Adriatic Challenge Architect Flottilla - első nap

Vízre szállt az építész szakma színe-java. A déli tengereken versengő vitorlások legénysége magyar építészekből állt össze. A "New York" nevű hajó fedélzetéről érkezett meg szerkesztőségünkbe Reisz Ádám első napi beszámolója az Adria Challenge építész regattáról. 

Első nap, érkezés, ismerkedés a hajóval (2013-08-24)

Tisztelt hölgyeim és uraim, Biográdból jelentkezünk, Horvátországból, ahol immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre az Adria Challenge építész regatta. Ez egy olyan verseny, aminek az a lényege, hogy vitorlás hajókkal kell előbb odaérni mint a másik. Általában amúgy ez a versenyek lényege, a fő izgalmat itt az adja, hogy a résztvevők magyar építészek, akikről köztudomású, hogy ha egy életpálya bevételét összeadják, akkor sem tudják kifizetni a fenekük alá versenyzés céljából rendelkezésre bocsátott kamion méretű hajókat. Annyiban azonban komoly rutinnal rendelkezünk, hogy otthon is más pénzét költjük eszmei térkapcsolatokra, végtelen meggyőző erővel bírva reá az ártatlan ügyfelet, hogy építsen magának olyan házat, ami nekünk, építészeknek tetszik, de sose tudnánk kifizetni. Idén hét hajó, hét csapat vág neki, halált megvető bátorsággal a háborgó, na ha nem is a tengernek, de a gumimatracon a hajók elől menekülni próbáló fürdőzőknek.

A Magyar Építész Kamara szervezte vízi kaland első napja a megérkezés és a járművek átvételével telik. Ezért engedtessék meg, hogy a félelmetesen férfias sportteljesítmény helyett inkább a hajók bemutatására térjek ki. Na már most feltehetően sokaknak banális, hogy hogy is néz ki egy tengeren is működő vitorlás, de felteszem, még többen vannak akik - köztük jómagam - életükben nem jártak még ilyenen, legfeljebb a partról nézték a marinába elegánsan benavigáló úri világot. Először is tisztázzuk, a vitorlás hajó nem egy, hanem megszámlálhatatlan mennyiségű, idegen nevű vászonnal rendelkezik, ezek mindegyike speciális célt szolgál, olyan esetekre, melyek létezéséről a közönséges nagykörút forgalmához szokott szárazföldi patkányok nem is tudnak. Például nekem két féle szél van, az egyik, ami fúj, a másik, ami nem.

Ez természetesen itt nevetséges, és érdemes ezt az álláspontunkat titokban tartani, ha nem akarunk megvetés tárgyává válni. Hogy melyik vitorlát mikor és hova kell felhúzni, az rejtély, hasonlóképpen ahhoz, hogy ezek honnan a nyavalyából kerülnek elő, a többi lebontott pedig hova tűnik el. Persze azért hamar kiderül, a vitorla táskákban lapul egy-egy titkos rekeszben, és csak arról tudja a laikus, hogy az, amit előhúzott a vaksötét kabinból nem a kívánt darab, hogy a hajó kapitánya lila fejjel próbálja a kormánya mögül túlüvölteni a szelet, hogy az nem a „Genya”, hanem a „Spiné” (vagy tudja isten micsoda). Az, hogy ebben zűrzavarban a vitorla zsákját lefújja a szél a fedélzetről, majd elsüllyed, szintén kellemetlen. Ilyenkor megtudhatjuk - persze ezt is utólag, hogy a randa kék zsák az egyik legmenőbb vitorlásmárka terméke volt, és benne a kaució jelentős része az, ami a tenger feneke felé tart.

A hajó teljes fedélzetét keresztül-kasul szelik mindenféle kötelek, amelyeket látszólag rendszertelenül kell hol ide, hol oda kötni, feszíteni, lazítani. Az elindulás előtt szóltak, hogy pakoljunk be kesztyűt, pedig nem síelni megyünk, de miután zöldfülű matrózként az ember kezéről az első öt perc után leég a bőr, mert a suhanó kötelet puszta kézzel szorítja, hamar rájön, hogy a kesztyű mégsem a hideg miatt kell(ett volna). Mindez az alatt a fél órás rövid kifutás alatt, amit azért abszolválunk, hogy szokjuk a hajót és a tapasztalatlanok tapasztalatot nyerjenek. Így aztán kissé megtörve igyekszik az ember a hajó azon részein, amelyek nem az előrejutás miatt vannak, nagyobb sikerrel eljárni, kompenzálva a fedélzeti kudarcokat.

Csakhogy a vitorlás hajó e tekintetben is tartogat meglepetéseket. A kabinban ugyanis elképesztő helyspórolás van. Az, hogy mi az, amit látunk: konyha, mosdó vagy nappali, esetenként csak nézőpont kérdése. A hajón - a magam részéről három éves koromtól kezdve komoly rutinnal használt - angol vécének a kezelése is kudarcba fulladt. Elképzelni sem tudom, mi van, ha nagy dolgot kell ottan letuszmákolni, egy óvatos pisi nyomainak eltüntetéséhez is karok forgatása, pumpálása, átkapcsolása, újabb pumpálása szükséges, szóval a fedélzetről érdemesebb csinálni az ilyesmit, még ha a „tengerbe vizet mondás” ennek ellent is mond.

Visszatérve a versenyhez, a mai nap fő eseménye az esti ünnepélyes nyitóvacsora, ahol Noll Tamás köszönti a részvevőket. Sokan többször indultak már, van aki hetedszerre van itt. Mi, azaz az FBIstudio és az Anterra közösen induló csapata első alkalommal. A "New York" nevű hajónkat Takács Viktor vezeti, aki a fent részletezett hajóval kapcsolatos dolgokban nagy rutinnal rendelkezik, és aki azért jött, hogy megnyerjük a versenyt… Remélem egyszer a kötelek mibenlétén túl lesz idő a wc működését is elmagyaráznia. A hangulat mindenesetre jó, és mivel holnapra esőt mondanak, dél felé indul a futam az első versenyszakasszal.

Reisz Ádám, "New York", Horvátország