Az egyetem színeváltozása
Valahogy úgy alakult, hogy az Alkotóhét „nyersanyaga” jórészt maga a műegyetemi épület lett.
Az Alkotóhét kiállítása szerdáig, november 15-ig tekinthető meg.
Valahogy úgy alakult, hogy a múlt heti Alkotóhét „nyersanyaga” jórészt maga a műegyetemi épület lett. A „keletkezés körülményeit” tekintve ez tulajdonképpen nem meglepő: a hallgatókat tömörítő egyes műtermeket ugyanis ezúttal nem építészek, hanem képzőművészek vezették, a téma pedig elég lakonikus megfogalmazást nyert, mely egyszersmind zavarbaejtően sokféle értelmezési lehetőséget engedett meg az alkotóknak: a megtapasztalható építészeti tér. A szervezők a képzőművészektől azt remélték, hogy merőben eltérően értelmezik majd az építészeti teret, mint ahogy az az egyetemen szokásos – s valóban, erre a néhány napra az épület nem tartószerkezetek, nyersanyagok, funkció- és tértípusok szigorú rendjét jelentette, hanem a mérnöki törvényszerűségektől mindinkább elszakadó viszonylatok, összefüggések különös hálózatát.
Az egyetem tereiben az épület struktúrájának átértelmezésére késztető installációkat rendeztek be: az emeleti büfénél egy kamuflázs-pillér áll, melybe ha belépünk, az épület részévé válhatunk – kissé morbid asszociációval – úgy, mint Kőmíves Kelemen felesége. Az egyik liftet „tértelenítették”, vagy inkább egy sötét vakteret, egy „fekete lyukat” csináltak belőle, oldásként viszont a mennyezetet „áttörve” felülről az alkotócsoport tagjai pillantanak le ránk, mintha valami mély kútban állnánk. A főlépcsőház és az aula sajátos térkapcsolatát, a térburkolatok bőrszerű struktúráját és a gépészeti berendezések pókhálóját is kutatták az installációk.
A lift átalakításához hasonló gondolatokat feszegetett az Alkotóhét egyik legérdekesebb munkája, a Möbiusz-metró című projekt, melynek során J.A. Deutsch egy „tudományos-fantasztikus novellájának” képzeletbeli megfilmesítéséhez készítettek díszletterveket. A munka végül elszakadt a hagyományos díszlettervezési elvektől, s végül egy egész metróhálózat lett belőle, mely furcsa, előre nem kiszámítható „téresemények” sorozatát érzékeltette. Ugyanakkor egy olyan egységes látványvilág született, amely – az aktuális budapesti metró-ügyre reagálva – megvalósítható, miközben az irodalmi anyagot is vizualizálja.
Csak néhány installációt, projekt-dokumentációt villantottunk itt fel, érzékeltetve a mostani Alkotóhét szinte kimeríthetetlen ötletgazdagságát. Nyolc műterem több tucatnyi csoportja alkotta e térfilozófiai kísérleteket, melyek – legalább néhány napra – az egyetem épületének különös színeváltozását okozták.
A Középülettervezési Tanszék mellett az Urbanisztika Tanszék is meghirdette a maga Alkotóhetét – sokkal konkrétabb témában. Az egyre rosszabb állapotban lévő budapesti vasúti területek hasznosítására vártak szabad ötleteket, makettként megfogalmazva. A téma azóta az országos politikai-gazdasági-építészeti közélet fókuszába került, ugyanis az új kormányzati negyed talán éppen egy felhagyott vasúti területen fog megépülni.
A részletekről: www.eszk.bme.hu
Az Alkotóhét kiállítása szerdáig, november 15-ig tekinthető meg.
HP
