A Radunia folyócska lankás völgyében, természet alkotta festői környezetben, dombokkal, mezőkkel és erdővel körülvéve, ideálisnak tűnő helyszínre álmodott magának különálló – és a maga nemében egyedülálló – családi házat a megrendelő házaspár. A tervezéssel megbízott, londoni székhelyű Bartek Arendt és Kasia Bedra építész duónak azonban szembesülnie kellett a kellemes környezetű telek szokatlan formájával, domborzatával és a környék építési szabályozásának nehézségeivel. Hamar kiderült, hogy az átlagostól eltérő építészeti megközelítéssel kell hozzáállni a tervezéshez. A regionális szabályozás értelmében a beépíthetőség határa a folyó partjától mért 100 méteres zónán kívül kezdődik, így a meglévő, partmenti telken nagyon leszűkült az épület elhelyezhetőségének mozgástere. Szabályozás írja elő, hogy a hagyományos építészeti örökséget figyelembe véve, az itt létesítendő összes új építésű háznak nyeregtetősnek kell lennie, amelynek még a szögét és tengelyét is meghatározza a rendelet.
A zsákutca végén, a folyó felé lejtő telek utcafelőli és egyben a szomszéd házhoz közeli, északkeleti sarka bizonyult jóformán az egyetlen lehetséges helyszínnek az építkezés számára. Épp ezért a tervezés során fontos volt, hogy a ház kellőképpen elhatárolódjon a szomszédos épülettől, megfelelő intim teret biztosítva a lakóknak, miközben a lehető legnagyobb természetes benapozást kapja. A komoly műgyűjteménnyel rendelkező megrendelő pár számára fontos volt a megfelelő hőszigetelés, amellyel a hosszú és hideg teleken a saját komfortjukon kívül a műtárgyak védelmét is biztosíthatják.
A tető tengelyére vonatkozó szigorú előírások betartásával épülő hagyományos ház azonban a megrendelői igényeket nem tudta volna kellőképpen kielégíteni. Ezért a tervezők az épület testéhez képest csavartak egyet a tető tengelyén - 34,25 fokos elforgatás -, így az nemcsak, hogy megfelel a szabályozásnak, de jól szolgálja a megrendelői elképzeléseket is: a benapozást, a szomszédoktól való szeparálást és a kellő hőháztartás kialakítását. Az így pozícionált tömböt már lehetett úgy tájolni, hogy a hálószobák délre nyíló ablakai reggeli és délelőtti, az északkeleti fekvésű nappali és a terasz pedig délutáni benapozást kapjanak. A környezetére nyitott, világos belterű ház ablakait sikerült úgy elhelyezni, hogy a szomszédos telek esetleges jövőbeni beépítésével sem szűnik meg a panoráma és semmi nem zavarja meg a ház intimitását.
A kétszintes otthon belső tere részben összenyitott: a földszinten a szigetszerűen kialakított konyhával egy térben található az ebédlő és a nappali, míg az emeleten három hálószobát és két fürdőt alakítottak ki. Az emeleti folyosó a földszinti közösségi terekkel egy légteret alkot, ez kifejezett kérése volt a megrendelőnek, hiszen így a házban lévők minél jobban kommunikálhatnak egymással. Az utca felől a garázzsal és a bejárati ajtóval lehatárolt, a tervezők szerint a vidéki pajták formavilága által inspirált épület a telek nagyobbik része felé tárul fel. Hatalmas üvegfelületei a környezetre, a zöldellő folyóvölgyre nyitottak. Az építészek számára kihívást jelentett a műgyűjtemény elhelyezése, hiszen úgy kellett elkülöníteni a természetes panorámától, hogy közben ez a két látványelem ne gyengítse egymást. A megoldást a falak adták: a képek egyrészét a lépcsőfeljáró, míg másikfelét az emeleti folyósó galériafalára függesztették.
A hatékony hőszigetelés elérése érdekében az ablakok a homlokzat síkjához képest kissé beugranak, így egy síkba kerülnek a szigetelőréteggel. A délnyugati sarkon beugrószerűen kialakított, részben zárt bejárat a téli időjárás viszontagságaival szemben véd. A házat alapvetően a szürke színvilága határozza meg, de a bejárati részt élénkpiros felület emeli ki. A telek kisebbik, déli lejtésű oldalát igyekeztek minél szabadabbra meghagyni, hogy azon a tulajdonos házaspár gyümölcs és zöldség termesztésére szolgáló kiskertet alakíthasson ki.
Bán Dávid