Az egyszerűség ezer arca – Építészkongresszus 2012

Egyszerű/en építészet – ezt a felvetést járta körül az idén immár kilencedik alkalommal megrendezésre került Nemzetközi Építészkongresszus. A magyar és külföldi előadók lényegre törő, érdekes, itt-ott humorral fűszerezett előadásaiból kiderült, hogy az építészetben az egyszerűség kérdése cseppet sem egyszerű téma. Ezer arca van. Gaschler-Gyeviki Nóra beszámolója.

Ha március, akkor tavasz és Nemzetközi Építészkongresszus. Az immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő eseményt, melyet idén az „Egyszerű/en építészet” mottója határozott meg, ismét nagy érdeklődés övezte. A Metszet folyóirat által szervezett szombati találkozót pénteken az Országházban tartott, a MÉSZ által szervezett Európai Parlamentek Öröksége Konferencia előzte meg, így a kétnapos programsorozat az előadások bőséges tárházát kínálta az érdeklődőknek.

Szombaton a rendezvény Csanády Pál felelős szerkesztő, főszervező, majd Kálmán Ernő MÉSZ-elnök szavaival kezdődött, aki a résztvevők köszöntése után röviden felvetette a központi kérdést: mi más lehetne ennek az eseménynek az apropója is, mint a válság, annak megoldása. S bár a tavalyi egyik előadót, Tony Frettont idézve megemlítette, hogy az építészet az alkalmazkodás művészete is, ezt mégsem lehet a végletekig elvinni, a kilábalás kulcsa inkább a megfelelő programalkotás lehet – mint ahogy már hasonló folyamatok elkezdődtek például a vidék, a Budai Vár és a múzeumnegyed fejlesztése kapcsán. A Nemzetközi Építészkongresszus központi kérdése: mi az egyszerűség? Mi az egyszerű építészet, és hogyan lehet ez szép?

Albert Dubler UIA-elnök felszólalását a mottó (Simple Architecture) megfordításával kezdte: Architecture Simple. Azaz az egyszerűen létrehozott építészet rímel a „Less is more” jelszavára. A mai válságot – legyen szó akár a gazdaságról, ökológiáról, energiafogyasztásról vagy szegénységről – éppen az okozta, hogy az emberiség meglehetősen önhitt arroganciával lépett fel a krízisekkel szemben. Már így is túl nagy az épületállomány például Európában – ha az új építkezések akár 1%-os ütemét is tartani akarjuk, mégis hogyan csökkentenénk az energiafelhasználást? A mai helyzetben fontosabb lenne a meglévőt fenntartani, átalakítani. Dubler megemlítette a negawatt-forradalom fogalmát is. Ezt a kifejezést Amory Lovins amerikai filozófus használta először egy 1989-es zöld-konferencián, mellyel a fel nem használt, pontosabban a hatékonyabb energiafelhasználás miatt megtakarított energiaegységet (negatív Megawatt = Negawatt) jelölte. Egyszerűen szólva: mindig érdemes egy vásárlás/befektetés/döntés előtt megvizsgálni, valóban szükségünk van rá? Példájában kiemelte, a kagylónak sincs szüksége „háza” elkészítéséhez másra a sós vízen és saját proteinjein kívül, mint ahogy a fotoszintézishez is elegendő a napfény. Az UIA elnöke gondolatát azzal zárta, hogy a fenntartható építészet nem lehet csupán a gazdagok kiváltsága.

Vágyódás az egyszerűségre

A vitaindító előadásnak Simon Mariann Alberto Pérez-Gomeztől, illetve az ő "A szerelemre építve: Az építészet vágyódása az etikára és az esztétikára" című írásából  kölcsönözte a címet. Simon Mariann a rendelkezésére álló rövid időben tiszta logikával, érthető, élvezhető példákkal mutatta be, hogy a 20. század egyszerű építészete hogyan viszonyult az etikához vagy az esztétikához. Adolf Loostól indított, akinek Díszítés és bűn (Ornament and Crime, 1908) című munkájában már megjelent egyfajta egyszerűség-fogalom, ahol a szó nem csupán költséghatékonyságot, hanem kulturális emelkedettséget, erkölcsi pluszt, etikai magasságot is jelentett. „A díszítéstől való megszabadulás a lelki erősség jele.”

Egyszerű = etikus + esztétikus

A Loos-féle kora-modernt követte a 20-as, késő 30-as évek klasszikus modern korszaka, ahol egyértelmű hívószóvá vált az egyszerűség. Ekkor, 1935-ben tartotta meg Breuer Marcell Hol állunk? (Where do We Stand?) címmel előadását Svájcban. Három fő pontban jellemzi, milyen az új építészet: 1. előítéletmentes, 2. őszinte és 3. természetes. A gondolat, hogy a természetes mindig valami egyszerű, ám önmagában tökéletes, már Corbusier-nél megjelent: “Az egyszerűség a mestermű jele.” – s mire is vágyódhatna az ember, az építész, mint egy mesterműre?

Egyszerű = ? + esztétikus

Az egyszerűség elharapózása könnyen vezethet, vezetett is a tipizáláshoz, melynek eredménye a Less is Bore. A hatvanas évek második felében, a puritánságtól való csömör jeleként lépett színre a posztmodern tobzódás, amit viszonylag hamar követett a minimalista építészet. Ebben az irányzatban az anyagszerűségnek, érzékelésnek, személyes hangulatok felidézésének volt nagy szerepe, egyáltalán nem volt fontos viszont a közvetlen üzenet. Vagy ahogy Jacques Herzog mondta: „Az építészet megismerés; az építészet kutatás, a haladás igénye nélkül.” Az egyszerűség esztétikája elitistává vált, valahol útközben elveszett az etika.

Egyszerű = etikus + ?

Napjainkban, mikor a szegénység, éhínség, környezeti katasztrófák vagy az energiaválság az égető probléma, nem kellene az építészetnek is efelé fordulnia? Tud-e viszont az etikus (pl. a szociális építkezés) esztétikus is lenni egyben? Erre már rég nincs garancia, pedig – ahogyan Simon Mariann zárta gondolatait – nem is kellene több, csak hogy az építészet etikus és esztétikus legyen.

Az egyszerűség bonyolult

A következő előadó, Vincze László méltán ismertté vált munkáját, a nemzetközi sajtót is bejárt köveskáli majorságot mutatta be. Magát a házat már valószínűleg minden epiteszforum.hu olvasó ismeri már, az „ilyen volt – ilyen lett” képeket látva ismét megemelhettük kalapunkat a tervező előtt. Mondanivalójából az is kiderült, hogy sokszor (legalábbis hazánkban) az egyszerűség elég bonyolult kihívást jelent. Meg kell felelni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szigorú előírásainak, a nosztalgiához, a 19. századi örökséghez kapcsolódó szabályozásoknak éppúgy, mint a megrendelők John Pawson-vonzalmának. Az első kivitelező csapat „szakértelméről” már nem is beszélve.

Az épületegyüttes egy zárt, belső udvaros, direkt megoldásból erős redukcióval, a felesleges elemek lenyesegetésével, az építészeti koncepció egyszerűsítésével vált azzá, ami: letisztult, csupán a régi, lebontott épület helyét elfoglaló, a régió hagyományait jelszerű formájában megidéző házzá. Különböző blogok hozzászólásaiban visszatérő kérdés (kritika?) volt, hogy hogyan illeszkedik a tájba egy ilyen öntörvényű ház. Talán éppen egyszerűségével.

Avanto – egyszerű, mint lék a jégen

Avanto finnül annyit tesz, mint lék a jégen. Egyszerű, a funkciónak tökéletesen megfelelő forma, ami önmagában szép – mint ahogy az Avanto iroda munkái, melyekből többet is bemutattunk már egy korábbi, nagy olvasottságnak örvendő cikkünkben. A Nemzetközi Építészkongresszuson Anu Puustinen képviselte a csapatot, előadását a vantaa-i temető Szent Lőrinc kápolnájával kezdte. Visszafogott anyaghasználat, tiszta terek, elvonulást, emlékezést segítő fények – egyszerűség.

Ez a fogalom más formában, de szintén igaz egy teljesen eltérő projekt, a thaiföldi cunami áldozatai előtt tisztelgő emlékmű tervére is, ahol annyira lenyűgözte az építészeket az érintetlen esőerdő, a hatalmas, 88 m-es szintkülönbség, a tenger látványa, hogy a lehető legkisebb nyomot próbálták hagyni a tájon. Épületük kapu lett volna a civilizáció és a természet között, a helyi építőhagyományt követve könnyű, bambusz szerkezetből alkotva, mely környezetébe olvad.

Az egyszerűség másik megtestesülése a szauna. A fa tömege, illata, textúrája határoz meg mindent. A szauna a kápolnához hasonlóan a megtisztulást szolgálja – az egyik a testét, a másik a szellemét. Az Avanto iroda szaunák terén különösen jó, bizonyítja ezt a Kyly Sauna, mellyel megnyerték a Habitare 09 dizájnversenyt, majd a 2010-es Sanghaji Világkiállításon és a Velencei biennálén is szerepeltek vele, de akár a Helsinki városa által megrendelt szauna-falu vagy a Mattolaiturit, a régen szőnyegmosásra használt, elhagyott mólók újrahasznosítására alkotott moduláris szauna-kapszula terve.

Miután évekig használtak egy aprócska fészert nyaralóként, Anu és Ville végre megépítette saját négyszögletes villáját egy Helsinkitől 250 km-re fekvő szigeten. A kívül fekete, belül fehér ház (a színválasztás Anu szerint is jó kis építészeti klisé) számtalan díjat elnyert már. Külön gondot fordítottak arra, hogy olyan szerkezetet/anyagokat alkalmazzanak, melyek – ellentétben a Finnországban megszokott gyakorlattal – nem igénylik a téli felfűtést. A zöldséget megtermelik, a halat, rákot a tóból fogják, csak a bort kell megvenni egy jó ebédhez. A záró gondolat üzenete épp ez: építkezzünk, éljünk úgy, hogy ezt még a jövő generációja is megtehesse.

Egyszerűen MindenJóLesz

Még a szendvicsebédet megelőzően került sor Herwig Spiegl előadására, de több mint valószínű, hogy hallgatása közben a hasára senki nem gondolt. A fiatal osztrák építészekből álló AllesWirdGut képviselője találó kérdéssel indított. A gazdasági, környezeti, szociális krízis, lázongások, tüntetések közepette mégis mit csinálunk mi, építészek? A számtalan probléma nagy hányada köthető közvetve vagy közvetlenül az építészethez. Hogyan történhet meg, hogy Londonban 376 000 m2-es bevásárló- és szórakoztató-központ emelkedik a földből, sőt, a kínai Chongging városa 32 millió lakos számára épül! A múlt századig az arány, funkció, esztétika számított az építészet fő szempontjának, de ma komolyabb feladat vár rá: a valódi fenntarthatóság elősegítése – de nem csupán marketingfogásként.

Ékes példája ennek a felelősségtudatnak az iroda által az alsó-ausztriai Kremsbe tervezett közigazgatási központ, az ország legnagyobb passzívháza (10kWh/nm/év). A megbízó kezdetben a városon kívül, egy festői helyszínen, zöldmezős beruházásként – vagy mondhatni bonyodalommentesen – kívánta az épületet megvalósítani. Ám az építészek jelszava az urban sustainability (városi fenntarthatóság): a városnak (főleg egy óvárosnak) megvan a maga hangulata, szinergiái, kapcsolatai, össze lehet gyűlni benne, megállni egy beszélgetésre. A városnak éppúgy szüksége van az emberekre, az életre, mint egy középületnek. Végül az ő elképzelésük győzött, és egy szabdalt, korábban parkolóként működő belvárosi telekre készíthették el az épületet – projektjük legnagyobb eredményének tartják, hogy a megbízót sikerült rábeszélni a helyszíncserére.

A burgenlandi fesztiválhelyszín (ROM) szolgáltató épületeinek, infrastruktúrájának kialakításakor nem városi, hanem egy rendkívül erős atmoszférájú, markáns természeti textúrához igazodtak az építészek. Próbálták jóvátenni, amit a mohóság tönkretett: az üzleti szellem zászlaja alatt az eredetileg 200 fős falu saját kedvére előadott Passió helyét átvette az 5000 néző számára rendezett operafesztivál. A koncepció így az elrejtés, a lehető legkevesebb beavatkozás, az egyszerűség volt. Az építészeti kialakítás utal a terület ipari múltjára (mészkő kitermelésével létrejött 20 m mély „kanyon”) és a természeti környezetre egyaránt.

A Bécsbe tervezett lakások a változó szociális modellt próbálják rendkívül flexibilis módon lekövetni: a boldog mintacsalád helyett ma már jellemzőbb a patchwork család. A változó kapcsolatokkal a háznak is együtt kell változnia, olyan tereket kell biztosítania, hogy az emberek szeressenek otthon maradni is, ne vágyódjanak el folyamatosan. Ehhez megfelelő privát, de alkalmas külső és belső közösségi tereket is létrehoztak a tervezők.

Korunk habzsoló, rohanó felfogását, a „nagyobbat-jobbat-gyorsabban” jelszavát kérdőjelezi meg a csapat, helyette a „csak annyit, amennyi igazán szükséges” mellett teszik le voksukat. Például a Luxemburg ipari területének főutcává alakítására kiírt pályázat győztes munkája esetén is. A köztér fejlesztése 25 év alatt zajlik majd le, a házakkal együtt, szakaszonként épül ki a főutca is. Hiszen kevés épülethez kevés ember tartozik, s hogy ne kongjon az ürességtől, ehhez elég a kevés köztér. Ilyen egyszerű ez.

A józan (egyszerű) ész diadala

Éles váltással egy egészen más világba, felfogásba kalauzolt minket Dan Phillips, a The Phoenix Commotion vezetője. Ha visszaidézzük Simon Mariann elemzését az egyszerűség, etika és esztétika vonatkozásában, akkor ebben az esetben eléggé elbillent a mérleg az előbbi felé – az esztétika legalábbis megkérdőjelezhető vagy nagyon sajátos. Miután az előadó szó szerint szemétből épített házainak képével, rendszámtáblákból készített tetőfedéssel, tojáshéjból létrehozott ornamentikával, préselt fém italos dobozokkal burkolt homlokzattal, csontokból összerakott teraszbútorokkal, na és sajátos, ízes humorával jól elszórakoztatta a közönséget, komolyabb gondolatokat is felvetett.

Az ember szereti az ismétlődést, a visszatérő mintát. Ha egy ház ablaksávjában az egyik üvegtábla megreped kicsit, máris kidobjuk (az építőipar hulladékhegyeket termel, sokszor teljesen feleslegesen) – miért nem koppintunk egy kalapáccsal a többi táblára is kicsit? Máris kész az új minta, s mi megnyugszunk. Ha a méregdrága bejárati ajtónk megkarcolódik, teljesen belebetegszünk, pedig funkcióját továbbra is ellátja.

Teljesen máshogy ülünk, állunk eszünk, viselkedünk, ha tudjuk, hogy valaki lát, mint ha egyedül lehetünk – ez nem más, mint kulturális nyomás rajtuk. Ez a mesterségesen generált elvárásrendszer hozta létre az amerikai álmot, az elképzelt ideális házat. Nem a valós igény, hanem hiúság, társadalmi pozíciók alapján vettek az emberek otthont – elég pénzük nem lévén, hitelből. S el is jutottunk a globális gazdasági és szociális válsághoz. A kiút Phillips szerint egyedül az lehet, ha újra felfedezzük, kik is vagyunk valójában, a szívünk mélyén.

Egyszerűen NAGYszerű

Rendkívül erős kontrasztként következett Stephan Behnisch (Behnisch Architekten) előadása, hiszen egészen más léptéket képviselt. Már maga a cég is három irodából áll (Stuttgart, München, Boston), munkáik mérete és mennyisége lenyűgöző – s mindet pályázat útján nyerik! Fontos szempont számukra a fenntarthatóság – de annak nem csupán a mérhető értékeknél, számítható mennyiségeknél megragadt változata. Felismerték, hogy nagy szerepe van az urbánus faktornak, azaz élhető, szerethető városokat kell ahhoz létrehozni, hogy a találkozások magas minőségű színterévé tudjanak válni. Az építészetben manifesztálódik az, amire egy adott kultúra igazán képes.

Minden építészeti mozgalomnak használható alapgondolatai voltak. A baj csak akkor kezdődött, mikor az adott irány meg akarta szabni, mi a jó az embereknek, hogyan kell élniük. Ennek éppen fordítva kellene lennie, az emberek igénye irányítsa az építészet fejlődését. Jó példa erre az előregyártás, mikor az az abszurd helyzet is előfordulhatott, hogy a daru teherbíró-képessége szabta meg egy lakás méretét, és kizárólag derékszögekben gondolkodtak a tervezők. Lehet ez másképp? Lehet organikus formálású egy előregyártott betonelem? A Behnisch iroda hamburgi lakó- és irodatornyának kialakítása az ékes bizonyíték.

Több érdekes épületet is láthattunk az építészek munkái közül, például Hamburg funkcióját vesztett Tőzsdeépületének átalakítását, a stralsundi Óceáneumot, a baltimore-i egyetemi épületet vagy az Amherstbe tervezett új tudományos központot. A genfi WTO konferencia épület kapcsán jelentette ki Stephan Behnisch, hogy a nullenergiás épület fogalma önmagában nonszensz, mivel már az építés folyamán annyi energiát igényel, amit hosszú évek, évtizedek alatt kompenzál csak. Ezzel szemben azok az anyagok, melyek „kétszer élnek”, egyszer építőanyagként, majd, miután kitöltötték idejüket, energiatermelő (fűtő-) anyagként, sokkal inkább megfelelnek a fenntarthatóság elveinek. Ezért is választották tervükben a fát, amivel ismét közelebb kerülhet az ember a természethez, az egyszerű technológiához.

Angol hűvös elegancia, magyar bencés puritánság

Bár maga John Pawson olyannyira nem szeret előadni, hogy sajnos ezúttal sem tett kivételt, „magyar hangja”, azaz tervezőtársa, Gunther Zsolt tolmácsolásában is érdekes előadást hallhatott a közönség arról, hol tart most a pannonhalmi Bazilika felújítása, melynek várható átadása augusztusban lesz. Az építészeket a szerzetesközösség által kifejezetten erre a célra alapított Bazilika Műhely bízta meg, szándékuk nem csupán a renoválás, de a térnek a megváltozott használathoz való igazítása is volt. Márpedig elég összetettek ezek a funkciók: a Bazilika egyszerre vendégváró és zarándoktemplom, székesegyház, szolgálja a turizmus, kultúra érdekeit – ugyanakkor a szerzetesek is szerettek volna újra „birtokba kerülni”, például zsolozsmázásra használni a teret. A helyzetet csak tovább bonyolította a sok egymásra rakódott történelmi réteg Uros apát korától a romanizáló barokkon vagy a klasszicista beavatkozásokon keresztül Storno Ferenc 1875-ben elkészült nagy, historizáló átalakításáig.

A feladat a tér megtisztítása, leegyszerűsítése volt – a műemlékvédelem által megszabott keretek között. Ennek érdekében kivették a szószéket, s bár a baldachint meg kellett tartani, új funkciót kapott. A kialakult koncepció szerint kevés, de értékes, minőségi új anyagot vezettek be: a süttői kő egy különleges rétegét, a bronzot és a diófát. A megfelelő fényhatás elérése érdekében kifejlesztettek egy fáklya- vagy gyertyaszerűen derengő lámpacsaládot, mely a középkori fényviszonyokat idézi vissza kortárs formában. Az oltár egyetlen hatalmas ónixtömb, a berendezések prototípusait a szerzetesek hetekig tesztelték, s megjegyzéseik alapján finomodtak véglegesre a részletek.

John Pawson és Gunther Zsolt számára fontos volt, hogy az építészetben, annak egyszerűségében megjelenjen a tér, a tárgyak aurája. De hogyan lehet ezt korunkban elérni, mikor már semmi nem kézzel, hanem a gyártósorokon készül? Megoldásuk az anyag gazdagságának kiemelése.

Egyszerűség-eszmény a rendszerváltás előtt

A hosszú, de tartalmas nap záróeseménye Virág Csaba Pázmándi Margit (1930–1995) kétszeres Ybl-díjas építész munkásságáról tartott előadása – egyfajta időutazás – volt. Az egykori Munkásőrség épületének, a Magyar Televízió papszigeti csónakházának, a Kútvölgyi úti óvoda-bölcsőde épületének, a füredi Annabella Szállónak, a Szívkórháznak vagy épp a kaposvári intézményközpontnak példáin keresztül nyerhettünk betekintést a mára letűnt kor támasztotta követelmények, alkalmazkodás, tervezés nehézségeibe. S végül kikristályosodott Pázmándi Margit ars poeticája: egyszerű szerkezetek, funkciónak megfelelő, egyszerű alaprajzok és letisztult forma, mely utal a benne rejlő tartalomra.

A hosszú, tartalmas nap után, a rengeteg személyes és közös(ségi) élmény, épületek, fotók, történetek, hitvallások megismerése által könnyen le lehet szögezni a 2012-es Nemzetközi Építészkongresszus legfontosabb tanulságát: kortól, trendektől, mozgalmaktól, építészeti látásmódtól függően az egyszerűségnek ezer arca van, s mindegyik lehet igaz. Csak törekedni kell arra, hogy az etika és az esztétika is megjelenjen benne.

Gaschler-Gyeviki Nóra
fotó: Garai Péter