A táj formáiban rejlő tartalék – a Szőlőskert étterem Badacsonyban

A badacsonyi Tátika étterem elhúzódó felújítása az idén ősszel befejeződik és még az európai kulturális évadban megnyílik. Ezzel a történeti épületek felújításai mellett egy, a régió építészeti identitásában kiemelkedő szerepet játszó modern építészeti alkotás is megújul. A Tátika történetéről, Callmeyer Ferenc koncepciójáról és a felújítást megelőző kérdésekről a sorozat korábbi epizódjában már részletesebben volt szó. A 2011-ben műemléki védelem alá helyezett épület megújítása egy újabb átalakulás és kihívás is az épület életében, funkcionális, technológiai és részletképzési szempontból egyaránt, amely szükségszerűen rákérdez a modern örökség és a korszerű technológiák viszonyára is. Mindez kapcsolódik a modern építészeti alkotások megőrzése, átalakítása és újrahasznosítása kapcsán az elmúlt években kialakult diskurzushoz is.

A Tátika megújítása azonban remélhetőleg lehetőséget ad arra is, hogy az egykoron a Balaton UIA Abercrombie-díjas fejlesztésének örökségéből még meglévő alkotások megmeneküljenek a pusztulástól és új életre keljenek. Az elmúlt években a felfutó jelenkori Balaton-fejlesztéssel párhuzamosan a huszadik századi örökség elemei egyre inkább gyorsuló ütemben tűntek el. Épp ezért a Szezonális örökség sorozat őszi epizódjaiban a régió modern építészetének aktuális helyzetképével és a modern épületek újrahasznosításának kérdésével foglalkozunk. Az ősz a szőlőhegyek településeire és épületeire irányítja a figyelmet, a médiában előtérbe kerülnek a közelmúltban megújult, borkultúrához kapcsolódó történeti épületek. Talán épp ezért is érdemes a hosszú évek óta üresen, kihasználatlanul, ugyanakkor még szinte eredeti formájában álló Szőlőskert éttermet közelebbről is megismerni. Az épület tervezői az IPARTERV építészei, Emődy Attila és Bottka Mária voltak. Emődy Attila néhány hónappal korábban, 2023 tavaszán hunyt el, amely szomorú aktualitást ad az épület bemutatásának.

Badacsonyban az elmúlt években több modern építészeti alkotás is megújult. A hosszú évekig bezárt Poharazó Pláne néven új életre kelt, miközben az eredeti Callmeyer Ferenc féle koncepciót követve állították helyre. Az egykori posta ma már kedvelt vendéglátóhely, az átalakulásban és megőrzésben vélhetően a K. Artner Klára által tervezett karakteres modern homlokzatképzés turisztikai vonzereje is fontos szerepet játszott. Új életre kelt a Hableány étterem is a közelben. A Raáb Ferenc által a hatvanas évek közepén tervezett épület jellegét megtartották, de jelentős funkcionális átalakuláson ment keresztül. Az elegáns étteremben a gasztronómiai szolgáltatások mellett a borkészítés folyamatát is látványos bemutatótérben szemléltetik. Az átalakítás jól példázza, milyen térbeli lehetőségek rejtőznek a modern építészeti alkotásokban, és bontás helyett az újrahasznosítás felvállalása nemcsak a régió identitásának megőrzését, de a szemléletformálást is segíti. Az épület oldalfalán ma is látható Kumpost Éva keramikus művész Hableányt ábrázoló hatvanas évekbeli alkotása. Sajnos a bazársorok néhány évvel korábbi megújítása már ellentmondásosabb összképet mutat, az egykoron az épületeknek karaktert adó részletek elvesztek, egyes épületrészeket elbontottak.

Badacsony hatvanas évekbeli fejlesztését a településen patronáló építészként is tevékenykedő Callmeyer Ferenc alapozta meg. A településfejlesztési koncepciót a Farkas Tibor vezetésével kidolgozott regionális tervhez igazította, amely Badacsonynak az egynapos kirándulócélpont szerepét szánta. Ennek megfelelően elsősorban a turistacsoportok mozgatását kellett megoldani. A kirándulók ekkor még elsősorban hajón érkeztek a településre, ezért a kikötőből a hegyoldalba vezető útvonalra fűződtek fel azok a korábban már említett épületek, amelyek a település központjában álltak. A turisztikai központtól kissé eltávolodva, a Római út mellett szőlőtáblák közt áll a Szőlőskert néven ismert étterem. A ház 1959-ben SZOT étteremként épült fel és az üdülőcsoportok tervszerű vendéglátását szolgálta. Ez a tervszerűség a ház méretezésében is megfogalmazódott, a tervezőknek a korszak legnagyobb befogadóképességű hajójához, a Beloiannisz kapacitásához kellett méretezniük az étterem napi forgalmát. Ezt a rajzasztalon végiggondolt tervszerű kapcsolatot illusztrálják Fadgyas István az épület átadásának évében, 1959-ben készült fotói is a Fortepanon. A szerző a badacsonyi kikötőbe érkező Beloiannisz (későbbi nevén Balaton) zászlóshajó képei után a Szőlőskertben töltött időt dokumentálta.

Az épület tervezői az Iparterv építészei, Emődy Attila és Bottka Mária már 1958-ban, a balatoni regionális terv készítésének évében elkezdtek foglalkozni az épület tervezésével, amely egy évvel később már el is készült. Ezzel kissé elébe is ment a hatvanas években meginduló fejlesztési hullámnak, az alkotók később azonban már nem vettek részt a regionális fejlesztéshez kapcsolódó épületek tervezésében. Bár korszak balatoni építészetének egyik első alkotása, mégis topografikus szerkesztésével az egyik legérettebb formálású épületnek tekinthető. A táj rétegzettségéből építkező finom szerkesztésmódja elébe megy a későbbi, terepalakulatokat követő tájforma építészetnek. Talán nem véletlen, hogy a későbbi visszatekintésekben, korszakot összegző lapszámokban rendre megjelenik az épület, miközben épp ezért különös az is, hogy a korabeli szaksajtóban az épületre kevesebb fény vetült. Az épület bemutatása elsősorban a balatoni fejlesztéseket összegző cikkekben kapott helyet, több más korabeli ház mellett, majd a hatvanas évek közepére a balatoni fejlesztést reprezentáló anyagokból is kikopott.

A feladat komoly kihívások elé állította a tervezőket. A Badacsony hegylábi lejtőjén egy nagy kapacitású, egyidőben 300, napi 6-700 adagos éttermet kellett elhelyezniük úgy, hogy az ne bontsa meg a vulkáni hegy látványát. A környéken fellelhető hagyományos építészeti tipológiák nem adhattak követhető mintát. A kisebb léptékű pincék és présházak jellemzően a rétegvonalakra merőlegesen emelkedtek ki a tájból. Az étterem léptékéből adódóan ezt a mintázatot nem ölthette magára, miközben a telekről feltáruló páratlan vízparti panoráma is a rétegvonalakkal párhuzamos elrendezés felé irányította a tervezők figyelmét. Épp ezért a ház formai mintázatát nem a környék hagyományos épületeiből, hanem a szőlőtáblák mintázataiból merítette.

A hosszanti elrendezéshez a rétegvonalakat követő terméskő támfalak és fa szőlőkarók ritmikája adott inspirációt. Az épület hosszanti rétegzettsége a lépcsőket rejtő támfalakkal indul el. A kilátás felé hosszan felnyíló éttermi tér és a hozzá szabadon kapcsolódó, a terepvonalakat követve kissé elforduló mosdóblokk a hegyoldalba simul, miközben el is takarja a mögötte kialakított konyha és kiszolgálóterek épületrészeit. A kiszolgáló épületrészek eredetileg az épületre merőleges tengelyre fűződtek fel és egyedül a mára már lebontott karakteres kémény rajzolódott ki az utcafronti tömeg mögül. Az épület elrendezése a belső tér klímáját is jótékonyan befolyásolta. A ház eredetileg szezonális használatra nyitott térrel készült el, később a belső teret beüvegezték. A hosszú üvegfelület előtt végigfutó fedett átmeneti tér ezt követően a belső tér árnyékolását adta. A hosszanti éttermi épületsáv mögött és a részben a hegyoldalba süllyesztett üzemi épületrészek között egy belső üzemi udvar alakult ki. Miközben az út felől feltáruló fő és mellékhomlokzatok még közel eredeti formájukban láthatóak, a hátsó kiszolgáló épületrészeket az idők során kisebb-nagyobb mértékben átépítették. Az eredeti terv több építési ütemmel számolt, és hegyoldal felé további bővítéseket tervezett.

A környezeti mintázatok mimikriszerű felidézésében fontos szerep jutott az anyaghasználatnak. A terméskő támfalak, faszerkezetek mellett ugyanakkor a kor iparosított technológiája is megjelenik. A szőlőkarók ritmusát idéző támaszok valójában nem fa oszlopok, hanem acél szerkezetek. A födém vasbeton gerendái közt pedig magor-lemezek jelennek meg a szerkezetet elfedő burkolat nélkül. A házról a közelmúltban Perényi Flóra írt elemzést a BME Építőművészeti Doktori Iskola tanulmánykötetében, amelyben az anyaghasználaton keresztül a regionális karakter és a modern szerkesztés közti kapcsolatokat és ellentmondásokat mutatta be.[2]

Az egyszerű, szezonális karakterű épület léptékével új fejezetet nyitott a szélesebb társadalmi rétegek felé nyitó korabeli turizmusban. Bár hosszanti megjelenésével a táj vonalaihoz simul, valójában egy olyan új léptéket és a funkciót illeszt a tájba, amelyek szétfeszítették volna a táj hagyományos építészeti mintázatait. A tervezők stratégiájában épp ezért egy léptékváltás jelenik meg. A tájformákat már nem az épületekben, hanem a tágabb topográfiai és tájképi mintázatok újrahasznosításában fedezték fel. Ez a tájforma szemlélet a későbbi balatoni fejlesztésekben is megjelenik. A népi építészeti formák és a tájforma kettőssége a Badacsony korabeli patronáló építészével, Callmeyer Ferenccel folytatott beszélgetésemben is megjelent. A Szőlőskert étterem hosszanti elrendezését a környékbeli pincék rétegvonalakra merőleges jellegétől idegennek érezte. Néhány évvel korábban tervezte meg a település központjában álló apró kis poharazót, amelyben a népi építészeti mintázatokkal kísérletezett. Az ő szemlélete erősebben kötődött a tájegység hagyományos népi építészetéhez, amelyben mestere, a harmincas években a Balaton-felvidék népi építészeti kutatását megkezdő Tóth Kálmán is fontos szerepet játszott. Callmeyer ugyanakkor a Tátika tervezésénél már szintén léptéket váltott és nagyvonalú, horizontális szerkesztésével a táj formáit értelmező koncepciót alkotott meg. Igaz ebben a léptékváltásban ő a népi építészettel való kontinuitást fogalmazta meg a Tátika kapcsán is: