Az A10 folyóirat magyar dossziéja
Az A10 New European Architecture aktuális száma Eurovision dossziéjában, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) vendégszerkesztésében bemutatkoznak a hazai kortárs városi építészeti kísérletek. A Magyarországra fókuszáló melléklet a nagyberuházások helyett a dinamikus közösségi kezdeményezéseket helyezi előtérbe.
A nemzetközi kortárs építészeti magazin idei első számában egy 10 oldalas dosszié válogat a hazai friss építészeti kezdeményezések közül. A néhány oldalas körkép nyilván nem lehet teljes, így a vendégszerkesztőnek felkért Kovács Dániel és Polyák Levente, a KÉK tagjai a leginkább alulról jövő kezdeményezésekből kiinduló városi kísérletekre tették a hangsúlyt.
A vendégszerkesztők a néhány kiválasztott példa bemutatása mellett egy, vállaltan szubjektív metszetet is fel kívánnak vázolni a hazai építészet jelenlegi helyzetéről. A szerkesztői előszó, majd több írás is a jelenlegi helyzet kettősségét emeli ki, amelyben egymás mellett működik egy, főleg reprezentatív presztízsberuházásokat előtérbe helyező, a szakmai és a társadalmi egyeztetéseket kerülő, sok esetben pályáztatás nélküli, felülről irányított „hivatalos” építészet, illetve a leginkább az 1990 után felnőtt, friss, Európára és a világra nyitott, alulról jövő kezdeményezésekből kiinduló és a társadalmi igényekre érzékeny, kísérletező építészek csoportja. Ez utóbbi – ahogy az A10 felkérése is bizonyítja – aktívabban jelen van, otthonosabban mozog a kortárs nemzetközi szcénán és vallja, hogy a magyar építészetet is nemzetközi kontextusba kell helyezni, nem önmagában vizsgálni.
Bemutatkozik maga a KÉK is mint a város lakói és tervezői között működő egyfajta interdiszciplinális moderátor-szervezet, röviden kitér a sikeres közösségi projektjeikre is. Majd oldalpár állítja szembe az állami megrendelésű nagy beruházásokat – Várkert Bazár, Kossuth tér, Felcsúti Pancho Aréna – néhány sikeres, kis volumenű családi házas projekttel. Egyben felvázolja a hazai építészet túlságosan átpolitizált világát, illetve az abból való kiútkeresés lehetőségeit, a független, dinamikus vállalkozások ténykedését. A melléklet többször kitér az alkotókra jóformán rátelepedő makoveczi örökségre, de hangsúlyozza azt is, hogy a magyar építészet ennél azért jóval sokrétűbb, különböző eredményeit másutt kell keresni.
Egyáltalán létezik-e egyfajta kortárs magyar építészeti stílus, mint például Franciaországban vagy Norvégiában? Teszi fel a kérdést Emiel Lamers holland építész, aki Bujnovszky Tamás építészeti fényképész társaságában járta végig a hazai kortárs terepet és gyűjtött egybe 21, stílusában teljesen eltérő, mégis szerintük meghatározó magyar épületet a közelmúltból. A hazai kortárs építészet egyfajta underground szerepből, adott esetben állandó irodahelyiség nélkül képes európai színvonalú, dinamikus terveket, komoly közösségeket megmozgató projekteket elindítani, amelyek sok esetben meghatározóbb módon formálják Budapest és az ország egyes részeinek arculatát, mint a nagyszabású és egyre ritkuló beruházások.
A melléklet kihangsúlyozza, hogy míg az építőipari válság, majd az ezt követő kiemelt kormányzati megrendelések igencsak leszűkítették a hagyományos stúdiók lehetőségeit és mozgásterét, a többször civil eredetű, nem direkt építészeti megoldásokban gondolkodó kezdeményezések olyan pezsgő, a környezetükre gyorsan reflektáló közeget hoztak létre, amelyek külföld számára is vonzó lehetőségeket nyújtanak. Ezek jól ötvözik a sikeresen felélesztett, hagyományos építőtáborok világát az interneten és virtuális térben kezdeményezett, mégis élővé összeálló, közösségeket megmozgató projektekkel. Míg az építőtáboroktól a technológián alapuló Kitchen Budapestig érő szociális szerveződések folyamatát a vendégszerkesztők mutatják be, addig a kisebb csoportok, az iroda nélküli tervezők hétköznapjairól, munkáiról a lap főszerkesztője, Indira van ’t Klooster ír.
Bán Dávid
Az A10 folyóirat magyar dossziéjának hazai lapbemutatójára 2015. február 10-én kerül sor, 19.00 órától a Hátsó Kapuban (1075, Budapest, Dohány utca 13.).
