A Tervpályázatok Fórumáról az Idősek Otthona-ügy kapcsán
Félreértés ne essék, nagyon fontos fejlemény, hogy a MÉK pályázati vitadélutánokat szervez. Ám az ún. Tervpályázatok Fóruma erősen változó színvonalú: bár sok a jószándék, a becsülendő igyekezet a szervezők részéről, ezek a rendezvények valahogy mégsem akarnak valódi vitává alakulni – újra és újra puszta formalitásba fulladnak. A december 3-i esten jártunk, melyen a három Idősek Otthona-pályázatot mutatták be.
Félreértés ne essék, nagyon fontos fejlemény, hogy a Magyar Építész Kamara tervpályázati vitafórumokat szervez. Az ún. Tervpályázatok Fóruma eseményeit heti, illetve kétheti rendszerességgel rendezik meg – ezzel is hozzájárulva az intézmény nyitási törekvéseihez. Kétségtelen, hogy az Építészek Háza élőbb hely lett valamelyest, bár az elmúlt évek álmatag hangulatához, hibernált világához képest minden apró rezdülés élénk mozgásnak tűnhet. Az épület egykor impozáns enteriőrjei lassan megtelnek emberi hangokkal, de ebből messzemenő következtetéseket még aligha vonhatunk le.
Az egyes események színvonala ugyanis erősen változó – a Tervpályázatok Fóruma estjei például rendre megbicsaklanak valamin. Bár sok a jószándék, a becsülendő igyekezet a szervezők részéről, ám a vitaestnek nevezett rendezvények valahogy mégsem akarnak valódi vitává alakulni, újra és újra puszta formalitásba fulladnak. A meghívott zsűritagok a pályázati zárójelentésbe bújnak, a pályázók önnön műleírásaikat ismételgetik, a többiek meg jól nem szólnak hozzá. Lehetne bizonygatni persze, hogy pokoli nehéz életet lehelni a hazai szakmai közéletbe – csakhogy ez az utóbbi hónapok felzúdulásainak és jelentős érdeklődéssel kísért programjainak tükrében nem tűnik megalapozott érvnek.
A szervezők nem egy alkalommal „szétszervezték” a vitafórumot: volt eset, hogy a meghívott zsűritagok közül senki sem jelent meg. Míg a Kossuth térre szóló térépítészeti pályázat vitáján dugig megtelt a Kós Károly-terem – bár vita ennek ellenére nem alakult ki –, addig a három budapesti Idősek Otthonára kiírt versenyre érkezett tervek bemutatója a teljes érdektelenségbe torkollott... Miközben összesen több mint nyolcvan műről volt szó! Míg maga a pályázat tömegével inspirálta az építészeket, addig a projekt utóélete mér senkit sem izgatott.
Érthetetlen, miért működik ez így: a Clark Ádám téri szálloda tervpályázata csak azért érdekesebb, mert frekventált és városépítészeti szempontból érzékeny helyről van szó, s mert a híres „savanyúcukor” látványa felkavarta a kedélyeket. Az Idősek Otthona-ügy méreteit és a szakmai részvételt tekintve legalább ilyen jelentőségű volt, sőt, még egy sajátos szakmai probléma is kapcsolódott hozzá. Az persze igaz, hogy egy szociális intézményt nem lehet olyan showelemként tálalni mint egy szállodát, de talán a szakmai felelősség azt diktálná, hogy mindkettő azonos súllyal kezeltessék. Az Idősek Otthona-ügy csendes elsikkadása nem egyiknek vagy másiknak a hibája, egyszerűen csak a provinciális hazai viszonyok eredménye.
A december 3-ai esten ez utóbbi tervpályázatok voltak terítéken. Eltér István és Hőnich Henrik mellett Kondorosi György, a Főpolgármesteri Hivatal Beruházási Ügyosztály munkatársa (a pályázatok elindítója, a IV., Baross utca 100. szám alatt létesítendő intézményre szóló pályázat zsűrijének tagja) és Skultéti József, a Főpolgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Ügyosztály szakértője (mindhárom zsűri tagja) volt jelen. Miután a vendégek biztosították egymást a projekttel kapcsolatos optimizmusukról, s miután felemlegették, milyen remek, hogy a Főváros illetékes hivatalai végre fontosnak tartják építészeti tervpályázatok kiírását, a problémásabb részletekre tértek.
Hőnich Henrik felhívta a figyelmet arra, hogy az XVIII., Alacskai út 22. alatt építendő intézmény pályázati kiírásában a követendő elvek között szerepelt a szociális otthonokról szóló, 1981-ben készült és rég elavult (de még mindig érvényes) szabvány is. Szerinte ez zavart okozott a pályázók körében, ugyanis – mivel a szabvány követése nem kötelező, csak ajánlott – voltak akik minden részletben igazodtak hozzá, mások viszont teljes mértékben eltekintettek tőle. A zsűri és a kiírók azonban nem vették figyelembe a pályázatnak ezt a pontját, azaz ellentmondásba keveredtek önmagukkal.
A bírálat során fontos szempont volt a gazdaságosság, a pénzügyi keretek betartása is, azonban a szabványkövető tervek – éppen mert a mai beruházási elvekhez a szabvány már nem igazodik – ezen követelményeknek rendre nem feleltek meg. Az a pályázó tehát, aki ezt a pályázati pontot komolyan vette, hátrányba került. Skultéti szerint a szabványt az EU-s elvek már felülírták, noha hatályban van még. Kondorosi úgy válaszolt az észrevételre, hogy a szabvány betartását egyrészt elavultsága miatt nem követelték meg, másrészt azért sem, mert annyira sokféle szempontot kellett egyeztetni a döntés során, hogy felesleges lett volna mereven ragaszkodni hozzá.
Ez volt az est érdemleges része, a további percek a terveken megfigyelhető részletek elemzésével teltek – jobbára olyan formában, hogy azt csak a tervezésben és a zsűrizésben résztvevők érthették meg.
szöveg: Haba Péter
fotó: Marinov Péter
