Pályázatok

Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról

2012.06.05. 09:53

A javaslatok benyújtási határideje a Makón 2012. augusztus 22-24. között megrendezésre kerülő XVII. Országos Főépítészi Konferencia időpontját figyelembe véve június 30.

Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ -at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját.

A Díj első alkalommal a Nagykanizsán 2000. augusztusában megrendezett V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben.

A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A Díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az Alapító Okirat szerint részt vesz a Díj odaítélésének véleményezésében A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.

A javaslatok benyújtási határideje a Makón 2012. augusztus 22-24. között megrendezésre kerülő XVII. Országos Főépítészi Konferencia időpontját figyelembe véve június 30.

Amennyiben a FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ és AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ adományozására javaslatot kíván tenni, kérem, hogy személyre szóló javaslatát szöveges indoklással 2012. június 30-ig juttassa el az Országos Főépítészi Kollégium Titkárságára e-mailben vagy postai úton (e-mail cím: alapitvanyi.titkarsag[kukac]gmail.com, postacím: 1364 Budapest, Pf.: 252.).

A Díj alapító okirata és „Főépítészi Életmű Díj”-ban és "Az Év Főépítésze Díj"-ban részesültek névsora a www.foepiteszek.hu weboldalon a Főépítészi díj menüpont alatt megtalálható.

Philipp Frigyes sk.
az Országos Főépítészi Kollégium elnöke