A téma létkérdés / fókusztéma indul

”A klímaváltozást nem lehetett tovább takargatni, beszéljünk hát róla. Magyarországon és a világban az ökológia újabb elárulása következik, figyeljünk hát! Résen kell lennünk, ha az öko, fenntartható, zöld és megannyi más varázsszavakat valami mellé biggyesztve látjuk.”
Ertsey Attila vendégszerkesztő témaindító írása

Valami rejtelmes ok miatt úgy fél éve mindenkire rájött, hogy a klímaváltozásról beszéljen. Okát csak találgatni lehet, de a következtetések lehangolóak. A szél a politikusok felől fúj, pedig ők a legműveletlenebbek ebben a témában, alkalmazkodóképességük viszont figyelemreméltó. A hirtelen érdeklődés oka, hogy a média fölkapta a témát, mintha az nem lenne legalább 30 éve terítéken azok asztalán, akik az élővilágért aggódnak, egészen a ’70-es évek első zöldmozgalmai óta. Médiavezéreltek vagyunk tehát, s ez elkeserítő. Ami nincs a médiában jelen, az nem létezik. No, de nézzük, mi is az, amire érdemes építész-szemmel odafigyelni – ez nem leszűkítő: az építész eredendően beavatott, legalábbis közös ősünk, Salamon templomának építője, Hirám még az volt.
A klímaváltozást nem lehetett tovább takargatni, beszéljünk hát róla.
Magyarországon és a világban az ökológia újabb elárulása következik, figyeljünk hát!

A német Zöldek 1980 körül azt mondták: az ökológia tudati kérdés, és Rilkével szóltak: Változtasd meg élted! A felszólítás süket fülekre talált, az ökológiából üzlet lett, a károgó prófétákat lefundamentalistázták és kiradírozták a közélet színpadáról. Eltelt közel 30 év és most a mi generációnknak van szerencséje mégegyszer átélni ezt az átverést, pedig a baj egyre nagyobb.

A frissen született zöld szövetségek – Fenntarthatóság Üzleti Tanácsa, Bioetanol Szövetség stb. élén közismert multicégek nagyfőnökei, akiknek profitéhsége a bajok (egyik) fő okozója. Most a reformok élére állnak; aki kritizálja őket, az a haladás ellensége.

Persze a sok salak mellett virág is sarjad a sivatagosodó magyar ugaron, nézzünk hát körül.

Az építészet, a településfejlesztés teheti a legtöbbet a klíma kárára és javára egyaránt. A fenntarthatóság fogalmát jónéhány konferencia járja körül, van mit…(Nádasdladány, Millenáris stb.)

A legjobb energia az, amit el sem fogyasztunk – azok, akik a megtakarításon törik a fejüket, figyelemre méltóak. Megalakult a Passzívház Szövetség, aktív tagokkal. A panelprogram bukdácsol, de vannak tanulságai:
A dunaújvárosi Solanova panelház 80%-os energiamegtakarítást ért el, lakásonként cca. 5 mFt bekerüléssel. Ez soknak tűnik, de Medgyasszay Péter építészbarátom kiszámolta, hogy az a stratégiai gáztározó, amit kormányunk tervez, pont annyiba kerül, mint amennyiből a teljes hazai lakótelep-állományt ilyen szinten fel lehetne újítani, s a megtakarítás a gázfogyasztásban akkora lenne, hogy épp feleslegessé válna a gáztározó, ami egyébként éppen nem a fenntarthatóságot szolgálná, legfeljebb az ellátásbiztonságot ideig-óráig. Hogy drága-e a fenntarthatóság? A Stern-jelentés óta tudhatjuk, hogy jóval olcsóbb elébemenni, mint utólag foltozni a jéghegy ütötte lyukat.

Fontos tehát a takarékosság, és legalább olyan fontos a megújuló energiákra való áttérés, de mértéktartóan, mert azok sem végtelenek. A fenntarthatóság kulcsfogalma a lokalitás, a helyben termelt és elfogyasztott energia, a ”szép, ami kicsi” schumacher-i elve. Ehhez képest ma iparosított, monokultúrás, nagybirtokokon, kemizálással és géntechnológiával termelt energiaültetvényekről hallunk, amik már ránézésre sem az ökológiáról szólnak.

De közben néhány városunk, kistérségünk klímaprogramot indított (Tatabánya, Kaposvár, Hosszúhetény, Alpokalja), és megcélozzák a burgenlandi mintákat, a sok energetikailag autonóm falut – ahova be sem engedték a földgázt - , vagy várost, mint Güssing, az egykori Németújvár, mely kisváros energiaellátása autonóm.
Igazi fenntartható alternatívánk Gyűrűfű, az ökofalu, ahol földházak, élhető környezet és decentralizált zöldtechnológiák közt nyaranta például földházépítő táborban szélesíthetjük elméleti tudásunkat a sárdöngölés gyakorlatával.

Nem szabad említés nélkül hagynunk az interneten az utóbbi időben felbukkant, hoax-nak is beillő, fenntarthatónak titulált építészeti agyrémeket.
Van először is egy kínai giga-ökováros, zöldmezős beruházásként előadva. Médiafogyasztói szintre lebutított, hihető PR-szöveggel, autómentes város, az élelmiszert a városmenti gazdák termelik stb. Aztán apránként kiderül, hogy a város azért elég nagy, az autómentesség úgy igaz, hogy lerakod az autót és átülsz egy helyiérdekű kis villanyautóba és így tovább. Kapsz tehát egy zöld szósszal leöntött, high-tech várost.

Aztán van az öreg Foster mega-projektje Abu Dhabi-ba. Foster nem buta, az autonóm városterv koncepciójából kiderül, hogy olvasta Wright Broadacre City-jét, de csak annyit merít belőle, hogy az ingatlanfejlesztés érdekeit ne sértse, viszont öko-PR-értéke meglegyen. Lenyűgöző amúgy, bár Fosternek sem a lokalitás az erénye, kis cégének úgy 150 országban futnak projektjei, tehát el lehet helyezni őt is a nagy, újabban öko-ruhába bújó multik palettáján.

A legetetősebb darab mégis az ún. Dynamic Architecture nevű őrület. Az olasz illetőségű fickó minden bizonnyal ismeri Zalotay Elemérnek egy 15-20 éve futtatott őrült projektjét, de annak még volt némi zsenialitása, ha értelme kevés is. Zalotay jólétbe süppedt svájci városok elöljáróságait bombázta do-it-yourself felhőkarcoló ötletével, ahol épül a tájban időnként egy cca. 150 emeletes tű, csak az épület közlekedő magja készül el, a lakók darázsfészek módjára építik rá kézi erővel lakókapszuláikat az égigérő fa oldalára. Az olasz, aki valószínűleg hallgatója lehetett Zalotaynak, mert a Mester oktatott olasz építésziskolákban is, ezt az ötletet turbózta tovább.
A kapszulákat a földön előregyártják, felviszik, és a középső tengely mentén úgy akasztják be, hogy minden emelet elforgatható, tehát az épület állandó mozgásban van. Akinek ez még nem elég, a szintek közti hézagokban függőleges tengelyű szélkerekek forognak, az épület állítólag 30%-kal kevesebbe kerül az előregyártás miatt, valamint több energiát termel, mint amit elfogyaszt. Eddig szép a mese, de ha tüzetesebben szemügyre vesszük, újabb giga-átverésre bukkanunk.
A szintenként elforgatható épület először is olyan kidolgozást igényel, mint egy sebességváltó, csak úgy száz emelet hosszon. Ez soha nem lehet olcsóbb, ráadásul mozgatni is kell. Aki elemi szinten ismeri az aerodinamikát, az tudja, hogy a szél az ilyen emeletközi réseket kikerüli, tehát a szélkerekek meg se moccannak. Aztán az ilyen házakat is kell fűteni, hűteni, namármost, ha a szintek közé réseket iktatunk, akkor a felmelegedő-lehűlő felület úgy a háromszorosára nő stb. stb. A valóság bizonyára majd megmutatja, hogy lehet ilyet is csinálni, csak nem érdemes, és hogy nem öko, arra mérget vehetünk.

Tehát nagyon résen kell lennünk, ha az öko, fenntartható, zöld és megannyi más varázsszavakat valami mellé biggyesztve látjuk. A téma ugyanis létkérdés: hogyan lehet fenntartható városokat, falvakat, házakat létrehozni, de a legapróbb tégláig lemenő figyelemmel és gondossággal, felelősségérzettel kell eljárnunk. Túl fontos ügy ez, mintsem hogy hagyjuk üzletté silányítani.

S ami a giga-projektek esetén a fő gyanúnk lehet – s ez nem előítélet –, az a puszta tény, hogy szembe kell néznünk a helyzettel: ismerve az ökológiai lábnyom eredményeit is – a végtelen lehetőségek kora végleg lejárt. Kenyerünk javát megettük, most a maradékon kell osztoznunk és megkísérelnünk menteni, ami még menthető.

Ertsey Attila