Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

A Takarékbank Zrt. újragondolt székháza

2014.09.17. 12:51

Az 1980-as évek irodaházai ma már vitathatatlanul elöregedőben vannak. Egy ilyen házban működött a Takarékbank Zrt. is. Az esztétikai és gépészeti avuláson túl, ma már jóval nagyobb szerep jut a környezettudatos, és -kímélő megoldásoknak is. A Müller Ferenc, Cseh Katalin és munkatársaik által újraálmodott irodaépület ez utóbbit is igyekezett érvényre juttatni, mind az átépítés, és felújítás, mind pedig a jövőbeni üzemeltetés során.  

Előzmény

Az építtető célja az irodaépület meglévő alapterületén a belső elrendezés racionalizálása mellett, hogy a felújítás eredményeként megszülessen egy korszerű, a megrendelő igényeinek, és a mai kor követelményeinek megfelelő, gazdaságosan üzemeltethető irodaépület, amely híven közvetíti a bank üzenetét.

Helyszín

A Takarékbank Zrt. központi irodaháza a Budapest, XII. kerületében található. A telket három oldalról közterület határolja. A Pethényi köz felől nyílik a főbejárat, ami előtt – a terepadottságokból adódó – emeletnyi szintkülönbséget áthidaló lépcső található. A tereplejtés miatt a telek gépjárművel csak a Fogaskerekű utcáról közelíthető meg.

Az épület 1980-1984 között épült a Műszeripari Kutató Intézet (MIKI) Központi Laborja számára. 1992-ben másfél szinttel bővítették, így valósult meg teljesen a korabeli terv. A terveket (1980, ill. 1992) az Iparterv Rt. készítette, a homlokzat átalakítását érintő szerzői jogok biztosításáról az építési engedélyezési eljárás folyamán megállapodás megszületett.

Felújítás előtti állapot


Az épület 7 szintes (földszint + öt emelet + gépház-szint). A földszinten a porta mellett az irodaházat kiszolgáló konyha-étterem, valamint technológiai és biztonsági helyiségek találhatók. A közbenső szinteken irodák helyezkednek el, a tetőn lévő felépítményben vannak a gépházak.

Az épület teherhordó szerkezete monolit lemezalapon vasbeton pillérvázas, kazettás vasbeton födémrendszerrel (ÉTI-KIPSZER féle zsaluemeléses technológia) készült, az egyes födémek helyenként, szintenként váltakozó méretben konzolosak. Az alapozás, a függőleges és a vízszintes teherhordó szerkezetek megfelelőnek bizonyultak, megerősítést nem igényeltek. A merevítést a lépcsőházi vasbeton falak biztosítják.

A homlokzaton alumínium vázszerkezetű (SOPRON-H függönyfal), hangsúlyos függőleges osztóbordákkal tagolt paneles, eloxált alumínium burkolat volt, a nyílászárók szintén alumíniumból készültek.

Az épület külső nyílászárói az érvényben lévő előírásokat nem elégítették ki, tömítéseik elöregedtek, az üveg hőszigetelő képessége rendkívül alacsony volt. A külső homlokzati falak is csak gyengén voltak hőszigetelve. A nyugati és a déli homlokzatokon lévő külső reluxa árnyékolók jelentős része már nem működött.

Felújítás utáni állapot

A felújítással teljes körűen megvalósult az épület homlokzatának műszaki és arculati korszerűsítése a megrendelő szellemiségét tükröző egységes, korszerű homlokzat-rendszer kialakításával, és új, energiatakarékos, jó hőszigetelő képességű nyílászárók alkalmazásával. Ezzel együtt megvalósult az épületszintek belső átalakítása, a teljes gépészeti rendszer korszerűsítése.

Az új homlokzatokkal alapvetően megőriztük az épület eredeti tömegalakítását, az egységes külső kéreg rendezetten, városképileg visszafogottan jelenik meg. A homlokzatok struktúrája alapvetően megváltozott, az alumínium hullámlemez burkolat (VOLLMER), az alumínium függönyfal és nyílászárók (ALUPROF) valamint a szintén alumínium, motoros mozgatású külső reluxás árnyékoló egyrészt egységes héjat képez, másrészt az árnyékolók mozgása a hullámfelületen minden napszakban más szögben megtörő fénnyel folyamatos változást, állandó mozgást idéz elő.

A homlokzati üvegfelület alapvetően fix, függönyfalas kialakítású, de minden helyiségben van legalább egy – a tovább oszthatókban több – nyitható szárny is. Ezek használata a fűtési, ill. hűtési időszakokban korlátozott, az átmeneti időben pedig energiabefektetés nélkül biztosítja a szükséges légcserét. Valamennyi homlokzati üvegfelület háromrétegű üvegezéssel készült.

A hullámlemezeket változó irányok mentén elforgatott módon helyezzük el, a mezőhatárokon hornyokat képezünk, amelyek látványban biztosítják a szintenként és síkjukban is elváló felületek közötti kapcsolatot, esti megvilágításuk egyedülálló rajzolatot biztosít.

A földszinten az egykori műkőburkolatot tört fehér színű, nagytáblás CEMBRIT burkolatra cseréltük, kiemelve az épület lábazati sávját, vizuális alapját.

Már a tervezési fázisban fontos szempont volt a környezettudatos megoldások keresése, ami az új anyagok és rendszerek alkalmazásában, a minél több meglévő szerkezet megtartásában (pl. eredeti homlokzatburkolat alumínium tartószerkezete), és a hulladékok nagyarányú újrahasznosításában valósult meg.

Sajátosságok

Mobilitás

A nyílászárók és ezzel együtt a válaszfalak is 1,2 m-es raszterben kerültek beépítésre annak érdekében, hogy egy esetleges későbbi alaprajzi módosítás könnyen megvalósítható legyen. Ehhez igazodik az irodák lámpakiosztása és a gépészeti rendszerek szakaszolása is.

Energiatakarékosság, környezettudatosság

  • meglévő, felhasználható szerkezetek megtartása (homlokzatburkolat alumínium tartószerkezete)
  • káros anyagok kibocsátásának csökkentése: A meglévő geometriához alkalmazkodva 12cm vastag kőzetgyapot hőszigetelés került beépítésre az alumínium lemezburkolat alatt (az energetikai és a gazdaságossági szempontok figyelembevételével), a szigetelés és a 3 rétegű üvegek a külső árnyékolóval együtt jelentősen csökkentik a belső energiaszükségletet mind a fűtési, mind a hűtési időszakban.
  • az átmeneti időszakban természetes szellőztetés a nyitható ablakszárnyakon
  • a zajszennyezés csökkentése érdekében, a szomszéd társasház felé zajgátló fal készült
  • a tetőn elhelyezett gépészeti berendezések kiválasztásánál a gazdaságos üzemeltethetőség mellett halk üzemmód is a főbb szempontok között szerepelt
  • a VRF hűtési és fűtési rendszert nagy energiahatékonyság, kiemelkedő üzembiztonság jellemzi,
  • a szellőztetésnél alkalmazott hővisszanyerő rendszereknek köszönhetően további jelentős energia-megtakarítás érhető el.
  • hulladékok nagyarányú újrahasznosítása

Megjelenés, arculat

  • egységes, de változó homlokzati megjelenés
  • esti világítás: a hornyokban LED világítás (kis energiafelhasználás, állítható szín, és fényerősség)
  • színek: a belső terekben föld színek, a külsőn elegáns, komolyságot sugárzó színvilág (fehér + antracit)