyerszky palota felújításához hasonló, igényes fejlesztési projektekben. A régit egyszerre megőrző, új igényekre átszabó - ami messze nem csak felújítás, sokkal inkább lokális innovációra alapozott hibrid építészet – tervezői és fejlesztői magatartásnak óriási perspektívái vannak Európában.

A mostanában egyre többet hangoztatott környezeti károkkal és eddig soha fel nem mért és ki nem számolt externáliákkal járó mindenáron újat építés helyett ez a fenntartható fejlődés egyik lehetséges – de egyáltalán nem olcsó – útja. Semmi, ami hosszú távra szóló minőséget képvisel, nem lehet öt-tíz év múlva eldózerolható bóvli. S ezt egyre többen tudjuk már. Hovatovább Artur Meinig kortárs utódait sem kell félteni, hogy a stílus csapdájába esnek. Ez a fajta építészet – amit az ARCHI-KON itt példaként felmutat - a mindig megújulásra képes leleményről, a kőkemény kényszerek és a szűkös lehetőségek furcsa ötvözetéből eredő (magasabb szintű) alkotói szabadságról szól.

Pásztor Erika Katalina

a szöveg a Budapest folyóirat 2011/5. (májusi) számában jelent meg.

1 Fergusson, N. Sinking Globalization, Foreign Affairs, 2005