Közélet, hírek

A VPI Stúdió és a Knorr és Társa Építész Iroda nyerte a Jövőtér tervezői pályázatot

2007.12.13. 10:12

A gyöngyösi Barátok terét a VPI Stúdió, a fehértói Dózsa György teret pedig a Knorr és Társa Építész Iroda Bt. tervei alapján alakítják át.
Egyúttal a Nagykovácsi község főterének köztérépítészeti hallgatói ötletpályázatának nyertesét és díjazottait is kihirdették.

A Wienerberger Téglaipari zRt. Jövőtér Pályázatának II. fordulójában a VPI Stúdió Bt. és a Knorr és Társa Építész Iroda Bt. terveit ítélték a legjobbnak. A gyöngyösi Barátok terét a VPI Stúdió, a fehértói Dózsa György teret pedig a Knorr és Társa Építész Iroda Bt. tervei alapján alakítják át.

A Gyöngyös számára elkészített pályaművet 750 ezer forinttal, a Dózsa György térre vonatkozó tervet pedig egymillió forinttal díjazta a független szakemberekből álló zsűri. A győztes tervezőirodák a további tervekre vonatkozó kizárólagos jogosultságot is nyertek, s ez alapján – az önkormányzattal szerződést kötve – készíthetik el a terek engedélyezési tervét.

A Wienerberger Téglaipari zRt. Terca Jövőtér Pályázatát a Magyar Építész Kamara szabályai szerint országos, nyilvános és titkos tervpályázatként hirdették meg 2007. januárjában. A pályázat első fordulójában maguk az önkormányzatok pályázhattak köztereik átalakítására felhasználható támogatásra, a második fordulóban építészek és tájépítészek adhatták be terveiket a korábban kiválasztott két település köztereire. Az első fordulóban a gyöngyösi és a fehértói közterek megújítását találták támogatásra méltónak az ítészek.
A gyöngyösi Barátok terére beadott pályázatok közül díjazásban részesült a nyertesen kívül még a Garten Stúdió Kft. és a TI Építészeti Bt.
A fehértói Dózsa György térre beadott pályázata alapján 500.000 forintos díjazásban részesült a VPI Stúdió Bt. is.

„A Terca Jövőtér pályázat célja az volt, hogy támogassuk a magyarországi települések közterületeinek fejlődését, a modern, időtálló és esztétikus anyagok megjelenését a közterületeken. A győztes pályázatok magas színvonala bizonyítja, hogy a téglaburkolatok kiválóan illeszkednek a kis és közepes magyar városok, községek építészeti szerkezetéhez” – mondta Tóth Balázs, a Wienerberger termékfejlesztési vezetője, aki maga is részt vett a zsűrizésben.

Ebben az évben Nagykovácsi önkormányzatával közösen köztérépítészeti hallgatói ötletpályázatot is kiírt a vállalat Nagykovácsi főterére.

 

  • Az első helyezettnek járó 200 ezer forintos díjat Nagy Eszter (Budapesti Corvinus Egyetem), Nagy Zsuzsanna (Széchenyi István Egyetem), Ragányi Ágnes (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), Román László (Széchenyi István Egyetem) és Száraz Andrea (Széchenyi István Egyetem) nyerték.
  • Második helyezést értek el a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói, Szántó Csilla, Kovács Bence és Pap Gábor, akik 120 ezer forintos díjban részesültek.
  • A harmadik, 80 ezer forintos díjat a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatói, Szternák Anett és Nyári Attila vihették haza.
 


forrás: www.wienerberger.hu