Helyek
Az ortogonális városháló, mint városi attribútum
2005.08.15. 04:10
Fonyódi Mariann tanulmányának teljes szövege pdf-ben olvasható
A derékszögű háló földrajzi, települési vagy épület léptékű megjelenése szinte kivétel nélkül a tervezettség jele, a legelterjedtebb tér- és területstrukturáló szerkesztés. A városépítészetben az teszi jelentőségteljessé, hogy a városrács kortól, helytől, kultúrától függetlenül - egyfajta városi attribútumként - jelen van a városi kultúra történetének teljes vertikumában: az alábbi írás alaptételének/gondolatának is ezt tekinthetjük.
Előfordulását három fő csoportba sorolhatjuk: 1. vallási, világképi, szimbolikus megjelenés, 2. kolonializáció, 3. modernizáció.
Az első csoportban találhatóak a városalaprajz egészének szimbolikus formálásából eredő rácsok (pl.: indiai, kínai tervezett városok, római kasztrum), az égtájak kitüntetett szerepének következményeként adódó rácsos szerkesztettség (pl.: az egyiptomi nekropoliszok és civil városok, asszír városok), valamint a tájolt vallási központ mint orientációs középpont következményeként megjelenő rácsok (pl.: Teotihuacan). A reneszánszban feléledő ideális városeszmény szimbolikus formai megjelenésében is - a centrális alakzatnak alárendelve - megjelenik a hálós szerkesztés.
A kolonializáció minden formájában jellegzetes letelepedési forma az ortogonális hálós rács alkalmazása, mind a városi tömbök, mind a mezőgazdasági parcellák kiosztása tekintetében. A hálós szerkezet létrejöhetett additívan (pl.: görög rendszer) és strukturálisan is (pl.: római centúriák, észak-amerikai földmérési rendszer). A mezőgazdasági területek későbbi urbanizációja során a megművelt parcellák felosztása meghatározó lett az újonnan létrejövő telek- és útszerkezetre.
Meglévő városok területének kiterjesztésénél a leggyakrabban alkalmazott forma, mely elsődleges városszerkezetként (pl.: Barcelona, az észak-amerikai városok) és kitöltő elemként (pl.: Budapest, a nagy városi országutak közeiben a várostest tömörítésére) is megjelent. Az ortogonalitás a városi rend létrehozásának egy módja és nem pusztán forma. Egyszerű használata és nagy rugalmassága miatt a XX. század hihetetlen mértékben bővülő városi területeinek telepítésében a tömeges lakásépítéstől az egyéni parcellázásokig messze a leggyakrabban használt struktúra. Ez az elsöprő mennyiség megkerülhetetlenné teszi a rácsot és a vele való foglakozást: természetének, hiányosságainak és értékeinek elemzését.
Fonyódi Mariann
Előfordulását három fő csoportba sorolhatjuk: 1. vallási, világképi, szimbolikus megjelenés, 2. kolonializáció, 3. modernizáció.
Az első csoportban találhatóak a városalaprajz egészének szimbolikus formálásából eredő rácsok (pl.: indiai, kínai tervezett városok, római kasztrum), az égtájak kitüntetett szerepének következményeként adódó rácsos szerkesztettség (pl.: az egyiptomi nekropoliszok és civil városok, asszír városok), valamint a tájolt vallási központ mint orientációs középpont következményeként megjelenő rácsok (pl.: Teotihuacan). A reneszánszban feléledő ideális városeszmény szimbolikus formai megjelenésében is - a centrális alakzatnak alárendelve - megjelenik a hálós szerkesztés.
A kolonializáció minden formájában jellegzetes letelepedési forma az ortogonális hálós rács alkalmazása, mind a városi tömbök, mind a mezőgazdasági parcellák kiosztása tekintetében. A hálós szerkezet létrejöhetett additívan (pl.: görög rendszer) és strukturálisan is (pl.: római centúriák, észak-amerikai földmérési rendszer). A mezőgazdasági területek későbbi urbanizációja során a megművelt parcellák felosztása meghatározó lett az újonnan létrejövő telek- és útszerkezetre.
Meglévő városok területének kiterjesztésénél a leggyakrabban alkalmazott forma, mely elsődleges városszerkezetként (pl.: Barcelona, az észak-amerikai városok) és kitöltő elemként (pl.: Budapest, a nagy városi országutak közeiben a várostest tömörítésére) is megjelent. Az ortogonalitás a városi rend létrehozásának egy módja és nem pusztán forma. Egyszerű használata és nagy rugalmassága miatt a XX. század hihetetlen mértékben bővülő városi területeinek telepítésében a tömeges lakásépítéstől az egyéni parcellázásokig messze a leggyakrabban használt struktúra. Ez az elsöprő mennyiség megkerülhetetlenné teszi a rácsot és a vele való foglakozást: természetének, hiányosságainak és értékeinek elemzését.
Fonyódi Mariann
(a teljes tanulmány a csatolt dokumentumban olvasható)
