A vizuális ízlés alakulása – Gulyás Eszter építész vizuális preferencia vizsgálata

Megfigyelhető jelenség világszerte, hogy a (kortárs) építészet megítélése nem mindig találkozik a közízléssel.  De hogyan alakul ki az építész szemléletmód a képzés során? Gulyás Eszter idén diplomázó építész alapkutatását adjuk közre.

Az építészet a funkcionalitás okán elkülönül az „opcionálisan élvezhető" művészetektől, hiszen az épületek nézése, használata elkerülhetetlen, fontos alkotóelemei a minket körülvevő világnak. Így függetlenül az olyan népszerű kérdéstől, hogy művészet-e az építészet, foglalkozni kell a közízléssel. Hogy ki kell-e azt szolgálnia, vagy éppen megváltoztatnia kell azt,  egyben felveti a szakértő ízlés és a jó ízlés létezésének kérdését: tudhatja-e jobban az építészek szűk közössége, hogy mi a szép, és ha létezik is jobb ízlés, szabad-e építészként olyat építenünk, amiről csak mi tudjuk, hogy szép.

Az építészoktatásban esztétikai nevelés tudatosan és akaratlanul is jelen van: a képzés igyekszik fejleszteni a kompozíciós érzéket, az arányérzéket, bizonyos formában a szépérzéket, miközben sok példát látva az egyéni stílus is formálódik. Előtérbe kerül a jelentésből, funkcionalitásból fakadó szépség, ami azonban néha elnyomja a szépséghez való „ösztönös", spontán viszonyulást. Az építészek szakmából, előismeretekből fakadóan más látásmóddal szemlélik a tereket, anyagokat, épületeket, a különböző látásmód pedig különböző szépség-fogalmakat szül. Ennek tudatosítása azonban csupán az egymás iránt tanúsított tolerancián segíthet, és nem ad feltétlenül megoldást arra, hogyan teremtsünk olyan épített környezetet, amelyet mindenki kellemesnek talál. Így érdemes lehet megvizsgálni, pontosan milyen jellemzőkben válik ketté a szépségérzet, mi a metszete a szakma és a nem építész társadalom preferenciáinak és mi az, amit hatásoktól, tanulmányoktól, látásmódtól függetlenül senki sem tart szépnek.

A témát sok irányból meg lehet közelíteni, ennek egyfajta első lépéseként született meg ez a kutatás, mely az építész hallgatók ízlésének, vizuális preferenciáinak változásait igyekszik végigkövetni az egyetemi oktatás ideje alatt, arra keresve a választ, milyen elemi különbségek figyelhetők meg a képzés előtt és után, van-e egyáltalán mérhető változás a vizuális ízlés tekintetében. Ennek eszköze egy saját ábrákat tartalmazó felmérés, mely a vizuális preferenciák legelemibb szintjére koncentrál; épületek, műalkotások helyett a személyes és egyéb külső tényezőket minél inkább mellőzve csupán elemi síkbeli karakterizációkat vizsgál: formákat, színeket, arányokat. A mérés elsősorban ellentétpárokra fókuszál, szimmetrikus-aszimmetrikus, kicsi-nagy, egyenes-görbe – azokra a már-már sztereotip jellemzőkre, melyek gyakran összefüggésbe hozhatók az építészek és laikusok közt kibontakozó ízlésbéli különbségekkel.

A mérés során 52 ábrapár esetében kellett a vizsgálati személyeknek megjelölniük azt, amelyiket szebbnek találják. Az ábrák szabadkézzel készültek, ennek oka a teljes ingerszegénységből fakadó megítélhetetlenség kikerülése. A tökéletesen vagy géppel szerkesztett ábrák, amennyiben ismerősek is (például kör, négyzet), már olyan mértékben beépültek az eszközrendszerünkbe, hogy vizuális értéküket kiszorította a jelentésük, így nem tudunk rá esztétikai szempontból ítéletet mondani. (vö. Moles, 1958, redundancia)

Az ábraanyag nem tárgya, csupán eszköze a mérésnek, tehát a valódi kérdés nem az, hogy melyik a szebb, hanem az, hogy vannak-e olyan vizuális helyzetek, amelyeknél egyértelműen elkülönül az elsős hallgató az ötödévestől, a laikus az építésztől. Erre lényegében bármilyen képsor alkalmas lenne, persze minél sokfélébb, annál nagyobb eséllyel világít rá érdekes egyezésekre vagy különbségekre és minél egyszerűbb, egyértelműbb, annál nagyobb eséllyel lehet visszafejteni ezek okát.

A mérésben összesen 1211 fő vett részt, közülük 725 építész hallgató az ország hét, építészeket képző felsőoktatási intézményéből, 486 fő pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem más karának hallgatója (VBK, GTK és KJK). A kérdéssor előtesztelést követően alakult ki, mely során a véglegesnél jóval nagyobb ábraanyagból elhagyásra kerültek azok, amelyeknél a vizsgálati személyek elfelejtették, melyiket választották és másik napon másikat választottak, azok, amelyeknél nem látták a különbséget a két ábra között, azok, amelyek egyértelmű asszociációt vonzottak, illetve az olyanok egy része is, amelyeknél egyáltalán nem tudtak dönteni. 

Az előtesztelések tanulságán a mérés utolsó kérdése a bizonytalanságra vonatkozik: a válaszadóknak meg kell jelölniük azokat az ábrákat, ahol nagyon bizonytalanok voltak a választásban. Ez egy korrekció a teljes mérésre, amiből a biztos és bizonytalan adatok is információt hordoznak: vajon merre billen a választás, ha mégis muszáj dönteni, jobban egyeznek-e a biztos válaszadók, mint a bizonytalanok, mik a bizonytalan kérdések.

A kitöltések rendkívül sok szempontból és sokféle csoportosításban elemezhetők, az eredményeket a kis létszámú csoportok esetében azonban fenntartással kell kezelni, hiszen kevés adatból kisebb bizonyossággal lehet következtetni az általános tendenciákra. A mérés elsődleges célja az építész hallgatók vizsgálata a képzés elején és végén, összehasonlítva a nem építésznek tanuló hallgatókkal – annak feltárása, hogy megfigyelhető-e szignifikáns különbség a válaszok arányaiban és ez a különbség mely ábrák esetében jelentkezik.

Az elvégzett statisztikai próbák (c2  -próba) alapján az 52 ábrapárból szignifikáns eltérés jelent meg (szignifikáns eltérést mutató kérdések darabszáma/összes kérdés darabszáma):

nem építész elsősök / nem építész ötödévesek: 4/52

építész elsősök / nem építész elsősök: 8/52

építész elsősök / építész ötödévesek: 13/52

építész ötödévesek / nem építész ötödévesek: 26/52

Míg a nem építész hallgatók közül az egyetemi képzés elején járók szinte minden ábrapár esetében nagyon hasonló arányban választottak, mint a képzés végén járók, addig az építészek esetében az elsősök és az ötödévesek az ábrák negyedében jelentősen különböztek. Ennél valamivel kisebb különbség megmutatkozik már az építésznek és nem építésznek jelentkezett elsős hallgatók esetében is, a képzés végén járó építész és nem építész hallgatók között pedig óriási különbség jelentkezett: az ábrák felében szignifikánsan más arányban választottak. 

Bár a választást számos tényező befolyásolhatja (asszociációk, aktuális kedv, önkép, megfelelési kényszer stb.), ezek torzító hatása nagy elemszám esetén kiegyensúlyozottabb, így érdemes megvizsgálni, milyen ábrák esetében vált ketté az építész és nem építész hallgatók véleménye.

Az építésznek és nem építésznek jelentkező elsős hallgatók esetében a szignifikáns eltérést mutató ábrák főleg kompozíciós, illetve az absztrakciót feszegető ábrázolások. (A mérés a tanév 2. hetében készült, így az elsős hallgatók esetében az egyetemen elsajátított ismeretek száma csekély.) A különbség ezen ábrák esetében jellemzően a képzés végén is megfigyelhető, némelyiknél tovább mélyül. A képzés végén járók esetében a különbségekben visszaköszönni látszanak a jellemző beidegződések: az építészek elmozdulnak a kicsi, az egyszerű, az aszimmetrikus, a szürke, a szögletes, az absztrakt irányába. 

Az építész hallgatókat évfolyamonként vizsgálva három féle tendencia látszik kirajzolódni:

_ vannak ábrák, amelyek megítélése az 5 év alatt lényegében stagnál

_vannak, amelyek esetében egyértelmű eltolódás mutatkozik a képzés előrehaladtával, 

_ és vannak, amelyek évfolyamonkénti eredményei egyfajta U alakot rajzolnak ki, ahol a középső évfolyamok környékén jelenik meg elbillenés valamelyik irányba, mely a képzés végére nagyjából visszaáll.

 Ez utóbbi érdekes jelenség, mely arra utalhat, hogy bizonyos vizuális kérdéseket tekintve a hallgatók az első egyetemi évek alatt a sok új hatás következtében elbizonytalanodnak, de végül visszatalálnak eredeti preferenciáikhoz.  Ez megfelel a környezetpszichológiai kutatásoknak is (Dúll, 2017). 

A változások mellett fontos információt hordoznak azok az ábrák is, melyek esetében nagy egyetértés mutatkozott meg kortól, építész képzettségtől, egyetemtől függetlenül. Érdekes, de talán nem meglepő módon ezek között kevesebb összefüggés mutatkozik, mint az „építészes" ábrák között, inkább egyedi esetek: úgy tűnik, a szögletes hullám már mindenki szerint agresszió; mindenki hasonlóan szépnek találja az egymást kiegészítő helyzeteket; a kettő érdekesebb, mint az egy. Ez szintén egyezéseket mutat korábbi művészetpszichológiai kutatásokkal is. (vö: Halász, 1983)

A kérdéssor három kifejezetten figuratív ábrapárt tartalmaz, melyek közül kettő esetében az előbbiekhez hasonló egyetértés bontakozott ki, ami azonban nem terjedt ki minden, építészeket képző egyetem hallgatóira. A különböző egyetemeket összehasonlítva más ábrák esetében is rajzolódnak ki érdekes különbségek, ezek azonban a kis létszámú képzések miatt nem feltétlenül tekinthetők mérvadónak, hiszen ezeknél a résztvevők száma is alacsony volt.

A méréshez kapcsolódva később készült egy almérés is, mely jóval kevesebb résztvevővel személyes interjúkon alapult – azt a célt szolgálva, hogy nagyobb bizonyossággal lehessen következtetéseket levonni a választások okát illetően. A vizsgálati személyeknek minden ábrapár esetében az ábrák közti különbségről kellett beszélniük. Az építész hallgatók esetében az ábrák közel feléről elmondható, hogy szinte mindenki nagyon hasonló különbséget nevezett meg és sokan ezt a különbséget a preferenciával is összefüggésbe hozták. A gyakran említett különbségek: izgalmasabb, kiegyensúlyozottabb, kimunkáltabb, kisebb/közepesebb, átláthatóbb. Ezekhez további két, többször megnevezett különbség társul, melyek azonban csak kevés embernél merültek fel, de ott erős érvként: lágyabb, igazabb.

Jellemző volt a „szakmai ártalom" megjelenése is: a háromszög nem szép, mert nem lehet jól berendezni, ez olyan, mint egy ház felülről. Egyértelműen megjelent a rendszerszintű gondolkodásra való igény és a koncepció keresése is: nem szép az az ábra, aminek nincs értelme, ami nem egy jól meghatározott dolgot akar; jó az egyszerűség, de nem jó a közönségesség. A hallgatók sokszor belehelyezkedtek az ábrákba, mint potenciális alkotók, lehetne-e még tökéletesíteni, folytatni, befejezni. Ugyanez nem volt jellemző a nem építész hallgatókra, náluk a vizuális diszkomfort jelent meg sokkal gyakrabban, mint döntő érv, a különbségek jellemzése pedig jóval analizálóbb, leíróbb és konkrétabb volt. 

Az egyik legérdekesebb különbségnek az mutatkozott, hogy az építész hallgatók gyakran nem arról beszéltek, amit láttak, hanem annak elképzelt másáról, mögöttes jelentéséről, feltételezett céljáról – tehát a vizuális kérdést sokszor szemiotikaivákonvertálták, mely az épületek esetében is szerepet játszhat az esztétikai preferenciák alakulásában.

A második mérés eredményei érdekes összefüggéseket mutatnak az elsővel: az, hogy meg tudják-e nevezni könnyen a különbséget, erősen összefüggeni látszik az ábrák megosztóságával és a bizonytalanság alakulásával is, tehát a gondolatiság, megértés nélkül, csupán „látvány" alapján az építész hallgatók nehezen hoztak esztétikai ítéletet és ha hoztak is, sokszor nem értettek benne egyet. Ezt a fajta, vélhetően tanult szemléletmódot a „laikusok" nem követik, így tulajdonképpen talán nem is arról van szó, hogy a szemünk mást tart szépnek, hanem a látványt kiegészítő gondolatok olyan mértékben különböznek, hogy nem is ugyanarról hozunk ítéletet.

Gulyás Eszter

 

A kutatás az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával jött létre, a kutatás részeként készült TDK dolgozat a 2019. évi Tudományos Diákköri Konferencián „A Modern öröksége – Útkeresések szélsőséges időkben" szekcióban I. díjat kapott, a dolgozat címe: A vizuális preferenciák változása a művészeti felsőoktatás hatására.

Témavezetők: Terbe Rita DLA, Prof. Dr. Dúll Andrea Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Ipartanszék.

 

Szerk.: Somogyi Krisztina

 

Irodalomjegyzék

Berlyne, D. E. 1971. Aesthetics and psychobiology. New York: Appleton-Century-Croft.

Bodócky, I. 2012. Kis Könyv a vizuális művészeti nevelésről. Budapest: magánkiadás.

Dúll, A. 2017. Épített környezet és pszichológia: a lokalitásélmény környezetpszichológiai vizsgálata. MTA doktori értekezés, Budapest

Farkas, A. 1997b. Jelentés, figurativitás, tipikusság. In: Farkas András (szerk.): Vizuális művészetek pszichológiája. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 

Halász, L. (szerk.) 1983. Művészetpszichológia. 2. bővített, átdolgozott. kiadás. Budapest: Gondolat.

Moles, A. 1958. Szemantikai információ és esztétikai információ. In: Halász, L. 1973. (szerk.) Művészetpszichológia. Budapest: Gondolat. pp. 321-352.