Épületek/Középület

Autós gyorsétterem Írországban

2010.06.23. 16:39

Paul Dillon és Zsuffa Zsolt autós gyorsétterme az írországi Galway egyik forgalmas bevezető szakaszán kapott helyet. Egy lelátóról nézve, az intenzív forgalom már inkább folyton változó izgalmas mozgóképként jelenhet meg a szemlélő számára. 

A gyorsétterem Galway keleti külvárosában, az M6-os autóút mellett helyezkedik el. A forgalmas autóút, egy bevásárlóközpont és annak parkolója valamint egy üzleti park jelenti a keskeny telek közvetlen környezetét. A kétszintes épület bejárati szintjén főleg az étterem kiszolgáló részei, a konyha és egy kisebb külön bejáratú üzlet kapott helyet. Az emeleten található a fogyasztótér nagy része és annak kiterjesztéseként a tágas terasz, melyet körbeüvegezetten alakítottunk ki, védelmet nyújtva az erős szél ellen.

 

Az épületet, minthogy azt gyakorlatilag utak veszik körül, a gépkocsiforgalomra, a gyors nézőpontváltozásokra terveztük. Emellett fontos szempontnak tűnt, ebben a város keleti kapujaként is jellemezhető helyzetben, a helyi hagyományos építészeti karakter megidézése is. Az épület tömegképzésére számos modellváltozat készült, míg megtaláltuk azt az egyszerű formát, mely elég érzékenyen reagál a fent leírtakon túl az amorf telekformára is.

A masszívabb alsó szint felett könnyed üvegezett épületrészt alakítottunk ki, amelyről, mint egy lelátóról nézve, az intenzív forgalom már eléggé szeparált, sőt inkább folyton változó izgalmas mozgóképként jelenhet meg a szemlélő számára. Ennek megfelelően a homlokzati anyaghasználatban a nehézkes helyi kő és nyersbeton felületeket kiegészítő és ellenpontozó, azokkal azonos síkba helyezett strukturált üvegfalak könnyedsége játssza a fő szerepet. Egyszerű, de helyi izű építészeti választ kíséreltünk adni erre az egyébként nagyon is közönséges épülettípus -és környezet jelentette kihívásra és ezáltal egy talán kicsit valóban igényesebb kereskedelmi építészet létrehozására.


Vezető tervezők: Paul Dillon, Zsuffa Zsolt
Építész munkatársak: Brendan Horan
Szakági tervezők:
Statika: O’Connor Sutton Cronin
Tájépítészet: ait urbanism + landscaping
Elektromosság és gépészet: Canney Associates
Tűzvédelem: Jeremy Gardner Associates
Generálkivitelező: Purcell Construction Ltd.
Tervezés éve: 2008
Kivitelezés éve: 2010
Bruttó szintterülett: 590 m2
Megbízó: Liam Mulryan
Generáltervező: Paul Dillon Architects