Adriatic Challange Architect Flottilla - az e(l)ső versenynap

Kint vannak a vízből... de csak estefelé. Az Adrián megrendezett építész regatta második napján "élesedik" a helyzet - szó szerint, és átvitt értelemben is. Következzék Reisz Ádám beszámolója az első versenynapról. 

A Biográdi építész regatta második napja, valójában az első. Az első, amikor az induló hét csapat versenybe kezd. Az FBIstudio-Anterra közös csapata a New York nevű vitorlás fedélzetén indul, ez csak azért érdekes, mert innen közvetítünk. Aki olvasta, tudja, hogy a vén tengeri medve kifejezés nem igazán illik a legénység nagyobbik részére, ráadásul első alkalommal van itt közülünk mindenki. Takács Viktor azért szerencsére eleget hajózott már ahhoz, hogy értse, és kellő tapintatossággal és türelemmel át is adja, mikor mit kellene csinálni. Onnan lehet tudni, hogy az ember jó irányba fordult egy kedves „menjelőre-maradjitt-húzdmeg-eresszedmár-feszítsd” mondatot követően, hogy az üvöltést rögtön egy másik, hasonlóan egyszerű kérés követi, nem pedig az előzőnek az exponenciálisan növekvő hangerejű, majd végül egyetlen artikulálatlan zajba vesző ismétlése. A feladatok tényleg nem bonyolultak, mintha egy kínai tornatanár mandarin nyelven kérné, hogy csinálj egy törzs hajlítás-döntés-gyertyaállás-indiánszökkelésses zsákolást, vagy meghalsz. Eközben a hajó, mintegy 45 fokot legfeljebb tíz-húsz százalékkal meghaladó mértékben dől meg, így a padok teteje az oldala lett, pedig te eddig azon ültél. Tehát vagy pofára estél, vagy hanyatt. Kicsit azonban előreszaladtam, a verseny pontosan tíz órakor indul, két közeli sziget innenső képzeletbeli vonalában. Mint kiderül, sajnos a rajt időpontja is képzeletbeli, Noll Tamás csapatkapitány, aki egyben a verseny szervezője, ugyanis mindenkinek átüvölt, hogy 5 perccel halasztódik a rajt, majd ezt követően azonnal elrajtol hajójával, és vele együtt a két mellette lévő másik hajó is megy. A hét fős mezőny másik négy hajójából három nem is hallotta a halasztott rajtot, de eleve hátul van, mert a rajtvonalat is előrébb sodorta valahogy a víz. A kis mal entendu, 4 perc hendikeppet jelent a lemaradóknak.

A mi kapitányunk annyira megsértődik ezen, hogy elkezd érthető javaslatokat tenni fejhangon, hogy ki mit csináljon és fordítva. Ennek következtében a hajónk olyan lendületet vesz, hogy hamarosan ledolgozzuk a tetemes hátrányt. Derűre ború, hogy a 12 csomósnak ígért szélnek némiképp ellentmond a sötéten kavargó égbolt és az ezt kísérő villámlás. Ez ebben a pillanatban a fél órán belül bekövetkező bizonyos halálunk okait a „rám dől a hajó”, a „belefulladok a vízbe”, a „levágja a fejem egy kötél”, (vagy ha nem akkor megöl a kapitány) mellett, gyorsan kiegészül a villámcsapás okozta szénné égéssel, hiszen egy vízben ülünk egy árbocnak nevezett 15 méteres villámhárító alatt. Ha a halál nem is, de a vihar utolér bennünket. Ez a kapitányt nem zavarja, konzekvensen üvöltözi egyre jobb helyezésbe a hajót. Az alattunk lévő víztömeg kiegészül egy felettünk lévővel.

Zuhog az eső, keveredik a hajó oldalán felcsapó sós hullámokkal. A fedélzet egy merő takony, csúszik, de mindegy is, mert egy gyakorlatilag függőleges felületen szárazon se marad meg az ember. E közben köteleket húzunk, eresztünk, folyamatos a meló, esély sincs még egy rövid imára se. Akkora a permet, hogy a többi hajót sem nagyon látjuk már. Mire kicsit alábbhagy a vihar az összes menő ruhagyártó impregnált esőkabátja a Vileda gyár bármelyik szivacsát megszégyenítő mennyiségű vizet vesz fel, majd továbbít a bőrünkre. Mintegy két órán állunk zuhany alatt ruhában. A kapitányunk, Takács Viktor szemében a szenvedés helyett az elégedettség csillog, mert megy a hajó, és a többiek lemaradtak. Az eső is eláll, de döntés előtt állunk, mert át kell szelnünk egy szigetcsoportot. A navigáción az előttünk lévő akadálysor a csillagok háborújában klasszikus jelenetet juttatja eszünkbe, amikor Han Solo a meteorfelhőn vezeti át űrhajóját Chubacca folyamatos morgása és üvöltése közben, csak nálunk Chubacca kedvességét és orgánumát a kapitány örökölte. A kérdés az, hogy ejtünk, vagy felülről megyünk. De hogy miért nem lehet egyszerűen azt kérdezni hogy jobbra, vagy balra? A végül a botcsinálta navigátor, azaz jómagam egy rendkívül taktikus húzással a légvonalban egyenest, mint két pont között a legrövidebbet javaslom. Sajnos ez a vitorlázásnál nem igaz.

Kicsit el is áll a szél a szigetek között, ami, ha nem tudná kedves olvasó, nyilvánvaló, és ugyanitt javaslom, hogy ha esetleg bárki vitorlással versenyezne, a szigetek közé ne. Mert ott eláll a szél. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a hajó dőlése 50-ről 45 fokra csökken, ami kudarc. Mivel a többieknek a hátunk mögött nyoma sincs, megúszom és nem kell még kiússzak. Végül kiderül, hogy így se ér utol minket senki és a teljesen zöldfülű legénység behozza a New Yorkot az első helyre Rozgonyica kikötőjébe. A büszke csapatnak Noll Tamás és csapata nyújtja át a győzelemért járó pezsgőt, de utána ott maradnak és megisszák. Az első futam végső sorrendjét alább olvashatják.

Reisz Ádám, FBIstudio-Anterra csapatából, Rozgonyica, Horvátország...

1. 60 New york, 5h40 (Takács Viktor, Fernezelyi Gergely, FBIstudio-Anterra)
2. 59 les sable D’olonne 5h52 (Schiffert Péter, Der Plan)
3. 58 Las Palmas 6h02 (Nikl István, Nagy Csaba, Art-tour)
4. 50 Auckland 6h08 (Noll Tamás, TeamPannon)
5. 51 Cape Cod 6h18 (Sárközi Csaba, Blaumontag)
6. 52 Cape Horn 6h27 (Kálmán Ernő, Shanghai)
7. 53 Cape Town 6h32 (Ulrich Tamás, UITaNor)