Abe Kazunao: Az építészet láthatósága, avagy információ alapú percepciója
A Yamaguchi Center of Art and Media vezető kurátorának cikke a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában kiállítandó Corpora in Sigh(t)e projekt kapcsán.
Mit jelent a Site [Helyszín] a “Corpora in Si(gh)te” (röviden: CiS) nevében? Először szeretném felvázolni a projekthez vezető út főbb elgondolásait. A Site [Helyszín] helyspecifikus, a növényi egyedfejlődés előtelepeire emlékeztető építészeti formaként létezik, mely környezetével valósidejű dialógusban fejlődik. Mi a jelentése ugyanakkor a Sight-nak [Látvány]? Kétségkívül passzív, amennyiben ez az építészeti forma csak akkor kezd el vizuálisan létezni, megjelenni, amikor informatikai eszközök segítségével az új szoftver működésbe lép. Ha a Sight-nak radikálisabb értelmezést adunk, akkor a Corpora “in Sight” annyit jelent, hogy magának az építészeti formának vizuális funkciója is van. Az építészet valóban látványként jelenik meg. Nincs építészet láthatóság nélkül, de vajon létezett-e valaha olyan építészet, amely képes volt önmagát látni? A szubjektum, amely látja az építészetet, mindig is kívül volt. Hogyan változtatja meg ezt az építészeti paradigmát a CiS-ben létrejött gondolat?
A CiS vezérgondolata, hogy hogyan közelítsünk az információs technológiákhoz, mint az építészet lényegi eleméhez, és ebben a tekintetben azt gondolom, hogy ez az építészet legalább három aspektusában alapvetően különbözik a hagyományos építészettől. Először is ez az építészet önállóan generálja magát a környezetből érkező impulzusok hatására, másodszor struktúrájában új téri jelölőrendszert alkalmaz, harmadszor pedig, önmagára és a környezetére is képes – önmagából kiindulva – reflektálni. A CiS-ben létrejövő látványt mind a környezet, mind saját téri ábrázolástechnikai rendszere határozza meg, s ez utóbbi funkciója, hogy létrehozza saját információs autonómiáját. Ez az alkalmazott rendszer a poláris koordináták és egyfajta belső megfigyelési eljárás által történő jelölés, amely a doubleNegatives Architecture (röviden: dNA) saját fejlesztése. A dNA körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdte meg ezzel kapcsolatos kutatásait, és utóbb kidolgozta az építészet=corpora elképzelést a generatív információkezelés felhasz ná lásával. Ez a két elem először ebben a projektben került egyesítésre: folyamatos generálást és változást tudtak létrehozni valósidejű információfeldolgozással. Ezt a célt/végeredményt a dNA kutatói, a Yamaguchi Center for Arts and Media [YCAM] és jómagam, mint kurátor közötti, az információfeldolgozó rendszer szerkezetét érintő folyamatos konzultációk során értük el. Így jött létre végül a CiS.
A világ leírására többféle téri jelölőrendszert lehet alkalmazni, legtöbbjük azonban olyan rendszer, amelyben a megfigyelő szeme egy univerzális és fix pontban rögzített, és a tárgyra egy külső nézőpontból tekint. Az emberi létezést már sokszor és sokan hasonlították ennek a szemnek a helyzetéhez. Ez a szem alkalomadtán istennel vagy a tudattal helyettesíthető. Nevezzük ezt a szituációt a szem és tudat modelljének. Ezzel a modellel a világ többféle nézőpontból leírható (pl. transzcendentális idealizmus, a létező világ fenomenológiája stb.), de a szem pozíciója változatlan marad. Ez leginkább a filozófia modellje, de a tárgyalkotó művészetek, a festészet, a szobrászat és az építészet is ezzel élnek. Bár a tárgyak formái és módozatai roppant sokfélék lehetnek, létrehozásuk során mindegyikükben ugyanaz a szem és tudat modell működik.
Az információs társadalomnak az 1990-es években tapasztalt robbanásszerű fejlődése azonban ennek a modellnek a visszahívására kényszeríthet bennünket. Az információ alapú világ leginkább egy központ nélküli, végtelen szövedékre emlékeztet. Ezt akár a második természet új környezetének is nevezhetjük. Gregory Bates elővigyázatlanul a “tudat a természetben” kifejezést használta a “természet és tudat” helyett. Ez a radikális félrefogalmazás tulajdonképpen az információs társadalom és a hálózati rendszerek alapja. Bateson azt állítja, hogy “ahhoz, hogy az ember létre tudjon hozni egy térképet, először egyértel mű sítenie kell 'terület' és 'térkép' határait”. A ma is folyamatosan generálódó hálózatra alapuló információs társadalom lényegében új ’terület’ és nem ’térkép’. Jól nem akkor kérdezünk, amikor aprólékosan bizonyítani próbáljuk, hogy a természeti és az információs környezet egyaránt ’terület’, hanem amikor belátjuk, hogy ennek a környezetnek a határait felnyitva esetleg a tradicionális szem és tudat modell elvetésére kényszerülünk. Mert távol tartva a szem és tudat modellt, gyakorlatilag a művészet és az építészet tárgyainak létezését kérdőjelezzük meg.
Mivel a CiS a sejtautomaták elvén alapuló, öngeneráló megújulás folyamatos állapotában van, benne a létrehozás és az elhalás szimultán játszódik le. (Hasonlóan Piranesi barokk börtön-capriccióihoz, amelyek ben a folytathatóság a generatív létrehozást és elhalást jelenti.) Továbbá a szerkezet minden élének kapcsolódási pontja csuklópontként, és ezzel együtt az önmagára irányuló belső megfigyelés számtalan szemeként működik. Az ön-képek, amelyek száma megegyezik csuklópontok számával, egyidejűleg folyamatosan újrarajzolódnak. (Korunk információfeldolgozási technikái ezt már lehetővé teszik.) Ebben a szemben nincs tudat; mint elrendezett látvány működik. A gondolat, hogy minden létező dolog dinamikus létezőként egyenlő a környezetben nagyon közel áll a James J. Gibson affordanciaelméletének értelmében vett ökológiai optikához. Akár info-ökológiai optikának is nevezhetnénk. A tudat nem a szemben létezik, hanem a környezet egészében. Ha az építészet nem a környezetre támaszkodik, hanem annak inherens része, akkor – ahogy a CiS-ben is – megvalósul a tudat nélküli szem víziója. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a projekt kezdeti stádiumában a dNA ennek a térjelző rendszernek az “egyenletes összetett szem” nevet adta. A szem összetett szem, egy rovar szeme. Nincs tudat, csak a “mechanikus rizóma”, ahogy Deleuze és Guattari megfogalmazta.
Ami a CiS feladatát illeti a jelen szakaszban: az eredeti információfeldolgozó program által generált anyagtalan építészetet egy, csak pontokból és vonalakból álló struktúra hozza létre. Ha egyszer a felület=térkép láthatósága létrejött, a való világban egy másik láthatósága és funkciója is lehet. Azt gondolom, hogy az élek által létrehozott struktúraszerveződés egyelőre a részek szintjén valósul meg és még nem válik funkcionálissá, ami a környezeti ekvivalencia hangsúlya miatt van így. Változatlanul kérdés, hogy a funkciókreálás, amely az információfeldolgozáson keresztül közölt kód vagy algoritmus segítségével történik, vajon képes-e olyan designt létrehozni, amely a szem és tudat modell által létrehozott konvencionális vizuális formákkal telített világ mögé hatol. Kérdés továbbá az is, hogy a funkciók közötti kölcsönös súrlódás eredményezhet-e új elrendeződést. Ha a részek úgy lennének képesek részleges funkciókat kifejlesz teni, hogy a részlet, mint egész módszere nem sérülne, egészen új helyzet állna elő. A CiS-nek ezen felül megkülönböztetett érdeme, hogy képes az élekben beállítani a skálák közötti különbségeket. Így képes lenne olyan különböző léptékű Fuller kupolák benyomását kelteni, amelyek dinamikus formákként működnek egy Fuller kupolán belül. A velencei építészeti biennáléra készülő projekt a harmadik-fázisú Corpora, melynek három szintje van: az első a Giardiniben a magyar pavilon körül, a második Velence körül, a harmadik pedig egész Olaszországot befedi. Lehetséges – a megfelelő környezeti adatok elemzése révén – három korpusz generálása és egyidejű kapcsolattartásuk. Ilyen körülmények között megvalósul a kommunikáció kommunikációját leíró építészeti forma.
“Bár tisztában vagyunk azzal, hogy az élővilág kommunikációs szövedéke rendezett, átható és determináns, egészen odáig menően, hogy azt mondhatjuk: íme, ezt jelenti az emberiség számára Isten”1, mi mégis egy lépéssel tovább merészkedünk és megpróbáljuk leírni a rendezettséget, számba venni a szövedék mintázatát és az abban található hiányokat.
Kazunao Abe
a szöveget japánból angolra fordította: Miki Nishizawa
angolból magyarra fordította: Szigethy Gabriella
1 Gregory és Mary Catherine Bateson: Angels Fear: Towards an Epistemology of the Sacred, 1987
Abe Kazunao (J)
a Yamaguchi Center for Arts and Media (YCAM – Yamaguchi Művészet és Média Központ) művészeti vezetője és vezető kurátora. Esztétikát és művészettörténetet tanult a tokiói Művészeti Egyetemen. 1990-től 2001-ig Tokióban a Canon Művészeti Laborjának társkurátoraként több innovatív médiaművészeti projekten is dolgozott, mint pl. Teiji Furuhashi "LOVERS", a Knowbotic Research "IO_DENCIES" illetve Carsten Nicolai és Marko Peljhan "polar" c. munkája. Részt vett az YCAM, mint intézmény felállításában, ahol 2003-tól dolgozik jelenlegi pozíciójában. Itt többek között Ryoji Ikeda "C4I" és "datamatics" című, Seiko Mikami és Sota Ichikawa "gravicelles – gravity and resistance" című, exonemo "WORLD B" című, Ryuichi Sakamoto and Shiro Takatani "LIFE - fluid, invisible, inaudible..." című, valamint Otomo Yoshihide "ENSEMBLES" című kiállításának volt a producere. 2005-ben tagja volt a berlini Transmediale 06 nemzetközi médiaművészeti fesztivál zsűrijének.
