Beszélgetés Csikós Attila Kossuth-díjas építésszel, díszlet- és jelmeztervezővel
„Aki kicsit is ismer, tudja, nem vagyok a szavak embere, az írás nem kenyerem, elképzeléseimet képekben, művekben tudom megfogalmazni – olvasható a Pesti Vigadó őszi programjait, köztük az „Álomvilág" című tárlatot beharangozó szövegben. – Munkáim dokumentációjára sem fordítottam kellő figyelmet az elmúlt évtizedekben, sajnáltam rá az időt, szét is szóródott a világban.
Most mégis belevágok, megkísérlem pótolni a mulasztást, amennyire tőlem telik. Visszatekintek közel fél százados pályámra. Nem is tagadom, többnyire örömöm telik benne, rég elfelejtett élmények, találkozások, emberek, előadások és sok-sok felejthetetlen hangulat, látvány tolul elő a feledésből."
– Tekinthető a mostani tárlat előzményének a Balassi Kiadó gondozásában tavaly megjelent Épített varázslat című könyv, illetve a hasonló címmel tartott akadémiai székfoglaló előadás?
– Mindenképpen. Az Épített varázslat úgy született, hogy a közelmúltban felkértek az életművemet bemutató előadás megtartására Semjén, az építész kamara által rendezett találkozón. Erre olyanokat hívtak meg, akik építészként végeztek, de a diploma megszerzése után más hivatást választottak. Ezen részt vett Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke is, aki az előadás láttán biztatott, hogy ne hagyjam elveszni az életművemet, hanem foglaljam össze egy könyvben. Az elnök úrhoz őszinte barátság fűz építészhallgató korom óta, ő két évvel járt felettem az Iparművészeti Főiskolán. A számtalan illusztrációban bővelkedő kötet tavaly télen jelent a Balassi Kiadó gondozásában, Soóky Andrea szerkesztésében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. Küzdelmes munka volt, mivel soha nem fordítottam figyelmet arra, hogy a munkáimat dokumentáljam, sok tervem elveszett, nem őriztem meg a maketteket sem.
– Az „Álomvilág" kurátora Finta József „mesteri varázslónak" titulálta önt, amikor laudálta a székfoglaló előadása előtt. Beavatna ennek a „varázslatnak" néhány titkába?
– A teremtés gyökerei az álmaimba nyúlnak. Mindig megálmodom a látványt, amit ébredés után azonnal felvázolok, ami szinte lépték helyes. Munka közben pedig állandóan zenét hallgatok, engem ez inspirál. A díszlet varázsa az, hogy nemcsak meglepetés szerűen képes hatni a nézőre, hanem örömöt is okoz neki, ha megérzi: egy ismerős világba csalogatják be, amikor a függöny felmegy. Sokszor fordult elő, hogy a díszlet kapta az első tapsot.
– Megcáfolta azt a vélekedést, miszerint építészből sohasem lehet jó díszlettervező. Soha nem bánta meg, hogy „belelépett a varázslatba" és nem maradt „csak" építész?
– Szerencsés vagyok, hogy nem kellett választanom kettő között. Nemcsak díszlettervezőként volt alkalmam dolgozni számos helyszínen a világ több pontján. Építészként talán könnyebb a helyzetem, hiszen a tervező kezében futnak össze a szálak, ő az első, a meghatározó ember. Ha viszont egy színháznak, operának tervezek díszletet-látványt, egy csapat tagjaként dolgozom, és csak akkor jön létre a varázslat, ha látomásomat jól fordítom le a technika nyelvére, statikára, anyagokra, díszletfestésre, világításra. Ha a csapat minden egyes tagja hibátlanul végzi el a munkáját, akkor jön létre az a látványvilág, amelyet megálmodtam, és amely a művet és az előadást egyaránt alázatosan szolgálja.
– Világszerte hívták és hívják dolgozni. Bayreuth-ban például nyolc éven keresztül volt az Ünnepi Játékok tervezőasszisztense. Sohasem gondolt arra, hogy új életet kezdjen idegenben?
– Hívtak sokfelé és maradhattam volna külföldön akár örökre is, de úgy éreztem, hogy Magyarországon ugyanúgy szeretnek, megbecsülnek és nekem ez a hazám.
forrás: MMA