A telefongyár utóélete
A svéd modernista ipari építészet egyik gyöngyszeme a Stockholm déli elővárosában, a Telefonplanon található Ericsson gyár. Az egység bezárása után, Gert Wingårdh tervei alapján átépítve a svéd művészeti- és dizájnképzés ideális központja lett.
Miután az ifjú Lars Magnus Ericsson feltaláló és fejlesztőmérnök, állami ösztöndíjasként külföldi tanulmányutakat tehetett, hamar meglátta a lehetőséget a telefon- és távírógyártásban. Megismervén a Bell és Siemens készülékek működési elvét, 1876-ban – egy konyhában – műhelyt alapított, hogy külföldi tapasztalatai alapján saját telefonkészülékek fejlesztésébe kezdjen. Ezzel kezdődött meg az Ericsson gyár története.
Az első, kifejezetten az Ericsson számára épülő gyárat, a Stockholm belvárosához közel, a Tulegatanon létesítették 1896-ban, majd annak a Johan Laurentz tervezte folyamatos fejlesztése 1915-ig tartott. Két évtizeddel később a cég ismét költözni készült, immár távolabb, Midsommarkransenben déli elővárosban terveztek új gyárközpontot kialakítani. Ture Wennerholm, a főként ipari- és középületeket jegyző modernista svéd építész tervei alapján, korszerű, letisztult formákkal és nagy üvegfelületekkel operáló világos gyárépületet környezetébe Albert Lilienberg várostervező elképzelései szerint rendezett munkástelep is létesült. 1940-től, az Ericsson legfőbb termékéről elnevezett téren, a Telefonplanon folyik a termelés, majd idővel ideköltözött a gyár adminisztratív- és igazgatósági részlege is, 1964-től pedig közvetlen metróállomás kapcsolja a város többi részéhez.
Az 1940-es években a központi épület nemzetközi modernista vonulatához jól igazodó további szárnyépületekkel – kutató- és kísérleti részlegekkel – gyarapodott a telep, ami egységességében, funkcionalizmusában úttörő volt Skandináviában. 1948-ban egy 70 méteres vasbeton szerkezetű adótorony is épült a gyárépület sarkába. További fejlesztésekkel egészen 1991-ig folyamatosan bővült a gyár, az újonnan épülő épületrészek tervezésekor azonban mindig ügyeltek arra, hogy a tiszta összkép megmaradjon.
A termelés felgyorsulásával, az 1960-as és az 1970-es években, Stockholm más elővárosaiban újabb nagy gyárépületekkel gyarapodott az Ericsson, majd a nemzetközi szintű újra pozicionálás miatt 2003-ban a telefonplani telep bezárt. A gyár legelső épületegyüttese, mint a svéd ipari építészet kiemelkedő darabjai szerencsére hamar új, méltó funkciót találtak, 2004-ben ideköltözött az 1844-ben alapított képző-és iparművészeti egyetem, a Konstfack. A több mint 20.000 négyzetméter alapterületű, 1000 svéd és külföldi diákot oktató jó nevű intézmény ideális lehetőségeket örökölt a telefongyártól: nagy, világos, flexibilisen alakítható tereiből minden művészet ágnak megfelelő műtermeket, stúdiókat tudtak kialakítani Gert Wingårdh tervei alapján. A volt gyártelepen működő kampuszon a diákok munkáinak bemutatására szolgáló kiállítóhelyeket, illetve diákszállást is kialakítottak. A terület további részén, a később épült tömbök elbontásával, vagy radikálisabb átalakításával a Varg Arkitekter lakóparkot kíván kialakítani, illetve egy komplex fejlesztési terv keretében a Telefonplan környékén egy új, fiatal, dinamikus városközpont jönne létre.
Bán Dávid
