Pályázatok/Magyar

„Az anyag természete” pályázat építészek és építészhallgatók számára Equitone szálcement homlokzatok alkalmazására

2015.04.15. 09:34

Két év és három forduló alatt a CREATON South-East Europe Kft. kerámia tetőcserepek alkalmazását számba vevő Építész pályázata valóban szép és változatos áttekintést adott az örök klasszikus a kortárs építészetben és a műemlékek felújításán történő alkalmazásáról.

A cég 2015. évben az építészek munkáját elismerő pályázatainak körét bővítette.
Az épület másik felületét, a homlokzatot meghatározó, szintén nagy hagyományokkal rendelkező anyag, a szálcement anyagú Equitone homlokzati lapok friss és kreatív alkalmazásait szemléző pályázat 2015. évben építészek és építészhallgatók munkáit díjazza.

Pályázat ÉPÍTÉSZEK számára
A Kiíró célja, hogy a tervezett és/vagy megvalósult épületeken az Equitone anyagok változatos felhasználási lehetőségeinek, megvalósítási módjainak vonzó és kreatív, építészeti minőségében figyelemre érdemes példáit, illetve azok tervezőit díjazza, és ezzel támogassa a példaértékű referenciák és alkotóik széles körben való megismerését.
A Bíráló Bizottság azokat a pályaműveket részesíti előnyben, amelyek példaértékűen ötvözik a színvonalas építészeti és műszaki megoldásokat, és minél jobban szemléltetik az Equitone anyagok építészeti és kreatív lehetőségeit. A bírálat során szerepet játszhat még a fenti értékek bemutatásának minősége.
Az építészek bármilyen funkciójú tervezés, új építésű-, vagy felújított épülettel indulhatnak a nyílt és nyilvános pályázaton.
A pályázat egyfordulós és a díjazásra összesen 800 000 Ft a Bíráló bizottság rendelkezésre. Az október 31-i beadási határidőig akár tervezés alatt álló, megvalósulás közbeni, illetve akár megvalósult, használatba vételi engedéllyel rendelkező épületekkel egyaránt lehet pályázni.

BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
Patartics Zorán, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész
Tima Zoltán, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész
Cságoly Zoltán, okl. építészmérnök, Homlokzati üzletág

Pályázat ÉPÍTÉSZHALLGATÓK számára
Az egy fordulóban megrendezett nyílt hallgatói pályázatra építészhallgatók bármilyen funkciójú épület tervével, mint hallgatói munkával indulhatnak, amely lehet diplomaterv, komplex tervezés, egyéb féléves terv, vagy a hallgató kifejezetten e pályázat céljára készített munkája. A pályázás feltétele, hogy a hallgató az épület, vagy műtárgy tervezése során az Equitone szálcement homlokzatburkolati rendszereket használja. A pályázat zsűrije a tervezett épület Equitone anyagok változatos felhasználási lehetőségeit, illetve innovatív megoldásait várja az egyszerűtől a legbonyolultabbig.
A díjazásra rendelkezésre álló összeg 300 000 Ft.

BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
Ferencz Marcel, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész
Kertész András Tibor, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész
Figeczki Péter, okl. építészmérnök, Homlokzati üzletág

JELIGE: „A fantázia természete”
Emellett Kiíró elkötelezett és érdekelt abban, hogy a konkrét épületek, tervek mellett, az anyag szokásostól eltérő, rendhagyó alkalmazásait is bemutassa és ösztönözze, így „A fantázia természete” jeligével külön díjazhatja a pályázók érdekes, rendhagyó, nem feltétlenül építészeti témájú, tervezett vagy kivitelezett alkotásait, installációt. A díjazott pályamű a 2015. új anyagával, a LINEA lapokkal megvalósítható, a lapokban rejlő különlegességet kiemelő megoldás lehet, amelyek megmutatja a lapok a homlokzati alkalmazások melletti változatos felhasználási lehetőségeit.
Ebben a kategóriában mind az építészek mind az építészhallgatók munkáit várja a kiíró.

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐK
A pályázat benyújtási határideje: 2015. október 31.
Bírálat és értesítés: 2015. december 1-jéig

További információ a pályázat benyújtásával kapcsolatosan a pályázat lebonyolítójától kérhető: Build-Communication Kft. T: (23) 611-028 info@buildmarketing.hu

További információ az Equitone termékekkel és műszaki megoldásokkal kapcsolatosan a Homlokzati üzletág munkatársaitól kérhető:
Cságoly Zoltán, okl. építészmérnök, zoltan.csagoly@creaton.hu, (30) 237 1668
Figeczki Péter, okl. építészmérnök, peter.figeczki@creaton.hu, (30) 849 3874
www.equitone.hu

További információ itt érhető el>>>