Apák és fiúk

Az estét a képeskönyv folytatásának is felfoghattuk. Téglaszeretetről, az arányról, mint a „legépítészetibb dologról”, a nagyszabású épületbe csempészett apró részletekről sok mindent megtudhattunk. Ugyanakkor tetten érhető volt az eltartó, távolságtartó attitűd, ezen az estén is.
A „16 este Zugligetben” sorozat legutóbbi estjéről tőlünk

A MOME sorozata, a „16 este Zugligetben”, ahogy az már többször elhangzott, óriási hiányt pótol. A hiátust az okozza, hogy rendkívül kevés monográfia jelent meg a második világháborút megelőző, majd az ötvenes, hatvanas években alkotó építészekről. Ezzel a közhelyszámba menő megállapítással kell indítanunk, muszáj, mert csakis ebből a nézőpontból kiindulva értelmezhető és érthető meg a Janáky testvérpár, ifjabb Janáky István és Janáky György előadása édesapjukról.

Az előadás anyaga kisebb részben ugyan, de a nyáron megjelent képeskönyv anyagából való. Abból az albumból, amely idősebb Janáky István tizennégy megvalósult épületének fotóit tartalmazza, s amely albumot fiai készítettek.
Nem olyan bonyolult ez a történet. Adva van egy ismert és elismert építész, akiről igényes, korhű, precízen megkutatott anyag még nem született. Sem kiállítás, sem könyv formájában. Sokakban kelthet ez a tény hiányérzetet, talán a legnagyobbat fiaiban, akik, hogy a történet tovább egyszerűsödjön maguk is jelenkori építészetünk kiválóságai közé tartoznak. A két Janáky fiú elérkezett abba a lélektani és érzelmi pillanatba, amikor már képtelenek voltak türelmesen tovább várni, hogy valaki más végre valahára megkutassa édesapjuk életművét. De, ami végképp a legőszintébb gesztusként is értelmezhető, nem vállalkoztak egy alapos monográfiára, sem arra, hogy tiszteletet parancsolóan rangos kiállítással tisztelegjenek apjuk előtt. Pontosan a műfaj megválasztása, azaz a képeskönyv, vagy album, és semmi esetre sem tudományos pontossággal megírt monográfia mutat rá arra, hogy mennyire közel érezhetik magukhoz édesapjukat. (Vagy épp ellenkezőleg, mennyire fájlalják, hogy nem, de igazán nem szeretnék pszichologizálni...) Nem érzek ellentmondást abban, hogy egyszerre próbálnak objektívek és szubjektívek lenni. Abban sem, hogy a könyv bevezetőjében eltartóak és távolságot keresők, miközben édesapjukról készítették a könyvet. Mindez együtt jellemző és igaz a szülő-gyerek kapcsolatra.
Szándékuk szerint, az albumba került fényképek megmutatják, hogy idősebb Janáky épületeinek többsége kiállta az idő próbáját. A zugligeti estén több mint négyszáz képet vetítettek le, ami finoman szólva is rendkívül sok. A Wérgida által, a fotókat ért bírálatra reagálva, ifjabb Janáky István rámutatott arra a profán tényre, hogy kizárólag anyagi okai voltak annak, hogy fekete-fehérben jelentek meg az album képei. Mintegy korrigálásként, a Janáky testvérek igyekeztek majd minden képet színesben is bemutatni a MOME-n összegyűlt szép számú közönségnek. A Janáky György által frissen készített anyagok mellett bemutatásra kerültek tervrajzok is.

Az estét a képeskönyv folytatásának is felfoghattuk. Téglaszeretetről, az arányról, mint a „legépítészetibb dologról”, a nagyszabású épületbe csempészett apró részletekről sok mindent megtudhattunk. Ugyanakkor tetten érhető volt az eltartó, távolságtartó attitűd, ezen az estén is. Magáról az emberről, a szokásairól, meghatározó jellemvonásairól nem sokat tudhattunk meg. Ennek oka sok minden lehet, talán a fiúk szemérmessége, de lehetséges, hogy egyfajta ízlésbeli határt tükröz. Ahogy Janáky György fogalmazott: „apánk kormányzója az ízlés volt”. Talán ezt követik fiai is.

bg