Árpád Baksa: Minden a környezettől függ

”Lehettem 15 éves – öt éve laktunk már New Yorkban –, amikor egyszer eltévedtem Manhattanben. A Grand Central központi pályaudvar monumentális épülete akkora hatással volt rám, hogy eldöntöttem magamban, én is szeretnék későbbi munkáimmal ilyen hatással lenni az emberekre.”
Interjú egy ízig-vérig New York-i építésszel

Egy valódi ’56-os amerikai-magyaré lesz New York első zöld szállodája. A tervek szerint jövőre felépülő környezetbarát eco-hotel csak egy abból az 1200 megrendelésből, amelyet az 51 éves Árpád Baksa az elmúlt 24 évben megvalósított. A New York-i építész 10 éves korától él Amerikában, ahol belsőépítészettel vagy külső restaurálással éppúgy foglalkozik, mint lakások, kereskedelmi épületek tervezésével, vagy akár kutyafuttatók kivitelezésével.

Sokat számít a szakmában vagy a kliensek között, hogy a Wall Streeten van az irodája?

Baksa: Hogy sokat vagy sem, azt nehéz lenne pontosan meghatározni. Az biztos, hogy számít. Igazán komoly statisztikai adatot nem tudok felmutatni azzal kapcsolatban, hogy mennyit, lévén mi csak három éve költöztünk ide. Függetlenül attól, hogy 2001. szeptember 11. sok mindent megváltoztatott itt, a környék ”menőnek számít”, van presztizse, és ez természetesen kihat az üzletre még a mai napig is. A tragédia sokakat elüldözött a környékről, mi viszont azért jöttünk ide, mert viszonylag olcsón lehetett irodákat bérelni, ráadásul több üzletfelünk miatt is praktikus volt, arról nem is beszélve, hogy az állam még mindig folyamatos kedvezményekkel támogatja az itteni bérlőket. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy évente dollárezreket tudunk megspórolni.

Kelet-európaiként még mindig bódító hatása van a környéknek. Az itteni ”albérlők” szerint milyen most a világ kereskedelmi központjának hangulata?

Baksa: Úgy érzem, kezd visszajönni a terület ”magical spirit”-je. Nem csak a terrortámadás utáni talpraállásra gondolok, hanem arra is, hogy 25-30 évvel ezelőtt este kilenc után olyan volt az utcákon sétálni, mint valami kísértet-tanyán. Üres, szeles, barátságtalan környék volt ez a kerület. Az utóbbi években azonban komolyan megindult az ingatlanfejlesztés, és ez megmozgatta az emberek fantáziáját. A hatalmas felhőkarcolók közül többet lakóépületekké alakítanak át, ami építészetileg óriási munka és hatalmas kihívás. Életet lehelnek ezekbe a beton- és üvegbunkerekbe. Itt mellettünk egy 500 lakásos apartman-komlexum készül. A luxus öröklakások és albérletek mellett szállodák, éttermek, kocsmák és hangulatos kis üzletek is sorra nyitnak a negyedben. Igazi kisváros kezd lenni a valamikori szigorú kereskedelmi központból.

A hivatalos életrajza szerint sosem akart építész lenni. Anyai nagyapja révén genetikailag mégis volt köze ehhez a mesterséghez.

Baksa: Családi okokból hosszú ideig nem tudtam semmit a nagyapámról. Arról, hogy Bergida Árpád milyen nagyszerű építész is volt, anyám nem szívesen mesélt. Valószínűleg fájt neki annak az embernek az emléke, aki miután az első világháborúban katonaként megjárta Szibériát, nem hitte el, hogy a náciktól neki is lehet félnivalója. Aztán zsidó származása miatt 1944-ben, útban az egyik haláltábor felé, megölték. Az 1920-as, ´30-as évek egyik ismert építésze volt. Több más közös munka mellett együtt dolgozott Hajós Alfréddal a margitszigeti sportuszoda tervein is, és ő csinálta a Lipótmező udvarának két külső szárnyát. A kor különlegességéről árulkodik, hogy ahogy Hajós olimpikon úszó és labdarúgó válogatott is volt, addig a nagyapám hivatásos futballbíró, európa 20 legjobbja között tartották számon.

Pár éve anyámmal sétáltunk az Andrássy úton, amikor a Bajza utcánál váratlanul egyszer csak rámutatott egy szép épületre: ”Ezt a nagyapád alakította át”. Így tudtam meg, hogy a magyar újságírószövetség épülete is részben az ő nevéhez fűződik. Később a portás mesélte el, hogy eredetileg az 1930-as évek közepén egy gazdag házaspár esküvőre készülő lányának villája lett volna a ház, de a kisasszony közvetlenül az egybekelés előtt félrelépett egy kevésbé nőcsábász hírében álló, bizonytalan egzisztenciájú lírikussal, bizonyos József Attilával. A kudarcba fulladt esküvő miatt a család eladta az ingatlant, majd később átalakították az újságírószövetség székházává. A nagyapám munkásságát egyáltalán nem ismertem gyerekkoromban, így semmiféle inspiratív hatással nem lehetett rám.

Mégis építésznek állt.

Baksa: Igen, de ennek majdhogynem teljesen véletlen oka van. Lehettem 15 éves – öt éve laktunk már New Yorkban –, amikor egyszer eltévedtem Manhattanben. A Grand Central központi pályaudvar monumentális épülete akkora hatással volt rám, hogy eldöntöttem magamban, én is szeretnék későbbi munkáimmal ilyen hatással lenni az emberekre.

Ez az élménye 1966-1967-ben volt. Ekkor már évek óta New York-ban laktak. Miért hagyták el Magyarországot?

Baksa: Apám miatt. Anyám menekülni akart előle. Attól, hogy rossz apa és rossz férj volt. Komoly áldozatot hozott ezért, mert neki a kommunizmusban szép karrierje volt. Magas beosztásban dolgozott a MÉH-nél, nekem magántanárom volt, különórára járattak. Mindenünk megvolt. Csak úgy látszik a nyugalom és a boldogság hiányzott. Először 1964-ben próbáltuk meg elhagyni Budapestet: egy évig maradtunk New Yorkban, de anyám nem bírta tovább a nehézségeket. Visszafordultunk, de Bécsnél tovább nem jöttünk. Anyám meggondolta magát, és ahhoz, hogy időt nyerjen az elhatározásához, újabb 12 hónapra volt szükség, ami után végleg vissza tudtunk menni az Egyesült Államokba.

Hogy jutott el egy 10 éves magyar kisfiú New Yorkban odáig, hogy nyolc évvel később, mindenféle előképzettség nélkül felvegyék az ország egyik legjobb építészeti főiskolájára, a Pratt Institute’s School of Architecture-be?

Baksa: Hosszú és nehéz út volt ez. Nehezebb, mint az az út, ami később a főiskola és a profi építészeti szakma között várt rám. Anyámék – a nagymamám is velünk volt – valószínűleg valamiféle apapótlás miatt irattak be egy katonai középiskolába, amit utáltam az első perctől kezdve. A gimnáziummal már szerencsésebb voltam, mert bár nem éltünk nagyvonalúan, anyám mégis egy elitiskolába járatott. Olyan hely volt az, ahonnan eséllyel pályázhattam bármilyen nívós főiskolára. A felvételin meg külön szerencsém volt, mert bár kérdeztek klasszikus építészekről is, akikről fogalmam sem volt, mégis a rajzaim miatt láttak bennem fantáziát. Az iskolát, a rendszert alapvetően ki nem állhattam, de abban az első naptól fogva biztos voltam, hogy egyszer lesz egy saját építészeti irodám, és hogy én leszek a saját főnököm.

Mi volt az első fizetett, önálló munkája?

Baksa: Harlem központjában egy ötemeletes műemléki épület külső- és belsőépítészeti renoválása. Egy nagy építészeti irodában robotoltam az iskola után, miközben maszekban elkezdtem önállóan is dolgozni. Ez tartott 28 éves koromig, amikor is megalapítottam a tervezőirodámat. A harlemi megbizatás után szerencsére folyamatosan jöttek a munkák. Kemény tempót diktáltam az elején: három-négy even keresztül a hét minden napján napi 16 órát dolgoztam. Így lehetett sikert elérni. Ma már 10–13 alkalmazottam van, 24 év alatt 1200-nál is több megbizatás, folyamatos, szép kihívások, és szerencsére megtehetem, hogy a hétvége a kisfiamé és a feleségemé, elég csak öt napot dolgoznom.

Amerikában, és különösen New Yorkban a hírességek lakásvásárlása, ingatlanértékesítése külön témája a bulvársajtónak. Ilyenkor sokszor megemlítik, hogy ki melyik építésszel dolgozott. Ön büszkélkedhet egy-egy sztár-megrendelővel?

Baksa: Nekünk is voltak és vannak hírességek a megrendelőink között. De mi nem dicsekszünk a kuncsaftjainkkal. Már csak azért sem, mert a szakmának van egy íratlan szabálya, miszerint tiszteletben tartjuk a megrendelő magánszféráját. Itt egy bizonyos szinten már nem szokás arról a nyilvánosságnak beszélni, hogy ez vagy az velünk terveztette meg a lakását. Ezzel együtt természetesen számítanak az ilyen referenciák is. Vannak élvonalbeli modellek, bankárok és művészek is a partnereink között. Talán Budapesten is ismerik a Sex and the City című sorozatot. A filmbeli Richard Wright apartmanjának tetőterét például mi csináltuk.

Milyen építészeti stílusok hatnak a munkásságára? Követett-e valamilyen iskolát?

Baksa: Soha nem érdekeltek a klasszikus stílusok. Mindig is az vonzott, ami modern, ami új, szokatlan, és előre mutat. Talán sokan furcsálják a modern építészetet, lehet, nem mindig olyan klasszikusan szép. De az eredetiség, a merész ötletek nekem mindig is jobban tetszettek. Azt szeretem, amely bár monumentális, igazi New York-i épület, de tele van humánus elemekkel. Nagy ablakokkal, barátságos belső térszerkezettel. Olyan elemekkel, amelyek miatt az ember jól érzi magát az épületben.

Különben az aktuális divat sem érdekel. Ezért sincs állandó stílusom. Én magam unnám a legjobban, ha mindig ugyanolyan sémában kellene dolgoznom. Alapvetően a kontextuális építészet híve vagyok. Mindig azt keresem, hogy az adott területhez és környezethez milyen típusú épület illik, avval együtt, hogy nem akarom másolni a környékbeli épületeket. Az egyik legplasztikusabb példája annak, amit csinálok, és amiben hiszek, az a manhattani Sohóba tervezett egyik saroképületünk.

A városrész “öntöttvas kerületében” ötvöztük a helyi sajátosságot és a mi modern újításunkat. Így vált valóra a Wooster utca sarkán a téglaépület és az öntöttvas elegyének egy modern változata, ami nem csak irodáknak, de privát lakásoknak is olyan terepe, ami elsőre megfelelt a városi látképbizottság előtt is. A hat emeletes sarokházban a hatalmas méretű ablakokkal, a széles karimájú szintelválasztókkal, a kényelmes és humánus belső térrel próbáltunk valami meggyőző, de mégis egyszerű dologgal előállni. Szerencsére gyorsan elkelt minden helyiség a hatalmas épületben.

Volt-e már szakmailag sikeresebb éve a 2007-es esztendőnél? Két olyan megrendelést – a központi Union Square 15 emeletes épülete és a város első zöld szállodája – is kapott az irodája, amely akár egész New York arculatát is befolyásolhatja.

Baksa: Talán nem. Ezek tényleg nagyon szép feladatok, óriási kihívás. A 8 Union Square South nevű épület, amely Manhattan egyik legforgalmasabb terén van, egy luxus lakásokat kínáló 15 emeletes ház, mintegy 50000 négyzetméteres területtel. Másfél év építés után az idén adták át. A földszint egy bankké, az emeleteken lakások vannak. Hatalmas ablakokkal, korszerű, modern, mégis fogyasztható, emberbarát belső környezettel. Eddig a 24 évünk alatt ez számít a legnagyobb megrendelésnek. Ráadásul a téren megvalósul a közeljövőben egy kutyafuttató is, amire szintén mi kaptunk megbízatást a várostól.

A másik projektet, aminek engedélyezésére 2-3 évig kellett várni, Manhattan Chelsea negyedébe tervezzük. Ez azért érdekes, mert New York első zöld szállodája lesz. A lehető legkorszerűbb, legtakarékosabb, környezetbarát eco-hotelre kaptunk megrendelést. A 19 emeletes épületben geotermikus fűtő- és hűtőrendszert építünk, ami a tervek szerint mintegy 40 százalékos energia- és költségmegtakarítást biztosít a 280 szobás szálloda számára. A fentarthatóság jegyében minden termék organikus lesz: a törülközők, a szappanok éppúgy, mint az étterem és a kávézó kínálata. Ha minden jól megy, jövő tavasszal elkezdik építeni a Greenhouse 26 elnevezésű hotelt.

A magyar építészet jelene, múltja mennyire érdekli? Követi a “hazai” trendeket?

Baksa: Nagyon szeretem és sokra tartom a magyar építészet eredményeit az első és második világháború között. Szerintem a modern építészet előfutárai magyar mesterek voltak. Amíg az a stílus tisztelte a klasszikus értékeket, az építészek már új, formabontó technikáikkal reflektáltak a változó korra. Különösen szeretem a régi házak sarokerkélyeit, a hatalmas belmagasságú földszintes lakásokat, a külső oszlopokat, amelyek árkádok hangulatát kölcsönzik, így mintegy rusztikus hatást ébresztve az emberben. Nagy kedvencem a Pozsonyi út 38-as ház, a Dob utca 75., Rippl-Rónai utca 5., vagy a Balzac utca 35-ös házak. A maiakról csak annyit, hogy tisztelem őket, és elismerem a magyar építészeti iskola nívóját. Magam is profitálok belőle: a Litracon néven piacra dobott, magyar fejlesztésű átlátszó betonelemeket használom például az egyik mostani munkámhoz is.

Wallenstein Róbert

képek: http://www.arpad-baksa-architect.com/