Az aránytalan büntetés kategóriája

A Budapest szíve, városháza fórum tervpályázat a „legállatorvosibb ló” az utóbbi évek magyarországi tervpályázatainak körében. ... A hivatalos állásponttal ellentétesen ez a pályázat nem sikersztori, hanem az építészet elbürokratizálásának története...
A pályázatból a titkosság megsértése miatt kizárt egyik pályázó, Gunther Zsolt (vezető tervező, 3h építésziroda) véleménye

Véleményem szerint a Budapest szíve, városháza fórum tervpályázat a „legállatorvosibb ló” az utóbbi évek magyarországi tervpályázatainak körében. Sok olyan kérdést vet fel, melyet széles körben meg kell vitatni, és úgy levonni a következtetéseket, hogy valóban érdemi változás történjen. A hivatalos állásponttal ellentétesen ez a pályázat nem sikersztori, hanem az építészet elbürokratizálásának története, melynek során a kreatív alkotó folyamat egyértelműen háttérbe szorult.

A pályázattal kapcsolatos írásomban a hard facts oldaláról közelítek, előrevetítem, nem fogok irodalmi magasságokba emelkedni. Mint tudjuk, az építészeti tervpályázatok immár a közbeszerzési törvény hatálya alá esnek. A Budapest szíve, városháza fórum tervpályázat két fordulóból állt, melynek első fázisa egy előminősítő rész volt, ahol megfelelő kritériumok alapján lehetett a második fordulóba jutni. Az építészpályázatoktól eddig teljesen idegen bürokratikus hangulat lengte be a folyamatot (hivatalos igazolások garmada, külföldi építészektől hiteles magyar fordítással rettenetesen rövid határidőkkel). A mi irodánkban ketten egy héten keresztül azon dolgoztak, hogy az előminősítő anyag előálljon, amelynek nagy része teljesen felesleges véleményem szerint.

Ezek után nem csoda, hogy a nívós külföldi pályázók távol maradtak, holott a feladat olyan horderejű, hogy erre Európában százas nagyságrendben adnának le pályaműveket. Magunkat zártuk ki egy olyan kreatív és öngerjesztő folyamatból, mely több – valószínűleg jobb – megoldást hozott volna, és egy nyitott magyar pályázati rendszer hírét is öregbíthette volna. Ehelyett ma Magyarországon a piacvédő, magába forduló építészeti attitűd továbbra is elfogadott norma. És ennek folyományaként olyan épületet kapunk, amit meg is érdemlünk.

Az előminősítés nagyobb projektekhez kötötte a pályázaton való részvételt. Ez az előmunka mennyiségét növelte, de kijátszható volt. Elmondható, hogy zömében a nagyok voltak képesek ezt a felesleges tortúrát végigcsinálni. Teoretikusan ezek után csak a nagy nyerhetett, a mindent lehengerlő mennyiséggel. És itt felmerül a kérdés: miért zártuk ki a kicsik által felkínált alternatív minőséget? Ha egy fiatal építésziroda nyer, még mindig mögé lehet állítani egy mérnöki jellegű irodát, akik rendelkeznek azzal a nagyságrenddel és tapasztalattal, amivel egy ilyen projektet végig lehet boxolni.

A pályázaton 1:200-as léptékben kellett mintegy 100 000 m²-t feldolgozni. A pályázati munkarészek tartalmaztak gépészeti, épületvillamossági, statikai, közmű és közlekedési munkarészeket, melyektől a feladat mennyisége robbanásszerűen megnőtt. Ismerjük a helyszínt, a belváros közlekedési rendszerében nem lehet csodát tenni, a közműveket valahogyan ki lehet váltani, a gépészeti csöveket pedig „tól-ig” el lehet vezetni... Egyszóval a felesleges munkarészek arányban álltak a 100 000 m²-rel.

A mai magyar pályázatokon sikk az összemérhetetlenség elvét követni, és a pályázati kiírástól eltérőket magasan – sokszor egy első díj erejéig – jegyezni. Ez a zsűri felelőssége, és sokszor következetlen magatartásának az eredménye. Ezzel bünteti azokat, akik a programatikus játékszabályokat komolyan veszik. Tény az is, hogy a pályázatok előkészítetlenségéből fakadóan sok bizonytalansági faktor marad a kiírásban. Éppen ezért a zsűri szemében jópofa gesztusnak tűnik az, ha valaki a pályázati kiírástól eltér, és mintegy felülírja a mások által kötelezően betartott feladatot. Ebben a pályázatban is volt a díjazottak között példa arra, hogy hol a műemléki épület intaktsága sérült, hol egy-két szabályozási előírás nem teljesült.

A beadott 18 pályaműből 6-ot (köztük a mi irodánkat is) az anonimitás megsértése miatt zártak ki. Erre lehet mondani, hogy ezek az irodák dilettánsok, de vegyük figyelembe azt is, hogy ezek az irodák a közbeszerzési törvény szerinti előminősítésen átestek, és mindent tökéletesen teljesítettek, tehát nagyon jó folyamatszervezéssel rendelkeznek. Az anonimitás megsértésének az oka pedig csupán az volt, hogy a kötelezően leadandó munkarészek között szerepeltek cd-re kiírt pdf-fájlok, melyek tulajdonság menüjében véletlenül benne maradt valami, amiről rá lehetett ismerni a pályázóra (nálunk kati volt az árulkodó jel). Mi Apple számítógépen dolgozunk, ahol a szerző eltüntetése illetve fellelése valóban komoly számítástechnikai ismereteket igényel. Apple-dealerünk nem is tudta először, hogy a pdf-fájlokban megjelenhet elrejtve a szerző neve...

A pályázat kapcsán következő javaslatok fogalmazódtak meg bennem:

• A zsűri szakértői bizottságában ne kapjon helyet gépész, villamos stb., hanem a szakértői bizottság működjön építészekből álló elő zsűriként, mely a pályázatokat bontja, a pályázati programnak való megfelelést vizsgálja, és csak ilyen tartalmú ajánlást készít a zsűri számára,
• szűnjön meg a műszaki leírásban a nem a szorosan a pályázathoz kapcsolódó munkarész (közmű, közlekedési, energetika stb.). A gépész, villamos és statikai munkarész ne haladja meg a 3 db A4 oldalt. A tömörség mindenképpen az építészetre engedi fókuszálni a zsűritagok figyelmét, és a felesleges többletmunka mennyiségét korlátozza. Ezenfelül nem fordulhat elő, hogy valaki azért nyeri a pályázatot, mert a szakági munkarészei nagyon alaposak voltak.
• maximalizálni kell a feladat függvényében a leadható tablók, perspektívák számát és méretét (a nyertes pályázó perspektívája alig fért rá 2 db 70 x 100 cm méretű lapra...). Ez a korlát is a pályaművek esszenciáját engedi előtérbe, a felesleges, de annál költségesebb előállítású „narráció” megszűnne.
• a digitálisan leadott anyag csak a titkos borítékban lenne elhelyezhető, annak bontásakor lenne ismertté. Így elkerülhető lenne egy olyan számítástechnikai tortúra, amely az utolsó pillanatban nem mindig sikerül.
• a pályázat nyelve legyen a jövőben magyar vagy angol (ez a balti országokban bevett gyakorlat) – a zsűri tagjai pedig értsenek annyit angolul, hogy a tervet így is tudják értelmezni.

Ha ezekben a témákban nem sikerül előrelépnünk, akkor a magyar pályázatok európai szinten marginalizálódnak, mi magunk meg halálra dolgozzuk magunkat olyan munkarészeken, melyek józan „műszaki” ésszel egy későbbi tervfázisban úgyis megoldható lennének. Viszont ha változtatunk a mai gyakorlaton, akkor az aránytalan büntetés, mely a végén kizártakat annyi munka után érte, mérsékelhető lenne egy arányos büntetésre; így minden pályázó az építészetre koncentrálhatna, és a munka öröme felülírhatná a befektetett energiát.

Gunther Zsolt
3h építésziroda