Art deco a pusztán – de ki az a Sajó István?
A Műcsarnokban június 4-ig látható kiállítás a debreceni Sajó István munkásságát mutatja be, akinek karrierje Amerikától szülővárosáig ívelt, mégis valószínűleg szakmán belül is kevesen ismerik a nevét. Szégyenkezésre semmi ok, irány a Műcsarnok, ahol május 26-án kerekasztal-beszélgetésen kerül terítékre a ”Másik modern”, a vidéki Magyarország két háború közötti építészete. Zöldi Anna írása.
A magyar építészet története minden bizonnyal bővelkedik még felfedezésre váró életművekben, a vidék ebből a szempontból kifejezetten hátrányos helyzetű, bár épp a lokálpatrióta lelkesedés vezethet olykor egy-egy alkotó munkásságának alapos feldolgozására. Így történt ez a Debrecenben méltán számon tartott, a hazai szakmai köztudatban azonban kevéssé ismert Sajó István esetében, akit ”földije” Térey János író állított ismét reflektorfénybe. Térey közismert érdeklődése az épített örökség iránt hiánypótló szolgálat az iránt, hogy az építészet értékei és üzenete jó értelemben a popkultúra részévé váljanak. Térey Budapest ikonikus helyein játszódó novelláskötete, az Átkelés Budapesten mindennél jobb érvelés a szerethető terek, a szerethető építészet mellett.
Sajó István debreceni épületei – ahogy a kiállítás költői címe is jelzi – feltűnőek saját közegükben, világlátott emberként a modernizmus tág határok között mozgó, térben és időben messzire tekintő, nagyvonalú léptékét tette magáévá. Térey kamaszkorától foglalkozott Sajó életművével, a '80-as években interjúkat készített Sajó özvegyével, és ezt személyes kutatásokkal egészítette ki. Elsősorban az ő bölcsész megközelítésnek köszönhető, hogy a Szoboszlai Lilla művészettörténész társkurátorral együtt összeállított tárlat kilép az építészeti kiállítások szűk szakmai keretéből, az életművet és a személyes sorsot elválaszthatatlan egységként mutatja be. Ez minden alkotó esetében evidens lenne, ám ahogy a Debrecenből a Műcsarnokba importált, az ottani gazdag anyag egy teremnyire redukált summázatát kínáló kiállítás megnyitóján Szegő György hangsúlyozta: Sajó esetében sors és mű szerves egységet alkot, egyik a másikat magyarázza. Márpedig a sors nem volt akármilyen.
Az asszimiláns zsidó családba 1896-ban született Sajó akárha Szabó István Napfény íze című filmjéből lépett volna elő: vívóbajnok volt, az első világháborúban kitüntetéssel szolgált, majd műegyetemi diplomája megszerzése után Németországba indul tanulni Breuer Marcellel. Ő azonban nem a szigorú Bauhaus nyomdokain haladt, a dekoratívabb formálás iránti hajlamát előbb 3 évig Dortmundban, majd Duisburgban és Hamburgban csiszolta különböző építészeti és belsőépítészeti feladatokon. A dortmundi Hansa utcai városi bankszékház belső tere, melyet Hugó Steinbach építész irodájában, Steinbach munkatársként tervezett (1923) utopisztikusan nagyvonalú filmdíszletet idéz.
Az Európát bejárt építész ezután Amerikában folytatott sikeres praxist. Részben New Yorkban nagy irodák munkatársaként felhőkarcolók tervezésben vett részt, részben a két honfitársával, Wank Lóránddal (Roland Wank) és Berzőffy Lóránddal (Roland Berz) közösen alapított Mediterranean Architect Studióban floridai magánvillák során fejlesztette sajátos geometrizáló stílusát. 1927-29 között épül fel New York Cityben, Bronxban a ”The Coops” névre hallgató lakónegyede, amely kelet-európai bevándorlók számára kínált otthont, és téglarachitektúrája visszaköszön Sajó későbbi debreceni lakóépületein is. Sajó közben, 1928-ban hazatelepül, és Debrecenben számos lakóháza épül meg, míg a zsidótörvények ezt lehetővé teszik. Távolabbra tekintő szemléletére jellemző, hogy az ő tervei és kezdeményezése alpaján épül meg Debrecenben 1933-ban a világ első földsánc stadionja, a Nagyerdei Stadion, amelyet a jelenkori stadionépítési láz törölt el a föld színéről, bár mementóként megőrizték két téglával burkolt, modernista kapupilonját. 1931-ben Breuer Marcellel együtt vesz részt a debreceni városházára kiírt tervpályázaton egy formabontóan új, a kor nyelvén szóló ovális épület tervével.
1945-ben családjával együtt deportálják, édesapja meghal a vagonban, ő és gyermekei azonban visszatérnek. A háború után is töretlen elhivatottsággal dolgozott, a megváltozott viszonyoknak megfelelően az állami tervezőirodai rendszer keretei között. A debreceni Nagytemplom rekonstrukciója válasz a háború pusztításaira, új munkái a korszak modernista törekvéseinek sorába illeszkednek. Társtervezőként dolgozott az új Nagyállomás, az OTI-székház, és a Petőfi téri ”szalagház” tervein. A Nagyállomás hullámzó vasbeton tetőfödéme a kivitelezésen gyakornokként dolgozó Csete György visszaemlékezése szerint az ő leleménye.
Halálának körülményei a drámai fordulatokban bővelkedő, a folytonos újrakezdést példázó életúthoz méltón, már-már hollywoodi giccsbe hajlóan filmre illőek. Térey János szavait idézve: ”Bevett szokás szerint sohasem kezdődött mérkőzés, amíg ő el nem foglalta helyét a tribünön. Aznap, 1961. március 11-én ugyancsak egy futballmeccs nézőjeként volt jelen, amikor utoljára dobbant a szíve. A tervező emlékének a következő találkozón néma fölállással adóztak a jelenlévők.”
Sajó személyes sorsa a 20. század szellemi történéseinek sűrítménye, alkotói pályája viszont tipikus tükre annak, hogy a nemzetközi modernizmus hogyan verhetett gyökeret a magyar közegben. A kiállítás kapcsán a Műcsarnokban Másik modern. Sajó Istvántól Oelschläger-Őry Lajosig címmel 2017. május 26-án 17 órai kezdettel kerekasztal-beszélgetést rendeznek, ahol Pásztor Péter építész, a kassai Műszaki Egyetem Építészeti Karának tanára, Ritoók Pál művészettörténész, Szegő György építész, belsőépítész, a Műcsarnok művészeti vezetője, és Térey János kurátor a két világháború közötti (elsősorban vidéki) magyar építészet jelenségeiről és alkotóiról, a modernizmus párhuzamos irányzatairól beszélgetnek.
Zöldi Anna
Az Art deco a pusztán című kiállítás 2017. június 4-ig tekinthető meg a Műcsarnokban.
Kurátorok: Szoboszlai Lilla, Térey János
A kiállítás Debrecen Város Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Kapcsolódó anyagok:
- Sajó István portfoliója
- Térey János írása
- A Sajó-életművet bemutató prezi
