Közélet, hírek

Átadták a kiskőrösi Petőfi Sándor Kulturális Központ építészeti tervpályázatának díjait

2024.12.09. 15:54

Kihirdették a Petőfi Sándor kiskőrösi szülőházának környezetében található két, 60-as és 70-es évekbeli épület elbontásával megvalósuló Petőfi Sándor Kulturális Központ építészeti tervpályázatának nyerteseit. Első díjat nem osztottak, megosztott második díjban részesült a SAGRA Építész Kft. és a TIBA Építész Stúdió Kft., őket kéri fel ajánlattételre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).

Ahogy korábban írtuk, szeptember 4-én együttműködési megállapodást kötött Kiskőrös Város Önkormányzata és Magyarország Kormánya a kiskőrösi Petőfi Szülőház méltó környezetének megteremtése céljából. A tervezett beruházás keretében elbontják a szülőház mellett álló, a 70-es évekből származó Petőfi Sándor Művelődési Központ épületét (erről itt írtunk részletesebben), valamint a régi pártházat, és az utóbbi helyén egy új Kulturális Központ jön létre. Emellett sor kerül a Petőfi Sándor tér zöldfelületi rehabilitációjára, új köztér kialakításával, és a régi központ helyén felépül az új Petőfi Sándor Könyvtár is. Az új épületek megtervezésére nyílt pályázatot írt ki az ÉKM.

A tervpályázatra 25 pályamű érkezett, amelyből 9-et díjazott a bírálóbizottság. Megvételi és kiemelt megvételi díjban részesültek azok a tervek, melyeknek bizonyos elemeit értékesnek találták az ítészek, míg megosztott második díjat, valamint harmadik díjat azok a pályaművek kaptak, amelyek minden szempontból leginkább megfeleltek a koncepció elvárásainak.

A bírálóbizottság tagjai egyhangúan döntöttek úgy, hogy első díjat nem osztanak ki. A minisztérium a megosztott második díjban részesített pályázókat kéri fel ajánlattételre, majd pedig a kiválasztott pályázóval tervezési szerződést köt.

Megvételi oklevelet kapott a 3H Építésziroda Kft., a DAW Építész Stúdió Kft., a KERT-VONAL Bt., valamint a MINIMALISMO Kft. terve, míg kiemelt megvételi díjban részesült a Dot Design Kft. és a MCXVI Kft.

A harmadik helyezettnek járó oklevelet az AU.ROOM ÉPÍTÉSZETI MŰHELY Kft. a megosztott második helyezettnek járó díjat pedig a SAGRA Építész Kft. és a TIBA Építész Stúdió Kft. vehette át.

A díjátadón Lánszki Regő építészeti államtitkár kifejtette, hogy a környezetéhez és a város értékeihez nem illeszkedő művelődési központ és az egykori pártház elbontásával kialakuló téren felépülő új kulturális központ a város szívében olyan teret hoz majd létre, amely egyszerre szolgálja a kiskőrösiek mindennapi találkozását, a kultúrát és a legújabb igényeket.

Lánszki Regő hangsúlyozta: az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a tervek harmonikusan illeszkedjenek a városi környezetbe, tiszteletben tartva a kisvárosi léptéket és Petőfi szülőházának látványát.

A sikeres pályázatok mindegyike olyan ötleteket tartalmaz, amelyek sajátos arculatot adnak az épületegyüttesnek, miközben képesek tisztelettel felidézni Petőfi szellemiségét - tette hozzá.

Az államtitkár szerint az új központnak ikonikus térként kell működnie, amely magába sűríti Kiskőrös és Magyarország kulturális örökségét, ugyanakkor a modernitás jegyeit is magán hordozza.

Lánszki Regő elmondta: összességében a bírálóbizottság minden egyes tervben azt kereste, hogyan találkozik a kreativitás a megvalósíthatósággal, a hagyomány a jövővel és a helyi érték az egyetemes építészeti normával.

Domonyi László, a város polgármestere köszönetét fejezte ki a kormánynak, hogy a Petőfi- kultusz ápolása keretében "Magyarország legnagyobb költőjének szülőhelyét olyan tiszteletteljes környezetté alakíthatják, ahol a szülőház dominál".

A tervezett beruházásról elmondta, hogy az új kulturális központ nemcsak Kiskőrös városát, hanem az 55 ezer fős kiskőrösi térséget egyaránt szolgálja majd.

Forrás: MTI