Az Országház új díszvilágítása

Amikor pár hete egyik ismerősömnek említettem, hogy végre méltó díszvilágítást kap a Parlament épülete, csodálkozva visszakérdezett: Miért, az nincs rendesen megvilágítva?

Amikor pár hete egyik ismerősömnek említettem, hogy végre méltó díszvilágítást kap a Parlament épülete, csodálkozva visszakérdezett: Miért, az nincs rendesen megvilágítva?

És tényleg: a legtöbb ember emlékezetében él egy kép a megvilágított Országházról, de valójában eddig nehéz volt olyan esti felvételt készíteni a budapesti dunai panorámáról, ahol az ország „első épülete” jelentős szerepet kapott volna. Különösen bántóvá vált ez a szerény megjelenítés a Budavári palota tíz évvel ezelőtti díszvilágítási megújhodása után, amikor teljesen aszimmetrikussá vált az esti látvány (1. kép).

Ez nem is csoda, hiszen amíg a palota minden részét, még a korábban soha nem kezelt Naphegy felőli oldalt, továbbá a belső palotaudvarokat is megvilágították, addig a parlamenti épületnek csak a kupoláját emelték ki este és ezt a látványt egészíthette ki a három csarnok belső, közlekedésre szánt funkcionális világítása (2. kép). Ha valaki a Kossuth tér felől nézett az épületre, még szomorúbb képet láthatott, innen ugyanis még a kupolavilágítás sem volt kielégítő (3. kép).

Az Országház kivilágításával már a díszvilágítás hőskorában is foglalkoztak. Érdekes, hogy egy 1935-ben készült felvételen (4. kép) ugyancsak a mostanában is látható kupola-csarnok világítást szemlélhetjük. Ennél azonban gazdagabb esti megjelenítéssel is rendelkezett az épület. 1974-ben a világítás kibővült a kőtornyok fülkéibe szerelt kis teljesítményű lámpatestekkel és a homlokzat elé is telepítettek fényvetőket. Ez a felvétel, miután már színes (5. kép), azt is elárulja, hogy a fehér és a sárga színek együttes alkalmazásával épült a rendszer.

Ezt a megjegyzést nem véletlenül teszem. Most, amikor közel tíz év után, lebontották az állványzatot a dunai oldal elől és teljes pompájában láthatjuk az itteni homlokzatot, kerülhetett reálisan napirendre a díszvilágítás ügye. Ugyanakkor magát a kívánatos megjelenítést látványképpel már egy tíz évvel ezelőtti tanulmányban is megfogalmazták. Azóta azonban rengeteg idő telt el a világítástechnikában is. Új anyagokkal lehet dolgozni és megjelentek többek között a LED-ek, amitől a világítás minden területén forradalmat várnak.

A világítás többnyire ízlés dolga, de a díszvilágítás kimondottan szubjektív véleményeken alapul. Amikor komollyá vált a szándék az Országház megvilágítására, többféle megoldás fogalmazódott meg: az egyik éppen a LED-ek alkalmazásával számolt. Miután a LED-es lámpatestek viszonylag kis teljesítményűek, akkor hatékonyak, ha közelről világítunk velük. Ez előrevetített egy olyan képet, amikor számtalan homlokzatra szerelt lámpatesttel motívumokat, építészeti nüanszokat lehet kiemelni, amelyek összességéből alakul ki a teljes kép. Ez a világítási mód manapság divatos és sokan kedvelik, az Országház épülete azonban sokkal bonyolultabb építészeti remekmű annál, minthogy csupán egyféle megoldást alkalmazzunk. Csak emlékeztetőül jegyzem meg, hogy az ország egyik legmagasabb épülete 96 m-es kupolamagassággal rendelkezik és a kőtornyok is 71 m magasak. Ezek jó színvonalú megvilágításához pedig nagy teljesítményű fényvetők szükségesek. Nem véletlen, hogy az eddigi kupolavilágítást a tetőre telepített 38 db 400 W fémhalogénlámpás fényvetővel oldották meg. Tehát mindenképpen kombinált világításban kellett gondolkodni.

Többféle megfontolás alapján készült egy olyan látványterv (6. kép), amely összegezte a kialakult elképzelést. Eszerint alul melegsárga színű nátriumlámpás súrló világítás adja a romantikus hatást, a homlokzati felső szinteken LED-es fehér színű helyi fények dominálnak, míg a látvány kiteljesedése a fémhalogénlámpás fehér színű kupola, tetőzetek, tornyok fényárvilágításával érhető el. A képet színesítette még a csarnokok belső nátriumlámpás háttérvilágítása, melyek előtt a boltíves oszlopsorok sziluettképe rajzolódott ki, továbbá a sárga környezetből fehér színnel kiemelt szobrok vonulata.

A színek együttes alkalmazása, amely tehát kicsit az 1974-es változatra hajazott, érdekesnek tűnt, de ellenvélemények is megfogalmazódtak. Egy ilyen „túldíszített” épület, mint az Országház, nem viseli el azt, ha minden apró részletét külön kiemelik, hiszen így a fények kavalkádjában elvész a lényeg, az épület egysége. Szerencsésebb, ha minél távolabbról világítunk rá a homlokzatokra, mivel így az alulról jövő helyi fények „kísérteties” hatását is elkerüljük. A budapesti díszvilágítás egyébként is sárga, miért kellene ebből fehér színnel kiragadni a Parlament épületét? Ugyan nappal fehér színek dominálnak az objektumon, de egy próbavilágítás alkalmával megnézték és kedvezőbbnek találták a kupola sárga fényben történő megvilágítását.

Az említett világítási szituációkat a 7. felvétel szemlélteti. A kép baloldalán a nátriumlámpás fényárvilágítás, majd mellette a tagolt, fehér és sárga színű együttes világítás látható, valamint a kupola is sárga színben tűnik fel. Az egyik szobor fehér színű kiemelésének bemutatása nem aratott sikert, ezzel nem kellett a továbbiakban foglalkozni.

A nátriumlámpás fényárvilágítási elképzelés kivitelezésének azonban volt némi akadálya. A tíz évvel ezelőtti tanulmány készítésekor kizárták oszlopok állíthatóságát a rakparton. Ez ugyanis árterület és akár évente elöntheti a Duna. Közelebbről viszont csak torzan láthatóak alulról a homlokzatok (8. kép). Éppen ezért nyert teret az elmúlt években az az elképzelés, hogy akár a földön, akár az épületen oszlopok nélkül, a mellvéd vonalától lehet csak lámpatesteket elhelyezni.

Most azonban váratlan lehetőség adódott. Miért ne lehetne az alsórakparton oszlopot állítani? – kérdezett vissza annak a szervezetnek az embere, amely korábban ezt kizárta. – Ha jön az árvíz, legfeljebb addig nem lesz díszvilágítás.

Az oszlopállítási lehetőséggel teljesen megváltozott a díszvilágítás strukturális lehetősége. Tulajdonképpen oszlopokról az egész dunai homlokzat bevilágítható. Kiderült, hogy tizenhét oszlopra lenne szükség. Tizenhét oszlop a Duna-parton? Valóságos falat alkotna! Megvizsgálták, mi az a legkisebb oszlopmennyiség, amelyre a világításnak szüksége van.

Ezt a „világítási szükségletet” két tényező determinálta. Már korábban is világos volt, hogy a kőtornyok sisakjának Duna felőli oldalait az épületről lehetetlen megvilágítani, szerencsés lenne távolról fényvetőkkel kiemelni azokat. Ezt a dilemmát tehát az oszlopokra szerelt fényvetős világítás feloldotta. Az is egyértelművé vált, hogy a tetőzeten nem lehet a sisakokat oldalról világító fényvető egységeket túlságosan előre tolni, mert a budai kilátóhelyekről rálátni majd a fényvetőkre, amelyek zavaró világos foltként jelentkeznek. Célszerűnek látszott tehát átlósan telepített két-két oszlopról megvilágítani a toronysisakokat, hiszen így a tetőre telepített egységeket hátrébb lehetett vonni.

A másik elkerülhetetlen oszlopállítás a homlokzatok végeinél adódott. Itt – mint arra a 8. képpel is utaltam – közelről és lentről csak erősen árnyékos világítást lehetett volna építeni. Ugyancsak kockázatot jelentett az épületvégi tornyok dunai oldalának jó szintű láttatása. Távolról viszont minden világítási polémia feloldódott, az épületvégi, előreugró homlokzatokkal szemben két-két oszlopot állítottak fel.

Ha jobban megfigyeljük a rakpart környékét, láthatjuk, hogy korábban is telepítettek ide közvilágítási oszlopokat, igaz, szorosan az épület mellé és ideiglenes jelleggel. A magasságukat úgy választották meg, hogy feltétlenül a mellvéd szintjén belül legyenek, ne takarjanak ki az épületből semmit sem.

A díszvilágítási oszlopok magasságánál ezt mértékadónak tekintették és azt is szem előtt tartották, ami az üzemeltető kért, vagyis hogy a földről - még ugorva se - lehessen a fényvetőket elérni. Ez lényegében azt jelentette, hogy a lámpatestek három és fél, valamint öt méteres magasság közé kerülhettek.

Összesen tehát nyolc oszlop áll a Duna-parton, hat-hat fényvetővel. A jó oszlopmagasságnak is köszönhetően ez az oszlopsor tényleg nem tűnik fel hangsúlyosan a nappali látványban.

És akkor még egy fontos gondolat az oszlopokról. A tervezés folyamán nem nyugodtak bele abba, hogy árvíz esetén nem működik a díszvilágítás, keresték azt a megoldást, ami még akár jeges ár esetén is garantálja a biztos üzemelést. Ennek érdekében olyan biztonságos, „túlméretezett” alapok épültek be, melyek minden „megpróbáltatást” kibírnak, olyan erős oszlopokat gyártottak, melyekkel minden krízishelyzet átvészelhető, és az összes kényes elektromos szerelvényt az oszlopok felső részében helyezték el. Így a szokásos kábelkötésekhez beépített szerkezetek, a biztosítók épp úgy az oszlopok felső régiójába kerültek, mint a fényvetők fényforrásait kiszolgáló áramköri szerelvények (9. kép).

A homlokzati szakaszok alsó részeit természetesen nem oszlopokról világították meg, hiszen a vízszintesen beállított fényvetők vakították volna a rakparton közlekedőket. Így tehát itt megmaradt a világítás korábban is tervezett alulról építkező struktúrája. Az épületet „le kellett helyezni a földre”, amit a mellvéd világításával értek el. A mellvédet – az árvízveszély elkerülésére – felülről kellett deríteni (10. kép). Az itteni lámpatesteknek szó szerint e mértéktartó és nem összefüggő világítás kialakítása volt a feladata, mintegy előkészítve a terepet a hangsúlyosabb világításhoz.

Az épület egész hosszában a mellvédet belülről végig kísérik azok a fényvetők, amelyekkel az alsó két szint kezelhető. A szélső és a középső rizalitok előtt közepesen sugárzó fényvetők világítják meg a támpillér közöket (11. kép), míg a hátralépő hosszanti csarnokok visszafogott derítését szélesen sugárzó lámpatestekkel oldották meg (12. kép).

A csarnokok egyébként kettős belső világítással rendelkeznek. A 13. felvétel egy kivitelezés közbeni állapotot mutat. Az oszlopközökben láthatóak azok a födémbe kiképzett üregek, ahová azokat a lámpatesteket süllyesztették, melyekkel a csarnokok hátsó falát világították meg. Ezzel a boltozatos oszlopok sziluettjének megjelenítését kívánták elérni. A mennyezetről lelógó lámpatestekbe is nátriumlámpát szereltek, így a korábban közlekedésre szánt világítás a díszvilágítás alkotójává vált.

Habár az oszlopok telepítésével a homlokzatokra tervezett lámpahelyek jelentősen redukálódtak, néhány esetben mégis elkerülhetetlen volt lámpatestek felszerelése. Az erkélyeken például a lenti fényvetők kellemetlen árnyékosságát kellett feloldani ott elhelyezett lámpatestekkel, de a három rizalit, tetőzet magasságában húzódó mellvédjei és oromfalai is helyi kiemelést kaptak. Ugyanilyen helyi világítással láttatták a tetőzet háromszög elemeit is (14. kép), így a helyi fények láncolata végigvonul a teljes dunai traktuson.

Ezeket a helyi világításokat kis teljesítményű fényforrásokkal lehetett csak elkészíteni. Miután a nátriumlámpát kis teljesítményekben nem gyártják, a vonalas lámpatestek LED-es, a fényvetők fémhalogénlámpás fényforrásos kivitelűek. A sárga színt sárga előtét üvegekkel, fóliával érték el.

A tervezésnél arra is ügyeltek, hogy minél kevesebb furatra legyen szükség a homlokzaton. Ezért ahol lehet, bilincseket alkalmaztak és úgy képeztek lámpatartókat. A 15. felvétel a vonalas lámpatestek tartószerkezetét szemlélteti. Ugyancsak a felerősítés gondosságát mutatja az erkélyeken kialakított tartószerkezet is (16. kép), ugyanis a helyi világítás létesítéséhez szükséges lámpatesteket a homlokzat felső régióin kívül, a kőtornyok erkélyeire szereltek fel. A 17. felvétel a toronyerkélyekre nyújt némi rálátást. A képen elég nehéz kivenni a fényvetőket, ugyanis mindent homlokzati színre kellett legyártani. Egy közeli képen azonban megmutatom egyrészt azt az ötös fényvetőblokkot, amely az egyik toronyból a kupolára irányul, másrészt azt a lámpatestet, ami az itteni toronyfülkét deríti (18. kép).

A szerelést ezekben a régiókban – mint ahogy szinte mindenütt – természetesen csak alpinista technikával lehetett végezni (19. kép), hiszen például az üléstermi tetőzetek oldalaihoz tervezett fényvetők felszerelése hasonló bravúrt követelt, mint a homlokzati munka (20. kép).

A tetőzetre kerülő lámpatesteket és a hozzájuk tartozó tartókat más színűre kellett legyártani (21. kép). A tartószerkezeteket a rézlemez borításon keresztül a padlások gerendáihoz erősítették. Ez a munka is látványos volt, tekintettel az esetenkénti húsz méter magas padlásokra, ahol szintén csak alpinista szereléssel lehetett boldogulni. A 21. kép részben tájékoztat a tartószerkezetek kialakításáról, a rögzítésről, a tetőszigetelés helyreállításáról és a kábelezés vezetéséről, rögzítéséről is.

Ez a szerelés olyan rendezettséget, áttekinthetőséget takar, amit csak akkor lehet igazából értékelni, ha összevetjük a korábbi világítás kialakításával, állapotával. A 22. kép alsó részén láthatjuk a deszkákra helyezett betontuskókra applikált tartószerkezeteket, melyeken a szerelvényszekrények és a kupolavilágító fényvetők ültek, továbbá a hozzájuk csatlakozó vezetékeket, felül pedig az új tartókat, kábelezést szemlélhetjük. Természetesen a régi berendezést azóta már elbontották.

Az Országház tetőzeti kialakítása egyensúlyban van a homlokzat változatosságával. A mindenki által jól ismert kupolán és az azt szegélyező kőtornyokon kívül két kiemelkedő ülésházi tetőzettel és két épületet lezáró magas tetőzettel találkozunk. A most megépült világítási berendezés kezeli a dunai homlokzat mellett a kupolát körben, az üléstermi tetőzeteket minden irányból (a Kossuth tér felől is) és az épületvégi tetőzetek tornyait. A kupolához és a tizennégy toronyhoz különböző kialakítású és teljesítményű fényvető együtteseket kellett megalkotni. A 23. képen szerelés közben látható az a lámpatest csoport, mely a kupola innenső és a két kőtorony egy részét kezeli.

Habár a díszvilágítás színe meleg sárga, az üléstermi tetőzeteken található két nemzeti színű zászlót színhelyesen kellett mutatni. Ezt mindkét esetben négy-négy fémhalogénlámpás fényvető fehér színű kiemeléssel biztosítja.

A világítás összetettségét és méretét néhány számmal szeretném érzékeltetni. A Parlament épületének jelenlegi világítását 682 lámpatest adja, ebben a csarnokok harmincöt mennyezeti lámpája is benne van, mint ahogy abban a 100 kW teljesítményben is, amit ez a díszvilágítás jelent. Ezzel a Budavári palota mögött az Országház díszvilágítási berendezése a második legnagyobb Budapesten.

Az augusztus 20-án felavatott díszvilágítás régi mulasztást pótolt fővárosunk esti városképében és az első visszhangok szerint az emberek kedvezően fogadták, vagyis sikeresnek tekinthető. Az előbb leírtakat, illetve azt a jó érzést, amellyel az esti látványban megszépült Országházunkban gyönyörködhetünk, néhány felvétellel szeretném kicsit emlékezetessé tenni (24-30. képek).

Deme László