Aki új arcot adott a Corvin-negyed kapujának – 35 éve hunyt el Csics Miklós
Csics Miklós a magyar építészettörténet azon szürke eminenciásai közé tartozik, akikről az idő múlásával egyre kevesebb szó esik, szakkönyvekben is többnyire csak félmondatokban, lábjegyzetekben emlegetik őket, pedig életművük megérdemelné, hogy időnként felelevenítsük munkásságukat. Vékony Zsolt írása.
Csics Miklós igen fiatalon, 57 éves korában hunyt el 1985. október 29-én. Aktív építészmérnöki pályafutása éppen annyi ideig, 35 esztendeig tartott, mint ahány éve nincsen már közöttünk. Az a három és fél évtized azonban igen mozgalmas volt számára, amelyet a számtalan tervpályázaton való részvétel, a megvalósult épületei és megannyi szaklapi publikációja is jól visszatükröz.
Anyai nagyanyja Hild József leszármazottja volt, és, ha nem is kizárólag ez a tény döntötte el pályaválasztását, mégis a budapesti Építőipari Közlekedési Műszaki Egyetem Építész Karára iratkozott be, ahol 1950-ben szerzett építészmérnöki diplomát. Ezt követően munkát is kapott az Általános Lakásépítési Vállalatnál építőipari kivitelezőként. Konkrét tervezési feladatok 1954-től várták, miután elhelyezkedett a LAKÓTERV-nél, ugyanakkor 2 évvel később már az IPARTERV mérnökeként dolgozott. Itt valósult meg egyik első fontosabb munkája, azaz a József körút 86. szám alatti lakóház.
Az épület helyén egykoron az úgynevezett Corvin-házak álltak, amelyek az 1956-os forradalom és szabadságharc budapesti összecsapásai során igen súlyos károkat szenvedtek. Míg a 84. szám alatti házat sikerült új lakáskiosztással helyreállítani, addig a Corvin-negyed kapuját jelentő párját már nem, csupán az alapjait hagyták meg, s húzták fel rá ezt az új, nyolcszintes, az Üllői út felől árkádos kialakítást nyert épületet. Akkor már nem az erőltetett szocreál elvárásoknak megfelelve kellett tervezniük az építészeknek, így Csics egy még mai szemmel is szép, modernista tömböt álmodott meg a József körút és az Üllői út sarkára.
A körúti térfalhoz igazodó jobb illeszkedés és a forgalmas, zajos-poros kereszteződés okán az építész nem aggatta tele erkélyekkel a házat, ugyanakkor jelképes franciaerkélyekkel szép ritmust adott a zöld kerámialapokkal díszített homlokzatnak (amely ritmust mostanra megbontanak a lakásokba szerelt légkondicionálók kültéri egységei). Az épületben emeletenként 4-4, kétszobás lakás kapott helyet, amelyek az adott korhoz mérten kellően színvonalasak voltak, s ügyes alaprajzi elrendezésük miatt teljesen körbe is járhatóak. Rimanóczy Jenő az épület ismertetése kapcsán ezt írta a Magyar Építőművészet 1959/9-10. számában: „Az eddig felépült budapesti foghíjak között a legjobbak közé tartozik."
Szegeden egy kisebb léptékű, de hasonlóan térfalba illesztett lakóházat tervezett a Vadász utcába az 1960-as évek elején. A négyszintes, vakolt épület szintén sík homlokzatú (csupán a bejárat fölötti sávban van három kisebb loggia), és a szalagablak-sorokat szép, fekete kerámialapok törik meg (utóbbi díszítés a bejáratot is keretezi).
Csics 1965-ben a MÉLYÉVTERV-nél helyezkedett el, ezt követően viszont már szinte csak ipari, üzemi épületek tervezésével foglalkozott, bár díjazott lett a Paskál fürdő, a békéscsabai művelődési ház, valamint a szegedi könyvtár és levéltár pályázatán is. Az 1960-as évek igen termékeny időszak volt pályáját tekintve: a tiszapalkonyai Nitrogén Műtrágyagyár üzemi főépülete és gáztalanító épülete, a debreceni Orvosi Műszergyár teljes gyárüzeme, a százhalombattai kőolaj-finomító igazgatósági épületcsoportja, kőolajipari laboratóriuma és kőolaj-finomító műszerépülete mind-mind az ő tervezői kvalitásait mutatják. Megérdemelt Ybl-díját végül 1965-ben egy típus iroda-öltözőépület tervéért kapta, amely aztán Százhalombattán meg is valósult.
Az iroda-öltözőépület tipizálása egyébként komoly kihívást jelentett. Ahogy ő maga írja az Ipari Építészeti Szemle 1964/22. számában: „Az érvényben lévő tervezési normatívák más követelményt állítanak a tervező elé az iroda és ismét mást az öltözőépület esetében. A tipizálási munka első lépéseként tehát optimális összhangot kellett teremteni belmagasság, axis távolság stb. kérdésében, hogy a szerkezeti elemek mindkét épület céljaira alkalmasak legyenek."1 A feladat megoldása ugyanakkor azt is elősegítette, hogy a tömeges előregyártást követően az elemek mindenféle különleges eszköz nélkül, akár 100 kilométeres távolságba is könnyedén szállíthatóak voltak.
Csics Miklós elhivatottságára, építészethez való hozzáállására jellemző, hogy folyamatosan kereste az új lehetőségeket. Az MTA tudományos munkatársaként, illetve a BME Épületszerkezeti Tanszékén az oktatás mellett épületfizikai jellegű szerkezetfejlesztési kutatásokat végzett (például a lakásajtók terén). Tapasztalatairól, a legfrissebb építészeti trendekről folyamatosan publikált is a fontosabb szaklapokban. (Pl.: Magyar Építőművészet, Magyar Építőipar, Műszaki Tervezés stb.)
Időnként nem átallt kritikusan tekinteni saját szakmájára is. A Vitruvius aktualitása című cikkében (Magyar Építőművészet 1980/3.) megjegyzi, hogy „a tudományokról ma kevés építésznek van akkora ismeretanyag a birtokában, mint neki (Vitruviusnak – a szerk.) volt a maga idejében". Szintén kiemeli, hogy Vitruvius elítélően nyilatkozott a divathóbortról és a pazarlásról, amely véleményt Csics is osztotta, hiszen a Válság és etika című tanulmányában (Magyar Építőművészet 1981/4.) erősen ostorozta a szerinte fölöslegesen túlgondolt „presztizs építészetet", a posztmodern irányzat „tükörüveg architektúráját". Ezzel párhuzamosan érdekes megállapítást tett a szocreál és a kortárs építészet megbecsülése kapcsán: „A szocialista realizmus – mint az akkori társadalompolitika terméke – ezzel egyidejűleg kihúzó vágányra terelte az építészeti ideológiát. Furcsa módon, az ideológiai zavarban létrejött alkotásokra a társadalom sokkal inkább figyelt, mint húsz évvel később a maga korának épületeire. Még azt a megjegyzést is megkockáztatnám, hogy az akkori magyar társadalom nagyobb erkölcsi megbecsülésben részesítette a műveket és létrehozóit, mint a mai. Tette ezt annak ellenére, hogy nap mint nap fül- és szemtanúja lehetett a szocialista-realista építészet vitáinak, hogy »oszloprendekkel« és »törülközőkkel« dekorált, szerény technikai berendezéssel felszerelt lakó- és közintézményeket vehetett birtokába, ugyancsak szerény építőipari minőséggel."
Mai szemmel nézve legérdekesebb szövegeinek azok a tanulmányok tekinthetőek, amelyek szintén a Magyar Építőművészetben jelentek meg Divat vagy építészeti forradalom? (1980/5.), illetve Napépítészet (1981/1.) címmel. Mindkettő a napenergiában rejlő lehetőségekről értekezik, amely mostanra már talán az egyik legáltalánosabb gazdaságossági tényezővé vált az épületenergetika, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás területén. Kicsit talán szomorú, hogy Csics már ekkor felvetette, ezzel az infrastruktúrával érdemes lenne alaposabban is megismerkedni (bár jelezte költséges voltát), mégis mindez csupán 30-40 évvel később vált igazi valósággá. De talán még éppen időben vagyunk ahhoz, hogy a napenergia hasznosításával tegyünk valamit a karbonsemlegesség elérésért, így pedig a magunk és a Föld megmentéséért. Ha még élne, talán ma is foglalkoztatná őt az önfenntartó irodaházak és passzívházak világa.
Vékony Zsolt
Szerk.: Pleskovics Viola
