Az antifasiszta konyhatervező – Margarete Schütte-Lihotzky

Margarete Schütte-Lihotzky leginkább az általa tervezett, a mai konyhák elődjeként felfogható frankfurti konyháról híres, ám életműve ennél sokkal nagyobb: tervezett szociális lakást, dolgozott a Szovjetunióban és aktívan harcolt a nácik ellen. Nők az építészetben című sorozatunk mai részében ezzel az izgalmas életúttal ismerkedhetnek meg.

Margarete Lihotzky 1897-ben született Bécsben, polgári család sarjaként. Jó képességei és az építészet iránti érdeklődése hamar megmutatkozott, ezért édesanyja mindent megtett, hogy a Kunstgewerbeschule (ma Universität für angewandte Kunst Wien, vagyis bécsi iparművészeti egyetem) hallgatója lehessen. Ez 1916-ban igen nehéz feladatnak bizonyult, hiszen ekkor még nem jártak nők erre az egyetemre, a híres festőművész, Gustav Klimt közbenjárására végül mégis felvételt nyert az intézménybe. A 20. század elején többek között olyan nagy nevek tanítottak itt, mint Joseph Hoffmann, Anton Hanak, vagy Oskar Kokoschka, Lihotzky építész mestere pedig az az Oskar Strnad volt, akit sokoldalú tehetségének köszönhetően a bécsi premodern művészet és építészet fontos alakjaként tartunk számon. Strnad hitt abban, hogy mindenki számára biztosítani kell a modern, korszerű lakókörülményeket, ez a felfogása pedig nagy hatást gyakorolt Lihotzky munkásságára.

Mestere hatására Lihotzky szociális lakásépítéssel kezdett foglalkozni. Adolf Loos és Josef Frank munkatársaként az 1920-as évek elejétől részt vett a bécsi Werkbundsiedlung tervezésében, mely a modernista építészet egy korai, fontos állomása. (A lakónegyed ugyan szintén az angol Garden City Movement elveire vezethető vissza, kevésbé a kispesti Wekerletelep, mint inkább a pasaréti kislakásos mintatelep párhuzamaként említhető.) Bécsben végzett kiváló munkájára felfigyelve 1926-ban Ernst May – aki akkoribban Frankfurt főépítésze volt – meghívta, hogy tervezőként vegyen részt a Neues Frankfurt szociális lakásépítési programban. Itt Lihotzky elsősorban közösségi tereket, diákotthonokat és iskolákat, valamit Maria Montessori korszerű elvei alapján óvodákat tervezett, ám legismertebb és legnagyobb hatású munkája mégis az úgynevezett frankfurti konyha lett, mely egyértelműen a nyugati világban azóta elterjedt és ma is uralkodó beépített konyhabútor elődje.

Mivel Neues Frankfurt házai elsősorban a munkásosztály számára kívántak megfizethető otthonná válni az I. világháború utáni lakásínség idején, a tervezőknek viszonylag szűk költségvetéshez kellett igazodniuk. Ebből adódóan kis alapterületű, ám kényelmes, és ami még fontosabb, korszerű felszereltségű és praktikus elosztású lakások jöttek létre. Korábban a munkásosztály tagjai tipikusan két vagy három helyiségből álló lakásban éltek, amelyben a konyha több célt szolgált: nem csak főzésre és étkezésre, de fürdésre, sőt, még alvásra is használták. Ezzel szemben a modern lakásokban a konyha – az egészségesebb körülmények érdekében – külön helyiséget kapott. A különálló elhelyezés miatt azonban ügyelni kellett a méretére, nehogy túl sok helyet vegyen el az amúgy sem nagy lakásból. A kis alapterület pedig – magától értetődően – különösen racionális tervezést igényelt.

A racionális tervezés során a termelékenység növelését és a költségek csökkentését célzó Taylorizmus volt az építész segítségére, és annak is a Catherine Beecher, valamint Christine Frederick által képviselt, a háztartási munka optimalizálását segítő iránya. Lihotzky a tervezés előtt vizsgálta a konyhában megtett utat, illetve tipikus mozdulatokat, valamint az azok elvégzéshez szükséges időt és ez alapján dolgozott ki egy optimalizált munkafolyamatot, melyhez magát az ergonomikusabbá tett berendezést igazította. A házimunka optimalizálása alapvetően a nők emancipációja miatt volt fontos. Lihotzky és kortársai véleménye szerint a házimunka alól felszabadított nő munkát tud vállalni, így anyagilag független lehet és több szabadideje marad a családjára, illetve érdeklődési köreire.

A frankfurti konyha kapcsán két fontos előképet kell megemlítenünk, melyek nagy hatást gyakoroltak a tervezőre. Az egyik a Bauhaus kiállítására 1923-ban épített Haus am Horn konyhája, mely valahol a hagyományos konyhák és Lihotzky műve között helyezkedik el, illetve a vasúti étkezőkocsik konyhái, melyek kis méretük ellenére nagymennyiségű étel elkészítésére voltak alkalmasak. A Frankfurti Konyhában a rövidebb oldalon nyílt az ajtó, a helyiséget a szobától egy kevés helyet foglaló tolóajtó választotta el. Ezzel szemben nyílt az ablak. A bal oldalon kapott helyet a kombinált tűzhely, mely akkor újdonságnak számított. A jobb oldali falon szekrények és a mosogató, az ablak előtt pedig egy munkaterület volt. A hűtőszekrény (vagy jégszekrény) akkor még nem volt a konyhák alap felszerelése. A konyha keskeny elrendezése nem kizárólag a fent említett helyhiányra vezethető vissza. Tudatos, a Taylorizmuson alapuló tervezési döntés volt, hogy a konyhában végzett munka során szükséges lépések számát, valamint a konyha és a szomszédos szobában lévő asztal közötti távolságot csökkenteni lehessen.

Az olyan gyakori hozzávalóknak, mint a liszt, a cukor, a rizs és más összetevők Lihotzky külön tárolóedényeket szánt, melyeknek célja az volt, hogy a konyha rendezett és jól szervezett legyen. A munkaterület még egy kivehető „hulladékfiókkal" is rendelkezett, így a maradékot munka közben egyszerűen bele lehetett söpörni, és az egészet utána egyszerűn ki lehetett üríteni. A konyhához tartozott egy a pult alá betolható, változtatható magasságú forgószék is, mely szintén a háziasszony munkáját hivatott könnyíteni. Mivel az akkori hagyományos konyhabútorok nem illeszkedtek sem az új munkafolyamatokhoz, sem a szűk helyhez, Neues Frankfurt konyháit teljesen felszerelve, bútorokkal és főbb készülékekkel együtt adták át a lakóknak.

Lihotzky konyhája egyértelműen sikeresnek mondható, mivel körülbelül 10000 lakásba építették be. Azonban, mint minden radikális újításnak, ennek is megvoltak a „gyermekbetegségei". A korabeli felhasználók sokat panaszkodtak például az alapanyagtartó fiókokra, melyeken már „gyárilag" szerepelt az egyes hozzávalók neve, a lakók azonban gyakran mást tartottak bennük. Ezeket a tárolókat ráadásul a gyerekek könnyen elérték, ami szintén nem praktikus. Az optimalizált munkafolyamatok alapján tervezett konyha nem volt alkalmas a hagyományos főzésre, így a háziasszonyoknak sok idő kellett, mire megszokták őket. Az 1970-es és 1980-as évekre az is nyilvánvalóvá vált, hogy ami emancipatorikus törekvésnek indult – miszerint a kisméretű konyhában gyorsabb és egyszerűbb a főzés – valójában hátránnyá vált. A frankfurti konyhában ugyanis kényelmesen egyszerre csak egy személy tartózkodhatott, így a házimunka zömét végző anya segítség nélkül, a konyhában elszigetelve volt kénytelen sok időt tölteni. Hátulütőitől eltekintve még mindig a designtörténet egy rendkívül fontos és sikeres állomásának mondható, mely a mai beépített konyhák elődjeként nem csak a belsőépítészetre, de – a benne kényelmesen elvégezhető részfeladatok és elkészíthető ételek megváltozása által – a mai gasztronómiára is nagy hatással volt.

Bár egyértelműen a frankfurti konyha Lihotzky leghíresebb alkotása, ő maga sosem szerette, ha ezzel az egy művével azonosították. Az Ernst May építésszel végzet munka közben ismerkedett meg későbbi férjével, Wilhelm Schütte építésszel, akihez 1927-ben ment hozzá, ekkortól használta a Margarete Schütte-Lihotzky nevet. Ernst May és kollégái – így Lihotzky és férje is – 1930-ban meghívást kaptak a Szovjetunióba, hogy Sztálin ötéves terve alapján szinte a semmiből megtervezzék Magnitogorszk városát. A veszélyes politikai körülmények miatt Ernst May 1933-ban, tehát a projekt befejeztével elhagyta az országot, ám a Schütte-Lihotszky házaspár 1937-ig maradt, majd innen Isztambulba költöztek, ahol a képzőművészeti egyetemen tanítottak. Ausztriába való hazatérése után aktívan részt vett a nemzetiszocializmus elleni harcban, mígnem Bécsben letartóztatták, és éppen csak elkerülte a halálbüntetést. A háború végéig, 1945-ig volt börtönben. A háború után is a kommunista eszméket hirdette, ezért Bécsben építészként bojkottálták. Ennek ellenére hű maradt szakmájához, publicistaként és tanácsadóként is dolgozott. Rehabilitációjára és az ellenállásban vállalt szerepének elismerésére csak az 1970-es években került sor, innentől kezdve azonban egészen idős koráig aktívan részt vett a közéletben, a béke- és a nőjogi mozgalomban. Margarete Schütte-Lihotzky 2000-ben, 103 évesen hunyt el Bécsben.

Paár Eszter Szilvia

Forrás:
Vienna Now & Forever
Architectuul.
MoMA
Artmagazin

A cikket a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.