Alga vakolat, szemét barter, dominó és szerzetesek – ilyen volt a Lisszaboni Építészeti Triennále négy fő kiállítása
Immár hatodik alkalommal rendezték meg a Lisszaboni Építészeti Triennálét 2022-ben, ezúttal Cristina Veríssimo és Diogo Burnay építészek kurátori vezetésével. Az idei Triennále hívószava a Terra (latinul: föld) volt, programadó témái pedig a fenntarthatóság, a Föld erőforrásainak átgondoltabb, okosabb felhasználása, valamint a városi térszervezés mintázatai köré csoportosultak. Darvasi Dominika helyszíni beszámolója.
A workshopok, előadások és konferenciák mellett négy fő kiállítás alkotta a Triennálé gerincét, melyeket más-más helyszíneken, különböző tematikákra fűztek fel a kurátorok. A közös nevezőt minden esetben a megfontolt pragmatizmus jelentette: a kiállítások célja a tudásmegosztás, valamint a nemzetközi jó gyakorlatok és holisztikus modellek bemutatása volt.
A portugál építészet és design kissé kívül esik a közép-kelet-európai látókörön, pedig rengeteg izgalmas, kreatív ember él és alkot itt a világ minden tájáról. Az idei Triennálé vonatkozásában első sorban az érdekelt, hogy jelenleg mi foglalkoztatja leginkább a portugál építész közeget, milyen aspektusból közelítenek a kortárs építészethez, valamint milyen súlyozás alapján válogatnak a nemzetközi teljesítményekből. A közösségi és szociális tervezés kurrens, trendi téma ma a nemzetközi diskurzusban, de itt mintha még hangsúlyosabban jelenne meg ez a tendencia, ami részben annak is köszönhető, hogy Portugália valóban egy ízig-vérig kozmopolita, multikulturális közeg, ahol az afrikaiakon, ázsiaiakon és dél-amerikaiakon át, rengeteg náció él együtt. Az építészet fontos feladatai közé tartozik többek között az ökológiai szemlélet és a társadalmi felelősségvállalás is, a Triennálén bemutatott anyagokon pedig markánsan érződik ez az őszinte, Portugáliára kiváltképp jellemző érzékenység, a világ jobbításának eszménye.
De mit lehet megmutatni az építészetből egy múzeumi térben? Ez mindig nehéz feladat, hiszen az építészet 3D-s világát kell valahogy 2D-ben, esetleg maketteken ábrázolni. Kreativitásból azonban nem volt hiány a Triennálén: az audiovizuális anyagokon és térbeli installációkon át az interaktív, tapintható anyagokig többféle megoldással is kísérleteztek a kurátorok.
A kiállítások tereinek a letisztult minimalizmus adott egységes karaktert: a white cube kiállítóterekben natúr faszerkezetű állványok emelik ki és teszik méginkább láthatóvá és befogadhatóvá a különböző projekteket. Ez a natúr egység azért is fontos, mert töménységük ellenére jól rendszerezi a kiállításokon felvonultatott számottevő projektet, megelőzve ezzel a vizuális káoszt.
A teljesség igénye nélkül álljon itt egy válogatás az idei Triennále számomra legkedvesebb projektjeiből.
Multiplicity – diverz közösségek
A Tau Tavengwa és Vyjayanthi Rao kurátorok által rendezett kiállítás az ember és a tér viszonyrendszerét vizsgálja. Hogyan válhatnak a közösségek a városi szövet szerves részévé? Milyen módon alakítható ki párbeszéd a tervezők és felhasználók között? Milyen viselkedési mintázatai lehetnek egy közösségnek és ez a mintázat hogyan ültethető át az épített környezetbe?
A Multiplicity kiállítás olyan gyakorlatokat mutat be, amelyek megkérdőjelezik az építészetről alkotott szilárd definíciókat. A tárlat különböző társadalmi és globális problémákra adott építészeti válaszok sokaságát vonultatja fel.
A NUDES stúdió által tervezett Bookworm Pavilon a formatervezés és az építészet határmezsgyéjén mozog. A szerkezet mintegy 3600 moduláris, előre gyártott alkatrészből épül fel és 15-20000 könyv elhelyezésére alkalmas. A szabadtéri könyvtárat hét nap alatt lehet felállítani és fele ennyi időbe telik lebontani, ez a koncepció pedig azt bizonyítja, hogy átgondolt építészeti megoldásokkal bármilyen területen könnyen és gyorsan telepíthető új infrastruktúra.
Az indiai Architecture Discipline építésziroda szintén intelligens infrastruktúrák létrehozásával kísérletezik: az általuk tervezett Mohalla Klinikák célja, hogy könnyen elérhető egészségügyi ellátást biztosítsanak Delhi lakói számára. Az újrahasznosított tengeri konténerekből készült mobil klinikák bárhol könnyen telepíthetőek, a konténer egységekben váróterem, vizsgálóhelyiség és gyógyszertár is kialakítható.
A kiállítás teljesen interaktív, minden esettanulmányról egy külön nagy formátumú képes magazint állítottak össze a kurátorok, amiket fa szerkezetű fiókos állványokon lapozgathatnak a látogatók. A kiállítás utolsó tere egy szűk folyosó, vörös korlátokkal, a korlátokon portugál és angol nyelvű feliratok láthatóak a következő kérdésekkel: Mi az építészet? Kik az építészek? Kit szolgál az építészet? Mi a dolga az építészetnek? Az installáció célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen a szakmabeliek és a laikus közönség között: a válaszokból a kiállítás végén nyílt konferenciát szerveznek a kurátorok.
Cycles – az építészek, akik soha nem dobtak el semmit
A Triennále Cycles című kiállítása a különböző anyagok lehetséges új minőségeivel foglalkozik, valamint azok újrahasznosításának és felhasználásának módszereit mutatja be a lineáris rendszerektől a körkörös modellek felé mozdulva. A kurátorok, Pamela Prado és Pedro Ignacio Alonso elsődleges célja, hogy felhívják a figyelmet az anyagok tulajdonságaira, valamint a körforgásos gazdaságra.
Sebastian Contreras chilei építész szerint "az építészet nem más, mint a szegények szolgálata". A Contreras által tervezett kolumbiai Maloca közösségi ház az Amazonas mélyén élő Ticuna közösségnek készült. Az épület alap szerkezetét Mata-Mata fa alkotja, melynek kivágását egy törzsi szertartás előzi meg, a tetőszerkezet pedig az őserdőben található Champaja levélből szőtt különleges szövetből készült.
Az építés önmagában az egyik legszennyezőbb emberi tevékenység, a belga BC Architects és a francia Atelier LUMA közös kísérletükben algafajtákat vegyíttettek agyagvakolattal, különböző színárnyalatokat hozva így létre. Az algából létrehozott biomassza mindamellett, hogy környezetbarát és a levegő minőségét is javítja, kötőanyagként is nagyszerűen funkcionál, az így létrejövő keveréknek pedig sajátos színt és illatot kölcsönöz.
Retroactive – széttöredezett városok
Az emberiség egyharmada számára a legalapvetőbb infrastrukturális feltételek sem adottak az élethez. Vajon miként tud az építészet és a design a jelenkor globális kihívásaira reflektálni? Milyen válaszokat tud adni a társadalmi egyenlőtlenségek vagy az éghajlatváltozás okozta kihívásokra? Milyen városfejlesztési stratégiák mentén válhat élhetőbbé egy városi tér, és milyen lehetőségei vannak a tervezőknek a beavatkozásra, valamint az újratervezésre?
A triennále Retroactive című kiállításának a Lisszaboni Művészeti, Építészeti és Technológiai Múzeum (MAAT) adott otthont, a kiállítás kurátorai pedig Loreta Castro Reguera és José Pablo Ambrosi, a Taller Capital designstúdió alapítói voltak.
A kiállítás a világ különböző területeiről mutatott be már működő városfejlesztési modelleket, amelyek az ott élő, szociális vagy kulturális szempontból hátrányos helyzetű közösségek életminőségét hivatottak javítani.
Az indonéz Surabaya város például ún. hulladékbankokat hozott létre a hulladékgazdálkodás kezelésére: a kormányzat olyan cserepontokat alakított ki a városon belül, ahol az összegyűjtött műanyag hulladékokat különböző szolgáltatásokra, például buszjegyre válthatják be a városlakók, ezzel is ösztönözve a szelektív hulladékgyűjtést a társadalom körében.
A brit EVA Studio tervei alapján, a haiti LAMIKA program kereteiben épült Place Tapis Rouge pedig egy olyan városi köztér, amely részvételi tervezéssel, az ott élő közösség igényeire optimalizálva jött létre. A haiti főváros közepén megépült amfiteátrum mintegy 200 ember befogadására képes, a városlakók többek között sportolhatnak, zenélhetnek, dominózhatnak a mangófák tövében. A cél tehát egy olyan tér létrehozása volt, amely támogatja a társadalmi kohéziót. Mivel a városban gyakran előfordulnak árvizek, ezért az amfiteátrum alatt egy három méter mély száraz kutat is terveztek az építészek.
Visionaries – Próféták
A Visionaries címet viselő kiállítás Anastasi Smirnova kurátori vezetésével jött létre és olyan alkotók munkáit vonultatja fel, akik korukat meghaladva valamilyen módon kiléptek a megszokott keretek közül és a világ progresszív újraértelmezésére törekedtek, ezáltal a tervezés egy teljesen új metódusát hozva létre.
Repülő városok? Kontinenseket összekötő hidak? A lakótér léptékétől a városmodellekig, minden területen a legfrissebb módszerekkel kísérletező "próféták" terveit ismertette a kiállítás.
A projektek között szerepelt többek között a holland MVRDV építésziroda terve, amely az eindhoveni katedrálist 55 méterrel megemelné a földszinttől, hogy alatta szociális és közfunkciókat ellátó tereket hozzon létre, valamint Roger Anger francia építész utópisztikus városa, az indiai Auroville is megtekinthető.
A kiállítás második szekciójában Ernst Neufert Építés- és tervezéstan című referenciakötetét az Ultimate Composit Club nevű női építészekből álló kollektíva gondolta újra. A Green Neufert névre keresztelt, némileg provokatív manifesztumukban már nem csak az emberi arányrendszert tekintik a tervezés egyetlen céljának és mértékének, hanem az élővilág összes többi tagját is bevonni kívánják a tervezési folyamatba.
A kiállításnak ez a része interaktív volt: a manifesztum nyomtatott oldalai kubust formázva, makettként sorakoztak egymáson, a nyomtatott lapokat kitépve pedig mi magunk is összeállíthattuk a saját Green Neufert füzetünket. Azzal kapcsolatban, hogy a digitális korban mennyire fenntartható megoldás több száz oldalnyi papírt állítani ki, mindenképp megfogalmazható kritika: talán használhattak volna telefonnal egyszerűen beolvasható QR kódokat, ahogy azt a másik három kiállításon tették. Minden bizonnyal a könyv összeállításának aktusa inkább egyfajta performanszként értelmezhető ebben a térben.
Mindemellett hallgatói munkákat is felvonultatott a tárlat: a Bergen Arkitekt Skole norvég egyetem építész hallgatóinak Deep Sea Architecture nevű tanulmánya a Föld rendelkezésre álló tereinek 97%-át alkotó mélytengerek kizsákmányolásának veszélyeit tematizálja.
De Dom Hans van der Laan holland bencés szerzetes és építész Gesamtkunstwerk munkáit is bemutatatta a kiállítás: az általa tervezett Roosenberg apátság a tér szakrális megtapasztalására, valamint az emberi test arányrendszerére helyezi a hangsúlyt; van der Laan az épület belső terei és bútorai mellett az enteriőr színárnyalatival megegyező ruhákat is tervezett a szerzetesek számára.
A kiállítás labirintusszerű tereit függönyökkel választották el egymástól, mindössze néhány kisebb rés jelezte a látogatónak, hogy itt és most "beleshet a függöny mögé" azaz "meglesheti a jövőt".
A Triennále négy kiállításából kettő 2023-ban is megtekinthető: a Multiplicity január 8-ig, a Cycles pedig február 12-ig várja a látogatókat.
Darvasi Dominika
Szerk.: Hulesch Máté, Winkler Márk
