Az idő megállítása… Széll András… SZABAD SZÉL

2012. augusztusában elhunyt a Bécsben élő építész, Széll András, aki zenész és író is volt egyben. Vadász Györggyel együtt tervezte a Gellérthegyi Víztározót, a közelmúltban Szabad Szél című önéletrajzi ihletésű könyvében állított emléket édesapjának és 1956 eseményeinek. Széll Andrástól Matus István búcsúzik.

Sietni akartam ezzel a levéllel, megírtam egy búcsúzó augusztusi estén… és nem mentettem el. Aztán csak halogattam, hogy újra írjam. Meghaltál. Újra elolvastam a könyved. Az életedről írtad, de korrajz is gyerek-szemmel az ötvenes évekről. Október 6-án, olvasom:

„ -Mama mikor jön haza a papa?
-Miért?
-Szeretném, ha olvasna nekem a Hetvenhét magyar népmeséből.
-Aludj csak el most mese nélkül.
-Nem jön haza időben?
-Hát… azt hiszem nem.”

Akkor jöttem rá, a gyermekkori emlékeidet olvasva, hogy születésnapod lenne, de ez már csak nekünk fontos. 2012 augusztusában megállítottad az időt. Nem változik tovább. Olyan szép életet hagytál hátra. „Jó élni vagy rossz élni?” - kérdezed többször a könyvedben. András, ahogyan te éltél, úgy jó élni! Dolgozni is jó volt melletted. A 2006-os év egyik áprilisi napját viszem magammal, amíg tudom. Reggel, még barna volt a táj, a Duna partja, a budai hegyek. Délután azt mondtad, hallgassunk zenét, „egy kis …jó öreg Herbie-t”. Részleteket olvastál a leendő könyvedből. Én félig se figyelve, táblázatokat szerkesztettem. Próbáltuk felidézni a régi dalszövegeket. Tíz év  (születési) késéssel emlékeztem azokra az indulókra, amelyek neked a tudatos lét kezdetét jelentették és sajátos keverékben mosódtak össze az iskoláddal, a zenével, Kodály, Palestrina és Veracini világával. Mielőtt a nap eltűnt a hegyek mögött, még egyszer körbenéztünk. Estére zöld lett a vidék. Tavasz. Változás. Zene. Hullámok. Frekvenciák. Tér. Idő.

Bármit csináltál, ahogyan meséltél, a zene, a rajzok, a tervek mindig a teljességre törekvés hatotta át. Amikor egy este játszottál nekünk a hegedűn, szűk körben barátoknak, könnyedén - utólag tudtuk meg -  hetekig készültél rá. Nem tudtad volna elviselni, ha a hang nem tökéletes.  

Sokan úgy tudják, a Gellérthegyi víztározó Vadász György munkája, pedig a tiéd. Akkor hegedültél a KOLINDA-ban, amikor a „világzenét” még senki sem ismerte. Ha ma meghallgatom, 40 év után is egyszerre őrző és progresszív a zene. Szerepeltél Jancsó filmekben statisztaként, melletted Cseh Tamás.  

A  „hetvenes évek” a tiéd volt, de itthon neked mégsem elég szabad. Ezért inkább elmentél. Jártál Kanadában, sokfelé a világban, mégis visszahúzott a szíved, legalább Európába. Ausztriában megtaláltad azt az embert, nőt, akivel úgy terveztétek, szép lesz, ami az életből még hátra van. Nyugodt, a világot együtt megismerő éveket terveztetek. Ennek az álomnak vetett véget a bénulás, … ami csak olyan erős embert nem győzhetett le, mint amilyen te voltál. Jó, hogy előtte megtaláltad Traudit. Ilyen tartással és tudással, jobb élet-társat és ráadásul zongoristát nem is találhattál volna. Karácsony előtt még játszottatok nekünk és magatoknak. A zongorázni tanuló kicsi lányomnak életre szóló élményt adott ez a harmónia.

András, te a kerekes székben ülsz, hegedűvel szárnyalva és Traudi, ahogyan értőn kísér a zongorán.

Nekem fontos volt, hogy találkoztunk. Utólag ezer kérdést tennék fel és sokáig tejes figyelemmel hallgatnálak. Jó, hogy megírtad a könyved. Így már elmehettél, mert az elvégzett  munka szép.

Építész, zenész, író, EMBER, Széll András.

„A zene marad, csak a zenészek változnak”

Matus István