Az augsburgi St. Moritz Kirche átalakítása

Az átépülő augsburgi St. Moritz Kirchét a pannonhalmi bazilika restaurálása és John Pawson müncheni kiállítás-megnyitója kapcsán látogatta meg három bencés szerzetes és a bazilika átalakításáért felelős magyar építész. A templom rekonstrukciójáról Helmut Haug plébános osztotta meg gondolatait Michael Grau, Nádai Fidél, Varga Mátyás, Fehérváry Jákó és Gunther Zsolt jelenlétében, aki a beszélgetést 2012. február 29-én jegyezte le.

Az átépülő augsburgi St. Moritz Kirchét a pannonhalmi bazilika restaurálása és John Pawson müncheni kiállítás-megnyitója kapcsán látogatta meg három bencés szerzetes és a bazilika átalakításáért felelős magyar építész. A templom rekonstrukciójáról Helmut Haug plébános osztotta meg gondolatait Michael Grau, Nádai Fidél, Varga Mátyás, Fehérváry Jákó és Gunther Zsolt jelenlétében, aki a beszélgetést 2012. február 29-én jegyezte le.

Gunther Zsolt: Mi indította el a gondolkodást a templom átépítéséről?

Helmut Haug: 10 évvel ezelőtt, amikor plébánosként idekerültem, új programot alkottunk, melynek a városi lelkigondozás nevet adtuk. Nemcsak a terület plébániája akartunk lenni, hanem vendégváró templomként is meg kívántunk jelenni a városban. A templom Augsburg fő gyalogos tengelyének közepén található, tehát a helyzetünk ideálisnak nevezhető. Három fő területre helyeztük a hangsúlyt:

• a város felé nyitottunk internet kávézó formájában. Ez egy egyszerű tér, mely a „vendéglátáson” túl olyan helyként is szolgál, ahol lehet az egyházról beszélgetni. Itt találkozunk azokkal az emberekkel, akik problémáikat először velünk osztják meg. Nyitott fülnek is nevezzük, hiszen mindennap egy órán át - szükség esetén – egy pap hallgatja meg az utcáról betérő embereket.
• a második súlypont a spiritualitás. Megpróbálunk új liturgikus formákat alkotni, melyek közelebb állnak a mai emberekhez.
• a harmadik fontos lépésként a művészetet tereljük be a templomtérbe. Ebben Michael Grau a partnerem. Minden böjti időszakban egy installáció kerül a templomba, még most is, az építkezés ideje alatt. Az a véleményünk, hogy a lelkiség és a művészet megközelítése hasonló, ezek nagyon közel állnak egymáshoz. A templom tere saját nyelvén szólalt meg, erre jöttünk rá az installációk felállítása során. Innen is ered a templomtér átalakításának gondolata.

10 évvel ezelőtt, ittlétem kezdetekor az volt a cél, hogy közösséget alakítsunk ki. Miután a közösség összekovácsolódott, bele mertünk vágni a templom átalakításába.

Fehérváry Jákó: Milyen kötöttségekkel és adottságokkal kellett számolni az átalakítás tervezésekor?

HH: A templomot 1119-ben alapították, román stílusban építették, mely egyszer leégett, egy másik alkalommal pedig beomlott. A harmadik, szintúgy román stílusban épülő templomot 1314-ben fejezték be. A háromhajós épülethez 1430-ban gótikus kórust illesztettek. A reformáció során a teljes belső berendezést tönkretették. A későbarokk és a rokokó során gazdagon díszítették a belsőt. A templom 1944-ben, a második világháború során teljesen kiégett. A háború után a közösség a barokk belsőt szerette volna helyreállíttatni, viszont a műemlékvédelem egy egyszerű romanizáló belső mellett tört lándzsát. 1945-ben Dominikus Böhm építészt bízták meg a tervezéssel, a belsőt azonban nem fejezte be teljesen, mert komoly vitába keveredett a közösséggel. Mivel a templombelső nem volt teljes, a 80-as és a 90-es évek elejére kaotikus állapotok jellemezték a templomot.

GZs: Hogyan találtak rá John Pawsonra?

HH: Kerestük azt az építészt, aki képes a templom gyökeres átalakítására. John Pawsonhoz egy fiatal építész hölgyön keresztül jutottunk el. Az építész nagyra értékelte Pawson egyszerűség iránti vonzalmát. A másik fogódzónk pedig a Novy Dvur-i apátság volt. John Pawson érdeklődését elsősorban a szigorú adottságokkal rendelkező belső tér lehetőségei csigázták fel.

GZs: Milyen volt a kapcsolatuk a műemlékvédelemmel?

HH: Sok egyeztetés folyt a műemlékvédelemmel. Konfliktus leginkább az építész és a művészettörténész között volt. A művészettörténészek elsősorban azzal érveltek, hogy minden maradjon úgy, ahogyan volt. Számukra fontos fogódzó volt az is, hogy amennyiben ismerjük egy-egy tárgy helyzetét, egyes terek kialakítását, akkor azt ebben az állapotában kell helyreállítani. A német művészettörténész múzeumi álláspontot képviselt, ezzel szemben állt a teológiai és spirituális megközelítés. Az építészek sokkal könnyebben tudtak az utóbbi koncepcióval azonosulni, hiszen őket a tér érdekli elsősorban.

FJ: Mennyiben nyújtott alkalmat az átalakítás a liturgia megváltoztatására, milyen új lehetőségekkel élhettek az építészek?

HH: A kórus és a szentély együttese kissé leválik a háromhajós templom teréről. Ez a kettéosztottság erősíti a templom keleti irányultságát: mindkét térrész kelet felé fordul. Azt az ősi gondolatot bontottuk ki, melynek értelmében mindkét teret „aktiváltuk”. Az oltár szigetét kimozdítottuk a szentélyből, mintegy „kihúztuk” a hívek irányába. Az oltár mögött, a kórus területén új stallumot építettünk. Bár templomunkat nem szerzetesek használják, a zsolozsma hagyományos helyszínét úgy alakítottuk át, hogy a liturgia újabb formáival kísérletezve kisebb csoportok elmélkedhetnek, imádkozhatnak ebben a térrészletben az oltár körül.

A szentélyben emelt barokk kori főoltár hiányában űr keletkezett, ezt kellett kitölteni valamivel. Választásunk egy 1630-ban készült szoborra esett. A szobor Christus Salvatort, vagyis a feltámadt és másodszori eljövetelét ünneplő Krisztust ábrázolja. A szoborhoz érzelmileg nagyon erősen kötődünk. A fő kihívás az volt, hogyan tudjuk az életnagyságú szobrot úgy elhelyezni, hogy a nagy térben ne vesszen el. A megoldást a nyugati szentélyzáródás felé emelkedő tér adta, melynek legmagasabb pontjára került Krisztus. Ez a szint kelet felé haladva lelépcsőzik. Így a szentély alsó síkján nem érzékelhető zavaró él.

GZs: John Pawson előszeretettel használja a természetes és a mesterséges megvilágítás különleges formáit. Itt milyen eszközöket alkalmazott?

HH: A koncepció fontos eleme, hogy az úgynevezett fénytér Isten titkát erősíti. A záródó szentély ablakaiba ónix kerül. A felhőszerűen megjelenő ónix a kilátást megakadályozza, a formák, az alakok hiánya magát a fényt helyezi előtérbe, semmi nem vonja el erről figyelmünket. Pawson célja az volt, hogy misztikus fény-atmoszféra jöjjön létre.

A mesterséges fény az építészetet, a tektonikát emeli ki. Amikor belépünk a térbe, nem látunk fényforrást. A főhajó felett a kupolát keretező perem fölé rejtettük el a fényforrást, míg a kórus kap egy második, ún. álkupolát. A fényforrás a két kupola között van, és a kupola karimájánál tör elő a fény, ezáltal az álkupola mintegy lebeg.

FJ: Milyen elemek épültek be még az áttervezett templomtérbe?

HH: John Pawson a térben már jelenlévő erőt akarta a maga eszközeivel kihozni. A művészeti tárgyakat a megfelelő pozícióba helyezte el. A mellékhajókba kerültek a barokk korban a főhajóban elhelyezett, apostolokat ábrázoló szobrok. A 14 szoborból hat elégett, a megmaradt nyolcat a mellékhajó falfülkéibe helyezzük el ritmikusan. A nyugati oldaltorony alatti részében a keresztelőkápolnát újból aktiváljuk, a mellékhajó irányában nyitjuk meg. A vastag falba ferdén bevágott, íves záródású nyílás torz felülete a Pawson-féle átalakítás egyik gyöngyszeme. A sekrestyét szintén felújítjuk, itt a bútorozáson és a visszafogott megvilágításon van a hangsúly.

Az orgona ernyőszerű takarással a stallumok fölé kerül, ami mögött felsejlenek a regiszterek. A kórus foglalja magában a kis orgona asztalát is. Természetesen a Westwerkben található főorgonát is felújítjuk.

Az átalakítás nagyon fontos eleme a padló kialakítása. Ehhez portugál jurakori mészkövet használtunk. Azért nem német testvéréét, mert az itteni túlságosan élénk, és az nyugtalanná tette volna a belső teret. A padlóból emelkedik ki az oltár, mely szintén ugyanebből a kőből készült. Mivel anyagi erőforrásaink végesek, az átépítést három ütemre osztottuk: az első szakasz maga a templomtér, a második a belső udvar, a harmadik pedig az altemplom.

Gunther Zsolt