Nem olyan rég számoltunk be az épületegyüttes későmodern bővítésének átalakítási terveiről, ám az eredeti, Ray Rezső tervezte jelentős műemlék épp úgy aktualitásoknak örvend. A korszak modern technológiáját elszállásoló épület egy hotelnek és luxuslakásoknak ad immáron otthont, mely munkát a tervezők szavaival mutatjuk be.
Az 1910-17 között telefonközpontnak épült épületet a Magyar Posta értékesítette a VIII. kerületi Önkormányzat számára 2005-ben. 10 évvel később került a Zenobia Hungary Kft. tulajdonába, aki megkezdte az ekkor már igen romos épület hasznosításának tervezését. A Ray Rezső által 1910-ben tervezett, Budapesti II. Távbeszélőközpont épülete kiemelkedő jelentőségű középületünk. A tervező egy minden tekintetben újszerű és egyedi, a historizmus és szecesszió stílushatárán mozgó épületet alkotott, mely egyben a hazai vasbetonszerkezetű építészet korai példája is.
A korabeli csúcstechnológia kihasználására épült dekoratív épületet később a műszaki paraméterek változása miatt folyamatosan alakították át az újabb igények szerint. A tágas tereket elaprózták, a folyamatos karbantartás hiánya miatt a homlokzatok is egyre rosszabb állapotba kerültek. A későbbi átalakítások nem voltak tekintettel az épület eredeti alaprajzára, részleteire.
A műemléki épület átalakítási terveit több éves munkával két építész iroda, készítette el és 2021-ben került végleges használatba vételre. A tér felé eső traktusban lakásokat alakítottunk ki, az épület hátsó traktusában pedig egy spanyol szálloda-beruházó ötcsillagos szállodáját terveztük meg. A tagolt, sokszintes épületet funkcionálisan négy szekcióra bontottuk, mely három fázisban valósult meg 2018 és 2021 között. Legelőször az „AA" (apartmanok), másodjára az „AC és HH" (hotel lakosztályok és szobák), végül az „AB" apartmanjai készültek el.
A tulajdonosok egységes álláspontja az volt, hogy az épület építészeti karakterét megőrizzék. A funkcióváltáshoz szükséges beavatkozásoknál lényeges szempont volt a még fellelhető építészeti értékek megtartása, illetve az archív dokumentumok alapján rekonstruálható eredeti építészeti elemek visszaállítása a térszerkezet és a tárgyi emlékek vonatkozásában is. Ennek érdekében még hasznos alapterületről is lemondtak, például a keleti szárny eredeti tetőformájának visszaállítása érdekében, az utólagosan ráépített manzárd tető elbontásával.
A műemléki helyreállítás eredménye a teljesség igénye nélkül az alábbi pontokban foglalható össze: a főlépcsőház díszítő festésének feltárása, és az eredeti színeknek, formavilágnak megfelelő visszaállítása. Rézbetétes kovácsoltvas korlátok restaurálása, kandelláberek és falikarok fénykép alapján történő újragyártása. A fő és melléklépcsőházak terrakotta színű, Zsolnay burkolatainak kiegészítése vagy újragyártása. A tető vörösréz, díszműbádogos munkáinak restaurálása és az elemek megmaradt minta és korabeli fotók alapján történő újragyártása. A homlokzati díszítő kőelemek restaurálása, a tégla homlokzati architektúra tisztítása, konzerválása. Külső és belső nyílászárók újragyártása a megmaradt eredeti darabok alapján.
A Horváth Mihály tér felöli jobb- („AA") és baloldali („AB") épülettömbökben 18 és 10 luxusszínvonalú apartman létesült. Az „AC" épületrész ötcsillagos szálloda lett, amely a Német utcai szárny északi részén 22 lakosztályból („AC"), és a 62 szobás szállodai szárnyból („HH") áll, a szolgáltató egységekkel együtt. A szálloda bejárata a Horváth Mihály tér felőli kovácsoltvas kapun keresztül közelíthető meg, a recepció a főlépcső alatti udvarszakasz beüvegezésével jött létre. A gazdasági bejárat a műemléki igényességgel felújított Német utcai meglévő kapualj lett, amelyen át könnyen elérhetők a traktusban kialakított gazdasági, kiszolgáló és gépészeti funkciók, a szinteken szobaasszonyi szobákkal.
Az AC tömb földszintjén mobil válaszfalakkal szeparálható konferenciatermeket alakítottunk ki, tálalókonyhával és mosdókkal. A második emeleten, a díszlépcsőhöz kapcsolódóan egy külső vendégek számára is nyitott étterem létesült 100-150 adagos konyhával, a díszlépcsőház pedig többfunkciós teremként működik. A Német utca felőli pinceszinten wellness részleg: pezsgőfürdő, úszómedence, szauna, masszázs és fitneszterem áll a vendégek rendelkezésére. Ahhoz, hogy a pinceszinten a medencéket és a szükséges légtechnikát elhelyezhessük, az egykori kábelátvezetéseknek épült közbenső födémet és pilléreket el kellett bontani és az elbontott födémek helyére új monolit vasbeton-szerkezetet kellett építeni.
A szállodai vendégek számára étterem és bár létesült a HH tömb földszintjén. A tervezett fogyasztótér attraktív belső tere egy utólagos (1960-as évek közepén épült) közbenső födém elbontásával alakulhatott ki. Az étterem és a belső udvar között közvetlen kapcsolat van, konyhája részben a földszinten, részben a pincében kapott helyet. A pinceszinten az 1950-es években vasbeton óvóhelyet létesítettek, ennek bontása is hatalmas statikus tervezői és kivitelezői bravúrt igényelt. Az épületben korábban csak két felvonó üzemelt, az új funkciók ezek cseréjén kívül további nyolc új létesítését kívánták meg.
A jelentős talajvíz ellen a funkcióktól, a padlómagasságoktól és egyéb adottságoktól függően kétféle utólagos szigetelési módszerrel védekezünk: magasabb padlószint esetén nyílt vízszinttartáson alapuló, szivárogtatott padló építésével; mélyebb padlószintű területeken bitumenes szigeteléssel és méretezett vasbeton ellenszerkezettel. Egy majd 13.000 négyzetméter nagyságú, százéves műemléki védettségű épületet nem lehet kizárólag az íróasztalnál megtervezni, a tervezés így tulajdonképpen egészen a műszaki átadásig eltartott. A beruházók, tervezők, szakhatóságok, megbízók, restaurátorok, kivitelezők nemzetközi összefogása nélkül ez az épület nem tudott volna ilyen minőségben elkészülni.
Kima Studio Kft., BM Studio Kft.
Szerk.: Pleskovics Viola