A vas és acél országa után a szolárenergia országa lettünk - vagyis DEHOGY. Az utóbbi időben szomorúan konstatáltam ugyanis, hogy szinte minden energiamegtakarító program - amúgy is szimbolikus - támogatását megvonták. Így lassan reménytelennek látom azt az ideát, hogy egy épületet optimálisan minimális energiaigényű házzá próbáljunk formálni, annak tervezett élettartamára vetítve tudatosan megtervezni.
Gondoltam, ez nem annyira rossz elképzelés, valamint hogy a támogatások kompenzálják azt a különbséget, ami az előbb felvetettek szerinti, kedvező energiamérleget adó megoldások költsége és a bekerülési összeg alapján jelenleg minimumra kalkulálható megoldások költsége között jelentkezik. Mert ez nem ugyanaz. Az egyik talán a mi - a lakók, az egyszerű emberek - érdeke, a másik az ipari termelés nyereségérdekeltsége. Nem tudom, miért képzelem azt, hogy jó lenne, ha ez a két dolog egybeesne?
(Most kimegyek fogat mosni)
Ugyan minek szövegelek én az épületfizika térformáló szerepéről, a hőszigetelés optimumáról, és minek ez az egész "energiapasszus" papír. Megvan a megoldás: 4-5 szolártörpe a kertbe, és a legerőszakosabb félrevezető marketing szerinti több méter hőszigetelés, ami ugyan drága, de milyen kevés fűtés kell majd. A tervbe meg be kell írni, hogy "U"=0,09, ami már passzív ház, mint mondja a kereskedő, és szinte már fűteni is kell, de minek is, mikor ott vannak a szolártörpék. Igazából ide már építész sem kell, elegendő az új feljelentősdi jogszabály és a precíz dokumentálás.
Huszti István
építészmérnök
(A fotó csak illusztáció.)