Közélet, hírek

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság állásfoglalása az óbudai katonavárosban feltárt Mithraeumról

2024.02.01. 10:53

Az ICOMOS MNB nagy érdeklődéssel és elismeréssel fogadta az egyik legújabb jelentős régészeti eredményt, miszerint az óbudai Folyamőr utca 5 sz., az egykori Óbudai Szeszgyár területén épülő lakópark területén végzett előzetes feltárás során egy Mithraeum jelentős maradványait azonosították a szakemberek.

Az előkerült Mithras-szentélyt több szempontból is különleges jelentőségűnek kell tekinteni! A tribunus laticlavius legio-táborban lévő magánszentélye mellett ez az első ilyen szentély a katonavárosban; több oltár, így az egyedi Transitus-oltár is az eredeti helyén maradt meg! Bikakoponya, ólomvotív, háromlyukú mécses és egy kőtál töredéke in situ helyzetben utalnak az egykori kultikus cselekményre. Minden bizonnyal megmaradt a körbejárható kultuszszobor talapzata. Mindezek alapján egyértelmű, hogy ezt a vallás- és társadalomtörténeti szempontból kiemelkedő, nemzetközi jelentőségű építészettörténeti emléket meg kell őrizni! A megtartás és bemutatás mellett szól az is, hogy Aquincum katonavárosa, így az új Mithraeum is része a készülő római limes világörökségi felterjesztésnek. Már a várományosi helyszíneken is alapvető követelmény az értékek védelme, illetve a védelem tárgykörébe tartozó feltárt, újonnan megismert értékek megőrzése és megfelelő védelme is!

A helyszín az aquincumi katonaváros városiasan beépített, régészeti védettség alatt álló területén található. A helyszín adottságainak és értékeinek pontos megismerése előtt készült beruházási terv szerint megépülő ház teljes egészében elpusztítaná a szentélyt és környezetét. Ismert, hogy a páratlan történeti értékkel gazdagodó rangos kulturális környezet mindenhol felértékeli a helyszínt, ami a vállalkozás módosított programjának szakszerű újragondolása esetén korábban nem is feltételezett – tudományos és idegenforgalmi szempontból egyaránt – rendkívüli lehetőséget is nyújthat.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága elengedhetetlennek tartja a kivételes vallástörténeti emlék szakszerű megőrzését! Ehhez szükséges a még ismeretlen részek feltárása, kibontása, illetve az érintett terület lehatárolása után, a beépítési terv olyan módosítása, hogy az tegye lehetővé a későbbiekben a páratlan értékű Mithraeum méltó bemutatását. Ennek megtörténtéig biztosítani szükséges a teljes leletegyüttes ideiglenes védelemmel való ellátását, megfelelő védőréteggel / védőszerkezettel való lefedését.

Több évszázadra visszatekintve látjuk, hogy Aquincum fokozatosan megismert értékeinek helyreállításával, bemutatásával egyre pontosabban, lépésről lépésre tehetők közkinccsé és érzékelhetővé ma élő fővárosunk ókori rétegződései. A katonaváros most megismert újabb jelentős értékének bemutatásával az ókori település rangja bontakozik ki, az ókori településszerkezet válik teljesebbé, amivel egyúttal Budapest jelentős történeti és kulturális múltja válik láthatóan gazdagabbá. Ennek a célnak az elérése érdekében az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ezúton hívja fel minden érintett figyelmét és javasolja, hogy történeti múltunk értékeinek megmentése érdekében úgy alakítsák át a területet érintő tervezett programot, hogy az tegye lehetővé az ókori Aquincum e nagyszerű értékének a méltó bemutatását.

Budapest, 2024. január 31.
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága