Az építészet jövője — vitaest az Alexandrában
A beharangozó szerint, „A 'kíméletlen' hatosfogat Európa és Magyarország jövőjéről próbál jósolni, verselni – és persze kritizálni”. Nem volt sem vers, sem kíméletlenség. Kellemes és kissé csapongó beszélgetés volt, leginkább az Alexandra Könyvesház fan clubjának.
Ahogy mondani szokták, még a csilláron is lógtak emberek. Tényleg nagy érdeklődés övezte a Bojár Iván András vezette vitaestet. A dolog egyáltalán nem meglepő, a moderátor ügyesen válogatta össze beszélgetőtársait: Geszti Péter, Muszbek Johanna, Martinkó József, Somlai-Fischer Szabolcs, Finta Sándor és Karafiáth Orsolya. Egyikőjüket sem kell különösebben bemutatni. Ügyes stratégia, közönségcsalogató, nincs is vele semmi baj. Bojár ugyanakkor mégis csak megindokolja, miért pont ők, és nem mások a vendégek: kritikus fiatalok - mondja, majd kérdezi, s ezen kicsit elidőznek. Részünkről legyen: fiatalok.
Ami a vitaest érdemi részét illeti, nagyjából a következő témaköröket érintette a beszélgetés: a hétköznapi értelmezés szerinti "jövő" az építészetben nem jelent-e sokkal inkább "jelent"? Ebben különösebb vita nem bontakozott ki a résztvevők között. Az építészetben például az, hogy "harminc év múlva", egyértelműen nem valami homályos, sejtelmes, az utókor problémáihoz sorolható távoli jövő, hanem igenis jelen. Mint világtendencia, Somlai-Fischer japán példákat említ, többek között azt, hogy ott akár háromévente is lebontanak egy házat. Felsejlik bennem, milyen lenne, ha Pesten nagy nehezen felépülne valami, majd miután belakják az emberek, megszokják, megismerik, úgy döntenének, jöjjön valami új. Ez tényleg igen távoli jövőnek tűnik.
Geszti Péter véleménye szerint, az építészet hasonló a divathoz. A kifutókon látható kollekciók mikor jelennek meg az utcákon? - teszi fel a kérdést. És ebben azért van igazság, bár innen a beszélgetés arra a síkra terelődik, hogy vajon a piac, vagy a mindenkori döntéshozók, a kormányzat feladata-e az új irányok segítése...
A beszélgetés résztvevőinek többsége nem lát máshonnan szándékot, mint a piac oldaláról. Bojár szerint a kormányzati negyed pontosan erre ellenpélda, Muszbek Johanna pedig a Millenárisra hívja fel a figyelmét - ahol a park tervezésében ő is részt vett -, jelezve, hogy az kormányzati szándékra született.
Az est további részében nemzetközi példákat soroltak a résztvevők, megemlítve többek között a madridi repteret, mint valami nagyon bátor és progresszív építészeti alkotást. A nemzetközi pályázatot annak idején Richard Rogers nyerte el a Barajas repülőtér új termináljára. A spanyol bátorság nehezen összevethető a magyar példákkal, nekik azért volt egy Gaudíjuk. A spanyolok már akkor is bátran nyúltak a városhoz, még akkor is, ha kezdetben a barcelonaiak nem rokonszenveztek Gaudí merész homlokzataival.
A beharangozó szerint, „A 'kíméletlen' hatosfogat Európa és Magyarország jövőjéről próbál jósolni, verselni – és persze kritizálni”. Nem volt sem vers, sem kíméletlenség. Kellemes és kissé csapongó beszélgetés volt, leginkább az Alexandra Könyvesház fan clubjának. Kár, hogy Karafiáth Orsit nem sikerült bevonni a beszélgetésbe.
szöveg: Biczó Gabriella
fotók: Kresalek Dávid
A sorozat következő programja október 12-én „Mi lett volna HA” címmel a meg nem épült budapesti házakról:
beszélgetőtársak Dévényi Tamás építész, Káli Béla építész (a Fesztivál HA kiállításának kurátora) és Rajk László építész.
