Archivált #moszkvater

A Moszkva tér nem hely, hanem történet. A Kiscelli múzeum október elejéig nyitva tartó #moszkvater című kiállítása ezt a történetet meséli el két fejezetben, rengeteg színes illusztrációval, helyet hagyva a széljegyzetek számára is. Zöldi Anna írása. 

A nemrég átadott Széll Kálmán tér felújítása kapcsán lépten-nyomon elhangzó közhely, hogy ez a tér – nevezzük bárhogyan - a főváros ikonikus helyévé vált. Az ide kötődő történetek megszámlálhatatlan rétege mögött azonban a metaforikus jelentés vált igazán fontossá, és nem a fizikai valóság. Az konkrétan egy lyuk Buda közepén, nem-hely, ahol spontán összegyűltek a villamos és autóbuszvonalak, mint az esővíz a hajdani agyaggödörben. A korszerűsítés a fizikai környezetet tette rendbe, van hely az itt áthaladó, elképesztő számú utasnak és garantáltan nincs hely a bicskát, bugyit, infrafényű messzelátót áruló kisebbségnek, kornyadó margarétát kínálgató kiskerttulajdonosoknak. Az igazi kérdés azonban az: megmarad-e, ami nem a formák, nem a töredezett aszfaltot felváltó makulátlan burkolatok agyunkba íródó mintáit követi: az ikonikus tér legendás karaktere?

Míg erre választ kapunk, jobb híján archiváljuk a még létező emlékeinket – erre szolgál a Kiscelli múzeum emlékőrző tárlata. A #moszkvater kiállítás érdeme, hogy a tárgyi emlékek kreatív bemutatásával érzékelhetően adja át a megfoghatatlant: a legendák alapját képező fílínget azok számára is, akik flaszter helyett már csak a jó bizniszt jelentő térkövet tapossák. A szellemesen installált és tálalt adatok, dokumentum-értékű kiállítási tárgyak mögött alapos kutatás, hiteles történetek, gondosan dokumentált visszaemlékezések húzódnak. A kiállításnak ebben a párhuzamosságban rejlik az ereje: a kreatív sokszínűség és a muzeológiai hitelesség a Moszkva tér lényegét archiválja.

A templomtér fölötti helyiségekben Maczó Balázs történész kurátor gyűjtötte össze a tér múltjára vonatkozó adatokat és tárgyi emlékeket. Az 1686-tól napjainkig húzódó történetet illusztráló tárgyak és képek nem pusztán kronologikus katalógus gyanánt mondják fel a leckét, hanem négy, a tértörténet szempontjából alapvető kulcsfogalom köré csoportosítják az információt. A hangsúlyok kijelölése a jelenre reflektáló kurátori állítás – a történész adatokon és kutatáson alapuló véleménye a tér városszerkezetben betöltött szerepéről, urbanisztikai kezeléséről és fejlesztéséről.

A közlekedés, a városszövetben betöltött szerep, funkció változása, az építészet és a térhez kapcsolható személyek megidézése azt igazolja, amit a tegnapi és mai térhasználók mindennapi tapasztalata is alátámaszt. A tér mindig is a spontán városi növekedést követve alakult, és sosem a városatyák előrelátó gondoskodása használta ki a benne rejlő potenciált. A török kiűzése után a Budai Vár újjáépítését szolgáló téglához bányászott agyag helyén maradt gödör néha megtelt vízzel, ami befagyott, és remekül lehetett rajta korcsolyázni. Száz év múlva már szervezett korcsolyapálya és egyéb sportlétesítmények működtek a spontán tó helyén, miközben araszolt előre a villamos, előbb csak egy hurokkal fordulva vissza a hegyek közé, hogy aztán fokozatosan birtokba vegye az egész területet. Kezdettől működött itt piac is, egészen az 1950-es évekig, akkor már illegálisan, hisz megépült hivatalos párja, a Fény utcai piac. A növekvő közlekedési terhelést a '40-es években gyönyörű áramvonalas futurista építményekkel igyekeztek kiszolgálni - itt előbb volt Gomba, mint a Körtéren. Aztán jött a metró a legyezővel és a terasz a diszkóval, pavilonok előbb intellektuális, majd szkíta könyvkínálattal – mindebből mára építészeti mementóként a csak felújított artisztikus legyező maradt, mint a tér jelenkori dizájnjának alfája és omegája.

A szerteágazó történetet szűkszavúan, ám meglepetésekkel tarkítva jól kiválasztott tárgyak mesélik el. A közlekedési eszközök rajongóit a kurátor jókora léptékű makettekkel ajándékozza meg – a villamos-fanok táborát akkor becsülhetjük igazán nagyra, amikor a tárlat második részében azzal szembesülünk, hogy Vitézy Dávid is a Moszkva téren vált a közlekedés lángoló szerelmesévé. A tér változó funkcióit bemutató apró helyiségben a fotókkal borított poszterekről kiderül, hogy valójában a múltra nyíló ajtók. Ha kinyitjuk őket bélyeges téglák, a piac idejéből származó, ásatásból előkerült cserépedények vagy épp Kováts Lászlóné Marika néni, a sportlédi teniszütője bukkan elő. Megjelennek a különböző korok építészeti tervei, és végül az itt élt emberek, életnagyságban.

A tárlat bejárásának útvonala végiggondolt hatásmechanizmus eszköze. A történeti múltat sűrítő apró szobák falai egy ponton felnyílnak, és bepillantást engednek a tegnapi jelenbe, ami a tér történetében zarándoklókat értelemszerűen a legjobban izgatja. A templomtér fölötti hídról letekintve a középen függő legendás órára láthatunk, és ez megelőlegzi a színes kavalkádot, amely majd egy meredek és szűk csigalépcsőn leereszkedve tárul a látogató elé.

A közelmúlt emlékeinek feldolgozása során Simonovics Ildikó kurátornak erősen szelektálnia kellett. A tágas templomtér az előcsarnokkal és az udvarral együtt is kevés a Moszkva térhez köthető végtelen számú társadalmi, szociológiai és történelmi asszociáció megidézéséhez. A középen függő óra, alatta a puszta márványlap, a legyező mellé szánt műalkotás, az „emlékeink emlékműve” a tér legfontosabb attribútumának félreérthetetlen szimbóluma: a Moszkva tér mindenek előtt a városi találkozások színtere volt. Az álló óra mellett virtuális óra is mérte a téren múló időt: hajnalban a vállalkozó és a feketemunkás, iskolakezdés idején a diákok a BKV pénztár előtt, hétvégén óránként a túrára induló harmincasok, ötvenesek, vagy hatvanasok, legkésőbb az öntyöm-pöntyöm túrára indulók adtak itt randevút egymásnak, hogy az esti randikról ne is beszéljünk.  

A kiállítás érdeme, hogy jól válogatott szubjektív emlékeken keresztül a tér lelkét idézi meg, már csak az alapzaj és hamburgerszag hiányzik az illúzióhoz. A kiállítótér jelentős részét az óra körül kialakított pódiumok foglalják el, rajtuk szanaszét vekkerek felcédulázva: mini emlékőrzők, személyes vallomásokkal. Néhány cédula üres, ide a látogatók emlékeit várják. Két polc a tér híres és mindennapi használóinak kultikus tárgyaival - Újlaky Dénes magnójától az első diszpécsernő zubbonyán át Török Ferenc interkozmosz rakétájáig. A falakon videók: zenei és képzőművészeti projektek, és 41 interjú a térhez kötődő személyek szubjektív visszaemlékezéseivel. Előbb-utóbb garantáltan szükség van arra, hogy a tér ikonikus hagyományaihoz híven megpihenjünk kicsit az óra körül.

Az előcsarnokban helyet kaptak a jelenlegi felújítás tervei. A számtalan nagyszabású építészeti elképzelés, amit lenyeltek az évtizedek és a teret birtokló három kerület közti anyagi feszültség, - hiányzik. Pedig szép számmal készültek, általuk a kiglancolt közlekedési csomópont valódi, 21. századi köztérré emelkedhetett volna. Ez azonban már egy másik történet, amit építészek írnak. A kiállítás annak a tértörténetnek állít emléket, amit a városlakók fogalmaznak, és ami remélhetőleg a kortárs gödörben is folytatódni fog.

Zöldi Anna

(A cikk a revizoronline.com-on megjelen írás másodközlése.)