Technológia

A VER-BAU legfőbb értéke a csapatszellem

2018.11.05. 12:35

Építeni csak csapatban lehet. Egy építőipari cég számos kihívással kerül szembe egy-egy projekt kivitelezése során. A kezdő rúgástól az utolsó sípszó felhangzásáig minden csapattagnak a pályán van a helye, ahol nem elegendő a szakmai felkészültség, hanem mindvégig a megfelelő taktikára, kreativitásra és szoros együttműködésre van szükség a sikeres végeredményhez. 

A kecskeméti székhelyű VER-BAU Kft. fennállása óta a legnagyobb létesítményének megvalósítására pályázott 2012 őszétől. Tárgya a szintén kecskeméti székhelyű KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. új gyárának a megvalósítása volt A folyamat több fordulóban zajlott le, közben a műszaki tartalom folyamatos módosítására és alakítására került sor a pályázó felek egyeztetésével.


 

Nagy kihívást jelentett az a tény, hogy a győztes pályázónak a már meglévő üzem megvételére is ajánlatot kellett adnia. Az új építés árajánlatával együtt a megrendelő ezt is fontos szempontként vette figyelembe és a végső értékelésben. A több fordulóból álló pályázat végállomásaként 2012 karácsonya előtt a VER-BAU Kft. aratta le a babérokat és megtörtént a szerződéskötés.
Hatalmas volumenű feladatról volt szó. Egy teljesen új termelő üzemet kellett felépíteni háromszintes fejépülettel, közel 20 500 m2nyi alapterületen. Külön épületben valósult meg a tesztüzem 3 800 m2 alapterülettel, valamint az összes szükséges kiegészítő létesítménnyel, ami egy zöldmezős beruházáshoz tartozik, vagyis közművekkel, utakkal, parkolókkal, kerítéssel, kerékpár tárolóval, csapadék szikkasztóval.


 

A feladatot tovább nehezítette, hogy a kiviteli tervezés is a vállalkozás részét képezte, mivel a versenyeztetés folyamán csak tender tervek álltak rendelkezésre. A kiviteli tervezést így a budapesti székhelyű TUS Kft. végezhette több altervező bevonásával. A megrendelő többször módosította az igényeit, ezáltal háromszor kellett az építési engedélyt módosítani. A tervezési munkák folyamatos összehangolása érdekében heti rendszerességgel folytak a tervezői kooperációs megbeszélések, ahol a műszaki tartalom egyeztetésén kívül az egyes tervező részlegek tervezési ütemezése is megtörtént. A tervek egy elkülönített FTP tárhelyre kerültek feltöltésre , itt történtek meg a módosítások is, innen lehetett az aktuális állapotot nyomon követni.


 

Az egyedülálló projekt lefolytatásához újszerű hozzáállásra volt szükség.  Egy kivitelező team felállítására került sor, amely egy projekt-vezetőből, négy építés-vezetőből, két előkészítőből és egy szakági (épületgépész és elektromos) irányítóból állt össze. Őket egészítette ki egy állandóan a kivitelezés helyszínén tartózkodó munkavédelmi stáb. A felvonuláshoz egy konténervárost kellett kialakítani, itt zajlottak a heti kooperációs és alvállalkozói értekezletek is.

A kiviteli tervezési munkákat megelőzte a durva tereprendezés, amelyet külön szerződés keretében szintén a VER-BAU Kft. kivitelezett. 2012 végén és 2013 elején a sok csapadék és a hideg időjárás megint csak próbára tette a tereprendezési munkákkal való haladást, emiatt ténylegesen csak 2013 március hónapban sikerült a munkafolyamatot elindítani. Az itt található, nehezen tömöríthető homok-talaj miatt célszerűnek mutatkozott az épületek alatt cementes talajstabilizálást készíteni, így a nehéz járművek, daruk, mixerek közlekedése is megoldhatóvá vált.




Bár a megrendelői igények többször változtak, így például a felületkezelői terület, valamint a kompresszor gépház-kialakítása a kiviteli tervezés során alakult ki, egy valami maradt változatlan és ez a 2013 november 30-i határidő volt. További kihívást okozott, hogy erre az időpontra a használatbavételi engedélyt is be kellett szerezni, ami szintén a kivitelező feladatát képezte.


A határidő tehát nagyon szoros volt, teljesítése kreatív és összehangolt csapatmunkát igényelt. A feladat úgy került megszervezésre, hogy a 4 építésvezető között felosztásra került az egész építési terület, mely során mindenki a sajátját felügyelte, a projektvezető pedig összehangolta az egyes területeken folyó munkafolyamatokat. A közreműködő közel 50 beszállító és alvállalkozó összehangolása a heti rendszerességgel megtartott kooperációs értekezleteken zajlott. A megrendelővel folytatott egyeztetések szintén hetente kerültek összehívásra, a tervezők, a műszaki ellenőrök és természetesen a megrendelő részvételével. Ekkor nem csak műszaki kérdések merültek fel, hanem sok esetben a munkafolyamatok ütemezését is aktualizálni kellett, mindig szem előtt tartva a befejezési határidőt.



A jól megszervezett és összehangolt csapatmunka sikerre jutott. A megrendelő, a kivitelező, a tervező és a műszaki ellenőr összefogásának eredményeként elkészült  az új ipari létesítmény és a használatbavételi engedély is beszerzésre került a tervezett határidőre. Pontos időzítéssel lehetőség nyílt a megrendelő KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. számára, hogy elkezdhesse a gépek áttelepítését a régi üzemből a termelés legkisebb felfüggesztése mellett.