Közélet, hírek

Adományokból épülhet meg az Anna-réti kápolna? Gyűjtést szervezett a hegyvidéki önkormányzat

2023.01.04. 16:37

Az építkezést eredetileg állami támogatásból fedezték volna, ám az erre vonatkozó szerződést a háborús helyzetre hivatkozva végül nem kötötte meg a kormány. A költségeket 127 millió forintra becsülik.

Korábban, még tavaly szeptemberben számoltunk be arról, hogy ismét meghiúsulni látszik a hegyvidéki Anna-réti kápolna megépítése. Az imahely megtervezésére még 2018-ban írtak ki pályázatot, és noha a kerületi célkitűzések szerint 2022-ben meg is épülhetett volna a miséző, amelyre az építési engedélyt is megszerezték, az őszi képviselőtestületi ülésen elhangzottak szerint ez egy darabig mégsem lesz aktuális. Habár a kivitelezőt feltételes közbeszerzésen már kiválasztotta a helyi önkormányzat, a támogatási szerződést a háború miatt nem kötötte meg a kormány, így a vállalkozóval kötött szerződést is felbontották.

A kerület honlapján most arról tájékoztatnak, hogy adománygyűjtés kezdődött a kápolna építési költségeinek fedezésére, amely a becslés szerint 127 millió forintot tesz ki. "A szükséges összeg összegyűjtését követően reményeink szerint legkésőbb 2024-ben elkezdődnének az építési munkák", írják.

Mint felidézik, a kápolna építésének szándéka nyolcvan éve merült fel először, erre a célra anno a főváros területet adományozott az egyháznak az Anna-rét mellett. Az építkezés 1944 decemberében meg is kezdődött, azonban a szovjet csapatok érkezése miatt leállt, az építőanyag eltűnt. A háború után új, nagyobb szabású tervek készültek Mindszenty József bíboros jóváhagyásával, és 1947-ben megtörtént az alapkőletétel is, a kommunista államhatalom azonban gátat szabott a tényleges megvalósításnak.

Jóval a rendszerváltás után, "az értékes természeti környezetre tekintettel" a leendő kápolna korábban tervezett alapterületének csökkentése mellett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Hegyvidéki Önkormányzat is felkarolta a helyi hívő közösség kezdeményezését. A pályázat során a megvalósításra kiválasztott terv (készítői: Márkus Péter és Koczka Kristóf) egyik erényének a többfunkciós használatot tartják: az épület zárt állapotban kis, tizenkét férőhelyes kápolnaként működik, míg a rét felé kinyitva nagyobb létszámú szabadtéri mise megtartására is alkalmas lehet.