Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

Anyagsűrűsödés a térben – Dabas, piaccsarnok

2011.09.06. 14:03

Dabas város az elmúlt években figyelemreméltó „ráncfelvarráson" esett/esik át. A legutóbb átadott új épület a Kiss Gyula, Járomi Irén által tervezett piaccsarnok. Bár a kérdés felmerülhet, kell-e egyáltalán egy ilyen típusú alföldi kisvárosnak zárt piaccsarnok, a  figyelemreméltó épület izgalmas és mégis jól illeszkedő, vörösből zölddé „érő" színfoltja lehet a város megújuló arculatának. Az első pillantásra talán szokatlan, nehezen befogadható épületet Mizsei Anett mutatja be.

Dabas város az elmúlt években figyelemreméltó rehabilitációs és városrendezési folyamaton esett/esik át. Ennek keretében megújult a rendőrség, a földhivatal, az egész városközpont, és a parkosítással még a mostani kánikulában is kellemes klímát értek el a kisváros főterén.

A legutóbb átadott új épület a leendő piaccsarnok, amelynek megnyitásával a dabasi piac új helyen, korszerű kiszolgálóhelyiségekkel válhat a kisváros életének és kereskedelmének egyik központjává. Az épület egy üresen álló telken valósult meg, ami elég nagy ahhoz, hogy a parkolás, beszállítás és esetlegesen a kereskedelmi funkcióhoz kötődő rendezvények is helyet kaphassanak itt. Szomszédságában kereskedő- és szolgáltatóház található, valamint iskola s egyéb, a város napi életéhez hozzátartozó intézmények. A helyválasztás mindenesetre tökéletesnek tűnik: elég közel van a központhoz, hogy könnyen megtalálható és útba ejthető legyen, de diszkréten visszahúzódik, hogy a vásári élet meg ne zavarhassa a városháza és az előtte fekvő tér reprezentatív voltát.

Az épület első pillantásra szokatlannak, nehezen befogadhatónak tűnhet. Különös, enyhén törtvonalú formája és aszimmetrikus elhelyezésű tornya már önmagában, formájával is határokat feszeget. Zártsága folytán a szabad téren állva nagyon erős a gravitációja, egyfajta anyagsűrűsödésként viselkedik. Rézlemez ruhája, ami – egyelőre – tükörfényesen ragyog a napfényben, tetőtől-talpig beborítja. A ház már-már makettszerűen jelenik meg, a fémlemez burkolat kimondottan könnyűnek mutatja, mintha csak most hajtogatta volna egyetlen kiterített rézlapból valami játékos kedvű óriás. A szigorúságát oldja a finoman tördelt tömeg és a nyílások környezetében beiktatott, a függőlegestől eltérő burkolatsávok. Színébe jóformán beleolvadnak a hasonlóan vörösesre pácolt fa nyílászárók, amik a rézlemez patinásodásával lesznek egyre jobban láthatók, mígnem a végső, zöldes árnyalat kontrasztjaként jelennek majd meg.

Az időben változó megjelenésű, organikus módon „öregedő" házak gondolata nem idegen a tervező Kiss Gyula-Járomi Irén párostól – gondoljunk csak a paksi képtár rozsdásan korosodó acélhomlokzatára. A réz – bár új felfedezettnek aligha nevezhetjük – nagyobb felületeken csak mostanában kezd megjelenni épületek burkolataként, jóllehet maga az anyag használata ősidők óta hozzátartozik az emberiség tárgykultúrájához. Építészeti alkalmazása azonban a 20. század végéig jobbára díszítőelemek, kiegészítők, szerelvények formájában volt elterjedt. Iparművészeti jelentőségét azonban már rég felismerték – elég csak felnéznünk munkába menet az Astoria szálló homlokzatára, máris láthatjuk a rajta nyíló rézvirágokat. Tartóssága, formálhatósága, szép öregedése alkalmassá, míg egyszerre anyagszerű, elegáns és ipari felülete pedig divatossá teszi burkolatként is. Számos különböző funkciójú épületen jelenik meg a San Francisco-i De Young múzeumtól (amely még egyfajta formai rokonságot is mutat a most tárgyalt házzal) a berlini osztrák nagykövetségen keresztül a nemrég az Építészfórumon is bemutatott rákosmentei önkormányzati bővítésig. Ebbe a sorba illeszkedik tehát a dabasi piac is.

Formája a „miértek?" kutatására sarkallja az embert. Az északkelet-délnyugat irányú tengely mentén elhelyezett ház északkeleti homlokzata egyetlen síkként magasodik fel, itt található a már említett torony is. Az elsőre „tűzfal" jellegű homlokzat azonban rafináltan utalhat akár a hagyományos vásárcsarnokok szerkezetére is. Jobban megnézve voltaképp egy hagyományos háromhajós csarnokszerkezet monolitikus átiratának is tekinthető. És lám! – még az óra is ugyanott jelenik meg, ahol például a fővám téri Nagyvásárcsarnokon.  Az épület magassága a délnyugati tördelt vonalú homlokzattól fokozatosan emelkedik, míg el nem éri a tornyot a túlsó végen. Ilyen módon ennek főhomlokzatnak kéne lennie. Hogy miért nem az, arra talán a meglévő kereskedőházhoz való illeszkedésben találhatunk választ. A gerinc az utcával párhuzamosan fut, és bár a beépítés nem válik zártsorúvá – vagyis a piac és a kereskedőház közt bőséges tér található – maga a kereskedőház is szigorúan síkban tartott homlokzattal fordul a csarnok felé. Egy merőleges gerincű és hossztengelyű épület értelmetlenül keltett volna zavart a beépítés rendjében. Közrejátszhattak más, praktikus szempontok is. A tér túl nagy, túl széles ahhoz, hogy hosszirányú tengelye mentén épüljön a csarnok. Így azonban keresztbe fordítva épp arányos méretű lehet, és a telket funkcionálisan és vizuálisan is két részre osztja: az első, utca felőli, forgalmasabb részre, ahol a parkolás, megérkezés, találkozások történhetnek, és a hátsó, a kereskedőház belső udvarához kapcsolódó szeparált térfélre. Használati szempontból alighanem ennek komoly előnyei lesznek.

Zárt összhatása ellenére valójában nagyon is bőven mérték a megnyitásokat a tervezők. Jelentős üvegfelületek engednek be elegendő fényt a belső térbe, ugyanakkor a ragasztott fatartók által tartott, megnyitás nélküli tetőszerkezet megakadályozza a túlzott felmelegedést, télen pedig a hőveszteséget. Az üvegeken át a két szeparált térrész átláthatóvá, átjárhatóvá válik.

Amikor először találkoztam a házzal, az az alapvető koncepcionális kérdés foglalkoztatott, hogy kell-e egyáltalán egy ilyen típusú alföldi kisvárosnak zárt piaccsarnok. Az épület logikus és 21. századi választ ad a vásárcsarnokok felé támasztható igényekre, megoldja a biztonságos használatot, a higiénikus tárolást és árulást, valamint kielégíti az ott dolgozó árusok igényeit a szociális tereket illetően (mosdók, öltözők stb.), melyekkel indokolható a zárt csarnok szükségessége. Mégis, az én fejemben a piac fogalma egy jóval nyitottabb, „agóra"-szerűbb képet idéz fel. A végső választ a fenti kérdésre alighanem azután kaphatom majd meg, hogy a városiak használatba vették az épületet. Azt azonban mindenképp le kell szögeznünk, figyelemreméltó épület született itt, ami izgalmas és mégis jól illeszkedő, vörösből zölddé „érő" színfoltja a város megújuló arculatának.

Mizsei Anett