Egy dolog biztosnak látszik, az autózás, mint a szabadság megélésének szimbóluma, egyszer és mindenkorra belénk ivódott. Leegyszerűsítve azt mondhatnánk, aki egyszer elkezdte, többé nem bírja abbahagyni. A kérdés csupán az, mi lesz a környezetszennyezéssel, mi történik, ha elfogy az olaj.
Majtényi György az autózás hazai társadalomtörténetét vázolta fel röviden. Mint oly sok minden, ez is Budapesten indult, egészen pontosan 1895-ben. Az első autók 30-40 km-es sebesség elérésére voltak képesek, és nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy kiszorítsák az utakról a lovakat. Meglehetősen gyorsan, az 1920-as évek végére sikerült is tíz ezerrel kevesebb lóval számolni, a 30-as évekre pedig egyenesen maradinak számított az, aki nem hitt a motorizációban. Bár köztudott dolog volt Horthy lovak iránti vonzalma, a kisebb autók megjelenésével bővült a tulajdonosok köre. A kis autókat már a színészek, művészek is fenn tudták tartani, sőt a filmgyártásba is bekerült az autó. A teljes demokratizálódásra azonban még várni kellett egészen a hatvanas évekig. Az ötvenes évek megálljt parancsoltak a törpeautóknak, alkatrész és üzemanyag hiányra hivatkozva beszüntették a magánautókat. 1957-ben azonban újra beindulhatott az autók szabad kereskedelme, hamarosan pedig már nyugatra is, elsősorban Olaszországba exportálták a Ladát.
Mindezek tudatában a jövőkutató a személyes, ún. intelligens autókban látja a megoldást. A kérdés szerinte az, hogy mire szeretnénk használni a jövőben autónkat. A környezetszennyezéssel kapcsolatban pedig vissza a múltba, azaz újra eljött az ideje az elektromos autóknak, ami egyszer már bevált. Csupán az 1910-es években dőlt el, hogy olajjal fog működni az autó. A japánok már előrébb látnak, szerintük a megoldást az apró, egyszemélyes autók jelentik, amelyek közhasználatban várnak egy parkolóban arra, hogy akinek szüksége van rá elvigye. Természetesen elektromos autókban gondolkodnak keleten is.
szöveg: Biczó Gabriella, fotó: Kresalek Dávid