A válság mentheti meg Szabadka belvárosát?
Az egykor virágzó bácskai nagyváros belső tömbjeinek lerombolása nem szerb-magyar kulturális összecsapás. A helybéliek szerint a műemlékvédelem gyöngesége és a pénz uralma miatt alakult ki a nem sok jóval kecsegtető helyzet.
„Rossz városépítészeti koncepció mentén halad a városvezetés, ráadásul a befektetésekre is égető szükség van, ezért vált mostanra kaotikussá a helyzet Szabadkán” – mondta el a műemlékem.hu-nak a bácskai város egykori főépítésze. Szabó Zsombor hozzátette: a tervek azzal számolnak, hogy hamarosan 200 ezer lakója lesz a városnak, azonban a szabadkaiak száma nemhogy nőne, de az elmúlt évek tendenciája szerint folyamatosan csökken – jelenleg 150 ezernél is kevesebben laknak Szabadkán és vonzáskörzetében. Az új városrendezési terv, amelyet januárban fogadott el a közgyűlés, s amely az elkövetkező évtizedben lehetőséget adna a belváros múlt századfordulóról származó épületeinek lebontására, hogy a helyükön négy- és ötemeletes iroda-, illetve lakóházak épüljenek, ennek a rossz koncepciónak az eredménye.
A területen már a neolitikumban megtelepedtek az emberek az eddig feltárt leletek szerint. Növénytermesztésre ideális a környezet: itt húzódik az alföldi homok és a délvidéki feketeföld határa, melynek mentén mára már jórészt lecsapolt tavak sora alakult ki. Fontos kereskedelmi útvonal is volt kelet és nyugat között. Ugyan az első írásos említése 1391-ből való, Szabadka a 15. századtól vált mind fontosabbá. Mátyás király a Hunyadiak birtokában lévő települést 1464-ban adományozta Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának, aki várat épített Szabadkán. Ennek nyomait ma már hiába keressük, azonban részben ennek a köveiből épült később az egykori erősség helyén álló ferences rendház. A korszakra a ferences templom mellett lévő, sajnos helyenként ugyancsak átépített, ám 15. század végi Kapitányok Háza emlékeztet csupán.
A törökök 1542-ben foglalták el a várost, s egészen 1686-ig a kezükön maradt. Mária Terézia előbb mezővárosi, majd szabad királyi városi rangot adott Szabadkának, amelynek német és latin neve Maria Theresiapolis. A 18. századtól egyre gyarapodott a város lélekszáma, tömegesen telepedtek le magyarok is (a korábbi magyar népesség szinte eltűnt a török uralom alatt). 1853-ban építették fel a Népszínházat, amely 2007-es elpusztítása a jelképe lett Szabadka 21. századi lerombolásának. Ám a hanyatlás előtt még ugyancsak virágzó korszak adatott meg a városnak, miután bekapcsolódott a vasúti közlekedésbe: rohamosan gyarapodott a lélekszám, gyárak, üzemek épültek. A századfordulón már 12 ezren dolgoztak a szabadkai gyárakban. Ekkor épült ki a szecessziós, sajnos mára már erősen sérült belváros is: a bérpaloták, a zsinagóga, majd 1910-ben átadták a városháza épületét. „Ekkor a korabeli Magyarország harmadik legnagyobb városa volt Szabadka Budapest és Szeged után” – mondta Szabó Zsombor.
Az egykori monarchia virágzó városának azonban ugyancsak balszerencsésen alakult a sorsa Trianon után. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták, amelynek a legnépesebb városa lett – legalábbis egy ideig. A Kárpát-medencével együtt a vasúthálózatot is felszabdalták, így a magyar határtól légvonalban mindössze hat kilométerre lévő Szabadka elszigetelődött. A gyárak, kereskedők tönkrementek, s a hanyatlást az a három háborús év sem tudta megakasztani, amikor 1941 és 1944 között a város visszakerült Magyarországhoz. A világháború után az elmenekült, kitelepített, meggyilkolt magyar, horvát és német lakók házaiba délről költöztettek be új lakosokat: így alakult ki a térségben a szerb többség.
A cikk folytatása és képgaléria a veszélyben lévő szabadkai belvárosról a műemlékem.hu magazinjában.
