Adaptálódás és megújulás a Magas-Tátra építészetében

Felélénkült a befektetőkedv a Magas-Tátra szlovák oldalán. Több, korábban csipkerózsika álmát alvó épület újult meg magas minőségben, máshol új stíluskereséssel kísérleteznek. Mindez a természet- és a műemlék-felügyelet szigorú felügyelete alatt. Teendő azonban még akad bőven. Bán Dávid írása.

Amikor 2004. november 19-én hatalmas szélvihar vonult végig a Magas-Tátra szlovák oldalának alsóbb régióiban, a hegység képe néhány óra leforgása alatt jelentősen megváltozott. A vihar – amelyet 2014-ben egy újabb, több mint százezer fa pusztását követelő újabb orkán követett – okozta tájsebet, az erőben keletkezett hatalmas károkat a terület mind a mai napig nem tudta teljesen kiheverni, de pár év kárrendezés után már megjelentek az újjászületés első jelei: látszik a törekvés a korábbinál mélyebben gyökerező, heterogénebb faállomány nevelésére.

Ugyanezen a másfél évtizeddel ezelőtti éjszakán nem csak a természeti környezet, de az építészeti örökség is hirtelen megváltozott. Szerencsére végzetes kár nem keletkezett az üdülőhelyek épületállományában – leginkább a vasúti infrastruktúrában okozott komolyabb problémát az esemény –, de mindenképpen új kontextusba kerültek a Tátra épületei. A legtöbb ismert és népszerű üdülőhelyen a nagyobb szállodák, panziók hirtelen környező fák nélkül maradtak, korábbi rejtekükből előbukkantak, már messziről láthatóvá váltak. A hegység települései új sziluettet kaptak, a hangsúlyok áthelyeződtek.

Az erdő természeti rekonstrukciójával együtt idővel elindul az épített környezet újragondolása is. Mindez egybe esett az egyébként folyamatosan élénkülő turizmus által támasztott újabb igényekkel is. A hegység turizmusának első aranykorában, a 19. század végén, majd a századforduló idején született meg a klasszikus „monarchikus” hatású hagyományos épületállomány, amely alapvetően meghatározza a tárai hangulatot, építészetet. Mindezt az 1930-as évek, a maga módján szintén karakteres, immár a csehszlovák új építészeti törekvések modernista építményei követték. Az 1960-80-as években ismét lendületet vettek az építkezések és a hegység topográfiájához szintén jól idomuló, leginkább a talajszintig lefutó tetőzetű, nem egy esetben teljesen háromszöget formáló szállodák, üdülők, szolgáltató épületek is általában jól megtalálták helyüket a Tátra arculatában. A rendszerváltás és Szlovákia függetlenné válása után a helykeresés időszaka kezdődött a privatizációkkal, a tőkeszegény korábbi – részben ma is – állami üdülők, szanatóriumok túlélési próbálkozásaival. Elsőként a kisebb volumenű privát szektor tudott hatékonyan lépni, a nagyobb és általában leromlott állagú szálloda- és üdülőépületek megújulására, fenntartására egy ideig nehéz volt kellő tőkét bevonni. Nem egy intézmény éppen ezért idővel kénytelen is volt bezárni kapuit: belőlük néhány mára új életet kezdve megújult, mások azóta várják sorsuk jobbra fordulását. Minden esetre nagyjából az ezredforduló tájékán a turizmus és a szolgáltatások térképe túlesett a rendszerváltás zavarosban halászós gyerekbetegségein és elkezdtek kirajzolódni az új igények, irányvonalak.

Ebbe a lassú helykeresés állapotába csapott bele a bizonyos szélviharos éjszaka, amelynek következményeit idővel igyekeztek új lehetőségként értelmezni. Egyrészt mérlegelték, hogy az üdülő településeken mely, újonnan felszabadult területeket lehetne bevonni egy mérsékelt fejlesztésbe, másrészt a kidőlt, évek alatt elhordott faállomány egy részét miként lehetne a helyszínen újra hasznosítani.  A faanyagból eleinte a kiránduló útvonalak kiegészítése (korlátok, lépcsők, pihenőhelyek) mellett kisebb volumenű attrakciók épültek, majd a nagyobb szabású építkezéseknél is jó alapot nyújtottak.

A már említett növekvő és változó turisztikai igények az elmúlt években jócskán elkezdték megmozgatni a tátrai beruházó kedvet. Van, ahol az elpusztult erdő helyén új sípályákat nyitnak, amihez megkezdték a kellő infrastruktúra kiépítését is, sífelvonókkal, hóágyúkkal. Emellett legtöbb helyen a szálláshelyek növelése és a paletta színesítése zajlik. Több elhanyagolt, vagy elhagyatott épület talált új gazdára és ébredezni látszik csipkerózsika álmából.

A Magas-Tátra a 19. század második felében kezdett felkapott üdülőhellyé válni, a századfordulóra pedig megépültek a máig meglévő, nagyszabású üdülő- és gyógyszállói. 1904-ben Ótátrafüderen, majd egy évvel később Tátralomnicon avattak kiemelkedő szolgáltatást nyújtó, a település fölé elegánsan magasodó, a szecesszió stílusát a helyi viszonyokra kellemesen adaptáló nagyszállót. Mindkét intézmény kiemelt szerepet játszott a szocialista időkben is, majd mára komolyabb ráncfelvarráson túlesve, eredeti pompájukban szolgálnak négycsillagos fürdőszállóként. Az elmúlt években a lomnici Grand Hotel Praha újabb, a meglévő épülettesthez jól idomuló, de annak csak főbb szerkezeti- és tömegalkotását követő szárnnyal bővült. Az új tag egybeforr a bő évszázados épülettel, mégsem kíván archaizálni, a nem veszi fel annak ornamentikáját, finoman jelzi, hogy egy új bővítményről van szó. Az ótátrafüredi Grand Hotel azonban a története során többször bővült olyan módon, hogy az toldalék részek teljesen egybeforrtak az eredeti szerkezettel. A főhomlokzat egyik sarkában ugyan az 1930-as években köríves fürdő- és étteremszárny épült, de mára az is szervesült az épülettel. A mai hozzáépítések azonban csak kisebb volumenűek, ugyanakkor határozottan elválnak. Anyaghasználatukban jól ötvözik a régit az újjal: együtt találjuk a szállodaépület lábazatában megismert gránitot az abból kiugró síküvegtáblákkal. 

Kalandosabb a története a hegység másik két kiemelt szállodájának, a csorba-tavi mai Grand Hotel Kempinskinek és a lomnici Hotel Lomnicának. A még 2009-ben átadott csorba-tavi ötcsillagos szálloda – a nemzetközi hálózat első szlovák egysége – azt az építészeti bravúrt hajtotta végre, hogy korábbi három különálló, stílusában jelentősen eltérő épületet gyúrt olyan módon eggyé, hogy abból egy egységes hatású, történelmi épületrekonstrukció jöjjön létre.  A legkorábbi tag az 1893-ban Szentiványi József által építtetett romantikus jegyeket hordozó József-lak (a csehszlovák időkben Jánošíkra keresztelték át), amely az akkori arisztokrácia ízlése szerint gazdag díszítést kapott. Közvetlen mellette épült, majd az 1906-os bővítéssel a villával egybeforrt az átadásakor a Tátra harmadik legnagyobb szállodájának tartott Kriván, amelyet Guido Hoepfner és Györgyi Géza tervei alapján emeltek szecessziós stílusban. A harmadik épület, a Grand Hotel Hviezdoslavot az 1920-as évek jellegzetes csehszlovák „lekerekített-kubista” stílusában épült. Az immár kéttagúvá vált három épületet 1953-ban szanatóriummá vonták össze, majd a rendszerváltás után elhagyatott, leromlott állapotban várta sorsa jobbra fordulását. Peter Černo építész 2003-ban készített terveket az épületcsoport egységesítésére és Kempinski lánc számára egy megfelelő, luxusminőségű szálloda kialakítására. A tervezők kezét erősen kötötték az épület műemléki védettsége és a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) szigorú környezetvédelmi előírásai. A külső homlokzatot teljes mértékben meg kellett újítani, amelyhez korabeli fotók segítségével nyúltak hozzá és találtak egy egységes, mégis az eredeti épületekre jellemző arculatot.  A szálloda főbejáratát újradefiniálták, a lobbi és a bár területét újra megnyitották. A szárnyakat újonnan épített, mégis a korabeli megjelenéshez jól igazodó tagok kötik össze, ide kerültek az olyan új funkciók, mint például a wellness részleg, de létesült konferencia terem, valamint aprólékos munkával helyreállították a báltermet is. A szálloda kiegészült hat darab különálló, alapvetően teljesen mai, de számos stíluselemében a hagyományos hegyvidéki építészetre utaló apartman házzal is, amelyek külön bejárattal rendelkeznek, de egy földalatti összeköttetéssel a főépülethez is kapcsolódnak. A 2009-ben megnyílt szálloda tavaly megkapta a legjobb történelmi szállodáknak járó nemzetközi díjat.

A Kempinski megújításában már tapasztalatot szerző pozsonyi GFI Archiect+Design iroda kapta meg egy szűk évtizeddel később a tátralomnici, évek óta lakat alatt álló Hotel Lomnica felújításának és bővítésének tervezési munkáit. A 19. század utolsó évtizediben megerősödő budapesti arisztokrácia egyre nagyobb beruházó kedvvel kezdte meghódítani az ország különböző üdülőhelyeit, így a Magas-Tátrát is. A felpezsgő építőkedvbe beszállt a magyar állam is és közös beruházásban, alig egy év alatt, épült meg a tátralomnici Lomnic Szálló, a hegység első nagyszállója. Az 1892-ben megnyílt épület a Tátra egyik első meghatározó építészének, Majunke Gedeonnak a munkája, aki az akkoriban rohamosan fejlődő üdülőhelyek harmadát tervezte. A Lomnic Szálló történetét számos felemelkedés és hanyatlás kísérte végig – mellé idővel szépen tervezett park is került, amelynek a kertrészében a szálloda konyhájára termelték a friss zöldséget –, de százéves évfordulójára az akkor újonnan privatizált épületen már csak egy molinó emlékeztetett, szobái, étterme már nem fogadott vendégeket. 2015-ben új befektető lépett színre és az ő megbízásából Peter Kopčák és a GFI csapata tervezte újra a szállodát. A cél a régi ragyogás és elegancia felelevenítése volt, amely egy mai modern, visszafogottan minimalista világgal keveredik. Az eredeti szállodaépülethez egy méretes új szárny csatlakozott, amelybe a szobák nagy része mellett wellness központ és konferenciarészleg is került. A toldás mindenképpen modern kívánt lenni, leginkább csak hatásában függőleges rajzolatában, ritmusában csatlakozik az eredeti épülethez. Tetőzete, homloktati kialakítása egyfajta lecsupaszított mása, szabad újragondolása a századfordulós hegyi szállónak.

Ótátrafüreden egyfajta kisebb új városközpont kezd kirajzolódni az utóbbi évek beruházásai során. A tarajkára vezető siklóállomás környékén, a szélvihar során kényszerűen megtisztult területre Hrebienok Resort névvel épült magas kategóriás apartmanonak kínáló tömbház, a földszintjén szolgáltatásokkal, alatta mélygarázzsal. A főleg üveges erkélyek és kőburkolat dominálta tömböket madárszárnyat formáló, a hagyományos alpesi épületekhez képest inverz, befelé lejtő, fabetétes tetőzet tárja. Az első egységeket még 2016-ban adták át és idén nyáron készült el a szintén nagy volumenű délebbi tömb a Grand Hotel vonalában, amelyben már különböző wellness-, fitnesz- és fürdőrészlegeket is elhelyeztek. De Tárafüred hátsó, a hegyek felé nyitott tengelye számos új, kisebb villával, családi panzióval bővült az elmúlt években.

Mindemellett a technológiai váltás és komolyabb változásokat okoz az épületállományokban. A vihar következményében csupasszá vált, Tátralomnic feletti hegyoldalakon jelentős sípálya fejlesztésekbe kezdtek, amihez több felvonót, valamint a hóágyúkhoz egy nagy víztározót is építettek. Az új síliftek mellett a Kő-pataki-tóhoz – és azon keresztül a Lomnici-csúcsra – tartó lanovkák is modernizálódtak. A Kő-pataki-tónál 1935-ben épült első, majd 1973-ban egy jelentős toldalékot képző második fogadóépület funkciói mára jelentősen megváltoztak, így komoly belső átalakításokon mentek keresztül. Az 1970-es években épült lanovkaállomáson idén nyílt butik hangulatú, panorámás önkiszolgáló étterem. Ugyanakkor az 1930-as évek pompás, gránitkövekből és téglából épült alsóbb két lanovkaállomásán – Lomnicon a nagyszálló mögött és a közbülső Štart megállóhelyen – sajnálatosan még nem jelentek meg az új élet nyomai.  A sípályákhoz és a mai lanovkához viszont kisebb, pavilonszerű, kiszolgáló épületek kerültek, amelyek letisztult, egyszerű formáit leginkább fadeszkákból és síküvegtáblákból állították össze.

A befektetőkedv érezhetően virágzik a Magas-Tátrában. Látni számos szép példát a felújításra és új építmények létesítésére, ugyanakkor sajnálatosan nagy számban találunk még megmentésre érdemes, de lassan az enyészeté váló épületeket is. A változások egyértelműen zajlanak, a TANAP által szabályozott szigorú keretek pedig remélhetően továbbra is gátolják a túlépítést, vagy tájidegen épületek felhúzását a Magas-Tátra településein.

Bán Dávid