Az égigérő paprikafa nyomában

Az általunk ismert világ radikálisan megváltozott. Az építészet és az épített környezet soha nem látott kihívásokkal néz szembe; legyen szó az éghajlati összeomlásról, az automatizálás elsöprő mértékéről, a nemek és társadalmi csoportok közötti növekvő egyenlőtlenségekről, a fegyveres konfliktusoknak való kitettségről vagy az intézményekbe vetett bizalom elvesztéséről. És mégis úgy tűnik, hogy az építész szakma képtelen megbirkózni ezzel az új valósággal.

"Korunk, az én nemzedékem igazi válsága nem az, hogy nincs jó dolgunk, sőt, még az sem, hogy később rosszabbul járhatunk. Nem, az igazi válság az, hogy nem tudunk valami jobbat kitalálni."[1]

Szubjektív igazságok sokasága, párhuzamos valóságok és rejtett globális hálózatok között élünk, amelyek elkerülhetetlenül hatással vannak környezetünkre és gyökeresen átalakítják szakmánkat. Ma már tudjuk, hogy az időjárást legalább annyira tervezik, mint amennyire tapasztalják [2]; hogy a fényszennyezés a rovarapokalipszis kulcsfontosságú "előidézője" [3]; hogy az Amazonas vidékén élő, veszélyeztetett fafajokból BBQ-szén lesz [4], és hogy a homokmaffiák egész strandokat lopnak el és adnak el egyik napról a másikra az építőiparnak [5]. A körülöttünk lévő világ összetettsége megköveteli, hogy újraértelmezzük a hatalmi struktúrákat, és szakítsunk az örökölt történelmekkel, hagyatékokkal és szokásokkal. Egyesek azt állítják, hogy "önképünket még mindig a rekonstruálatlan, totalitárius, pökhendi alfahím hősies példaképével való azonosulásunk támasztja alá"[6]. Most azonban arra kényszerülünk, hogy új értékeket teremtsünk és új működési módok mentén működjünk építészként. Akár készen állunk rá, akár nem; nem "térhetünk majd vissza a normális kerékvágásba". Ez az új időszak olyan új szerepek működtetésére és feladatok felvállalására készteti a szakmánkat, mint a jövőbe tekintő stratégiai tervezés és a közösségi értelmezési és tervezési folyamatok koordinálása.

A Fuzzy Earth egy alternatív építészeti attitűd kialakítására törekszik. Spekulatív, kritikai megközelítésű munkáink optimista kollektív jövőképek formájában reflektálnak a jelen klimatikus kihívásaira. Úgy gondoljuk, hogy az utópiák eleve kudarcra vannak ítélve, a pozitív víziók azonban képesek hosszú távú társadalmi változásokat előidézni a jelenben és hatással lehetnek az egyén viselkedésére. Munkamódszerünk kísérleti jellegű, állandó változásban van és reagál az aktuális körülményekre. Az egykor perifériára szorult és mellőzött kutatási és tervezési területek mára nélkülözhetetlenné és sürgőssé váltak. Az alternatív értékrendszerek felállítása, a konfliktusos helyzetekben való közvetítés, rejtett problémák feltárása, kollektív jövőképek alkotása és multidiszciplináris szakértők építészeti bevonása a mindennapi gyakorlatunk alapvető részévé vált. Munkamódszerünk inherens része a magától értetődőnek tűnő fogalmak, a szokássá rögzült eljárási módok megkérdőjelezése, amelyekre saját válaszainkkal és definícióinkkal reflektálunk. Gondolkodásunkat olyan kérdések határozzák meg, mint hogy kinek tervezünk valójában, milyen időskálákon mozgunk, mitől sikeres egy projekt vagy mit jelent a helyszín fogalma.

A helyszín számunkra már nem a vastag piros vonallal körülhatárolt területet jelenti egy nyomtatott tervlapon. A fizikai terek így egy olyan, láthatatlan kontextussal fonódnak össze, ahol a rejtett pénzügyi és politikai áramlatok, az ökológiai környezetek, a félelem és a remény tájai, felhalmozott adatáradatok és digitális algoritmusok mind egy újfajta közeg részei, melyet a kontextus alapos megértésének érdekében fáradhatatlanul boncolgatunk és vizsgálunk.[7] Projektjeink nem fizikai helyhez kötöttek, ennek ellenére a kutatás, a szakértőkkel való együttműködés, a részvételi tervezés, a valós idejű tesztek és az értékelési folyamatok révén jelen társadalmunkban gyökereznek. Munkáink hatékonyságának felmérésére alternatív módszereket fejlesztettünk ki.

Kutatásaink a környezetünkben jelenlévő "gyenge jelek" azonosításával kezdődnek. Ezek a gyenge jelek lehetnek befolyásos trendek, rejtett információk, vagy olyan sürgető, aktuális folyamatok, amelyek kulcsszerepet játszhatnak a jövő társadalmában és új világnézeteket idézhetnek elő. Gyakran hétköznapi anyagok formájában bukkanunk rájuk, mint például a mindössze száz éves cecei "tévépaprika" esetében, amely a magyar identitást, a gasztronómiát és a mezőgazdaságot is átalakította.

A ´TV paprika´ azt követően került kutatásunk középpontjába, hogy felfedeztük, kizárólag helyi népszerűségnek örvend. Közelebbről is megvizsgáltuk, elkezdtük megosztani a felfedezéseinket másokkal; a paprika beszédtéma lett. A kortárs terménytervezés és az élelmiszertermelés folyamatának megvitatásán keresztül a romantikus és idealizált mezőgazdaság és az automatizált, elidegenítő üvegházi infrastruktúrák fogalmai közötti konfliktusra tapintottunk rá. Ez az ellentmondás több szinten is meghatározó: jelen van az egyes emberek mindennapi gondolkodásában, így hatással van vásárlási szokásaikra és az élelmiszerekkel kapcsolatos viselkedésükre; valamint kulturális, tudományos és politikai léptékben is, ami túlmutat a mi szakértelmünkön és kompetenciánkon. A paprika mint növény, iparág és magyar szimbólum vizsgálata a fényszennyezéssel, az energiaforrásokkal, a klímaválsággal, az egész évben betakarítható zöldségek szükségességével, a globalizált építészeti tervekkel, a vidéki földek szerepének megváltozásával, a genetika tulajdonjogával, sőt a nemzeti büszkeséggel kapcsolatban is kérdéseket vet fel. A legmodernebb üvegházak vagy a hibrid zöldségek megemlítésekor rögtön ellentmondásos tényekkel, etikai dilemmákkal, tévhitekkel, városi mítoszokkal, ökopropagandákkal és félelmekkel szembesültünk. Hogy ezek a félelmek jogosak-e vagy sem, nem a mi feladatunk megmondani. Mi azt a célt tűztük ki, hogy demisztifikáljuk a természetről alkotott romantikus képet a paprika rejtett termelési folyamatának feltárásával, annak sikereivel és konfliktusaival. A minket körülvevő környezet megértése nélkül nem tudunk szembenézni az éghajlati kihívásokkal.

Már jóval a projekt kimenetének meghatározása előtt alapos, szisztematikus kutatási folyamatot kezdtünk, hogy elmélyítsük ismereteinket és szakértelmet szerezzünk a témában. Újságírók, törvényszéki nyomozók és írók szerepébe bújtunk, hogy felépítsük a forgatókönyvet. Hat egyszerű kérdés mentén haladtunk tanulmányunk megírásakor: Ki? Mi? Hol? Mikor? Miért? És hogyan? Eredetük az ókori Görögországban, Arisztotelész Nikomakhoszi etikájában található, ahol a filozófus ezeket az egyszerű kérdéseket használta keretként az erkölcsi cselekedetek mögötti érvelés magyarázatára. Az összefüggések elemzéséhez a következő standard gyakorlatokat alkalmazzuk:

Ki? Meghatározzuk az érdekelt felek közötti kapcsolatokat, a tulajdonosi és rokoni viszonyokat.

Mi? Követjük és rögzítjük az anyagok, adatok, emberek és ökológiák legfontosabb áramlásait.

Hol? Térbeli tipológiákat, tájakat, infrastrukturális rendszereket és hatalmi struktúrákat térképezünk fel, amelyek egyébként a nyilvánosság előtt rejtve vannak.

Mikor? Idővonalakat állítunk fel, amelyek az eredettörténetektől kiindulva a mai világunkon túl különböző alternatív jövőkig is elérnek; melyek tudományos előrejelzésekből, kollektív víziókból és kulturális történetekből táplálkoznak.

Miért? Megkérdőjelezzük témánk kulturális, társadalmi, környezeti, gazdasági és politikai befolyását.

Hogyan? Tanulmányozzuk a termelési módokat, a gondozási tevékenységeket, a high-tech és low-tech eszközöket, a hagyományos eljárásokat, a rituálékat és a kortárs technikákat.

A kutatási keret felállításán túl különböző szakértőkkel és társszakmákkal működünk együtt, hogy új nézőpontból tudjuk rátekinteni saját kutatásunkra. Egy növényvédelmi mérnökkel közösen vizsgáltuk meg egy szentesi üvegház rovarpopulációját; egy pomogyi paprikatermesztővel töltöttünk el egy szüreti napot; poralapú tápanyagokat kevertünk és egy egész üvegháznyi növényt tápláltunk egyetlen kattintással; megtanultunk magokat gyűjteni, hogy saját paprikaültetvényt indíthassunk. Amellett, hogy tudósoktól és mérnököktől tanultunk, részvétel alapú workshopokat tartottunk, amelyek arra invitálják a közönséget, hogy a történetmesélésen keresztül vitassák meg a paprikáról és a termőhelyéről alkotott elképzeléseiket. Spekulatív kérdéseket vitattunk meg: Hogyan néz ki a jövő paprikája? Mi történne, ha összeomlana a rendszer egy automatizált üvegházban? Milyen társadalmi változást idézne elő egy 50 éves "égig érő tévépaprikafa"? Minden spekuláció kiindulópontja egy valós probléma, esemény vagy konfliktus. 2021 februárjában havazott egy holland üvegházban: egy rendkívüli erősségű hóvihar hatolt át az üvegházak tetőszerkezetén és tört be az izolált klimatikus környezetbe, beborítva a paprikaültetvényt [8]. A Capsicum Annuum növény évelő megnevezése egy taxonómiai hiba, hiszen a paprika több éven át növekedhet és rügyezhet megfelelő éghajlaton; mexikói variánsa akár 50 évig is él. Ezen téves elképzelések az emberközpontú világnézetből erednek, spekulatív továbbgondolásuk pedig hozzájárulhat új alternatív ideológiák megteremtéséhez.

Időnként személyesen látogatjuk meg a termelés helyét és tereit. Az első kézből szerzett tapasztalatok lehetővé teszik számunkra, hogy láthatatlan tényezőket, léptékeket, szagokat, textúrákat, fényviszonyokat, éghajlatot és hangzásvilágokat tárjunk fel. Így hosszútávú személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki az érintettekkel. Átkerekeztünk egy üvegházon egy termelővel. Éjszakai sétát tettünk Westland területén, a Hollandia délnyugati részének égboltját megvilágító több ezer üvegházon keresztül. Interjúkat készítettünk osztrák üvegházakban dolgozó magyar idénymunkásokkal határon túli tapasztalataikról és munkakörülményeikről.

Miközben ezt a projektet egy folyamatos kutatásnak tekintjük, vannak olyan pillanatok, amikor összegzéseket készítünk, amikor visszalépünk, és kutatási eredményeinket narratívák, tárgyak, filmek és térinstallációk formájában strukturáljuk. A tervezési és alkotói folyamatokat arra használjuk, hogy megkérdőjelezzük a meglévő paradigmákat és hogy egy újfajta tudatosságot idézzünk elő. Projektjeink spekulatív történetmesélési formákon keresztül kommunikálnak a közönséggel, amelyek kidolgozása során mítoszokra, a népművészetre, karaktertervezésre, videojátékokra és színházi gyakorlatokra támaszkodunk.

A Nem Egészen Kaliforniai Csoda részeként egy monológra épülő filmet készítettünk, amelyben a paprika egyes szám első személyű narrátorként osztja meg tapasztalatait. Ezt a stratégiai tervezési döntést az objektumorientált ontológia elmélete inspirálta, mely egyrészt lehetővé teszi a hallgató számára, hogy azonosuljon a növénnyel, másrészt megerősíti a nem emberi lények ágenciáját.