A körforgásos gazdaságon belül elhelyezkedő körforgásos építészet legfontosabb célja a már meglévő szerkezetek, anyagok újrahasznosításával és az újonnan felhasznált anyagok mennyiségének minimalizálásával a karbonkibocsátás csökkentése – írja Hartvig Lajos, aki az építészek felelősségére hívja fel a figyelmet
Megjelent az Építész Közlöny 295. számában.
A Nap ötmilliárd év múlva elfogyasztja azt a hidrogén készletet, ami mai állapotában a fúziós energiát szolgáltatja, belső folyamatai átalakulnak. Vörös óriássá válik, akkorára növekszik, hogy a Föld mostani pályája a kontúrján belülre kerül, az élet valamennyi jelenlegi formája megszűnik a Földön. Sőt, előbb, a Nap sugárzásának folyamatos emelkedése miatt ugyanis ez az időpont kb. egymilliárd év után (3x1016 másodperc) bekövetkezik. Az emberiség teljes elköltöztetése a legnagyobb előre látható globális kihívás, reméljük, majd sikerülni fog. Ha jóval előtte mi magunk bele nem bukunk egy nagyságrendekkel kisebb kihívásba, nem terheljük, nem szennyezzük túl bolygónkat, és ami a legsürgetőbb, túlzott karbon kibocsátással nem sodorjuk környezeti katasztrófába.
Ami nagyon fájó következményekkel járna, hogy csak néhányat említsünk: összeomlik a Golf áramlat, hatalmas területek éghajlata változik meg és válik mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná, növelve az éhínség veszélyét. A tengerek szintje megemelkedik; Európa lakosságának harmada lakik a tengerparttól 50 km-en belül, termeli a GDP 30 százalékát és birtokol ugyanekkora arányú kulturális és anyagi értéket, ami ily módon elpusztulhat. Népcsoportok válnak kiszolgáltatottá, hagyják el lakóhelyüket és generálnak migráns tömegeket, a célországokban megoldhatatlan, már ma is jelentkező társadalmi feszültségeket.
Ahhoz, hogy a Föld jelenlegi teljes lakosságának fogyasztása az európai átlag fogyasztási szintjére emelkedjen, körülbelül öt újabb Föld erőforrásaira volna szükség, ami mostani tudásunk szerint nem áll rendelkezésünkre. A több mint száz éve létező Nemnövekedés teória követői szerint a fenntartható fejlődés a kapitalizmus globális fejlődésének növekedési igénye miatt végtelenbe tartó görbét ír le, ami egy véges és kimeríthető környezetben, mint amilyen Földünk is, logikusan gondolkodva nem képzelhető el. Nézetük szerint boldogságunkat elérhetjük anyagi javak hajszolása nélkül, a fogyasztás önkéntes visszautasításával (Nemfogyasztás), egyéb értékekre, közösségre, zenére, művészetekre, családra koncentrálva.
Ezzel szemben, a fenntartható gazdasági fejlődést elképzelni tudó gondolkodók szerint, az energia és erőforrások csökkenése mellett is létezik fenntartható növekedési pálya. A legújabb eredmények szerint a Föld népessége 2070-re tetőzik 10,5 milliárd lakosnál, a népesség újabb duplázódásával tehát nem kell számolni. Létezhet tehát egy olyan, nagyon keskeny ösvény, ami újabb Föld bolygók erőforrásainak bevonása nélkül biztosít élhető életet a teljes lakosság számára.
Egy biztos: ha a fogyasztás totális visszautasítására nem is, de fogyasztási szokásaink radikális átalakítására, igényeink redukálására, erőforrásaink sokkal okosabb felhasználására mindenképpen szükség lesz.
A fenntartható fejlődés központi teóriája, a körforgásos gazdaság elve a már előállított termékek, anyagok életciklusának meghosszabbítása a már megtermelt javak újrafelhasználásával, ezáltal az új anyag és energiafelhasználás, végső eredményként pedig a karbonlábnyom minimalizálása, csökkentése. A koncepció tíz elemet tartalmaz, 10R-nek hívjuk őket az angol "Re" kezdőtag miatt. Például "refuse". Az építészeknek szóló szubjektív átiratot kezdjük is ezzel:
A körforgásos gazdaságon belül elhelyezkedő körforgásos építészet legfontosabb célja a már meglévő szerkezetek, anyagok újrahasznosításával és az újonnan felhasznált anyagok mennyiségének minimalizálásával a karbonkibocsátás csökkentése. A karbon elleni küzdelemben vannak barátaink: a természetes szénelnyelők, az erdők, a talaj, és az óceánok, ők kb. 10 Gt szén-dioxidot vonnak ki a légkörből évente, ezzel szemben az éves globális kibocsátás 2021-ben 37,8 Gt volt, nem állunk túl jól. Célunk a zéró karbonkibocsátás elérése 2050-ig a katasztrófa elkerülése végett, és nagyon sok a tennivaló.
Építészként súlyos felelősség nyomja a vállunkat, hiszen az épületek és az építkezések a bolygó összes karbonkibocsátásának 39 százalékát teszik ki, ebből az üzemeltetési kibocsátások 28 százalékot fednek le, a fennmaradó 11 százalék pedig a beépített karbonnak nevezett, az épület teljes életciklusa során alkalmazott anyagokhoz és építési folyamatokhoz köthető karbonkibocsátásból származik.
A cement előállításához alapvetően mészkőre van szükség, amit elégetünk 1000 Celsius fokon. A folyamatban a mészkő dekompozíciója során és a hevítésben részt vevő fosszilis energiahordozók elégetése során is szén-dioxid keletkezik. Egy tonna cement előállítása során fél tonna szén-dioxid kerül a levegőbe, és az még nem is vasbeton, csak cement. A szerkezeti és a betonacél alapanyagának előállításakor ugyanez (0,46 kg CO2/kg) a tömegarány. Ha kiszámítjuk, hogy egy épületnek melyik szerkezete a legnagyobb karbonkibocsátó, akkor az derül ki, hogy a mai technológiákkal épülő épületeknél elsöprő fölénnyel a tartószerkezet, kb. 80 százalékaránnyal. Ebből az következik, hogy egy meglévő épületet akkor is megéri felújítani, ha azt a tartószerkezetig kell lecsupaszítani. Illetve, újrahsznosítható, flexibilis tartószerkezeti vázat elbontani, abból újrahasznosíthatatlan építési hulladékot gyártani egyike a hét főbűnnek (lustaság).
A vasbetonnal egyéb gond is van. A cement előállításához szükséges mészkő a mai fogyasztást alapul véve Magyarországon 80 évre elegendő. Ennek a készletnek a 80 százaléka azonban Natura 2000 területen található, tehát 16-20 év múlva a hozzáférhető készlet el fog fogyni. Vasércünk nincs, de globálisan az is el fog fogyni, és a kavics is. Hála Istennek, el kell kezdenünk gondolkodni.
A vasbeton helyett alkalmazott faszerkezetek használata hazánkban még sporadikusan sem elfogadott, sem a politika, sem a gazdasági szereplők, sem a szabályozás, sem az építészek, sem a végfelhasználók nem látják használatának megkérdőjelezhetetlen szükségszerűségét. A vonatra pedig fel kell szállni, a vasbetont el kell felejteni, a fát meg kell tanulni felhasználni, ahogy ez az előttünk járó országokban már rég megtörtént. A fa megújuló, a karbont nem termeli, hanem megköti, tökéletesen fenntartható, tartószerkezetként is hasznosítható építőanyag. Az a megkötött szén, amit mi a fa szerkezetbe beterveztünk és beépítettek, az ott marad, és nem terheli többé a légkört. Tettünk valamit a gyermekeinkért.
A körforgásos építészet elvei szerint épült a CIE építész iroda, azon belül Hans Hammink által tervezett amszterdami Amro Bank Circl elnevezésű pavilonja. Az épület fa tartószerkezete helyben beszerzett vörösfenyő, amire a beszállító vállalta, hogy az épület elbontása után újrahasznosítja. Az épület mennyezeti hőszigetelése a bank alkalmazottai és partnerei által összegyűjtött használt 16 000 farmernadrágból készült, a padló és a belső térelválasztó üvegfalak bontott fa ablakkeretek felhasználásával épült meg. A lifteket és a világítást lízingelik, ami komoly szemléletváltás a vásárláshoz képest, van olyan épület, ahol a homlokzatot is lízingelik. A gépészeti berendezéseket úgy méretezték "alul", hogy a legmelegebb nyári napokon 27, a leghidegebb téli zimankóban 14 Celsius fok megengedett az épületben, amit mi leginkább csak fürdőruhában vagy télikabátban viselnénk el.
Nekünk, építészeknek elöl kell járnunk a fenntarthatóságért folytatott küzdelemben, hiszen a mi szemléletünk az, ami alakítja épületeinket, az épületeink pedig alakítják a benne élőket. Kisebb, szikárabb, takarékosabb, gazdaságosabb, racionálisabb, cseppet sem magamutogató épületeket kell terveznünk jövőnk érdekében. De ez nem jelenti azt, hogy az építészeti értékeknek a háttérben kell maradni, sőt. Csak egy picit többet kell rajta gondolkodni.
Hartvig Lajos DLA
A HuGBC elnökségi tagja