Az elmúlt tizenöt év a magyar régészeti örökségvédelemben

Kálnoki-Gyöngyössy Márton egyetemi docens, kulturális és örökségvédelmi szakértő írásában a magyarországi régészeti örökségvédelem elmúlt tizenöt évét a jogalkotási folyamatokon keresztül mutatja be. 

Háttérelemzés a jogszabályi változásokhoz

Kálnoki-Gyöngyössy Márton

Manapság a régészeti feltárások joga — más kulturális örökségvédelmi jogterületekkel együtt — a közigazgatási jog különös részébe, a humán közszolgáltatások jogába, azon belül pedig a kulturális igazgatás tárgykörébe tartozik. A régészeti örökségvédelem jogi normáinak többségét gyakran változó ágazat-, illetve feladatspecifikus törvények és rendeletek tartalmazzák: az egyes régészeti feltárási cselekmények kapcsán a különböző szereplők csak jogszabályi felhatalmazás alapján járhatnak el, ágazati jogszabályok jelölik ki számukra az alkalmazandó anyagi, eljárási és szervezeti normákat.¹ A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy a régészeti örökségvédelem változásait a jogalkotási folyamatokon keresztül mutassuk be.

2001-ben fogadta el az Országgyűlés a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényt. A jogszabály révén jött létre Magyarországon az integrált örökségvédelem, mert az ekkor megalapított Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) egyaránt ellátott műemlékvédelmi, régészeti örökségvédelmi és a kulturális javakkal kapcsolatos hatósági feladatokat.²

2001-ben sokan már az English Heritage magyar változatának megszületését ünnepelték, abban bízva, hogy Magyarországon is megvalósul a kulturális örökség egyenjogúsága, és a régészeti örökség szempontjai nálunk is a gazdasági szereplők érdekeivel azonos súllyal esnek majd latba egy-egy beruházás előkészítésekor. A kezdeti években a magyar örökségvédelmi rendszer valóban így is működött, és eltekintve gyermekbetegségeitől, példaértékű modellnek tűnt más, térségbeli országok számára. Az örökségvédelmi törvény a régészeti feladatellátás költségkeretét is meghatározta: a fejlesztések, beruházások tervezése során a megelőző feltárás teljes költségét, de legalább a teljes bekerülési költség 9 ezrelékét kellett költségelőirányzatként biztosítani a régészeti munkák fedezetére, ezáltal egy-egy feltárás már költségvetési szempontból is tervezhetővé vált. Főszabályként a régészeti feltárás költségeit annak kell fedeznie, akinek érdekében a feltárás szükségessé vált.

2005-ben került sor a törvény első módosítására, a rendszer finomhangolására. A változtatások egyik mozgatórugója a beruházások, fejlesztések megelőző években tapasztalt ugrásszerű növekedése volt. Nagy hangsúlyt fektetett a törvénymódosítás az utókor számára megőrzendő régészeti örökségre, mert a fő törekvés továbbra is az maradt, hogy a beruházások után se szegényedjen a nemzeti kulturális örökség, annak minél nagyobb részét láthassa a nagyközönség (ezt nevezzük a régészeti feltáró munka társadalmi hasznosulásának). A rendszer meghatározó eleme az ún. gyűjtőterületi elv alkalmazása volt: alapesetben az a megyei múzeum végezhette el a régészeti feltárást, amelynek a gyűjtőterületére az adott lelőhely esett. 2005-ben még mindig úgy tűnt, hogy a magyar régészeti örökségvédelem kiegyensúlyozottan és példaértékűen működik.³

„Felhőkakkukvár”

A beruházói oldal nyilvánvalóan nem nyugodott bele ebbe a status quo-ba, csak a megfelelő pillanatot várta arra, hogy a régészeti örökségvédelem érdekérvényesítő erejét megtörje, szempontjait háttérbe szorítsa. Az ellentámadásra kedvező alkalmat a 2006-os év önkormányzati választási eredménye szolgáltatta, hiszen a kormányzó MSZP csúnyán visszaszorult a helyhatóságokban, miközben az akkor ellenzéki FIDESZ a legtöbb helyen többséget tudott szerezni. A régészeti örökségvédelem feltáró intézményeinek többségét — a megyei múzeumokat— a megyei önkormányzatok tartották fenn, és működtették. A kulturális kormányzat számára ez pedig azt jelentette, hogy a régészet pénzügyi forrásait felhasználó intézményrendszer véglegesen kicsúszott a kezéből, és az ellentétes politikai oldal ellenőrzése alá került.

A válaszlépés nem késett soráig: 2007 elején dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter módosította a régészeti feltárások rendjét szabályozó miniszteri rendeletet, és megkezdte a megyei múzeumok régészeti feltárásokból történő kiszorítását, gyakorlatilag felszámolta a gyűjtőterületi elvet. Új, központi feltáró intézményt hozott létre, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatot (KÖSZ). A miniszter a változtatást a beruházások felgyorsulásával, nemzetközi példákkal és néhány (de általánosnak nem tekinthető), valóban negatív megítélésű feltárási esettel indokolta. Abban talán a régészeti szakma többsége is egyetértett, hogy központi koordinációra nagy szükség lenne, azonban Hiller ehelyett a teljes korábbi rendszert számolta fel, és állította helyébe a politikai kinevezettjei által a beruházókat mindenben kiszolgáló módon irányított szervezetet.

2010-ig a KÖSZ napi szinten produkálta az újabb és újabb botrányokat (szakszerűtlenségeket, lelőhely-pusztításokat stb.), így tálcán kínálta fel a parlamenti ellenzéknek az interpellációs témákat. Miközben a minisztérium szakmai vezetése is felismerte, hogy a helyzet tarthatatlan, és azt mielőbb konszolidálni kellene, a változtatásra irányuló törekvések rendre zátonyra futottak a miniszter merev, politikai szembenállásán. Mondják, hogy a minisztert erről folyamatosan — ahogy a KÖSZ létrehozásáról is — két-három fiatalember győzte meg, ahogyan az Arisztophanész „Madarak” című komédiájában is olvasható: két szélhámos arra veszi rá a madarakat, hogy hozzák létre a „Felhőkakukkvár”-at a levegőben, amely aztán leszedi a sápot az isteneknek szánt áldozatokból, sőt alázatos alkalmazkodásra kényszeríti az égieket és a földieket egyaránt.⁴

„Rezsicsökkentés” a régészeti örökségvédelemben

Nagy várakozás előzte meg 2010-ben a második Orbán-kormány hivatalba lépését, az új kultúrpolitika kezdeti intézkedéseit. A kormányváltás után az örökségvédelmi törvény első módosítása önálló képviselői indítvánnyal történt meg. Ennek oka részben az volt, hogy az ágazati minisztériumon (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) belül még nem állt fel teljes mértékben a Kulturális Államtitkárság szakmai vezetése. A feltárási jogosultsággal kapcsolatos szabályozás alapvető megváltoztatását célzó képviselői önálló indítványt ezért a Kulturális és sajtóbizottság elnöke, L. Simon László (FIDESZ) nyújtotta be. A képviselő indokolásában rámutatott arra, hogy „a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat létrehozásával az előző kormány semmilyen más szándékot nem fogalmazott meg és nem látott maga előtt, mint a forrás koncentrálását és a múzeumoktól való elvételét, amely eddig azok szakszerű működését is szolgálta. Indokolt ezért a korábbi helyzet visszaállítása, a régészeti kutatások (feltárás–feldolgozás–közlés–bemutatás–megőrzés) egységességének biztosítása.”

A bizottsági módosítás után elfogadott törvény visszaadta a megyei múzeumok feltárási jogát, sőt a munkába bekapcsolódhattak a területi múzeumok is. A központi koordináció a magyar régészet zászlóshajójához, a Magyar Nemzeti Múzeumhoz került. A törvény végrehajtására új feltárási rendelet készült, amely a korábbi szabályozás mindazon értékét átmentette, amely illeszkedett a törvény előbb említett módosításához, ugyanakkor a korábbi évekhez képest „friss levegőt” engedett a magyar régészeti örökségvédelembe. Sajnálatos módon ez a folyamat rövid időn belül megakadt.⁵

A fordulat éve 2011 lett. Bizonyos politikai és gazdasági érdekkörök mind erőteljesebben követelték a régészeti feltárások időtartamának radikális korlátozását és költségkeretének drasztikus csökkentését („rezsicsökkentés”). A nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos új szabályozás okán ismét módosították az örökségvédelmi törvényt. A törvényjavaslathoz váratlanul több, a régészeti örökségvédelem szabályait megváltoztatni kívánó módosító indítvány is érkezett, így L. Simon László is próbálkozott, de módosító indítványának visszavonására kényszerült. Ám az általa vezetett Kulturális és sajtóbizottság javaslata a régészeti feltárás időtartamának harminc, régészeti feltárás végzésére alkalmas napban történő maximalizálásáról, másrészt annak törvényi deklarálásáról, hogy a beruházó a régészeti feladatellátás költségeit legfeljebb a beruházás bekerülési költségeinek 1%-át meg nem haladó mértékben köteles viselni, diadalmaskodott. Harmadik javaslatuk viszont, amely minden, a törvény hatályba lépésekor már érvényes és hatályos feltárási szerződés fentieknek megfelelő módosítását kényszerítette volna ki, a jogállami követelmények miatt elbukott. A szakmaiatlan ötletelés azonban tovább folytatódott a bizottság ülésein: így javasolták, hogy az állami nagyberuházás esetén folytatott feltárás költségei ne haladhassák meg a 200 millió forintot, és ettől csak kormánydöntéssel (!) lehessen eltérni. Ez a javaslat is többséget kapott, így törvényerőre emelkedett. A módosítások elfogadásával az örökségvédelmi törvény egysége megbomlott, így most már évente (sőt olykor évente kétszer) kényszerült az Országgyűlés újabb és újabb korrekciókra. Állandóvá váltak a fogalmi pontosítások (mi a nagyberuházás, mi az elfedés stb.), a helytelenül a törvénybe emelt eljárási szabályok toldozgatása–foldozgatása (korábban az eljárási szabályokat végrehajtási rendelet szintjén határozták meg).⁶

2012. júniusában új államtitkár került a kulturális ágazat élére, a már többször említett L. Simon László. A nagy ígéretek ellenére nem tudta megállítani a régészeti örökségvédelmi rendszer erózióját (sem): néhány hónap múlva megszűnt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, és az örökségvédelem ágazati irányítása a Belügyminisztériumhoz került. A KÖH jogutódja a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ lett. Egyébként már 2011-ben megkezdődött a KÖH által megtestesített integrált örökségvédelem átalakítása: létrejöttek a megyei kormányhivatalok, majd a KÖH Forster Központtá alakulásával elveszítette központi hivatal jellegét, végül 2013-tól a járási kormányhivatal-rendszer kialakításával minden megyében egy járási hivatal látja el a megye egész területe vonatkozásában az első fokú régészeti örökségvédelmi engedélyezési feladatokat, míg az általános másodfok Budapest Főváros Kormányhivatala lett.⁷

A Belügyminisztérium szervezetén belül, a tapasztalt közigazgatási szakember, dr. Szaló Péter vezetésével Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság alakult, feladatát komolyan véve jogszabály-módosításokat készített elő, és évente szakmai irányelveket tett közzé. Ebben az időszakban a korábban tapasztalt erózió megtorpant, sőt érezhetően igyekeztek konszolidációs céllal betartható(bb) jogszabályi rendelkezéseket alkotni.⁸

A harmadik Orbán-kormány megalakulása után az örökségvédelem kormányzaton belüli áthelyezése (új államtitkárság alakult a Miniszterelnökségen: a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkári megbízatást L. Simon László kapta), és a régészeti feladatellátás terén mutatkozó gondok az örökségvédelmi törvény újabb, átfogó módosítását kényszerítették ki. A deklarált cél az integrált örökségvédelem újbóli megteremtése lett: a kormány egységes, erős örökségvédelmi háttérintézmény létrehozásáról döntött. Ennek során egy hivatalhoz, a részben megváltoztatott nevű Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központhoz kerültek az örökségvédelmi nyilvántartási és tudományos szakértői feladatok, továbbá a Magyar Nemzeti Múzeum által ellátott egyes feladatok is. A sajtó által feltártan, ekkor jelentek meg a Forster Központ háza táján Hiller István egykori, jól bevált káderei. Ezzel össze is nőtt, ami összetartozik.⁹

Privatizáció a régészeti örökségvédelemben

A nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző régészeti feladatok magas szintű elvégzését a feltárásra jogosult intézmények akkreditációjának bevezetésével kívánták biztosítani: ilyen feltárást csak akkreditált intézmények és alvállalkozóként akkreditált szervezetek végezhetnek. Az akkreditáció, amely az eredeti szándékok szerint egy tudományos minősítési folyamat lett volna, lehetőséget biztosított L. Simon számára, hogy megkezdje a régészet magánosítását: a folyamat révén magántulajdonban álló, de feltárási joggal — egyelőre — nem rendelkező gazdasági társaságok is könnyen “helyzetbe kerültek.” A magánosítás értelemszerűen azt is jelenti, hogy — előbb vagy utóbb — meg kell nyitni a lehetőséget a külföldi vállalkozások akkreditálása számára is.¹⁰

A korábbi, nem átgondolt szabályozás csődjének beismerését jelentette ugyanakkor az, hogy 2015-ben eltörölték a néhány éve bevezetett ásatásonkénti 200 millió forintos plafont, és helyette tételes elszámolással a nagyberuházásokat megelőző feltárásra egységesen 1%-os költséghatárt állapítottak meg (a beruházás összértékének 1%-a fordítható és fordítandó a régészeti szakfeladatokra).¹¹

A gyökeres változások után felálló új rendszer még el sem kezdett igazán működni, az útépítő lobbi máris elérkezettnek látta az időt a régészeti szabályozás durva megváltoztatására. A 2015. júniusában a dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által benyújtott javaslat egyes kiemelt nagyberuházások esetén a régészeti örökségvédelem „lenullázását” irányozta elő. A módosítást elfogadták, a Miniszterelnökség örökségvédelmi államtitkársága teljes vereséget szenvedett. Ezzel már gyakorlatilag a régészet szakmaiságát szüntették meg, mert a szabályok betartása esetén nyilvánvalóan sérül a régészeti örökség; a régészeti örökség érdekeinek előtérbe helyezése esetén pedig a szabályok betartása válik lehetetlenné. Különösen a váratlanul előkerült lelőhely, illetve lelet esetére megfogalmazott eljárási szabályok aggályosak (ilyesmi ugyanis “a kivitelezés ütemét nem hátráltathatja” — Mi lesz, ha megtalálják Attila sírját? Pusztulni hagyják?). A kiemelt megelőző feltárások végzésének jogát pedig — a Hiller-féle szisztéma felelevenítésével — a Forster Központ kapta meg. Kérdés, hogy ezek az eljárási szabályok mennyire gyorsították fel ténylegesen az érintett beruházásokat (ilyen elemzés vagy “győzelmi jelentés” ugyanis eleddig nem ismeretes).¹²

Idén májusban megint módosították az örökségvédelmi törvényt. Az L. Simon által győzelemként kommunikált változtatás indoka a kormányzati bürokráciacsökkentés volt: a kulturális örökségvédelem legfőbb háttérintézménye, a megszűnő Forster Központ régészeti örökségvédelmi feladatait fel kellett osztani a Miniszterelnökség és — a kormány határozata alapján — a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. között. Ez a döntéssorozat a magyarországi régészeti örökségvédelem intézményes felszámolását és a 2014-ben megkezdett teljes magánosításának befejezését eredményezi.¹³

Van-e jövő?

Úgy tűnik, a régészeti örökségvédelem hányattatásainak ezzel nincs vége. Időközben menesztették a kulturális örökségvédelemért és kiemelt beruházásokért felelős államtitkárt, L. Simon Lászlót, az államtitkárság további sorsával kapcsolatban csak találgatások láttak napvilágot.¹⁴ A fentiek fényében a magyar régészeti örökségvédelem elmúlt tizenöt évének második fele nem tekinthető sikertörténetnek, jövője pedig homályba vész. Persze, a régészeti örökségvédelem ügye még mindig nem reménytelen, hatékony kormányzati döntéssorozattal megfelelő pályára állítható.

Először talán azt kellene társadalmi szinten tisztázni, hogy mi a viszonyunk a magyar múlt emlékeihez, benne a régészeti örökség elemeihez. Ha mindez valóban fontos, és megőrzésre érdemes, az bizony anyagi felelősségvállalást jelent az állam, az önkormányzatok, a gazdaság szereplői, a társadalmi szervezetek és az állampolgárok részéről.¹⁵ Ezért újból meg kell teremteni a régészeti örökségvédelem pénzügyi alapjait, és a szükséges szakmai konszenzussal ki kell alakítani a megfelelő szabályrendszert.

A régészeti örökség gondozása elképzelhetetlen jól képzett szakemberek és költséghatékonyan, közmegelégedésre működő örökségvédelmi intézmények nélkül. A rendszer újbóli felépítésére korábbi magyar és kortárs külföldi példák szép számmal adódnak, így nem feltétlenül kell „feltalálni a spanyolviaszt”, de a megoldás legkevésbé sem egy rapid magánosítási akcióban rejlik. Átláthatóan működő és számonkérhető közintézményekre van szükség.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton

1 Fábián Adrián, A közigazgatási jogi különös rész fogalma és jelentősége. In: Közigazgatási jog, Különös rész, I, szerk.: Bencsik András, Institutiones Juris — Dialóg Campus Tankönyvek, Budapest–Pécs, [2014.] 13–16.
Rózsás Eszter, Kulturális igazgatás. In: Rózsás Eszter, Közigazgatási jog. Különös rész. II., Institutiones Juris — Dialóg Campus Tankönyvek, Budapest–Pécs, [2014.] 95–108.
A régészeti örökségvédelem joganyagának utolsó összefoglaló elemzése 2010-ben készült: Fülöp Endre Norbert, A régészeti örökség védelme. In: Kulturális örökségvédelmi jog Magyarországon, szerk.: Völgyesi Levente, Budapest, 2010, 55–98.

2 Katalin Wollák, Protection of Cultural Heritage by Legislative Methods in Hungary. In: Archaeological and Cultural Heritage Preservation Within the Light of new Technologies, Selected papers from the joint Archaeolingua–EPOCH workshop, 27 September – 2 October 2004, ed.: Erzsébet Jerem – Zsolt Mester – Réka Benczes, Százhalombatta, 2007, 74–75.
Viskolcz Noémi, „A veszteség gondos dokumentálása”, A kulturális örökségvédelem intézményrendszerének változásai a rendszerváltozás után (1990–2015). In: Sodrásban: képzések, kutatások (1975–2015), Tanulmányok. szerk.: Sütő Erika – Szirmai Éva – Újvári Edit, Szeged, 2016, 131–133.

3 Viskolcz N.: „A veszteség gondos dokumentálása” i. m. 131–133. A 2005-ös módosításhoz: T/15888. számú törvényjavaslat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról (http://www.parlament.hu/irom37/15888/15888.pdf). Az elfogadott törvényszöveg: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXXIX. törvény.

4 L. Simon László, Múzeum, könyvtár, levéltár, művelődési központ. A kulturális emlékezet düledező megyei bástyáiról. In: L. Simon László, Versenyhátrány, A (kultúr)politika fogságában, Budapest, 2007, 83–87.
Uő., Ki figyel a magyar kultúrára? A második Gyurcsány-kormány első évének kulturális igazgatási, kultúrafinanszírozási tevékenységéről. In: uo., 67–70.
Uő., A botrányok éve, A második Gyurcsány-kormány második évének kulturális politikájáról. In: L. Simon László, A római szekér, Kulturális politika — politikai kultúra, Budapest, 2010, 37–38.
Uő., Elvesztegetett évek, A Gyurcsány–Bajnai-kormány négy évének kulturális politikájáról. In: uo., 82–84.
Gyöngyössy Márton, A megelőző feltárások jogi és intézményi keretei, Az állami szerepvállalás változásai és dilemmái, Múzeumi közlemények, 2010,1. sz. 8–10.
Völgyesi Orsolya, Eltemetett örökség (A régészeti örökségvédelem jogszabályi környezetének átalakulása), Opus mixtum 2., 2013, 6–8. Az előterjesztés: „Előterjesztés a régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól szóló 18/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet módosításáról”, oktatási és kulturális miniszter, 2007. február. 21., a véleményezési határidő: 2007. február 26. http://www.nefmi.gov.hu/letolt/elektronikus_ugyintezes/regesz_tervezet_070221.pdf
Az előterjesztésben olvasható érvelést ismételte meg egy évvel később is a KÖSZ megbízott főigazgatója, Virágos Gábor, Elősegíti-e a régészeti munkát a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) megalakulása? — Igen. Múzeumcafé 2., 2008, 1. sz., 16.
Ellentétes véleményt képviselt a Magyar Régész Szövetség elnöke, Jankovich-Bésán Dénes: Elősegíti-e a régészeti munkát a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) megalakulása? — Nem., Múzeumcafé 2., 2008, 1. sz., 17.
A felhőkakukkvár-hasonlat Szűcs Lajos országgyűlési képviselő (FIDESZ) dr. Hiller Istvánhoz 2007. március 12-én benyújtott, „Örökségvédelem: együttműködés vagy Felhőkakukkvár?” című írásbeli kérdésében jelent meg először (http://www.parlament.hu/irom38/02493/02493.pdf). A Kulturális és sajtóbizottság Ellenőrző albizottsága ülésén, 2009. május 12-én vizsgálták meg először mindenre kiterjedően a KÖSZ működését (jegyzőkönyv: A/284-1/2009). A KÖSZ vezetése — érzékelve a jogos és megalapozott kritikát — évente beszámolót tett közzé, az utolsót 2010-ben: Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat 2009. Tájékoztató a K.Ö.SZ. 2009. évi tevékenységéről., szerk. Csornay Boldizsár – Siklódi Csilla, Budapest, 2010.

5 Zsidi Paula: Hogyan változtatja meg a régészeti feltárások helyzetét és lehetőségeit az új törvény? Múzeumcafé 4. (2010: 19. sz., október/november) 27.,
Marton Erzsébet: „Gyűjtemény- és feladatorientált finanszírozásra gondolok” — Kálnoki-Gyöngyössy Márton helyettes államtitkár. Múzeumcafé 4. (2010: 19. sz., október/november) 85.
Völgyesi O.: Eltemetett örökség… i. m. 8. A 2010-es törvénymódosításhoz: Önálló képviselői indítvány a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról, L. Simon László (FIDESZ), 2010. június 9., T/317. (http://www.parlament.hu/irom39/00317/00317.pdf)
Bizottsági módosító javaslat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló, T/317. számú törvényjavaslathoz, Kulturális és sajtóbizottság, 2010. június 14., T/317/1. http://www.parlament.hu/irom39/00317/00317-0001.pdf)
Egységes javaslat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról T/317. számú törvényjavaslat zárószavazásához, L. Simon László (FIDESZ), 2010. június 28., T/317/4. (http://www.parlament.hu/irom39/00317/00317-0004.pdf).
Az elfogadott törvény: A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXIX. törvény. Az új feltárási rendelet: A régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól szóló 5/2010. (VIII.18.) NEFMI rendelet. A területi múzeum a megyei múzeumnál kisebb — egy településre, tájegységre, járásra kiterjedő — gyűjtőterülettel rendelkezik.

6 T/3486. számú törvényjavaslat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról (http://www.parlament.hu/irom39/03486/03486.pdf)
Képviselői módosító javaslat „a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról” szóló T/3486. számú törvényjavaslathoz, L. Simon László (FIDESZ), 2011. augusztus 23., T/3486/8. (http://www.parlament.hu/irom39/03486/03486-0008.pdf)
Bizottsági módosító javaslat „a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról” szóló T/3486. számú törvényjavaslathoz, Kulturális és sajtóbizottság, 2011. szeptember 27., T/3486/13. (http://www.parlament.hu/irom39/03486/03486-0013.pdf)
Bizottsági módosító javaslat „a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról” szóló T/3486. számú törvényjavaslathoz, Kulturális és sajtóbizottság, 2011. október 18., T/3486/15. (http://www.parlament.hu/irom39/03486/03486-0015.pdf)
A folyamathoz: Völgyesi Orsolya: Átalakítás vagy felszámolás? — A magyarországi kulturális örökségvédelem elmúlt két évéről., epíteszforum.hu, 2012. szeptember 20.
Uő: Eltemetett örökség… i. m. 8–9.
Viskolcz N.: „A veszteség gondos dokumentálása”… i. m. 134–135. Meg kell jegyezni, hogy a Kulturális és sajtóbizottság Ellenőrző albizottságának, a régészeti feltárások törvényi szabályozásának tapasztalatai tárgyában, még 2011. május 9-én megtartott ülésén rendszerszintű problémák nem kerültek napirendre, csak a szokásos, napi szintű gondok és szakmai véleménykülönbségek (jegyzőkönyv: A360-2/2011), amelyek nem indokoltak volna egy törvénymódosítási kezdeményezést.

7 Völgyesi O.: Átalakítás vagy felszámolás… i. m., Uő: Eltemetett örökség… i. m. 12., Wollák Katalin – Újlaki Zsuzsánna – Horváth Ákos – Sarkadi Márton: Az örökségvédelem szervezetrendszerének és jogi hátterének változásairól. Új Magyar Közigazgatás 6. (2013: 4. sz.) 25., Bató Szilvia – Siket Judit: Az új közigazgatási szervezet és a kulturális örökségi elemek védelme. De iurisprudentia et iure publico 7. (2013: 1. sz.) 1–2., Viskolcz N.: „A veszteség gondos dokumentálása”… i. m. 135–137.

8 Wollák K. – Újlaki Zs. et al.: Az örökségvédelem szervezetrendszerének… i. m. 22., 25. Az időszakban alkotott, fontosabb régészeti örökségvédelmi jogszabályok: a kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCI. törvény, a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII.20.) Korm. rendelet, a régészeti lelőhely és a műemléki érték védetté nyilvánításáról, nyilvántartásáról és a régészeti feltárás részletes szabályairól szóló 80/2012. (XII.28.) BM rendelet.

9 T/2082. számú törvényjavaslat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról (http://www.parlament.hu/irom40/02082/02082.pdf, letöltés ideje: 2016. július 8.). Az elfogadott törvény: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról szóló 2014. évi CVI. törvény. Az örökségvédelem régi-új szakembereihez: Vári György: Annyira gyanús alak volt a Fidesz szemében, hogy csak most adtak neki állami tisztséget. nol.hu, 2015.07.17. (http://nol.hu/kultura/gyanusnak-tartottak-kineveztek-1552011, letöltés ideje: 2016. augusztus 2.), Uő: Lógtak ki a lábszárcsontok, de a Fideszt ez már nem zavarja. nol.hu, 2015.08.31. (http://nol.hu/kultura/nem-baj-a-szakmai-alkalmatlansag-1560121, letöltés ideje: 2016. augusztus 2.)

10 2014 őszén a sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a Kormány a régészet „kiszervezésére”, magánosítására készül, például: Az állam kiszervezné a régészetet. index.hu, 2014. október 2. (http://index.hu/gazdasag/2014/10/02/az_allam_kiszervezne_a_regeszetet/), Magáncégek is végezhetnének régészeti feltárásokat. hvg.hu, 2014. október 2. (http://hvg.hu/vallalat_vezeto/20141002_Magancegek_is_vegezhetnenek_regeszeti_fel). A szándék az akkreditáció révén — egyelőre — csak részlegesen valósult meg: a nagyberuházást megelőző régészeti feltárás végzésére jogosult intézmények és a feltárásban alvállalkozóként részt vevő szervezetek akkreditálásának szabályairól és eljárásrendjéről szóló 14/2015. (III. 11.) MvM rendelet.

11 Lásd: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról szóló 2014. évi CVI. törvény.

12 T/4453. számú törvényjavaslat a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról (http://www.parlament.hu/irom40/04453/04453.pdf). Az elfogadott törvény: a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi LXXIX. törvény.

13 T/10525. számú törvényjavaslat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról (http://www.parlament.hu/irom40/10525/10525.pdf). L. Simon László előterjesztői nyitóbeszéde az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 18-án hangzott el (http://www.parlament.hu/web/kulugyi-bizottsag/albizottsagok?p_auth=s2UZFo75&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_count=1&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_naplo.naplo_fadat%3Fp_ckl%3D40%26p_uln%3D154%26p_felsz%3D26%26p_szoveg%3D%26p_felszig%3D26). Az elfogadott törvény: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi XCII. törvény. A háttérintézmények sorsáról a Kormány 1312/2016. (VI.13.) számú határozata rendelkezik.

14 Dercsényi Dávid: L. Simon csak bűnbak vagy tényleg hibázott? hvg.hu, 2016. július 1. (http://hvg.hu/itthon/20160701_L_Simon_bunbak_vagy_tenyleg_hibazott)

15 1992-ben Vallettában, Málta szigetén írták alá a régészeti örökség védelméről szóló Európai Egyezményt, amely 1995-ben lépett hatályba, Magyarországon pedig 2000-ben hirdették ki (lásd: a Magyar Köztársaság Kormánya és az Európa Tanács tagállamai között, 1992. január 16-án kelt, Vallettában aláírt, a régészeti örökség védelméről szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről szóló 149/2000. (VIII.31.) Korm.rendelet). Az egyezmény komoly terheket ró Magyarországra is a régészeti örökség megőrzése és gondozása vonatkozásában.