”Az a legzöldebb épület, ami már megépült” – Beszélgetés fenntarthatósági kérdésekről a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tervezett új campusa apropóján

Az épületek és építkezések a világ karbonkibocsátásának 39 százalékát teszik ki. Az üzemeltetési kibocsátások 28 százalékot fednek le, a fennmaradó 11 százalék az épületek teljes életciklusa során alkalmazott anyagokhoz és építési folyamatokhoz köthető. Ezek az adatok joggal keltik fel az ember figyelmét a nagyléptékű beruházások kapcsán, pláne, ha azok jelentős bontással is járnak. Ilyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tervezett új campusa is. A beruházás nyolc olyan épületet ítélt bontásra, melyek közül hét állapotát ítélve megtartható lenne. A projektet számos szempont mentén vitatták már az elmúlt időszakban, jelen interjúnkban fenntarthatósági szempontból vizsgáljuk a beruházást.

A beszélgetésen részt vesz Rádai Dániel, Józsefváros városfejlesztésért felelős alpolgármestere, Petrovszki Krisztián környezetvédelmi szakmérnök, hulladékgazdálkodási és klímavédelmi szakértő, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület részéről Józsáné Prejczer Zsuzsa építőmérnök, Józsa Árpád építészmérnök, Márkus Ferenc építőmérnök és Perényi László építészmérnök. A tervpályázaton a Bánáti + Hartvig Építész Iroda és az ARCH-Studio közös pályaműve tartalmazta a leginkább fenntartható megoldásokat. Az építészirodákat Bánáti Béla és Hartvig Lajos vezető tervezők képviselik.

A Pázmány Campus-projekt jelentős vitát vált ki, aminek állomásairól az Építészfórum is beszámol. A jelenlévők meglátása szerint milyen kérdéseket vet fel a beruházás?

Rádai Dániel: Ennek megválaszolásához hadd emelkedjek fel térben a város fölé. Úgy gondolom ugyanis, hogy elsődlegesen a városépítészeti fenntarthatóság szempontjait érdemes vizsgálni, ezt követi az építészeti fenntarthatóság, végül pedig azt kell megnézni, kinek és milyen módon építünk. Mivel egy olyan megaprojektről van szó, amely a belváros közepén, a Magyar Nemzeti Múzeum mögött, erős társadalmi és történelmi jelentőséggel bíró területen kapna helyet, nélkülözhetetlen a szakmai diskurzus. Fontos lenne látnunk, hogy a beruházás eredményeként miként fog működni a környező városszerkezet a következő hosszú évtizedekben. Kérdés továbbá, hogy egy ilyen nagyléptékű beruházást a demokrácia mely modellje mentén vitatunk meg. Épp a héten beszélgettem a részvételiségről egy aktív civil csoporttal, akik szerint sokkal bátrabban kellene haladó szellemű lépéseket tennünk. Ezt illetően vannak, akik azt mondják, hogy a képviseleti demokrácia szerint a megválasztott képviselők határozzák meg, milyen irányba haladjunk, míg egy másik szemlélet szerint a közösen feltett kérdésekre közösen próbáljunk meg válaszokat adni. Ezzel a beruházással kapcsolatban arra emlékszem, hogy az itt jelen lévő Perényi László már három éve mondogatta, hogy szükség van civil egyeztetésekre, illetve hogy ebbe be kell vonni a szakmai szervezeteket is, a Magyar Építőművészek Szövetségét és a Magyar Építész Kamarát. Pikó András polgármester a kezdetektől kezdeményezte az állami szereplőknél egy releváns társadalmi egyeztetés lefolytatását. Azok a beszélgetések, egyeztetések, amelyeknek a tervpályázat kiírása előtt kellett volna lezajlaniuk, sajnos csak mostanában kezdődtek el, vagy még most sem. Várhatóan legalább kétszáz évre meghatározza a környék milyenségét ez a beruházás, de a bontás és építés is hosszú éveket fog felölelni egy sűrűn lakott és beépített belvárosi környezetben.

Józsa Árpád: Ha felülről nézzük a projektet, hadd tegyem hozzá, hogy a Palotanegyedben már most öt-hat egyetem működik, a kerületben pedig talán nyolc. Így a felsőoktatási képzésüket a negyedben végző hallgatók száma jelenleg körülbelül hatezer főre tehető. A PPKE programja szerint ez a létszám közel négyezer fővel bővülne. Kérdés, hogy ezt a léptéket elbírja-e a környék, illetve hogy mindez miként hat a helyi lakosok mindennapjaira, jóllétére. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy nem kívánatosak az egyetemek és a hallgatók a kerületben, a hangsúly a számokon van.

Márkus Ferenc: A beruházás területén nyolc épületet ítéltek bontásra, melyek helyére új épületeket terveznek építeni. Ennek a folyamatnak olyan jelentős környezeti terhelése lesz lokálisan és globálisan, amit fölöslegesnek tartunk. Amennyiben az állapota miatt indokolt elbontani valamit, azt bontsák. A felszabadult területet viszont használjuk zöldítésre.

Józsáné Prejczer Zsuzsa: Ez valóban történelmi lehetőség lenne Budapest belváros zöldterületének növelésére.

A projekt építészeti fenntarthatóságának vonatkozásaira fókuszálva: a kiírást és az arra beérkezett pályaművek nagy részét számos kritika érte azzal kapcsolatban, hogy milyen szinten térnek ki fenntarthatósági szempontokra. Néhány napja a Józsefvárosi Önkormányzat közmeghallgatást tartott a beruházás minden fontosabb szereplőjének bevonásával, illetve a lakosság részvételével. Ezen az eseményen többször is elhangzott, hogy a projekt megvalósulásának kitétele a BREEAM Excellent minősítési fokozat megszerzése. Ez a nemzetközileg is elismert fenntarthatósági keretrendszer nem jelent biztosítékot ezen a téren?

Hartvig Lajos: Én személy szerint nagyon örülök, hogy a fokozat megszerzése elvárás a projekttel kapcsolatban. A BREEAM azonban egy olyan minősítési rendszer, amely a már megépült épületet vizsgálja, arra pedig viszonylag érzéketlen, hogy az épület milyen városszövetbe és milyen áron kerül be. Igaz, hogy tartalmaz a meglévő épületek bontásának módjára vonatkozó kitételeket is, de az excellent minősítéshez szükséges pontszámokat másként is meg lehet szerezni. Ennek ismeretében a BREEAM minősítés megszerzése kis lépést jelent a beruházás egészét tekintve. A kiírás során az építészeti, városszerkezeti közegre, illetve az ott lévő épületek hasznosítására nagyobb figyelmet kellett volna fordítani. Nyolc épület egyértelműen bontandónak lett ítélve. Az építész számára persze tisztább a helyzet, ha üres skiccpauszon lehet dolgozni, esztétikailag, funkcionálisan és műszakilag is egyszerűbb megfelelni a kiírásnak, ha mindent a nulláról építünk fel. Ha azonban egy meglévő épületállományt hasznosítani szeretnénk, akkor az igényekből lejjebb kell adni. Mi két vasbetonszerkezetű épületet tartottunk volna meg, az egyik épületbe könyvtárat, a másikba kollégiumot terveztünk, ezek remekül funkcionálhattak volna. Volt még egy kitétel a kiírásban, amit nem vettünk figyelembe. Szempont volt, hogy egyik épületrészből a másikba száraz lábbal át lehessen menni. Úgy gondoljuk, hogy egy campus esetében ez nem lehet elvárás. Ha esik az eső, előveszünk egy esernyőt és a dolog meg van oldva. Az ilyen jellegű igényekből nyugodtan lehet engedni.

Bánáti Béla: Minden épületegyüttes esetében meg kell határozni a komplex funkciót és az ehhez társított össznégyzetmétert. Ez meg is történt. Ezt azonban össze kell vetni a befogadó városi közeggel, a lakósűrűséggel és meg kell nézni, hogy amit az adott helyszínen el akarunk helyezni, az passzol-e a meglévő közegbe. Ezek a tényezők a kiírásban konfliktusba kerültek egymással. Azt mindegyik pályázó megállapította, hogy egy kimondottan túldimenzionált programot állított össze a kiíró.

JPZs: Béla és Lajos gondolataihoz kapcsolódva hadd tegyem hozzá, hogy a Palotanegyedben számos üresen, kihasználatlanul álló, felújításra szoruló, állami és önkormányzati tulajdonú épületet találunk. A CaPE részéről volt egy olyan elgondolásunk, hogy ha a PPKE koncentráltan ezen a területen szeretne működni, hasznosíthatná ezeket az ingatlanokat.

Többször elhangzott, hogy a kiírás szerint nyolc épületet ítéltek bontásra. Krisztián, milyen szempontok figyelembe vétele mellett dől el adott épületek sorsa? Mikor válik egy ház bontandóvá? És miként fordulhat elő, ahogy jelen esetben is, hogy azt valaki mégis megtartandónak gondolja?

Petrovszki Krisztián: Hadd indítsak kicsit távolabbról. Egy ilyen volumenű projekt, de kisebb ingatlanfejlesztések esetében sem beszélhetünk környezetbarát beruházásról, pláne hogy a környezetvédelmi szempontok a gyakorlatban szinte mindig a sor végén állnak. Miért mondom ezt? Az építőipar, a szállítás, a hulladékkezelés, az épületbontás óriási részét teszi ki a károsanyagkibocsátásnak. Azt mondani, hogy egy beruházás környezetbarát… Mihez képest? A fosszilis tüzelőanyagokat természetesen ki kell váltani, a szigeteléssel nem rendelkező épületeket le kell szigetelni, a nyílászárókat korszerűre kell cserélni.

De ha van egy kihasználatlan, ezáltal gondolom, idővel romlásnak induló épületegyüttes, azzal kezdeni kell valamit. Mit lehet mégis tenni?

HL: Nekem lenne erre, illetve arra is válaszom, hogy mihez képest környezetbarát egy beruházás. Ahhoz képest, amikor nem környezetbarát. A BREEAM Excellent például egy elég jó minősítés a BREEAM alsóbb fokozataihoz képest. Az nem kérdés, hogy akkor vagyunk a leginkább környezetbarátok, ha nem építünk semmit. Azt is szoktuk mondani, hogy az a legzöldebb épület, ami már megépült. A PPKE Campus számára kijelölt területen vannak olyan épületek, amelyek már megépültek, ezeket nem kell megépíteni, pláne nem lebontani és újat építeni. Az átalakításnak sokkal kisebb a lábnyoma, mint egy nulláról felépített épületnek. A pályázati anyagunk összeállítása során kiszámoltuk, hogy ha azt a két épületet, amit mi nem bontanánk el, hanem átalakítanánk, mégis lebontanák és a helyére újat építenének, annyi CO₂ keletkezne, hogy 3600 fának kellene száz évig emésztenie. Az épületek legnagyobb lábnyomát a vasbetonszerkezet eredményezi. Ha ezt sikerül megmenteni, már akkor nagy lépést tettünk azért, hogy a beruházás környezetbarátabb legyen.

MF: Bennem az merül fel kérdésként, hogy a monolit vasbetonszerkezet-e a legkorszerűbb, legcélszerűbb az épületek számára, de látom, többen már ingatják is a fejüket. Nemzetközi szinten komoly fejlesztéseket látunk arra vonatkozóan, hogy az előregyártott vasbetonszerkezetek szétszedhetők, majd újra összerakhatók legyenek oszlopként, gerendaként.

PK: Hadd árnyaljam a hazai fenntartható, ezen belül pedig a körforgásos bontás témakörét. Hosszú évek óta igyekszem elérni, hogy az építőipar is legyen körforgásos. Papíron ott tartunk, hogy ez meg is valósul, az építési-bontási hulladék Magyarországon 99 százalékban újrahasznosul, tehát ezen a téren gyakorlatilag nincs feladatunk. A valóság ezzel szemben az, hogy az újrahasznosítás nem korszerű módokon történik. Az építési-bontási hulladék nagyrésze ledarálásra kerül, majd útalapba forgatják. De hol van előírva, hogy egy új épület építése során a bekerülő építőanyag mondjuk harminc vagy negyven százaléka újrahasznosított anyag legyen? Ilyen nincs. Hadd említsem a szigetelőanyagokat, a hungarocellt meg a kőzetgyapotot. Ezeknek mi lesz a sorsa? Ki kellene terjeszteni a gyártói felelősségrendszert, hogy a gyártó idővel vegye is vissza az alapanyagot és foglalkozzon a hulladék kezelésével. Most minden gödrökben végzi. Ezzel senki nem foglalkozik.

Visszakanyarodva a PPKE Campus beruházásához: többször elhangzott, hogy a kiíró nyolc épületet ítélt bontásra. Ha jól értem, ezekből a BH is csak kettőt tartott volna meg. Miért döntött ez az építésziroda is a további hat épület bontásáról?

BB: Ez műszaki mérlegelés kérdése. Olykor olyan jelentős mértékű kompromisszumot kellene kötni, amit nem érdemes megtenni. Mi a két legnagyobb volumenű és szerkezetileg jó állapotú épület megtartását javasoltuk a pályázati anyagunkban. Ezek képesek befogadni a kiírásban is szereplő funkciókat és energetikai jellemzőik is teljesítik napjaink elvárásait. Meglátásom szerint is azon érdemes elgondolkodni, hogy milyen, a komfort visszafogásával járó műszaki és szociális kompromisszumokat lehet meghozni. Ahogy Lajos mondta, a szárazlábbal közlekedés egy campus esetében nem indokolt. Egy kórház esetében nem kérdés, hogy a betegeket zárt területeken kell közlekedtetni. De mondjuk egy plázának, ami önmagának találta ki, hogy a nyitott műfajú bevásárlóutcát zárt térbe helyezi, vajon megvan-e a létjogosultsága. Egyébként pedig egy társadalomnak, egy közösségnek azon kell elgondolkodnia, hogy a jelenlegi ökológiai helyzetben mit tart etikusnak.

A további hat épület esetében az állapotukból kifolyólag döntöttetek a bontás mellett?

HL: Amelyek ebbe a tervezési programba nem beleilleszthetők, valóban elbontottuk, de ezek összességében is kisebb volument tesznek ki, mint a két megtartott épület együtt.

Ilyen esetben nem merül fel, hogy biztos a kiírt funkciókat kell-e elhelyezni a területen?

Perényi László: A kulcsmondat az volt, hogy ebben a programban nem lehetett megtartani. A programot az épületeknek megfelelően lenne érdemes alakítani.

HL: Mi csak azt állítjuk, hogy ezt a programot úgy is meg lehet valósítani, hogy nem kell minden épületet elbontani.

MF: Az lett volna a felelős beruházói magatartás – és ne felejtsük el, hogy egy állami tulajdonú területről és közfinanszírozásból megvalósuló projektről van szó –, ha megvizsgálják az ingatlanállomány jelenlegi funkcióit, illetve hogy milyen funkciókra lenne alkalmas átalakítás esetén, ezek közül pedig mire lenne szükség. A PPKE számára pedig olyan területet kellene keresni, ahol megvalósítható az egyetem elképzelése.

PL: Úgy tudom, minden épület kapcsán készült szakértői vizsgálat, ami nyolcból hét épülettel kapcsolatban azt állapította meg, hogy megtartható. A Magyar Rádió 6-os és 22-es stúdióját egyértelműen megtartandónak ítélte. A kiírásnak része volt ez a szakértői vélemény? Ezt megkapták a nevezők?

HL: Megkaptuk. Az épületek nagy része megfelelő funkció mellett valóban megtartható lenne. A gondot az jelenti, hogy egy 16 lakásos társasházba nem lehet tornatermet tenni.

Sok szó esett a kiírásról, de még nem beszéltünk arról, hogy mit ígér a nyertes pályamű.

MF: Többek között azt ígéri, hogy a régóta méltatlan állapotban lévő, alulhasznosított terület új életre kel. Azt hiszem, azzal senki sem vitatkozik, hogy ezzel a területtel és a rajta lévő ingatlanokkal kezdeni kell valamit, fel kell újítani, rendbe kell hozni, funkciót kell neki adni. Ebben biztos, hogy egyetértünk a beruházóval. Ezen túl az is ígéret, hogy nőni fog a zöldterületi mutató. Ehhez hozzátenném, hogy van honnan növelni, jelenleg ugyanis minden le van aszfaltozva. A tervek szerin húsz százalékra fog nőni a zöldterület, holott ez lehetne harminc vagy akár negyven százalék is. Ha megnézzük a legélhetőbb városok listáját, nyilvánvalóan látszik, hogy fontos szempont a zöldterület mennyisége, illetve az is, hogy ezek ne csak központi, Városliget jellegű területek legyenek, hanem elszórva, kisebb zöldek is. Ez Budapestről nagyon hiányzik. Ahogy Zsuzsa is mondta korábban, vissza nem térő alkalom adódott a zöldterület növelésére. További ígéret, hogy az eddig zárt tömb a fejlesztést követően nyitott és átjárható lesz mindenki számára. Végül pedig azt mondja a beruházó, hogy nekünk, helyi lakosoknak mindez jó lesz. A probléma mindezzel az, hogy amellett, hogy valóban szükséges a beavatkozás, nem mindegy, hogy milyen funkció kap itt helyet és milyen következményekkel jár a folyamat.

JÁ: A környék, a belváros és talán az egész város számára a zöldterület jelentős növelése lenne igazán jó. Az 5. a 8. és a 9. kerület nagykörúton belüli, körülbelül 220 hektárnyi területén összesen két hektár zöldterület található négy helyen: a Károlyi-kert, a Múzeumkert, a Markusovszky tér és a Bakáts tér. Ez csupán egy százalék az elvárható három-öt százalék helyett. Ezen a területen nyolc egyetem 12-15 ezer diákja mozog naponta és ezt növelnék 4000 fővel. Ilyen körülmények mellett a lakosság, de szerintem az egyetemisták is a parkosítást igénylik. Ehhez hasonló példa nemcsak külföldön valósult meg, hanem Budapesten is: Műegyetem, lágymányosi campusok, Ludovika.

BB: Én amellett, hogy óvatosan nyilatkozom a kollégák munkájáról, azt hangsúlyozom, amire minden pályázó rámutatott, hogy a programot tömbön belül érdemes csökkenteni, illetve ismét felhívnám a figyelmet a komfort csökkentésére is.

A beszélgetésből az mutatkozik meg, hogy a téma szerteágazó, számos kérdést vet fel a beruházás. Időnk vége felé járva azonban beszéljünk arról, hogy hogy látjátok, miként megy majd tovább a projekt.

RD: Én nem vagyok optimista. Két és fél éve kérjük, hogy induljon társadalmi egyeztetés és hozzunk közös nevezőre néhány felmerülő szempontot. Ezekre a felvetésekre azonban nem érkezik érdemi válasz. A múlt heti közmeghallgatásra sokan eljöttek az állam részéről, és azt mondták, nincs mozgástér, legyenek az emberek konstruktívak. Látszott, hogy az ilyen és ehhez hasonló, illetve a rendszeres érdemi egyeztetésekre szükség lenne. A fővárosi közgyűlés nemrég hozott egy határozatot, miszerint a Budapest Közút Zrt. nem fogja engedélyezni a túlsúlyos tehergépjárművek behajtását a területre. Bár ez a megoldás nonszensz, nincs más lehetőség. Valós, egymás érveire nyitott párbeszédre lenne szükség a felek között.

JPZs: A CaPE részéről a kezdetektől szakmai alapon igyekszünk megközelíteni a helyzetet. Akkor is az volt a meglátásunk, ami azóta se változott, hogy az építész szakmának, a szakmagyakorlóknak nagy felelőssége van abban, hogy az ilyen jellegű beruházások miként valósulnak meg. Fontos lenne, hogy hozzászóljanak a témához és elmondják a véleményüket.

Molnár Zsuzsanna

 

Szerk.: Hulesch Máté