Az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója – Balázs Mihály és munkatársainak II. díjas terve

Balázs Mihály, Falvay Balázs, Koncz Zoltán, Pelle Zita, Tarnóczky Tamás és Török Dávid építészek koncepciója kapta a II. díjat az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciós és értéknövelő fejlesztésére kiírt pályázaton. A karakteres koncepciójú terv sajátossága a központi aulatér felülről történő „becsomagolása”, az innovatív kerámiaburkolattal ellátott, tiszta vonalú, kortárs bővítés, az udvarban álló fa megtartása, valamint a visszafogott pinceszinti terjeszkedés.

ÉPÍTÉSZETI MŰLEÍRÁS,

mely két párhuzamos szálon keresztül próbál közelíteni az Iparművészeti Múzeum épületének rekonstrukciójához és megújításához. Egyfelől történeti vonatkozásokat, értelmezéseket és személyes megfigyeléseket közvetít, másfelől ezekhez rendelt koncepcionális építészeti alapdöntéseket, gyakorlati megoldásokat vázol.

_Mindenek előtt

Magyarázatra szorul, miért is tartottunk meg egy (a szabályozási tervben meg sem említett) termetes méretű fát az Iparművészeti Múzeum udvarán és miért nehezítettük ezzel saját dolgunkat. Nem csupán érzelmi oka van ennek, bár tagadhatatlan, hogy egy több évtizedes élőlény elpusztítása etikai kérdés manapság. Ha ennél tovább megyünk és ismereteinkből felidézzük Ikarosz legendáját vagy a polihisztor Leonardo életművét, láthatjuk, hogy az emberi elme vágyainak megvalósításához gyakran természeti analógiák mentén közelít. A polihisztorok kora elmúlt, de a természeti minták iránti érdeklődés a gondolkodás, ezen belül a design állandó kisérője. Úgy tűnik, ma ezt a szemléletet leglátványosabban a biológia és a technika tudományágainak együttműködésén alapuló bionika képviseli. A mérnöki és az élettani logikák összekapcsolásától egyre többen soha nem látott eredményeket remélnek. A várakozások alapja az a megfigyelés, hogy számos problémára az élő természet által kiérlelt megoldások a legjobbak. Az említett tudományterületek mellett az együttműködés elmaradhatatlan szereplője a művészet, benne az építészet és a formatervezés. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy tervünkben az említett platánfa, mint a természet szimbóluma közvetlenül kapcsolható a pályázat gondolatköréhez. Helyénél, méreténél fogva térszervező elem is, ami szándékaink szerint szerves egységbe rendezi a Lechneri hármas térsort (ezáltal a múzeumot) és az új épületszárny nyitott oktatási tereit.

Az első ipari forradalom Angliában a 19. század közepére komplex társadalmi, gazdasági, technológiai átalakuláshoz vezetett. Az új eredményeket felvonultató 1851-es londoni világkiállítás számos hiányérzetet is felszínre hozott. A tömegtermeléssel együttjáró személytelenség, az egyediség és művészi igényesség elveszítése eltávolította egymástól a gyártókat és a felhasználókat. Az iparművészeti múzeumok (London, Bécs, Budapest) küldetése éppen az volt, hogy kapcsolatot teremtsenek a termelő, a termék és a fogyasztó hármassága között. Ehhez egyrészt mintát mutattak az ipar, a kézművesség és a művészet kapcsolati lehetőségeire, másrészt az eredményt közvetítették a felhasználók széles köre felé, azok jobb életminősége érdekében. Ilyen értelemben a "múzeum" elnevezés itt kissé pontatlan, hisz ezen intézmények működésének legfőbb jellegzetessége nem is a gyűjtés, rendszerezés és megőrzés volt, sokkal inkább a nyitottság és kommunikáció.

Mintegy hat évtizedet követően a második ipari forradalomnak nevezett időszak egyrészt túllépett anglia határain, másrészt - főként az olaj felhasználása révén - a vegyészet, a közlekedés, az élelmiszergyártás, a ruházkodás és más szolgáltatások (vagyis az élet majd' minden) területére kiterjedt. Ebben az időszakban kapott önálló épületet Budapesten a már régóta működő Iparművészeti Múzeum. Lechner Ödön és Pártos Gyula egyéni hangvételű, saját identitást kereső építészeti alkotása önmagában is képes reprezentálni az ipar, a kézművesség és a művészet kapcsolatát. A 20. századot jellemzően a haditechnika és a hadiipar uralta, az elektromosság és az információs technológiák civil szférában történő elterjedése globális jelenséggé tette a termelés-kommunikáció-fogyasztás folyamatát.

A mindennapi élet részévé váló, azt látványosan megkönnyítő high-tech elterjedése vitathatatlan pozitívumai mellett (éppen úgy, mint az 1851-es londoni világkiállítás) számos új problémát felvetett. A folyamat azonban mintha megfordulni látszana: a "design" rugalmas és változatos alkalmazása révén az ipar termékeivel a minden korábbinál nagyobb tömegesség ellenére képes az egyediség illúzióját kelteni a felhasználókban. A fogyasztók számára az információszerzés lehetőségei mérhetetlenül kibővültek, ezzel egyidejűleg a tájékozódás, az információ tudássá alakítása megnehezült. A programunkban is hangsúlyos szerepet játszó design gyűjteményt ezen ellentmondás feloldása szempontjából kiemelten fontosnak tarjuk. Mindeközben a high-tech hegemóniája megtörni látszik, amit olyan új fogalmak megjelenése mutat, mint a "low-tech" a "slow-tech", vagy a helyi tudás felértékelődése. Különleges érték, hogy történetisége és innovatív egyedi megoldásai révén az Iparművészeti Múzeum épülete egyszerre magán hordozza az egyetemes tudományosság (az aula mérnöki logikával szerkesztett acél-üveg kupolája), a helyi sajátosságok (Zsolnay kerámiák, ornamentika) és a művészi kreativitás jegyeit.

A 21. század kezdeti "forradalma" túlmutat az egyes tudományok és iparágak szeparált körein. A bevezetésben már említett, a mérnöki és élettani tudományok együttműködéséből születő bionika (ami sokakat soha nem tapasztalt új életminőséghez vezethet) jelzik, hogy talán nem vagyunk messze egy új szintézis pillanatától. Kérdésként merülhet fel, hogy az olyan intézmények, mint amilyen az Iparművészeti Múzeum is, ma milyen módon járulhatnak hozzá a remélt szintézis eléréséhez? Úgy tűnik, mintha éppen úgy, mint működésük bő másfél évszázada alatt tették: nyitottsággal, közvetítéssel, kapcsolatépítéssel, mindezt megújuló technikákkal. Ezen cél eléréséhez csak a jelenkor lehetőségeit kihasználó kommunikációs felületek, installációk és szisztematikusan alakított építészeti terek együttese lehet alkalmas.

Pályázati tervünkben a meglévő és új részek összhangján alapuló pedagogizált környezet létrehozására törekedtünk, amelyben minden egyes elem az adott múzeumpedagógiai célt szolgálja.

Egy múzeum a tárgyak, ismeretek gyűjtésének, rendszerezésének és megőrzésének helye, ilyen értelemben szigorúan zárt; ezzel párhuzamosan a rendszerezett anyagok, információk széleskörű bemutatásának, közvetítésének helye is, ebben az értelemben nyitott. Az ellentét feloldását a klasszikus értelemben vett múzeumi kiállítóterek és a nyitott rendezvényterek szisztematikus elválasztása jelenti.

_Az eredeti térhasználat megőrzése

Tekintve, hogy a múzeum épülete, annak minden részlete önmagában is "kiállítási tárgy", eredeti formájában, működési logikájában megtartandó. A rárakódott zavaró rétegek eltávolítása, a megtartott részek rekonstrukciója, a mai követelmények szerint legszükségesebb átalakítások, kiegészítések elvégzése szükséges. A múzeumi kiállítóterek és a múzeumi igazgatás, gyűjtés, restaurálás, tárolás terei teljes egészében kitöltik az eredeti épület oldalszárnyait. Külön említést kíván a "Lechneri térsor", a főbejárat - előcsarnok - aula reprezentatív hármas egysége, amely mentes a klasszikus múzeumi funkcióktól és amely átvezet a múzeum nyitott rendezvénytereibe.

_Új terekkel való bővítés

Még a régi épület közelében maradva, aula tetőszintjének beépítése révén új bővítmény keletkezik a design-kiállítás számára, alagsorában pedig - a földfeltöltés eltávolítása révén - az időszaki kiállítás kaphat helyet. Koncepciónk talán legalapvetőbb új téri szervező eleme a már említett platánfa körül kialakuló városias ‘piac-tér’, amely közvetlen fizikai és szellemi kapcsolatban áll a múzeumon átvezető "Lechneri térsor" három elemével, az új bejárat előcsarnokával továbbá a múzeum kiállítókertjével. Ez a nyáron zöld lombokkal árnyékolt multifunkciós tér déli rányba vizuálisan nyitottá, ezáltal télen benapozottá teszi az amúgy szűkös udvart, helyet adhat vásárok, termékbemutatók, rendezvények, nyáresti koncertek eseményeinek, valamint (a használat időbeli sajátosságait kihasználva, egyidejűséget nem feltételezve) a személyzet járműveinek. A piactéren álló kéményt megtartjuk és kis átalakítással széltoronyként a nyári helyi klimatikus viszonyok javítására használjuk.

Az új épületrész az eredeti iskola mai megfelelője kíván lenni. Nyitott ház, az információval, a tudással, az iparművészet tárgykörével és nem utolsó sorban az egymással való találkozás helye. Itt kap helyet egy új, nagyobb látogatói létszámra méretezett előcsarnok és kiszolgáló terei, az étterem, a konferenciaterem és a múzeumpedagógia helyiségei. A felső szinteken az adattár és a könyvtár helyezkedik el, legfelül egy tágas és világos olvasóteremmel. Az új épület önálló megközelítéssel, a múzeumtól szeparált működéssel használható.

_Az aulatér "becsomagolása

Az épület leglátványosabb tere, az üvegezett tetővel fedett aula ma is rendezvénytérként szolgál. A műszaki elégtelenségek miatt használhatósága korlátozott: világítása, sötétítése, szellőztetése, hővédelme nem felel meg a használati, üzemeltetési követelményeknek. Több egymást erősítő szempont mérlegelése után úgy döntöttünk, hogy az aula feletti (eredetileg járható) teraszt egy könnyűszerkezetes tetővel beépítjük. A technikai elemként kezelt tető megoldja a hővédelmet, a vízelvezetést, szabályozhatóvá teszi a fényviszonyokat. Az északra nyitott bevilágító sávok alaphelyzetben egyenletes szórt fényt juttatnak a belső térbe, közvetve az aula terébe, a függőleges üvegfelületek egyszerűen sötétíthetők. A shed-tető 45 fokos dőlésű déli felületein nagy mennyiségű (mintegy 1500 m2) napelem helyezhető el, ami számottevő mennyiségű tiszta energiát termel (további 300 m2 napelemet építünk az új ház tetőfelületén).

Az aula függőleges szabad homlokzati felületeit árnyékoló és akusztikai "függönnyel" borítjuk. A meglévő homlokzati sík és a függöny szerkezeti sávja közötti tér alkalmas gépészeti installávóciók elhelyezésére. A déli oldalon ez a "rés" felszélesedik és helyet ad a múzeum látogatói útvonalának két oldalszárny közötti átvezetésére. A technikai tető megépítése egy új, jól használható teret jelöl ki a design-kiállítás számára, ami átvezet egy következő szempont/lehetőség körébe. A tiszta működési logika, a praktikum és a forma összhangja az Iparművészeti Múzeum mérnöki kupolaszerkezetében maga a design.

_Mi is a "dizájn"?

Koncepciónk lényeges tartalmi eleme az eredeti üvegszerkezet a ráépítés teréből való feltárulása. Lechner építészeti kiválósága nem feltétlenül a látványosan megjelenő díszítéseiben jelenik meg legmarkánsabban. Ennél mélyebb és lényegesebb az a kortárs gondolkodás, újító, úttörő szerepvállalás, ami generációk számára követhető minta lehet. Az acélszerkezet tiszta mérnöki logikája, igényes és praktikus szerkesztése, következetes megformálása önmagában reprezentálja a design lényegét. Ezt a szerkezetet, mint egy számunkra is példaértékű felfogás következményét kiállítási tárgyként kezeljük és új nézőpontból mutajuk meg. A tervezett porcelán homlokzati elemek (pixelek) rajzolata sok-sok egyedi ujjlenyomat vagy annak grafikai átírása.

_A fehér porcelán

Az új épületrészek homlokzati felületeire és az aula beburkolására olyan anyagot kerestünk, ami egyrészt rokonítható a múzeum kerámia és pirogránit burkolataival, díszítményeivel, másrészt attól a kortárs törekvéseket mutatva el is tér. A megoldást a fehér porcelánban találtuk meg. A fehér szín a tisztaság, felszabadultság, nyitottság érzését kelti, az anyag tulajdonságai pedig a megbízhatóság és az elegancia hatását mutatja. A homlokzati porcelán elemeket ma is a Zsolnay-gyár készíthetné... A homlokzat műszaki konstrukciója a pontmegfogásos kerámiabevonatos üveghomlokzat logikáját követi, azzal a különbséggel, hogy kerámia helyett előre gyártott porcelánlapocskák vannak az üvegre égetve. A szisztematikusan felrakott porcelánlapok sűrűségének változtatásával a felület transzparenciája változtatható: tömör fal előtt átlátszatlan, ablak előtt részben átlátszó.

_Ornamentika, mint a kontextusteremtés eszköze

Alapvető kérdésként merül fel, miként lehet, lehet-e egyáltalán a modern építészet gondolatkörében élve meghasonulás nélkül illeszkedni Lechner szecessziójához, annak magyar motívumokból építkező ornamentikájához? Annak ellenére, hogy az avantgarde törekvések mereven elhatárolódtak az ornamentika használatától, mindig voltak és ma is vannak építészek, akik úgy gondolták, hogy annak elhagyásával az építészet, ezáltal a kultúra szegényebb lett. Az ornamentika kontextusteremtő képességének felismerése kisérletekhez, új technikák kidolgozásához, jelentéstartalmak és formák megtalálásához vezetett.

Az Iparművészeti Múzeum épületéhez való szellemi közeledés egyik eszköze épp az ornamentális díszítés felvállalása lehet. A Lechneri formakincs újraértelmezése hiábavaló próbálkozásnak tűnik, ezért új megközelítést választottunk. A díszítés téri vagy tektonikai kötődéseit kerültük, mert úgy véltük, hogy az új homlokzati felületek tematizálása önmagában elegendő lehet céljaink eléréséhez. Ehhez kerestünk olyan emblematikus fogalmakat, képeket, amelyek építészeti alapvetésünkkel összhangba hozhatók.

Saját programunk szerint az ornamentika technikai értelemben alkalmas kell legyen a felületi végtelenség, folytonosság, nyitottság kifejezésére. Ez szisztematikusan egymáshoz kapcsolódó elemek összerakása révén jöhet létre, akár egy textil-minta, vagy pixelek hálózata. Ezzel a geometriai szigorúsággal szemben az egyes lapok rajzolata organikus (biológiai) analógiákat követ (ezt tette a szecesszió is). A kiválasztott minta az emberi ujjlenyomat, annak egy felnagyított részlete. Ez a minta itt és most felidézheti bennünk a manualitás, az egyediség, a  megismételhetetlenség fogalmát, ami gondolatilag könnyen társítható az iparművészet aktuális kérdéseivel.

_A múzeum használati módjai

Alapvetően két, egymással együttműködő, de mégis tisztán elválasztott funkciócsoport kapott helyet a programban. Az egyik a klasszikus értelemben vett múzeum, a másik a szabadon látogatható, eleven piac, fórum és rendezvénytér együttese.

A múzeumi gyűjtés és archiválás, a kiállítás igen fontos alaptevékenység, melyben a megszerzett tudás kicsit független a hétköznapoktól. Nem feltételezhetjük azonban, hogy a múzeum közönségét kizárólag intellektuális befogadók jelentik, hogy a kiállításokat, rendezvényeket csupa elmélyülten érdeklődő és gondolkodó ember látogatja. Ezért olyan tereket, helyeket is terveztünk, amelyek lehetőséget nyújtanak a felszabadult jelenlétre, pihenésre, kikapcsolódásra. Az étterem, a piac-tér és kert, a változatos programokra használható aula mind ezt a célt szolgálják.

Rugalmas és gyors működést feltételezve a történeti stílusok és karakteres gyűjtemények bemutatása mellett kiemelt szerepet szánunk az aktualitások, újdonságok közönség elé tárásának, a jelen történéseinek. Ebben az összefüggésben nem az egyediség értékének felmutatása a cél, hanem (akár másolatok felsorakoztatásával) a pedagógiai-didaktikai szándék érvényre juttatása, a hétköznapok életminőségének javítása érdekében. Az Iparművészeti Múzeum (éppúgy mint modellintézménye, a V&A) nem a "magasművészet" gyűjtő- és bemutatóhelye. Pragmatikus működését múzeumpedagógiai terek, közízlést alakító példatárak, rendezvények segítik. A tervezett épület ehhez kíván megfelelő építészeti viszonyokat teremteni. Az időszaki kiállítások átmenetet képezhetnek a múzeum és a bemutatóterek világa között.

_Bejáratok, megközelítés

A tervezett épületegyüttesnek öt bejárata van. Mindhárom eredeti bejárat megmarad és önálló rendeltetéssel működik tovább. A reprezentatív főbejárat a vendégek számára nyitott, a Kinizsi utcai (egykori iskola) bejárat az igazgatás tereibe vezet, a Hőgyes utcai kapu a restaurátorok személyzeti bejárata. Új személybejáratot alakítottunk ki a Hőgyes Endre utca felől, melyen a közösségi ház és a piac-tér érhető el. Közvetlenül mellette kapott helyet az új gazdasági porta, a műtárgyszállítás zárt terével.

Helyszínrajzi értelemben a lehetőségek erősen korlátozottak. Azzal számolunk, hogy a megközelítés iránya jellemzően az Üllői út-Ferenc körút irányából történik, ezért az Angyal István teret a meglévő fa megtartása mellett virágos, zöld növénydombbal egészítjük ki. Megkülönböztetett burkolattal látjuk el a múzeum előtti járdát és a Hőgyes utcát, melyet fásítunk. Utóbbit gyalogos övezetként kezeljük, a vegyes forgalom fenntartása mellett.

_Akadálymentesítés

Az áttervezést követően a régi és az új épület egyaránt teljeskörűen akadálymentesített.

_Parkolás

Nem tervezünk mélygarázst, mert megítélésünk szerint a ráfordítási költségek és a környezeti hatások nem állnak arányban a várható használati értékkel. A dolgozói gépjárművek elhelyezését feszínen, a piac-téren biztosítjuk. feltételezve, hogy a tér egyéb használati módjai az egyidejűség figyelembevétele mellett lehetségesek. A mintegy 1000 m2-es felületen 30 kerékpár és negyven személygépkocsi elhelyezhető.

_Műtárgyvédelem és annak technikai elemei

A biztonságos műtárgyszállítás feltételeit zárt rakodótér, megfelelő méretű teherfelvonó és akadálymentes belső útvonalak biztosítják. A kiállítóterek klimatikus követelményeit (levegőtisztaság, páratartalom és hőmérséklet szabályozás), ahol lehet, természetes építészeti eszközökkel (tájolás, árnyékolás), ahol szükséges gépészeti eszközökkel teljesítjük. A kiállítóterek és műtárgyraktárak jellemzően sötétített terek, mesterséges, szabályozható (led) világítással. Az épület energiaellátásában nagy szerepet szánunk a tiszta források (napenergia, földhő) felhasználásának.

_Vázlatok

29. számú pályamű szerzői: Balázs Mihály, Falvay Balázs, Koncz Zoltán, Pelle Zita, Tarnóczky Tamás, Török Dávid építészek

A legegyedibb megközelítésű, karakteres koncepciójú pályamű.

A beépítés kialakítását a meglévő nagy méretű, értékes platán védelmére építi. Az ezzel járó plusz kötöttséget a maga hasznára fordítja, létrehozza az aulatér mögötti nyitott teret, udvart, melynek többcélú hasznosítására, alternatív használatára javaslatokat ad (’piactér’). A tervező leírása szerint a hátulra javasolt új udvar logikusan folytatja és kiegészíti a lechneri épület kiemelt középső tengelyét, a lechneri térsor kültéri folytatásának tekinthető. Amennyire lényegi elemként kezeli a létrehozott udvart, olyan sematikusan viszonyul a meglévő udvarterekhez. A múzeumkertként jelzett külső terek kapcsolatai elnagyoltak, légtérarányuk a meglévőhöz képest rosszabb. A meglévő, védett műemlék épülettel való viszonyával – az egyszerű melléépítéshez és tiszteletben tartáshoz képest – sokkal szervesebben szövi tovább a lechneri épületet, nem csupán funkcionálisan, alaprajzi szinten, hanem építészetileg tudja összekapcsolni a meglévőt az újjal.

A terv egyik legkarakteresebb döntése a meglévő aulatér épületrészének „becsomagolása”, mellyel két fontos eredményt ér el: egyrészt újabb látványos kiállítóteret hoz létre a legfelső szinten (az összes pályamű közül az egyik legnagyvonalúbb kortárs design kiállítást), másrészről a meglévő épületrész galériáinak, illetve magának az üvegcsarnoknak megoldja az épületfizikai, világítási problémáit. A lechneri udvari pavilon központba emelése az eredeti tervezői szándék, szerkesztés megerősítése.

A műemlék épület belső tereinek rekonstrukciója logikus, a közlekedő rendszer tiszta, követhető. A kiállítási rend néhány helyen átszervezendő, de ez kisebb áldozatok árán megoldható. A két szinten körbevezetett, látványraktárakkal kombinált állandó kiállítás megfelelő méretű, de ezt csak a galériák fölötti szint beépítésével tudja elérni. A látványtárak alapterülete (a javasolt galériás rendszert is figyelembe véve) kissé alacsony, és a kiállítások csak a régi és új épületet összekötő keskeny folyosók és rámpák igénybevételével járhatóak körbe. Mivel ugyanezek a folyosók szolgálják a műtárgyszállítás és a logisztika kiszolgálását, a látványraktárak és a restaurátorműhelyek / irodák közötti közlekedés vezetése nem teljesen megoldott. A földszinti galéria üresen hagyása („rendezvénytér”) lehetőséget hagy ezen terek alkalmankénti kiállítótérként való hasznosítására. Az alagsori, központi időszaki kiállítótér alapterülete és megközelítése megfelelő, azonban a kisudvar alatt kialakítani javasolt kamaratermek megközelítése nem megoldott (csak a központi nagy téren keresztül lehetséges), ez biztosan az időszaki kiállítási terek működési zavaraihoz vezetne. A kialakított hátsó udvar következménye, hogy a múzeumi körbejárhatóságot oly módon tudja csak megoldani, hogy kis mértékben kilép a szabályozási terv jelölte építési helyből. A padlástér be nem építése alapvetően jó döntés, de vitatható, hogy az irodákat túlságosan kiemelt, főhomlokzathoz kapcsolódó terekben helyezte el.

A Hőgyes Endre utcai beépítés konzekvens az egész terv egységes elveihez. Szerkesztése példásan tiszta. A kortárs építészet formanyelvén tervezett, tiszta vonalú új beépítést tervez, amivel erőteljes, új minőséget hoz a viszonylag alulértékelt Hőgyes Endre utcai oldalra, felértékelve az utcát és az épület hátsó részét. Az új szárny alapvetően a kiszolgáló és kutatási zónának ad helyet, itt kiállítótér nem kap helyet. Ezért a földszinti kávézó-étterem kapcsolatai a múzeummal gyengék, a múzeum keveset profitál belőle. A múzeumshop alagsori elhelyezése az új épületszárnyban ugyancsak elhibázott.

Az egységes homlokzatképzés, a javasolt anyaghasználat kitűnő. A kerámia bevonatú üveghomlokzat minőségében, innovatív voltában, megjelenésében méltó kiegészítése a lechneri épület Zsolnay burkolatának. Egyetlen anyaghasználati döntéssel tudja kezelni az illeszkedés kérdését, a fényszabályozás, transzparencia problémakörét. Az egész épületegyüttes akadálymentesítésre adott javaslata jó, természetes.  Az új épületrész pinceszint felé való terjeszkedése visszafogott, józan. Ennek ára az előírt parkolók térszínen történő elhelyezése. Beépített alapterületét tekintve az egyik legkisebb, ilyen módon alapvetően gazdaságos. Az alternatív energiahasználatra tett is javaslatai mértéktartóak, megfontolandók. A terv alapvetően az új épületrészek megformálására koncentrál, nem dolgozza ki részletesen a kapcsolódó közterületek megújítását, csak vázlatosan jelzi az Angyal István térre tervezett ’virág-dombot.’

A Bíráló Bizottság a pályaművet nagyvonalú, egyedi koncepciója, valamint az egységesen magas építészeti minősége miatt második díjban részesítette.